Interjú Zsigmond Emőkével, a Nagykarácsony sztárjával

Először akkor jegyeztelek meg magamnak, amikor kint jártam azon a forgatáson, ahol a Psycho híres zuhanyjelenetét alkottátok meg újra sok más színésznővel. Megkérdeztem a rendező Vozót, hogyha csak egyetlen színésznővel forgatná le a jelenetet, kit választana, és ő kapásból téged mondott, mert szerinte egészen kísértetiesen hasonlítasz Janet Leighre.

Először ez a hasonlóság egyáltalán nem volt nyilvánvaló, de ahogy felkerült rám a paróka, még én is elámultam. Olyan volt, mint egy időutazás. Borzasztóan élveztem. (nevet)

Korábban is láttad már magadban ezt a Hitchcock-féle rideg szőkeséget?

Szélesebb arccsontom van, és a régi filmek szépségideáljai közül sokaknak volt hasonló arcszerkezete. Annak a kornak a szépségideáljaira eléggé hasonlítok. Nemrég forgattam egy tévéfilmet, a Kék rókát, ahol a női szereplő érzelmi világa elég mély, de ezt nagyon jól tudja leplezni, hatásos védőfalat húz fel maga előtt, szóval mondhatjuk őt ridegnek. De nemcsak rideg nőket játszom szívesen, hanem melegszívű, kedves nőket is, igen széles a paletta.

Zsigmond Emőke a Nagykarácsony című film díszbemutatóján (Fotó: InterCom)

Régóta a pályán vagy, de mintha a filmes területen elkerültek volna az igazán izgalmas lehetőségek, a Nagykarácsony viszont nagy fordulópont lehet a pályafutásodban. Mit gondolsz, mi tartott eddig? Mostanra értél be?

25 karácsonyi film, ami tuti ráhangol az ünnepekre

Kaptam már izgalmas lehetőségeket, csak talán nem volt akkora sajtófelhajtás körülöttem. Sok castingra jártam az elmúlt években, és nagyon sokszor voltam ott a fináléban, ami jó visszajelzés volt akkor is, ha nem engem választottak végül. Rengeteg szempontot kell mérlegelni a szereplőválogatás során, ezért nem csak az én teljesítményemen múlik egy döntés. Remélem, hogy az egyik munka majd hozza magával a másikat. Forgatni úgy lehet a leginkább megtanulni, ha csinálja az ember, csinálni meg fantasztikus élmény.

Korábban már dolgoztál együtt Tiszeker Dániel rendezővel a #sohavégetnemérős című filmben. Innen eredt, hogy téged kért fel a Nagykarácsony főszerepére?

A #sohavégetnemérősben nagyon élveztem a forgatási napomat, hihetetlenül kreatív adok-kapok ment ott, nagyon bírtam a stábot. Dani és én is szerettük volna, hogy a találkozásunknak valamilyen formában legyen majd folytatása.

Kellett egyáltalán castingra menned, vagy egyből megkaptad a szerepet?

Voltam castingon, azért nem volt teljesen egyértelmű, hogy engem választanak, még annak ellenére sem, hogy mint megtudtam, a forgatókönyv írása közben eleve Andrisra (Ötvös András, a Nagykarácsony férfi főszereplője – a szerző) és rám gondoltak. Azért lett Arnold és Eszter, mert Andris meg Emőke.

Ezt már akkor tudtad, amikor megkaptad a forgatókönyvet, vagy csak később derült ki számodra?

Dani elmondta, és nagyon jól esett. Igazából nem is nagyon tudtam ezzel mit kezdeni. Az járt a fejemben, hogy milyen ciki lenne, ha mégsem én kapnám a szerepet, amit rám írtak. (nevet)

Ötvös András és Zsigmond Emőke (Fotó: Takács Attila/InterCom)

Hogy bírod a casting helyzetekkel együtt járó feszültséget?

