Sztrájkjoguk korlátozása miatt polgári engedetlenségbe kezdenek a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum oktatói. A Facebookon közzétett nyílt levelükben, melyet 58-an írtak alá, azt írják, hogy a pedagógusi életpálya ellehetetlenülése ellen tiltakozva
- megtagadják a tanórák megtartását;
- távol maradnak minden, eddig tanárok vezette iskolán kívüli programtól;
- felfüggesztik az adminisztratív teendőiket;
- és megtagadják az érettségiztetést.
„Mi arra tettük fel az életünket, hogy diákjaink álmaiból és páratlan tehetségéből egy szabad, gondolkodó és eredményeire méltán büszke nemzet épüljön fel. Erre azonban addig nem kerülhet sor, amíg a növekvő árak között alig élünk meg a fizetésünkből, amíg a legjobbjaink külföldre kényszerülnek, amíg méltóságunkat, önbecsülésünket, a boldogulásba vetett hitünket a rendszer napról napra két lábbal tiporja” – idézi közleményüket a 444.hu.
Levelük elején felvetik, hogy bár voltak köztük, akik azt remélték, hogy az új kormány felállásával végre a pedagógustársadalom lesújtó helyzete is napirendre kerül, de „eddig nem kaptunk mást, csak cinikus mondatokat”. Olyanokat, amelyek alapján a kormány nemhogy változtatni nem szándékozik a közoktatás eddigi kezelésén, de „kifejezetten ellenségnek tekinti a pedagógusokat”.
A végső csapást a sztrájkjoguk „használhatatlanságig” való korlátozása jelentette, mely következtében „a polgári ellenállás” maradt az egyetlen lehetőségük, még akár egzisztenciájuk kockáztatása árán is. „Az a rendszer, amely a tanári pályavállalást a fiatalok számára ellehetetleníti, minden magyar rosszakarója. Az a rendszer, amely a tanárokat megalázza, kizsigereli, szegénységbe taszítja, a valósággal és az igazsággal kapcsolatban félrevezeti a polgárokat, sőt nem áll távol tőle, hogy akár szembe is fordítsa a társadalmat a tanárokkal, nyilvánvalóan nem szolgálja a nemzet érdekeit” – írták, majd a társadalom támogatását kérték céljaik eléréséhez.