Bejelentették pár nappal ezelőtt a várva várt hírt, hogy megkezdődhet a kamaszok, azaz a 16-18 évesek regisztrációja a Covid-oltásra. A hírek szerint május 10-től kezdődik ennek a korosztálynak az oltása a Pfizer-vakcinával, aminek a szülők többsége örül, és alig várja, hogy védettek legyenek a kamasz gyerekei, mert őket aztán tényleg nem lehet megakadályozni már abban, hogy csoportosuljanak, bulizzanak, egymás nyakán lógjanak. Mennyivel jobb lesz, ha mindezt úgy teszik, hogy megkapták az oltást, és akkor anya meg apa nem a tíz körmét, csak mondjuk ötöt rág le izgalmában, hogy nehogy baja legyen a drága gyermeknek. De nyilván, ahogy azt megszokhattuk, ez sem olyan egyszerű, mint elképzeltük (vagy mint a hanyatló nyugaton történne).
Káosz és információhiány
Mert mi történik már megint? Az egyszeri szülő megy lelkesen a hírek hallatán regisztrálni a gyerekét az oltásra, hogy a kamasz is minél hamarabb megkapja a megfelelő védelmet, főleg most, hogy be kell menniük a gimiseknek is május 10-től a suliba hatezer másik diák közé, akiknek minimum a fele tuti az orra alatt vagy sehogy sem hordja a maszkot. Szóval a szülő kattint és regisztrál, a regisztrációs oldal azt üzeni, hogy sikeres volt a regisztráció – visszaigazoló e-mailről ne is álmodjunk, az a 21. században utópia, úgy tűnik –, és azt mondja, hogy menjünk időpontot foglalni az oltásra. Itt jön a csavar: amikor próbálunk időpontot foglalni, akkor az oldal közli, hogy nincs ilyen TAJ-szám regisztrálva oltásra, menjünk és regisztráljunk. Itt még nem vagyunk annyira idegesek, még az is felmerül bennünk, hogy valamit esetleg elszúrtunk a regisztrációnál – jó magyar szokás, hogy csak mi lehetünk a hibásak, hiszen „apu azért iszik, mert te sírsz” szellemben kondicionáltak politikailag –, úgyhogy újra megpróbáljuk, ám a regisztrációs oldal üzen, hogy ez a regisztráció már létrejött, ne akarjuk duplikálni.
Ennél a pontnál már feljebb megy a vérnyomásunk, emelgetjük a szemünket és kicsit szidjuk magunkban azokat, akik ilyen trehány módon raktak össze egy ennyire fontos rendszert.
Egy legalja webshop is körültekintőbben és felhasználóbarátabb módon működik, de oké, túllépünk a szitkozódáson és konstruktívak próbálunk lenni, mert megoldásra kell törekedni, annak semmi értelme, hogy dörmögünk a fotelben a bajszunk alatt – bár a papa is mindig kiabált a híradóval, a példa ebben is előttünk van. A megoldásorientáltság nevében írunk és/vagy telefonálunk (én mindkettőt megtettem a biztonság kedvéért) a megadott elérhetőségeken a NEAK-nak, ami ugye kézben tartja elvileg a regisztrációkat meg az egész oltás körüli mizériát, ám sajnos érdemi választ innen sem kapunk. Igen, megjelent a rendszerben a gyerek regisztrációja sikeresen – az április 30-án elkövetett regisztráció május harmadikán jelent meg –, az adatai rendben vannak, de az időpontfoglalásra csak annyit tudnak mondani, hogy próbálkozni kell. Köszi!
A kamaszok oltása körül minden bizonytalan (Kép: Getty Images)
A szülők feje füstölög
A fő probléma nem az, hogy nincs azonnal és hirtelen oltás a gyerekünk karjában, mert abszolút érthető, hogy nehéz koordinálni százezrek, milliók oltását. A probléma az, hogy nincs normális kommunikáció a kamaszok oltásáról (sem), és úgy kell magunknak összevadászni minden apró információmorzsát az internetről. Sok egymásnak ellentmondó hír érkezik és akkor fordulunk máris a másik irányba, hátha onnan hamarabb érkezik vakcina, és terheléses támadást intézünk az állami weboldalak ellen a sok érdeklődő kattintással. Az egyik infó szerint már lehet időpontot foglalni, a másik szerint majd május 10. után.
És ha a megfelelő, hivatalos szervet kérdezzük, akkor sincs egyértelmű, normális válasz, hogy mégis pontosan hányadikától foglalhatunk időpontot a 16-18 éves gyerekeinknek, hanem annyit mondanak, hogy próbálkozzunk. Csoda, ha a szülők feje felrobban és lassan már az lesz az alapállapotunk, hogy mindennap, rögtön ébredés után, a kávé előtt már azt a nyüves időpontfoglaló és regisztrációs oldalt nyomkodjuk?
Nem arról van szó ugyanis, hogy akciós húshoz akarunk jutni, hanem a gyerekeink életét szeretnénk védeni az oltással. Mi lehet ennél fontosabb?
Ugyanazt éljük most át a gyerekeinkkel kapcsolatban, amiben vergődtünk január óta a saját oltásunkkal: információs vákuumban érezzük magunkat, a teljes tehetetlenség bekúszik a bőrünk alá, és legszívesebben asztalt borogatnánk, csak az a baj, hogy az ügyintézőkre hiába borítunk bármit, pont annyit tudnak, mint mi: a nagy büdös semmit. Tényleg így kell ezt a létfontosságú kérdés kezelni? Ez a módja az oltásszervezésnek, hogy lebegtetjük és hülyének nézzük az embereket? Hogy lehet ennyire amatőr módon, nulla kommunikációval vezényelni az oltást? Megint az lesz, hogy tülekedni kell, sorban állni, vadászni az oltásokat a kamaszoknak is? Megint az kap hamarabb, aki odasündörög az oltópontra, hátha egy árván maradt Pfizer beleesik véletlen a gyerek vállába? Agyrém az egész, pedig a szülőknek egyetlen, végtelenül egyszerű kérése lenne: mondja már meg egy illetékes, hogy mikor és hova kell menni, hogy megkapja a gyerek az oltást. Miért olyan nehéz ez?