Minden casting lehetőség egy új találkozásra, és ez nagyon izgalmas. Minden szereplőválogatásra nyitottan és kíváncsian megyek el, aztán van, amikor tényleg megtörténik egy találkozás, és kiderül, hogy ott van egy alkotó, akivel tudunk egymással kommunikálni és értjük egymást, máskor meg nem történik meg. Ha létrejön ez a kommunikáció, akkor kezdek el igazán vágyni arra, hogy részt vehessek a projektben. 

És ha ezután mégsem te kapod a szerepet, azt hogyan viseled?

Ha szeretem az anyagot, utána mindig azt kívánom, hogy akkor legyen piszok jó. Van egy projekt, egy álom, ahová vagy beválogatnak, és akkor a közös álmunkká válik, vagy pedig másé lesz, ami persze nem esik jól, de attól még szeretném, hogy jól sikerüljön. Ha jó élmény volt a casting, akkor teljesen mindegy, hogy benne vagyok-e a filmben vagy sem, szurkolok érte. Mindenkinek szíve joga nem engem választani, és ettől még mennie kell tovább.

Ha jól tudom, nálad egy karakter megalkotásának folyamatában nagyon fontos lépés, hogy megtaláld a hasonlóságokat közted és a karaktered között. Miben hasonlítasz a leginkább Bárány Eszterre, a Nagykarácsony tanító nénijére?

Eléggé ismerős számomra a kitartása, valamint, hogy meg akar felelni egy ilyen idealizált képnek, mint a tökéletes pedagógus, és néha már-már görcsösen törekszik arra, hogy azzá váljon. Eszter mindig próbál ragaszkodni a fejében lévő tervhez, és nem feltétlenül látja, hogy jobban járna, ha el tudná engedni a dolgot. Ebben szintén hasonlít rám.

Mi a te terved, amihez ragaszkodsz?

Vágynék a lelki egyensúlyra, jó lenne valahogy elérni. Ez egy folyamatos küzdelem nekem.

El lehet ezt érni egyáltalán?

Lehet idealizálni olyan szintig, hogy az már elérhetetlen legyen, de én inkább abban hiszek, hogy kis dolgokkal is megteremthető ez az egyensúly.

Mikor voltál utoljára ehhez az ideális állapothoz a legközelebb?

Vannak szép számmal időszakok, amikor sikerül. Tegnap például az interjúk után nagyon jót sétáltam a városban. Szép idő volt, sütött a nap, én meg arra gondoltam, hogy így azért elviselhető a korán sötétedés. Szépek voltak a fák, meg az avar, már-már idilli volt minden, pedig a Mammutból indultam el a körút felé, ami zajos is, büdös is, mégis jól éreztem magam.

Jelenet a Nagykarácsony című filmből (Fotó: InterCom)

Vácott nőttél fel. Könnyű volt megszeretned Budapestet?

Már nagyon korán elkezdtem rendszeresen Budapestre járni edzésekre, és rögtön gimnázium után ideköltöztem. Nagyon szeretem Budapestet, olyan sok arca van. Nincs autóm és biciklizni szerintem már nem is tudok – bár az öcsém vitatkozik ezzel –, így marad a tömegközlekedés.

Mit jelent az, hogy már nem tudsz? El lehet ezt felejteni?

Valamikor általános iskola és gimnázium között bicikliztem utoljára, aztán nemrég az öcsém vett egy elektromos biciklit és ráültetett. Az utcában fel-alá tekertem vele, a tesóm rohant utánam, én meg közben sikongattam. (nevet) Arra gondoltam a biciklin ülve, hogy „Úristen, ha most itt elesem és kitörik a bokám, hány előadás marad el miattam!” (nagyon nevet)

És a tömegközlekedést szereted, vagy csak szükséges rossz?

Tömegközlekedni rém izgalmas. Nagyon sokféle embert lehet látni.

Szakmai szemmel figyeled őket?

Inkább csak emberi szemmel. Hajt a kíváncsiság. Izgalmas helyzeteket lehet megfigyelni.

Szoktál a karaktereidhez ilyenkor referenciapontokat keresni?

Azt szeretem megfigyelni és használni, amikor valaki egy helyzetre furcsa reakciót ad. Például láttam valakit egy dohányboltban vásárolni, miközben annyira máshol járt az esze, hogy háromszor is megnézte ugyanazt a zsebét, majd utána végigkutatta az összes többi zsebét, hogy végül benyúljon abba, amiben korábban már háromszor is turkált, és kihúzza onnan a pénztárcáját. Látszott rajta, hogy a gondolatai teljesen máshol járnak, és emiatt megcsúsztak a manuális dolgai. Az jutott róla eszembe, hogy mi lenne, ha a Nagykarácsony tanító nénije is annyira belefeledkezne ebbe a betlehemes előadásba, hogy ez hasonló módon jöjjön ki rajta.

Eszter karakterére jellemző egyfajta naivitás is. Ebben is hasonlítotok?

Engem nagyon könnyű ugratni, a kollégáimnak igen gyakran sikerül. (nevet) Rájöttek, hogy velem nagyon jól lehet ilyeneket játszani. Elképesztő dolgokat tudnak beadni nekem, és bírom, amikor kiderül, hogy épp mit sikerült velem elhitetniük. (nevet)

Zsigmond Emőke (Fotó: Krasznai Zoltán)

A filmbéli partnereddel, Ötvös Andrissal könnyű volt megtalálni a közös hangot?

Nagyon nagy szerencsém volt Andrissal, ő egy csodálatos színész. Önazonos, határozott jellemnek ismertem meg, akinek fantasztikus humora van és rendkívül nagy játékkedve, amivel már a próbák során előrukkolt. Ez az embert magával sodorja, ugyanis kénytelen rá reagálni, ami nagyon jó. Vele a munka önfeledt játékká tud válni.

A magánéletbeli lelkiállapotod mennyire van hatással arra, hogy milyen vagy a színpadon vagy a kamerák előtt?

Igazából az a szép ebben a munkában, hogy amikor ott vagyok a színpadon vagy a kamerák előtt, akkor csak az számít, ami ott van. Természetes az, hogy az ember saját magából dolgozik, és ha olyasmik történnek vele a szerepében, mint a magánéletében, arra kifejezetten érzékenyen reagál. Ez alkalomadtán még jóleső is lehet, hiszen akár a saját problémáink feldolgozására is lehetőséget ad. Ha meg éppen olyan helyzetet kell eljátszani, aminek semmi köze sincs a magánéletemhez, abban pont az a jó, hogy olyan, mintha időt kérnél az életedből, és arra az időre teljesen más jellegű problémákkal foglalkozhatnál.

Terápiás jelleget is tud ölteni számodra a munkád?

Tud, de azt mindig szem előtt kell tartani, hogy az előadás nem én vagyok, én csak egy része vagyok az egésznek. Azért nem lehet bármit megcsinálni. Attól, hogy nekem épp sírhatnékom van, még nem fullaszthatom könnybe az egész színpadot aznap este csak azért, mert Emőke most nagyon átérez. (nevet) Az előadás idejét, dinamikáját, terminológiáját azért hasznos figyelembe venni.

Édesanyád tanítónő, a Nagykarácsonyban pedig ez a szereped. Sosem vonzott a tanári pálya?

