nlc.hu
Aktuális
December 11-e után változás jöhet az idősek vásárlási sávjában

December 11-e után változás jöhet az idősek vásárlási sávjában

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete az idősáv újragondolását javasolja.

A Magyar Nemzet információi szerint, december 11-e után, az idősek számára fenntartott kétórás védett vásárlási idősáv újragondolását javasolja a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete. Arra számítanak ugyanis, hogy az ünnep előtti rohamban a mindennapos korlátozás feszültséget szül majd.

Bubenkó Csaba, a szakszervezet elnöke a lapnak azt mondta: mindenképp javasolni fogják az operatív törzsnek az idősek vásárlási sávjára vonatkozó előírások felülvizsgálatát, mivel a boltokban láthatóan bővül a látogatottság, közben pedig a 65 év felettiek nem csak ebben a napszakban járnak vásárolni.

Az elnök beszélt arról is, hogy decemberben délelőttönként is erősebb az átlagnál a forgalom, és szerepet játszik az is, hogy a szokásosnál sokkal hamarabb zárnak a boltok, nem lenne jó, ha a generációk között újabb vitákat szülne a korlátozás. „Eddig elérte a célját a kizárólagosság, ám, ha visszaengednének minden vásárlót, és inkább a kötelező védőtávolság elve szerint, az összlétszám és az üzletméret alapján szabályoznák a látogatásokat, jobban eloszlana a napi tömeg” – tette hozzá.

A szakember úgy véli, a nyitvatartás visszaállítása is opció arra, hogy időben széthúzzák a vásárlásokat.

Olvass még többet az idősek vásárlási sávjáról az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top