nlc.hu
Aktuális

Kritika a Nagykarácsony című filmről

Nagykarácsony: magyar karácsonyi romkom a férfiasságában megalázott tűzoltóról, ami cseppet sem ciki

Miközben a Netflix szakmányban gyártja a karácsonyi romantikus vígjátékokat, a mozikból lassan kikopni látszik a műfaj. Ilyen szempontból tökéletes időzítéssel érkezett Tiszeker Dániel filmje, a Nagykarácsony, ami csodás fricska a sebzett férfiegónak, és egy teljesen fogyasztható romantikus vígjáték.

Ha a tavalyi pandémiaévet nem számítjuk, amikor zárva voltak a mozik, akkor hosszú idő után az idei lesz az első olyan karácsonyi moziszezon, amikor egyetlen sztárokkal telitűzdelt hollywoodi karácsonyi filmet sem nézhetünk a vásznakon. Pedig a karácsonyi filmek sokáig biztos pontjai voltak a decemberi mozizásnak, még a nem túl minőségi darabok is szép nézőszámokat hoztak az ünnepi szezonban, ehhez pedig elég volt néhány csillogó mosolyú sztár, egy szép, karácsonyi dekorációba öltöztetett, méretes családi ház valahol egy idilli kertvárosban, meg valami mondvacsinált konfliktus, amit úgyis megoldanak a végére a garantált happy end kedvéért. Csakhogy a vígjátékokhoz hasonlóan a karácsonyi filmek is a streamingre költöztek, és míg a mozikban hiába keresünk hasonlót, addig az olyan streamingszolgáltatók, mint a Netflix vagy az HBO GO, idén is ontják magukból a karácsonyi vígjátékokat. Ennél jobban nem is időzíthette volna Tiszeker Dániel az első magyar karácsonyi romkomot, a Nagykarácsonyt, ugyanis a film nemcsak nagy űrt tölt be az ünnepi mozikínálatban, hanem ráadásul jól sikerült darab, ami még a Netflix karácsonyi kínálatában is egyértelműen a jobbak közé tartozna, pedig nincs benne sem karácsonyi fényekbe öltöztetett családi ház, sem nagy család idegesítő rokonokkal.

A tériszonyos tűzoltó esete

Viszont van benne valami olyan, ami az amerikaiakra nem jellemző, felénk viszont komoly hagyománya van: karácsonyi vásár. Oké, nem a Vörösmarty téren, hanem a Várkert Bazárban, de ez akkor is egy karácsonyi vásár, amit mostanában a pandémia miatt vagy nem rendeznek meg nálunk, vagy ha igen, akkor körbeveszik őket kordonokkal, és eleve jóval kisebbek, mint fénykorukban. Szóval, ha már a valóságban nehéz most karácsonyi vásárba menni, legalább a filmek segítségével ellátogathatunk oda, ugyanis ez a fő helyszíne a Nagykarácsony című romkomnak. Ide helyezik át Arnoldot, a tűzoltót, akinek az lesz a dolga, hogy felügyeljen a gyerekek által előadott betlehemes darab tűzbiztonságára, ami kifejezetten megalázó feladat egy macsóságára rendkívül kényes alfahím számára.

Arnold azért került ebbe a számára kellemetlen helyzetbe, mert éppen egy magasból mentőből kérte volna meg a szerelme kezét, amikor az ablakon bepillantva azt vette észre, hogy a nő épp megcsalja őt, ő pedig a látványtól megriadt, megszédült és leesett a mélybe (szerencsére puhára), azóta pedig fél a magasban. Márpedig a tériszony nem kifejezetten előnyös tulajdonság egy tűzoltónál. Az új pozícióját eleinte nem nagyon élvezi, csakhogy megismerkedik a betlehemes darabot bemutató gyerekek bűbájos tanárnőjével, Eszterrel, aki meglágyítja a kőszívét, csakhogy a volt barátnője is a fejébe veszi, hogy visszaszerzi magának Arnoldot, a férfinak pedig így egy nehéz döntést kell meghoznia, és valahogy el kell érnie, hogy ne rúgják ki a tűzoltóságtól azért, mert félni kezdett a magasban.

Románc és bónusz románc

Magyarországon talán Csányi Sándor volt az utolsó filmsztár, a hazai alkotók pedig egy ideje már nem hisznek a sztárrendszerben, ezért a Nagykarácsony főszerepeit is kevésbé ismert arcokra bízták. Arnoldot Ötvös András formálja meg, akiben a mackós macsóság valamiféle belső bizonytalansággal párosul, ami ideálissá teszi őt a főszerepre, ráadásul a karaktere sok szempontból hasonlít ahhoz a figurához, akit a Becsúszó szerelem című másik idei romkomban is bemutatott. Partnerét, a tanító néni Esztert pedig Zsigmond Emőke alakítja, akinek olyan jól áll ez a cuki, hatalmas szívű naiva szerep, hogy a fénykorában járó Meg Ryant és Sandra Bullockot juttatta eszembe.

