Aktuális

Családja miatt távozik a Fehér Házból Kellyanne Conway

Az alternatív tények kitalálója eddig húzta a Trump-kabinet tagjaként.

Valószínűleg sokak számára emlékezetes maradt Kellyanne Conway, az amerikai elnök főtanácsadójának – korábbi kampánytanácsadójának – 2017. januárjában az NBC amerikai hírcsatornának adott nyilatkozata, amelyben elhangzott a szájából az „alternatív tények” kifejezés, amikor arról volt szó, hogy Sean Spicer korábbi kormányszóvivő első hivatalos szereplése során bizonyíthatóan nem mondott igazat – az alábbi videón 2:02 környékén hallható az azóta legendássá vált mondat.

Egy-egy ilyen elszólás korábban akár az állásába is kerülhetett volna egy hasonló pozíciót betöltő tanácsadónak,  Kellyanne Conway azonban azóta is Donald Trump egyik legmegbízhatóbb emberének számított (az elnök szempontjából, hiszen a nyilvánosság felé nem mentek ritkaságszámba a fentiekhez hasonló, kioktató stílusú nyilatkozatok, de egy-két valótlan állításért sem ment a szomszédba), aki mellől az évek során fokozatosan kikoptak a kezedeti Trump-stáb emberei, sőt, sokan közülük bíróságon vagy épp börtönben végezték. 

Távozik Kellyanne Conway, az amerikai elnök főtanácsadója

Kellyanne Conway többször elment a falig, sőt, a valótlan állításoktól sem riadt vissza, ha Donald Trumpot kellett megvédenie (Fotó: Getty Images)

Külön pikánssá tette az elnöki tanácsadó szerepét férje, George Conway, aki felesége nyilatkozatait követően – illetve azoktól teljesen függetlenül – rendszeresen kőkemény kritikát fogalmazott meg az amerikai elnökkel szemben, mindezt úgy, hogy 2018-ig maga is a republikánus párt tagja volt. George Conway ma már függetlennek vallja magát, időközben pedig megalapította a Lincoln Project nevű politikai csoportot, amelynek kifejezett célja, hogy megakadályozzák Donald Trump újraválasztását.

A lánya miatt hagyja abba

A mostani felmondás híre meglepetésként hatott, az pedig kifejezetten különlegessé teszi Conway távozását, hogy ezúttal – az eddigi információk szerint – nem azért kell valakinek elhagynia Donald Trump stábját, mert valamilyen csúnya jogi ügyre, bűncselekményre vagy épp korrupcióra derült volna fény. Kellyanne Conway ugyanis, a BBC értesülései szerint családja érdekében mond búcsút a Fehér Háznak. Ez persze az első számú indok szokott lenni, ha egy politikai körökben mozgó tanácsadónak távoznia kell, most azonban feltehetően tényleg erről lehet szó. 

Ezt látszik ugyanis alátámasztani a politikai tanácsadó lánya, a 15 éves Claudia Conway Twitter-oldalán megjelent bejegyzés, amely szerint édesanyja munkája pokollá tette az életét. 

„Kezdjük azzal, hogy anyám munkája romba döntötte az életemet” – írja Claudia Conway a Twitteren, mielőtt bejelentette, hogy egy ideig most mellőzi majd a közösségi média használatát. „Szívszaggató, hogy folytatja az évekkel ezelőtt megkezdet útját és továbbra is csak nézi, ahogy a gyerekei szenvednek. Önző dolog. Hölgyeim és uraim, ez az egész csak a pénzről és a hírnévről szól.”

Ez a bejegyzés még tegnap jelent meg Claudia Conway Twitter-oldalán, Kellyanne Conway pedig ezt követően egy-két órán belül benyújtotta a felmondását, a lépést azzal indokolva, hogy augusztus végétől szeretne több időt tölteni a gyerekeivel. Hozzátette, teljes mértékben a saját döntéséről van szó, jövőbeni terveiről pedig rövidesen tájékoztatja majd a nyilvánosságot. 

A lépés eredményeként a Conway-házaspár újra egymásra találhat, azt ugyanis mindketten kijelentették, hogy a gyerekeik a legfontosabbak a számukra. 

További cikkeink az amerikai politikai cirkusszal kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top