Az Úttörő Áruház – hivatalos nevén Úttörő és Ifjúsági Állami Áruház – minden gyerek kedvence volt, meleg szívvel emlékszünk rá, még akkor is, ha általában nem kaptunk meg semmit a kirakatokból, mégis imádtuk nézni a kavalkádot, főleg azokat az elvarázsolt, mozgó, zenélő állatokat, amiket nem voltak hajlandóak megvenni nekünk a szüleink. Hát még mennyire szerettük az aranyhalas díszkutat, alján a világ térképével (Kovács Margit alkotása), amibe lehetett dobálni a filléreket – igen, akkor még volt fillér -, amire persze, emlékeink szerint, minden apuka húzta a száját, mert mégis, micsoda pazarlás.
Egyébként az emlékeinkben nem egy barátságos épületként él, pedig gyermekáruháznak készült, mégsem játékokat, hanem mindig cipőt jártunk oda venni, ami nem egy szórakoztató elfoglaltság, de azért kárpótoltak az aranyhalas, pénzdobálós élmények, illetve az első emeleten a játékvasút pálya is elvarázsolt minket. Akkor ez volt a pláza, ahol egy helyen lehetett ruhát és játékot is venni, a karácsonyi időszakban pedig tátott szájjal csodálni a kirakatokat.
Mindez már a múlté, a rendszerváltás után ugyan még 1994-ig Ifjúsági Áruházként működött, de aztán megszűnt, és 2000-ig különböző butikok vették át az épületben a hatalmat. Bár tiltakozások kísérték a bontási terveket, mégis 2006-ban átalakították, a helyén szálloda és irodaház áll ma már. De azért az aranyhalas szökőkutat megmentették, most is megnézhető, igaz, már aranyhalak nélkül, és pénzt sem lehet dobálni bele. 2013-ban szó volt arról, hogy újra megnyitják, erről itt írtunk.
Nézd meg a galériát az Úttörő Áruházról!