Aktuális

Megszólalt a budafoki gyár: ekkor lesz élesztő a boltokban

Az élesztő gyártása éjjel-nappal, teljes kapacitással működik, de hogy tényleg ne legyen hiány, el kellene felejteni a pánikvásárlást.

A liszt és a vécépapír mellett az elmúlt hetek pánikvásárlásainak másik slágerterméke az élesztő volt. A boltokban szinte lehetetlen élesztőt kapni, ha érkezik is új szállítmány, pillanatok alatt elkapkodják a vásárlók.

A vevők elkeseredett kérdéseire reagált most az budafoki élesztőgyár, ahol csaknem 110 éve folyik a gyártás. A Facebookon igyekeztek választ adni, hogy miért hiánycikk az élesztő.

  • A gyár napi 24 órában működik, hétvégén és ünnepnapokon sem állnak le. Teljes kapacitással állítanak elő élesztőt.
  • A cég most is ugyanazokba a boltokba szállít élesztőt, ahová korábban is, ráadásul a megszokott mennyiség többszörösét. Sőt, hogy csökkentsék a termékhiányt, piacra dobták az eddig csak a sütőipar számára elérhető félkilós termékeket.
  • Az üzletek visszajelzései alapján a polcokról percek, órák alatt tűnik el az az élesztőmennyiség, ami eddig akár 1-2 hétre elegendő volt.

A cég arra is válaszolt, hogy mikor lesz vége az általános élesztőhiánynak:

„Akkor, amikor a kedves új és régi fogyasztónk elhiszi, hogy mi továbbra is gyártunk és holnap, holnapután és még azután is szállítunk élesztőt! Ezért nem kell dobozszámra vásárolni és fagyasztani, vagy feltalálni az otthoni élesztőszárítást, hiszen bármikor megvásárolhatjátok frissen akár a boltban, akár házhoz szállítással az arra szakosodott webáruházakból.”

Vagyis mindenki vásároljon annyit, amennyit tényleg felhasznál a közeljövőben, és akkor nem lesz hiány. És ez nemcsak az élesztőre érvényes…

(Kiemelt kép: Getty Images)

További hírek a pánikvásárlás okozta termékhiányról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top