Mint arról korábban beszámoltunk, Mary-Sophie Harvey kanadai úszó azt állítja, hogy az úszó világbajnokság után bedrogozták a budapesti éjszakában, másnap pedig agyrázkódással és zúzódásokkal ébredt. Azóta a FINA vizsgálatot indított az ügyben.
A SwimSwam nevű lap csütörtökön kapott egy újabb bejelentést egy világbajnokságon részt vevő személytől, aki úgy véli, hogy őt is elkábították, legalábbis Harveyéhoz hasonló élményben volt része. A névtelenséget kérő illető azt mondta, hogy nem ivott annyit, hogy alkoholfogyasztás következtében ájult volna el – írja a 24.hu.
Az úszóknak szervezett afterpartit Úszók Éjszakája 2022 címmel hirdették meg a Gigi’s Budapest bárba. A bulira hivatalos vb-akkreditációval a belépés soron kívüli és ingyenes volt, de külső fizető vendégeket is beengedtek.
A Blikk megkereste a buli szervezőjét, a Rock the City nevű rendezvényszervezőt, amelynek képviselője elárulta, hozzájuk semmilyen panasz nem érkezett, ő is csak az internetről értesültek a hírekről.
A rendezvényszervezők felvették a kapcsolatot a bárral, ahonnan azt a tájékoztatást kapták, hogy ők egyetlen dülöngélő vendéget sem láttak, nemhogy olyat, akit eszméletlenül vittek volna el a helyszínről.
A buli házigazdája egyébként Verrasztó Dávid kétszeres világbajnoki ezüstérmes úszó lett volna, de végül nem volt ott az eseményen, és nem is tartózkodott Magyarországon.
(Kiemelt kép: Instagram/Mary-Sophie Harvey)