Az iskolakezdés tavaly óta rémálommá vált azoknak a szülőknek, akik szerették volna tovább oviban tartani a gyereküket. Az ő életük forgatókönyvét írta át az új törvény, mely szerint amelyik gyerek augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét, köteles iskolába menni. A Szülői Hang Közösség felmérése szerint ennek következtében tízezernyi gyerek megy úgy iskolába szeptemberben, hogy még nem iskolaérett, és az oviban lenne a helye.
Jogos a kétségbeesés
A nagycsoportosok között sok szülő kétségbeesetten próbálta már szeptember óta elintézni, hogy ne menjen túl korán iskolába a gyereke. Érthető az igény, hiszen régen is bevett szokás volt hétéves korig kitolni az iskolakezdést, és nem holmi úri huncutságból, hanem mert ez szolgálja a gyerekek érdekét. Deliága Éva gyermekpszichológus az nlc.-nek korábban így fogalmazott: „A tapasztalat azt mutatja, hogy nagyon magas ez az iskolaérettségi követelmény-rendszer, maga az iskola pedig még ennél is keményebb. Mindennek jobban meg tud felelni egy testileg-lelkileg-szellemileg érettebb, idősebb gyermek.”
Amikor a középső lányom volt nagycsoportos nyolc évvel ezelőtt, én is ennek alapján hoztam meg azt a döntést, hogy maradjon még egy évet oviban. Akkor még csak annyi kellett ehhez, hogy az ovi igazgatójához benyújtsak egy kérvényt, és máris maradhatott a gyerek, mert az óvónő és szülő úgy érezték, az a gyerek érdeke, hogy ovis maradjon. Ezt a szempontot törölték el egy tollvonással, és ennek nemcsak a szülők, de az óvónők és tanítók sem örülnek felhőtlenül.
Egy névtelenül nyilatkozó óvónő arról számolt be, hogy a feszültség a nagycsoportban szinte tapintható, a szülők őket helyezik nyomás alá, hogy járják ki valamilyen módon azt, hogy maradjon még egy évet oviban a gyerek. Csakhogy nekik már nincsenek a régi eszközök a kezükben, nem igazán tudnak mit tenni: megírják a javaslataikat, de a döntés a szakértői bizottság és az Oktatási Hivatal kezében van. Egy budapesti állami általános iskolában pedig hatalmas káoszt okozott az új törvény, az addigi két elsős osztály helyett négyet kellett indítani, amihez nem volt elég terem és tanító az iskolában. Ráadásul az általános iskoláknak a túlterheltség miatt azt a jól működő szisztémát is le kellett állítani, melyben a nem körzetes és körzetes gyerekeket tudták a szülők kérvényei szerint cserélgetni egymással – és ez megint csak felborította a családok életét.
Mikor iskolaérett a gyerek?
A legnagyobb baj ezzel a törvénnyel az, hogy nem a gyereket jól ismerő óvónők és szülők hozzák meg a döntést az iskolakezdésről, hanem egy külső, szakértői bizottság, ami nem követi a gyerek mindennapi viselkedését, csupán egy pillanatképet lát belőle. Ám azért ezt sem úgy kell elképzelni, hogy vakon repülnek a szakemberek, hiszen a pedagógiai szakszolgálatoknál ugyanazt az iskolaérettségi vizsgálatot végzik el, mint az utóbbi évek során mindig: „A vizsgálat menete nem változott, ugyanazokkal a tapasztalt szakemberekkel és szakmai alapon kidolgozott protokollal dolgoztunk. A szülői interjú után a gyerekeket kétszemélyes feladathelyzetbe vontuk be, ahol a szülők megfigyelőként voltak jelen. A teszteredményeken túl mérlegeltük a gyermek életútját, benne a fontosabb eseményeket, az óvodai jellemzést és a szülők tapasztalatait is. Ha kellett, akkor szakorvos véleményét is kikértük. Az iskolaérettségről a szakmai team mindezek összességéből hozta meg a végső döntést” – mondta el az nlc.-nek egy interjúban Kerekes Barbara, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója.
Elsősök a békéscsabai Szlovák Gimnázium és Általános Iskolában (Képünk illusztráció. Fotó: MTI / Rosta Tibor)
Hamarosan minden érintett szülő megkapja a szakmai véleményt a gyerek iskolaérettségéről, és a bosszankodáson kívül sokat nem változtathatunk a helyzeten, de szerencsére vannak eszközök a kezünkben szülőként az iskolakezdésig még akkor is, ha kedvezőtlen elbírálást kapunk. Első körben azt kell tisztázni, hogy mit kell figyelni a gyereknél, mikor mondható rá, hogy iskolaérett? Erre Blazejovsky Judit TSMT-terapeuta adott választ egy nlc. interjúban: „Egy iskolaérett kisgyerek szívesen dolgozik, tevékenykedik a megadott keretek között, elfogadja a feladathelyzetet, a képességeihez szabott munkát kitartóan végzi, még ha máshoz lenne is kedve. Akkor is végigcsinál egy feladatot, ha abban kevésbé sikeres, tehát a kudarctűrési képessége is megfelelő. Le tudja ellenőrizni magát, spontán javít, ha pedig figyelmeztetik egy hibára, elfogadja a kritikát. (…) A szociális érettség kritériumai között szerepel, hogy a gyermekeknek ismerni kell azokat a szabályokat, elvárásokat, amelyek a csoport életébe való beilleszkedést lehetővé teszik számukra.”
