nlc.hu
Aktuális

Jókai utcai házomlás károsultjai

Akár évekig is várhatnak kártérítésre a Jókai utcai házomlás károsultjai

Sőt az is előfordulhat, hogy nem fog fizetni a károsultaknak a ház biztosítója.

Könnyen megeshet, hogy hónapokon át húzódó vizsgálat és évekig tartó pereskedés után juthatnak csak hozzá a kártérítéshez azok, akiknek az autója vagy lakása megsérült a Jókai utcai omlásban. Ha kiderül, hogy a társasház lakóközössége volt a hibás, az ott lakók csúnyán megjárhatják – írja a Napi.hu.

Mint ahogy az nlc is megírta,  az elképesztő erővel, ötven méteres szakaszon zúduló több tonnányi törmelék öt parkoló autót a földdel tett egyenlővé, négy járókelő pedig megsérült.

Németh Péter, a CLB Biztosítási alkusz értékesítési vezetője a Napi.hu-nak elmondta, hosszú pereskedés, vizsgálat előzheti meg a károsultak kártalanítását.

A katasztrófavédelem legfrissebb közlése szerint a munkálatok következtében történhetett az omlás. Ha valóban így volt, akkor az építés-szerelési biztosítás fizethet a károsultaknak, ha kötöttek ilyet a kivitelezők vagy a társasház. Ilyen biztosítást érdemes ilyenkor kötni, az építési munkálatok idején ugyanis a ház biztosításai nem érvényesek, az építkezés idején keletkezett károkért a biztosítók a normál épületbiztosítás keretében nem fizetnek. 

Ha nem volt ilyen biztosítása a háznak, és az építési munkálatok során hibáztak, akkor valószínűleg sem a lakásokban, sem az utcán álló autókban keletkező károkat nem fogja kifizetni a társasház biztosítója.

Ha volt, akkor sem biztos, hogy elég lesz a károkra a biztosítás, hiszen az ilyen biztosítások felelősségi limitje gyakran alacsony, káronként 10 millió forint körül van, ez pedig bagatell összeg a Jókai utcában történt károk értékéhez képest.

Azok az autósok, akiknek teljes körű casco-biztosításuk van, természetesen kapnak kártérítést a biztosítótól, de azok, akik csak valamilyen fapadosabb, lopásra vagy törésre szóló biztosítást kötöttek, nem reménykedhetnek ebben.

A szerencsétlenség legsúlyosabb sérültje egy 26 éves balerina, aki táncművész párjával éppen munkába, a Budapesti Operettszínházba tartott. Alig háromszáz méterre voltak a céltól, amikor az omlás bekövetkezett. Nikoletta szerencsére életben van, de nem tudni, mi lesz a lábaival, „a bénulás veszélye sajnos fenn áll”. A kórházban hat órás műtétet végeztek a táncművészen.

Homlokzati fal dőlt az utcára és parkoló autókra Budapest belvárosában

Tűzoltók a VI. kerületi Aradi és a Jókai utca kereszteződésében található ötszintes épületnél dolgoznak, ahol homlokzati fal és tetőszerkezeti elemek dőltek az utcára és parkoló autókra 2022. június 27-én. Az omlás az épület tetejéről indult el, amely magával sodorta az alatta lévő erkélyek párkányzatát is, a törmelék a Jókai utcán parkoló gépkocsikra, illetve az úttestre zuhant.
MTI/Mihádák Zoltán

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top