nlc.hu
Aktuális
Orbán Viktor: lesz megint 13. havi nyugdíj, az állam átvállalja a bérek egy részét

Orbán Viktor: lesz megint 13. havi nyugdíj, az állam átvállalja a bérek egy részét

A vasárnapi kormányülés során döntöttek a már korábban beharangozott rendkívüli gazdaságvédelmi akciótervről. Köztük több bajba jutott ágazat, a turizmus, az építőipar, illetve az idősek is kapnak plusz segítséget, például 13. havi nyugdíj formájában.

Orbán Viktor hétfő délben beszélt Facebook-oldalán a gazdaságvédelmi akcióterv főbb irányvonalairól, amelyet 3 részletben hajtanak végre. A cél most az, hogy ahány munkahelyet a vírus tönkretesz, annyit teremtsenek.

Az első ütemen már túlestünk, a kormány most indítja a második szakaszt, amelynek részeként a GDP 18-20 százalékát csoportosítják át, a teljes hiány 2,7 százalék lesz. Az új, módosított 2020-as költségvetés még a mai nap folyamán megjelenik rendelet formájában, várhatóan a Magyar Közlönyben.

A miniszterelnök csak vázlatpontokban foglalta össze rövid beszédében, hogy például milyen segítséget kapnak a magyarok, így mi is ezt tesszük:

  • Mindenek előtt fontos a még meglévő munkahelyek megőrzése, ezért rövidített munkavégzés, vagyis részmunkaidő esetén az állam átvállalja a munkaadóktól a bérköltségek (nem a fizetések!, hanem például az adók és a járulékok) egy részét.
  • A kormány 450 milliárd értékben támogatja a munkahelyteremtést és a beruházásokat.
  • Ezen belül is lesznek kiemelt ágazatok, amelyeket külön fognak támogatni, köztük a turizmus és a vendéglátás, a közlekedés, az építőipar, az élelmiszeripar, a logisztika és a filmipar.
  • Vállalatfinanszírozás – kamat- és garanciatámogatott hitelek jönnek 2 ezer milliárd forint értékben a magyar vállalkozásoknak.
  • Család-és nyugdíjasvédelem: ennek részeként ismét bevezetik a 13. havi nyugdíjat. Egyheti plusz nyugdíj jön majd minden évben. A 13. havi nyugdíj egész pontosan 4 részletben fog megérkezni. 2021 februárjában a januári nyugdíjon felül a nyugdíjasok heti egy nyugdíjat fognak kapni, és ez lesz majd 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben is. (Azaz 4 év alatt érkezik meg az egy havi összeg.)

Még több gazdasági mentőcsomag: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top