Ezek alapján mondjuk sok felnőtt sem mondható iskolaérettnek. A gyerekeknek olyan sok szempontból kell megfelelnie az elvárásoknak, hogy csoda, hogy egyáltalán van olyan, aki mehet iskolába.
Segíts a gyereknek felkészülni az iskolára!
A fő kérdés és cél persze az kell legyen – azon túl, hogy együtt szidjuk a rendszert –, hogy segítsük a gyerekeket iskolakezdésig minél jobban felkészülni az előttük álló kihívásokra még akkor is, ha nem értünk egyet az iskolaérettségről szóló ítélettel. Nincs szükség minden esetben speciális fejlesztésre vagy drága iskolaelőkészítő tanfolyamokra, otthoni környezetben a szülők is sokat tehetnek a felkészítésért a mindennapokban. Hagyjuk a feladatlapokat és ne ültessük az íróasztal mellé a gyereket, mindezek helyett a következő fontos teendők várnak ránk:
Hagyjuk önállósodni a gyereket!
Ha csak annyit megtenne minden szülő a következő pár hónapban, hogy minden erejével önállóságra kezdené szoktatni a gyerekét, máris sokkal jobb helyzetből indulnának azok a gyerekek is szeptemberben, akik amúgy nem lennének még iskolaérettek. Az önállóságra nevelés ott kezdődik, hogy elengedjük a gyerek kezét, nem kezeljük kisbabaként hatévesen, és arra tanítjuk, hogy saját magát tudja fegyelmezni, kontrollálni – ebből lesz aztán az, hogy akkor is megül a fenekén a suliban, ha amúgy épp mókusokat szeretne kergetni az erdőben. Ehhez egy remek eszköz például az, ha szigorúan vesszük a napirendjét – ezt egyébként már kétéves korától kezdve kellene, de sosem késő belevágni –, mert így tudjuk rávezetni az iskolai napirendre is.
Hagyjuk, hadd mosson egyedül kezet, öltözzön fel, terítsen meg a vasárnapi ebédhez, segítsen a kisebb háztartási munkákban, mert ezekkel segíthetjük a feladattudat kialakulását, amire vaskosan szüksége lesz az iskolában. Az óvoda ebben jó partner, hiszen ott az önállósodás már középsőtől kezdve elvárás, szülőként csak együtt kell működni az ovival, otthon is követni az ottani szabályrendszert, és máris sokat segítettünk a gyereknek felkészülni az iskolára.
Dicsérjük jól!
Az önállóságra nevelés nem ott kezdődik, hogy elkezdjük nyaggatni a gyereket, hogy vegye fel egyedül a pólóját vagy hogy veszekszünk vele, hogy rakja el a játékát, hanem arra kell szülőként ráéreznünk, hogyan tudjuk motiválni a pozitív megerősítéssel. Figyelni kell, hogy azokban a helyzetekben, amikor megmutathatja az önállóságát a gyereket, akkor dicsérjük konkrétan és pontosan fogalmazva: „Büszke vagyok rád, hogy elpakoltad a legókat.”, „Ügyes vagy, hogy felvetted egyedül a cipődet.” Minél pontosabban dicsérjük a gyereket, annál jobban meg tudja saját magában határozni, hogy milyen irányban kell változtatnia a viselkedésén ahhoz, hogy önálló legyen az élet egyre több területén.
Fogalmazzuk meg tisztán az elvárásokat!
Rengeteget segíthetünk a gyereknek az iskolára felkészülésben, ha rendesen kommunikálunk vele. Főleg azoknál hasznos ez, akik nehezebben fogadják el az új, ismeretlen helyzeteket. Annyi csupán a dolgunk, hogy minden program, minden családi esemény, történés előtt alaposan, részletesen tájékoztatjuk a gyereket arról, hogy pontosan mi fog történni vele, mi lesz az ő feladata, kikkel találkozik, hogyan kell viselkedni. Így csökkenthető a frusztrációja az iskolakezdéssel kapcsolatban is, beszélgessünk vele sokat arról, mi vár rá a suliban majd, mert ha ismeri az ottani elvárásokat, akkor könnyebben veszi majd az akadályokat.
Mozogni, mozogni, mozogni!
A gyerekek számára az egyik legnagyobb kihívás a suliban a saját mozgásuk kontrollálása. Egyrészt a sok ülés miatt, másrészt pedig a finommozgások és irányok elsajátítása miatt. Bármilyen furcsán is hangzik, ahhoz, hogy a könyvekben és füzetekben jól tájékozódjon a gyerek, az is kell, hogy jó legyen a mozgáskoordinációja, térérzékelése, testtudata. Ennek érdekében a következő időszakban érdemes tudatosan minél több mozgást beiktatni a gyerek napjaiba, különösen jó hatással lehet rá például a biciklizés, hintázás, egy lábon állás és ugrálás, létrázás, labdázás és persze a fára mászás (de ezt inkább majd nyáron gyakoroljuk vele). Az otthoni foglalkozásokban pedig napi szinten jelenjenek meg az olyan kézműves, alkotó tevékenységek, mint a festés, gyurmázás, színezés vagy épp a gyöngyfűzés.
Az iskolaérettség körüli káosszal rendszerszinten sajnos nem igazán tudunk mit kezdeni, azonban a saját buborékunkban azért segíthetünk a gyerekünknek, hogy ne érje hidegzuhanyként az iskola. Annyit tudunk tenni, hogy a saját kis mikroközösségünkben támogatjuk a gyereket, odafigyelünk az igényeire, képességeire, és ahol lehet, ott segítő kezet nyújtunk, hogy minél kevesebb kárt okozzon neki az, ha nem elég éretten kezdi az iskolát.