Nagykarácsony: magyar karácsonyi romkom a férfiasságában megalázott tűzoltóról, ami cseppet sem ciki

Ötvös András és Zsigmond Emőke a Nagykarácsony című filmben (Fotó: InterCom)

Sajnos azonban úgy fest, az alkotók nem hittek maximálisan a páros közönségvonzó hatásában, mert melléjük rakták a bejáratottabb nevű Scherer Pétert és Pokorny Liát erősítésként. Előbbi Palit, a dörzsölt karácsonyi árust, utóbbi Lillát, az egyedülálló anyukát játssza, akik külön románcot kaptak a történetben, és a kettejük szála csak minimális összeköttetésben van Arnold és Eszter románcával: ha minden egyes jelenetüket kivágták volna a filmből, a történet fő szála nagyjából akkor is ugyanilyen lenne, vagyis érezhetően ők kizárólag azért kerültek a filmbe, mert az alkotók kevésnek érezték a fő szálat, és valahogy ismertebb nevekkel is fel akarták dobni a szereplőgárdát. Erre azonban semmi szükség nem volt, ugyanis Arnold és Eszter szála működik, az őket játszó színészek jól működnek együtt, lehet értük szorítani, és inkább néztem volna őket több jelenetben hosszabb időn át, minthogy ezzel a kilógó bónusz románccal foglalkozzak.

A férfiak törékeny macsóságáról

Tiszeker Dániel rendező már a #sohavégetnemerős című filmjében bizonyította, hogy ért az érzelmes és humoros pillanatok kidolgozásához, és érti és tudja használni a fogyasztható közönségfilmek nyelvezetét, és ezt újfent bizonyítja a Nagykarácsonyban is. Ügyes és egyedi a románchoz rendelt tűzoltós háttér, hiszen Arnold tűzoltókollégái biztosítják a vicces mellékszereplők sorát, és alkalmat adnak számos tűzoltós poénkodáshoz. A film ráadásul Arnold sorsán keresztül bemutatja a férfiak törékeny macsóságát is: a korábban hősies, vakmerő tűzoltó életében egy lelki trauma hatására jön elő a tériszony, ami gyakorlatilag megsemmisíti a teljes önbecsülését, mert úgy érzi, hogy a bátorsága és a macsósága az egyetlen értékes tulajdonsága, és Eszter az egyetlen, aki megmutatja neki, hogy vannak más értékei is, és nem kell félnie attól, hogy felvállalja és kimutassa az érzelmeit.

Nagykarácsony: magyar karácsonyi romkom a férfiasságában megalázott tűzoltóról, ami cseppet sem ciki
Megnézem
Összes kép (6)
Nagykarácsony: magyar karácsonyi romkom a férfiasságában megalázott tűzoltóról, ami cseppet sem ciki

Nagykarácsony: magyar karácsonyi romkom a férfiasságában megalázott tűzoltóról, ami cseppet sem ciki

Nagykarácsony: magyar karácsonyi romkom a férfiasságában megalázott tűzoltóról, ami cseppet sem ciki

Nagykarácsony: magyar karácsonyi romkom a férfiasságában megalázott tűzoltóról, ami cseppet sem ciki
Nagykarácsony: magyar karácsonyi romkom a férfiasságában megalázott tűzoltóról, ami cseppet sem ciki
Nagykarácsony: magyar karácsonyi romkom a férfiasságában megalázott tűzoltóról, ami cseppet sem ciki
Nagykarácsony: magyar karácsonyi romkom a férfiasságában megalázott tűzoltóról, ami cseppet sem ciki
Nagykarácsony: magyar karácsonyi romkom a férfiasságában megalázott tűzoltóról, ami cseppet sem ciki
Nagykarácsony: magyar karácsonyi romkom a férfiasságában megalázott tűzoltóról, ami cseppet sem ciki
Fotó megosztása:

Emellett a film humora is rendben van, különösen jól működik a film a filmben humor, ugyanis Arnoldot a barátnője épp egy olyan filmsztárral (Szabó Kimmel Tamás alakítja Szabó Kimmel Tamást megfelelő öniróniával felvértezve) csalja meg, aki az új filmjében éppen egy tűzoltót alakít, és akivel teli van plakátolva egész Budapest, amint tűzoltóruhában pózol, folyamatosan azt sugallva Arnoldnak, hogy sokkal inkább férfi, mint ő. A Nagykarácsony egy nagyon kellemes meglepetés, ami ugyan az egy-két sutább fordulatának és az alkotók önbizalomhiányának köszönhetően sosem válik karácsonyi klasszikussá, de ahhoz bőven elég jó, hogy az elejétől a végéig szórakoztasson, megnevettessen és megmelengesse a szívünket. Ez pedig nemcsak ahhoz képest szép teljesítmény, hogy ez az első magyar karácsonyi romkom.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése