nlc.hu
Aktuális

Turi György lemondott minden tisztségéről

Úszóbotrány: Turi György lemondott minden tisztségéről

Az úszók fizikai és lelki bántalmazásával vádolt Turi György lemondott az úszószövetségben betöltött valamennyi tisztségéről.
Turi György

Turi György lemondott a Magyar Úszó Szövetségben (MÚSZ) betöltött szakmai alelnöki, elnökségi tagsági, valamint edzőbizottsági elnöki posztjáról.

A Kőbánya SC úszóedzője Wladár Sándornak, a MÚSZ elnökének küldött levelében döntését azzal indokolta, hogy a személyét érintő helyzet az elmúlt két hónapban tarthatatlanná vált, és már nemcsak róla van szó, hanem a magyar úszósport, a MÚSZ és a Kőbánya SC megítéléséről.

Az edző megemlíti, a lelkiismerete tiszta, negyvenkét év alatt azért dolgozott, hogy a tanítványai sikeres sportolók, valamint a magánéletben boldogok és elégedettek legyenek. 

A szövetség elfogadta Turi György lemondását.

Ahogy azt megválasztásom napján is ígértem: a magyar úszósportban nincs helye a bántalmazás bármely formájának – közölte a MÚSZ elnöke. – Bár kétségtelen tény, hogy a Turi György vezette Kőbánya SC fantasztikus sikereket ért el a medencében az elmúlt években, sőt évtizedekben, az egykori versenyzők megnyilatkozásai komoly árnyat vetnek az eredményekre. Éppen ezért tartom az egyetlen elfogadható döntésnek, hogy – még a vizsgálóbizottság jelentését megelőzően – Turi György vállalta a felelősséget, és távozott a szövetség szakmai alelnöki pozíciójából.”

A MÚSZ elnöksége Turi korábbi edzői munkájának kivizsgálására november 11-én öttagú bizottság felállításáról döntött, a tréner pedig akkor, a vizsgálat lezárultáig önként felfüggesztette tevékenységét mint a MÚSZ szakmai alelnöke, illetve az edzőbizottság elnöke.

A bizottság a mostani lemondástól függetlenül folytatja a munkáját. Wladár Sándor úgy fogalmazott: „Semmiképp sem akarjuk azt a látszatot kelteni, hogy bármit is a szőnyeg alá kívánunk söpörni.” A testülettől az aktuális ügy kivizsgálása mellett azt is várják, hogy ajánlásokat tegyen a sportolók védelmére, az áldozatok megsegítésére és a felelősök megtalálására.

Az elmúlt hetekben Turi több korábbi tanítványa, köztük a négyszeres olimpiai ezüstérmes és kétszeres világbajnok Cseh László, úgy nyilatkozott a magyar sajtóban, hogy a tréner „lelki terrort” alkalmazott az edzések során és fizikailag is bántalmazta az úszókat.

(MTI/nlc)

(Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs)

Az úszóbotrány az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top