Úgy fogalmaztak, a Fővárosi Önkormányzat készen áll arra, hogy a rendelkezésére álló eszközeivel segítse az Ukrajna orosz lerohanása miatt a fővárosba érkező menekültek ellátását.
Jelezték, hogy a budapesti pályaudvarokon már többen kértek segítséget az oda irányított munkatársaiktól; elhelyezésük és ellátásuk folyamatban van.
“A háború elől menekülő emberek ellátására való felkészülés kedd óta intenzív fokozatba kapcsolt, erről a főpolgármester tájékoztatta a belügyminisztert, felvettük az ügyben a kapcsolatot a kerületi önkormányzatokkal és civil szervezetekkel is” – írták a közleményben.
A fővárosi operatív törzs a főpolgármester vezetésével azt a feladatot adta az intézményeinek és cégeinek, hogy biztosítsanak szállást akár a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanokban vagy üdülőkben. Továbbá gondoskodjanak a napi háromszori étkezés biztosításáról, amellett, hogy fogadják, irányítják a menekülteket.
(Forrás: MTI)