Amikor kicsi voltam, mindig azt mondta nekem, hogy „Fiam, bármi lehetsz, csak tanítónő ne legyél!” (nevet) Gyerekként én nyilván a tanuló szemszögéből láttam az iskolai életet és a tanárokat, viszont ez sokszor ütközött az anyám nézőpontjával, aki tanárként szemléli a dolgokat. Emiatt ebben a szerepben igyekeztem nem a saját szubjektív élményeim alapján felépíteni a karaktert, hanem kicsit jobban körbejártam a pedagógiát. Elmentem abba az iskolába, ahol édesanyám dolgozik. Nem hozzá jártam be órákra, mert ő felső tagozatosokat tanít, nekem pedig alsó tagozatosokra volt szükségem, de a kollégái nagyon kedvesek voltak, és nyitottan álltak ahhoz, hogy bejárjak az óráikra. Megfigyelhettem, hogyan bánnak a gyerekekkel, hogyan működnek együtt. Minden gyerek egyedi és minden osztály speciális, mindenütt más a csoportdinamika. Érdekes volt látni, ahogy ezek a közösségek működnek: ki az, akinek több szava van, ki az, akit kitaszítottak. Ezt a tanár mindig látja, és próbálja kompenzálni.

Milyen volt először találkozni azzal a huszonkét gyerekkel, akik a filmbéli osztályodat játsszák?

Egyszerre találkoztam az összes gyerekkel, és előtte napokig próbáltam megjegyezni fotókról, hogy kit, hogy hívnak. De nemcsak a saját nevüket kellett megjegyeznem, hanem a karakterük nevét, valamint azt is, hogy a filmbéli betlehemes előadásban kit alakítanak. Ezt a három nevet próbáltam egy fotóhoz csatolni. Erre, amikor megjöttek, azzal szembesültem, hogy nemcsak mind a huszonkét gyerek volt ott, hanem a hozzátartozó családtagok, szülők, tesók is, és mindenki maszkot viselt. (nagyon nevet) Végül csak hármat, vagy négyet tévesztettem a huszonkettőből, szóval nagy volt az öröm.

Volt időd egy kicsit jobban megismerni őket a forgatás előtt?

Egy workshopot tartottunk velük a forgatás előtt. Meg kellett tanulnunk együttműködni egymással, és ez ebben sokat segített. A forgatáson pedig már szinte magától jött, hogy kivel csinálunk valamilyen improvizációs gyakorlatot, amit aztán felveszünk a filmhez.

Fotó: Takács Attila

Édesanyád látta már a filmet?

Még nem látta, (a múlt héten beszélgettünk – a szerző) de eljön majd a díszbemutatóra apával, az öcsémmel, az öcsém barátnőjével és a kilencvenéves nagyapámmal együtt. Nem is tudom, nagyapa utoljára mikor volt moziban, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok a véleményére. Remélem, valahol közöttük ülhetek majd, hogy leshessem őket. Lehet, hogy idegesítő lesz számukra, hogy ülnek a moziban, és csak azt látják, hogy oldalról vizslatom őket. 

Van egy nagyon visszafogott vetkőzésjeleneted a filmben. Nem lesz furcsa ezt a családtagjaiddal nézni?

Színházban láttak ők már ennél cifrábbat is. Szerintem az sokkolóbb volt. (nevet)

Kényelmetlen egy ilyen jelenet forgatása?

Igazából nem is Andris, hanem az operatőr előtt vetkőztem. Ilyenkor nem a meztelenséggel vagyok elfoglalva, hanem azzal, hogy mi történik, mi a képkivágás, abban milyen információt lehet közölni. Egyszerűen másra összepontosítok, és nem kezd el egy vészvillogó jelezni az agyamban, hogy „Úristen, csak nehogy kilógjon a cicim!”

Szereted a karácsonyi filmeket?

Bírom őket. Jókedvre derítenek és feltöltődöm tőlük, a gyermeki énemet hozzák vissza. Annyi, hogy nem feltétlenül karácsonykor nézem őket: nekem a Reszkessetek, betörők jobban esik júniusban, mint decemberben. Nyaranta mindig előfordul velem, hogy elkeseredek, mert eszembe jut, milyen messze van még a karácsony, és egy jó karácsonyi film át tud segíteni egy ilyen pillanaton. Karácsony környékén meg napfényes filmeket nézek.