nlc.hu
Aktuális

Négy halálesetet okozhatott a Szputnyik V, amit eltitkoltak

Négy halálesetet titkolhattak el a Szputnyik V vakcinával összefüggésben

Az Európai Gyógyszerügynökség most is vizsgálja, hogy kaphat-e uniós engedélyt az orosz készítmény.

A Napi.hu információi szerint nemrég négy ember halt meg Oroszországban, nem sokkal azután, hogy megkapták a Szputnyik V koronavírus elleni vakcinát. A lap szerint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) komolyan veszi az esetet, egyben jelenleg is vizsgálja, hogy kaphat-e uniós engedélyt az orosz készítmény. 

A halálesetekkel kapcsolatos információkat az EUobserver szerezte meg az oltások beadását felügyelő orosz szerv, a RoszPotrebNadzor belső aktái közül. Eszerint a négy haláleset mellett hat másik orosz állampolgárnál is szövődmények jelentkeztek a vakcina beadását követően. Az esetekről azonban sem az orosz gyártó, sem az orosz hatóságok nem adtak ki semmilyen közleményt. 

A négy elhunyt között egy 51, egy 69 és egy 74 éves nő is volt, a negyedik áldozatról nem derültek ki hasonló információk. Egyelőre még nem vehető biztosra, hogy a szív-, tüdő-, vagy vércukorbetegséggel összefüggő haláleseteket a Szputnyik V okozta volna, de kizárni sem lehet azt. A másik hat érintett a fiatalabb korosztályokból került ki, a legfiatalabb 25 éves volt. Náluk többek között görcsök, duzzanatok, légzési nehézségek, magas vérnyomás, fejfájás, szédülés és láz jelentkezett. 

A Szputnyik V vakcinával összefüggő haláleseteket titkolhattak el az oroszok

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

A RoszPotrebNadzor egyik aktájának hitelességét megerősítette Denis Logunov, a Gamaleya Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet vezető virológusa is, aki szerint nem találtak összefüggést az egyik haláleset és a vakcina beadása között. Oroszországban nincs nyilvános halálozási adatbázis, így a további halálokat egyelőre nem tudták megerősíteni. 

Az EMA megerősítette, hogy az egyik orosz akta hozzájuk is eljutott és, hogy komolyan veszik a hasonló bejelentéseket. A Napi.hu rámutat, hogy a kiszivárgott aktákban szereplő esetek száma – 10 – rendkívül alacsony ahhoz képest, hogy mostanra több millió embert probléma nélkül beoltottak az orosz vakcinával, azonban az oroszországi helyzet, az átláthatóság hiánya és az elégtelen adatgyűjtési gyakorlat miatt elképzelhető, hogy más, be nem jelentett halálesetek is előfordulhattak. 

Az orosz Szputnyik V egyébként működési mechanizmusát tekintve azonos az AstraZeneca vakcinájával, amelyről a napokban derült ki, hogy rendkívül ritkán – az esetek 0,0001 százalékában – agyi vérrögképződést okozhat. 

További cikkeink a koronavírus-járvány témakörében:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top