nlc.hu
Aktuális

Tömeghisztéria egy pozsonyi Lidl-ben

Videón, ahogy tömeghisztéria tört ki az egyik pozsonyi Lidlben

Az ok: akciós volt a szájmaszk.
Lidl, vásárlás, tömeg

A Paraméter írta meg a hírt, hogy a pozsonyi Lidl üzletlánc olyan sikeres akciót hirdetett, hogy az emberek egymást taposták a boltokban. Mindenki a biztonságosabbnak tartott FFP2 szűrőosztályú egészségügyi maszkhoz akart jutni.

Mintha ingyen osztogatták volna a terméket, úgy próbált mintegy 70 ember egymást lökdösve szerezni magának belőle minél többet. Bár limitálva volt a vásárlás: egy vásárló maximum 10 csomagot rakhatott a kosarába.

Természetesen nem volt ingyen, viszont potom pénzért, 1,99 euróért átulták az FFP2 maszkokat.

18 perc alatt a vásárlók „le is rabolták” a polcokat, valahogy úgy, mint március elején, amikor mindenki WC-papírból tárazott be. Pedig nem kevés volt készleten: Tomáš Bezák, a kereskedelmi üzletlánc szóvivője szerint háromszor többet rendeltek, mint az év végén. 

A szóvivő azt is elmondta, hogy több oka lehetett nagy tumultusnak.

A legfontosabb az, hogy a koronavírus-mutáció gyorsan terjed, néhány országban – például Ausztriában és Németországban – bevezetik ezeknek a szlovákul reszpirátornak nevezett maszkoknak a kötelező használatát.

 

Szlovákiában egyelőre nincs szó arról, hogy a normál szájmaszkokat lecserélnék az FFP2-re, de az egészségügyi miniszter az ajánlja, hogy ezt a fajta védőmaszkot olyan beltereken hasznos viselni, ahol képtelenség betartani a távolságtartás szabályát.

Pavol Čekan biokémikus szerint az FFP2 szűrőosztályú egészségügyi maszk 95 százalékos hatékonysággal szűri meg a levegőben terjedő apró, szilárd részecskéket és folyadékcseppeket, míg a hagyományos szájmaszk megbízhatósága 82 százalékos.

Fotó: Pexels

Hírek a koronavírus-járvány alakulásáról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top