nlc.hu
Aktuális
Tüntetés a Kölcsey Gimnázium előtt

Több százan tüntetnek a Kölcsey Gimnázium előtt: „Az állásukat elveszthetik a tanárok, de ők attól még tanárok maradnak”

Több százan gyűltek össze reggel a Kölcsey Gimnázium előtt, a tanárokért, oktatásért tüntetnek jelenleg is.

A VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium elé szervezett tüntetést a Tanítanék és a noÁr mozgalom, hogy az intézmény tanárainak elbocsátása ellen tiltakozzanak, és egyúttal kifejezzék szolidaritásukat a megfélemlített és elbocsátott pedagógusokkal. A tüntetés jelen pillanatban is tart.

Pénteken rendkívüli felmondással több tanárnak is megszüntették a munkaviszonyát a Kölcseyben, arra hivatkozva, hogy a figyelmeztetés ellenére többször részt vettek a polgári engedetlenségben. Mint azt mi is megírtuk, a tanárok bírósághoz fordulnak az ügyben, és még aznap este diákok tüntettek és követelték vissza a tanáraikat, több százan tiltakoztak a kirúgásuk ellen az iskola előtt.

A tüntetés ma is folytatódik. A 24.hu helyszíni tudósítója szerint több százan gyűltek össze a helyszínen, az iskola kapuja előtti rész meg is telt. Eközben rendőrség lezárta az iskola utcáját, a Munkácsy Mihály utcát.

Elsőként egy szülő szólalt fel: elmondta, hogy tanárokból kevés van, ezért védeni kell őket, ugyanis „ha nem lesznek képzett gyerekek, akkor ennek az országnak nem lesz jövője”.

Kérjük vissza a tanárainkat! - tábla a Kölcsey előtt

A pénteki tüntetés (Fotó: Facebook)

Egy kölcseys diák következett, aki kifejezte együttérzését a kirúgott tanárok felé, és elmondta, hogy a kedvenc tanárát is elbocsátották. Sztrájkoljatok velünk október 5-én, foglaljunk együtt hidat – szögezte le, hozzátéve, hogy addig folytatják a tiltakozást, amíg nem lesz változás.

Az oktatói hálózat egyik képviselője is felszólalt: a leghatározottabban elítélik a tanárok kirúgását, és követelik, hogy vegyék vissza őket. Kondorosi Nóra, végzős kölcseys diák következett, akit felháborított, hogy „kirúgtak öt olyan tanárt, aki mindennap azért dolgozott, hogy okos, felelősségteljes diákok legyenek a gyerekekből”.

Felszólalt a Tanítanék Mozgalomból ismert franciatanár, Törley Katalin is, akit pénteken csak azért nem rúgtak ki, mert nem volt bent az iskolában. Ő akkor azt mondta, hogy úgy veszi, hogy hétfőn bemegy megtartani az órait. Törley kijelenti: még nem kapta meg a felmondólevelet, ezért ma bemegy tanítani. Úgy látja, 

„az állásukat elveszthetik a tanárok, de ők attól még tanárok maradnak”.

A mai nap délután háromkor a kölcseys tanárok és a szülők a Belügyminisztériumhoz vonulnak egy követeléslevéllel, melynek célja, hogy vegyék vissza az elbocsátott öt pedagógust.

kölcsey ferenc gimnázium

Kölcsey Ferenc Gimnázium előtti tüntetés 2016-ban (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top