nlc.hu
Aktuális

Bűnöző a brüsszeli orgia szervezője

Burleszkfilmbe illő fordulat a brüsszeli orgia ügyében

Ezúttal a buli házigazdájáról derült ki kellemetlen dolog.

A brüsszeli orgia – ahonnan Szájer József az ereszcsatornán leereszkedve próbált távozni – szervezője minden jel szerint egy Lengyelországban körözött bűnöző – írja a 444.hu. Bár David Manzheley ezt eleinte tagadni próbálta, mértékadó lengyel lapok már kész tényként írnak a dologról.

A férfi több lapnak és tévécsatornának is adott interjút az elmúlt napokban, így magyar médiumoknak is. Csütörtökön aztán terjedni kezdett egy körözési fotó, amin a személyes adatok nem stimmelnek ugyan, de igen valószínű, hogy Manzheley látható rajta. Ő persze váltig tagadja a dolgot, állítása szerint életében mindössze kétszer járt Lengyelországban.

Rokonai azonban felismerték, és hozzátették: mindig csak a baj volt Daviddal. Egy ismerőse azt is elmondta, a középiskolát sem végezte el a férfi, kitaláció az állítása, hogy tudományos pályán lenne.

Manzheley-t 2008-ban 14 hónapnyi börtönre ítélték, mert ügyvédnek adta ki magát, és pénzt csalt ki áldozatától. Büntetését azonban nem töltötte le, hanem elszökött az országból. 2013 óta európai elfogatóparancs volt ellene érvényben.

Az Onet című lengyel lap azt írja, több mint egy tucatnyi feljelentés van beadva a férfi ellen Lengyelországban csalás miatt.

A házigazda sokat mesélt már a brüsszeli orgiáról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top