„Strici leszek, mint az apám” – Emberkereskedelem: az európai top 5-ben vagyunk

Emberkereskedelem. Úgy hangzik, mintha egy piacon adnák-vennék az embereket, ahogyan az régen, a rabszolgavásárokon történt. Ma már nem ilyen nyilvánosan zajlik ez, de ugyanúgy él a jelenség, amikor az erősebb tárgyként kezeli a gyengébbet, és abból hasznot húz. Sokféleképpen működhet ez aszerint, hogy az „áru” férfi, nő vagy gyerek, annak is a szabadsága, a munkája, a teste vagy valamelyik szerve az „árucikk”. Mert nemcsak az számít emberkereskedelemnek, amikor mondjuk egy családtag vagy ismerős konkrét pénzösszegért „elad” egy nagylányt másnak, hanem ide tartozik mindenféle önös célú kihasználás, kizsákmányolás is. Emberkereskedelem, amikor kivisznek egy kisbusznyi lányt Svájcba futtatni, amikor egy család „befogad” egy hajléktalant, és az otthonában ingyen dolgoztatja, de az is annak számít, amikor jó munkalehetőséget kínálnak férfiaknak külföldön, és végül éhbérért kell összeszerelni valamit egészségtelen körülmények között. De ide tartozik a kényszerkoldultatás, sőt, a kényszerházasság is, amikor jellemzően tinédzser lányokat „adnak hozzá” idősebb férfihoz.

Kibocsátó, tranzit, cél

Világszerte körülbelül negyvenmillió, Magyarországon több tízezer áldozata van az emberkereskedelemnek, ezzel pedig a leginkább érintett európai államok között szerepelünk Romániával, Bulgáriával, Ukrajnával hasonló nagyságrendben. A kizsákmányoltak 71%-a nő és lány, 29%-a férfi és fiú. Nálunk a legtöbb embert a munkacélú kizsákmányolás érinti, második helyen a szexuális jellegű áll. Hazánk egyszerre kibocsátó, tranzit- és célország.

A számok becsültek, hiszen jelentős a látencia; az áldozatok nagy részének ahogyan nincs ereje szabadulni a lelki vagy fizikai fogva tartásból, úgy a feljelentéshez is hiányzik az önérvényesítő képessége, tapasztalata, önbizalma, és a rendőrség lehetőségei is végesek.

Ez a magyarázata annak is, hogy Magyarország a leginkább érintett európai államok közé tartozik: nálunk sokan élnek olyanok, akik a fenti kategóriákba tartoznak – magyarázza Boda Eszter, az IOM Nemzetközi Migrációs Szervezet emberkereskedelem elleni részlegének vezetője. De nemcsak szociális, gazdasági tényezők tehetnek kiszolgáltatottá, hanem lelki jellegűek is. – Ilyen lehet például egy diszfunkcionális családi környezet – mondja Boda Eszter – sok áldozat már gyerekkorában traumatizált.

Adásvétel ez is

Az IOM témában végzett kutatása szerint a közvélemény nincs teljesen tisztában a fogalom jelentésével – a többség leginkább a gyermekekkel való kereskedéssel, esetleg a szexuális kizsákmányolással azonosítja, pedig 15 százalékuk konkrétan tud olyanról, akit megtévesztő munkaígéretekkel vittek külföldre. Ötvennyolc százalékuk komoly problémaként említi a szervkereskedelmet, bár ez az emberkereskedelem legkevésbé jellemző formája Magyarországon. Ugyanakkor a negyedik leggyakrabban említett tevékenység, a migráns emberek határon való átszállítása valójában embercsempészésnek minősül, nem pedig kereskedelemnek.
Bár a megkérdezettek úgy vélik, e bűncselekménytípusban megvan a felelőssége a szociális intézményeknek, az oktatási szférának és a civil szervezeteknek is, szerintük a legtöbbet az áldozatok családjai tehetnének a megelőzésért.

„A legelterjedtebb tévhit talán az, hogy az áldozatokat elrabolják – mondja Boda Eszter. – Ilyen is előfordul, de a legtöbb esetben az elkövetők sokkal kifinomultabb eszközökkel veszik rá az áldozatokat a céljukra. Megtévesztéssel, csalással, fenyegetéssel, zsarolással vagy épp szép szavakkal cserkészik be, szállítják, adják át és rejtik el őket, persze a puszta erőszak is része lehet ennek.”

Emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével gyanúsított férfit (b lent) állítanak elő rendőrök a dolgoztatott fiatalkorúak szálláshelyén Ócsán 2022. augusztus 15-én. Előállítottak két férfit a Pest megyei rendőrök, mert a gyanú szerint napi 10-12 órában alacsony bérért dolgoztattak 18 év alatti fiatalokat – közölte a rendőrség augusztus 23-án a honlapján (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

Láthatatlan kényszerek

A probléma rejtőzködését, az elkövetők dolgát segíti a meglehetősen elterjedt áldozathibáztató attitűd. „Miért ment bele, miért maradt benne, miért nem csinált valami mást…” – ezek a vélemények gyakran hangoznak el a szakértő szerint. Még akkor is, ha látszólag önszántából vállal valaki valamit, a háttérben felfedezhető valamilyen kényszer, sokszor csak annyi, hogy nincs más választása, például nincs a lakhelyén valós alternatíva, megfelelő megélhetési forrás, lakhatás vagy nincs esélye továbbtanulni amellett, hogy az önálló akarattól is megfosztják. Jellemző, hogy az átlagember nem érzi magát érintve, pedig – bár vannak jobban veszélyeztetettek – bárki válhat áldozattá, és ha ez megtörtént, nem egyszerű kiszabadulni. Hogy miért, azt Dr. Sebestyén Árpád, a Traumaközpont kríziskezelő szakpszichológusa világította meg „Az emberkereskedelem pszichológiai mozgatórugói” című tanulmányában. Mint írja, előfordul, hogy az áldozat részben sejti, hogy mi vár rá, de kiszolgáltatott helyzeténél fogva nincs igazi választása. „A tanult tehetetlenség, a közvélemény sokszor megbélyegző hozzáállása, a félelem, az áldozati lét elismerésének nehézsége olyannyira megbénítja az illetőt (akár a létfenntartása függ a fennálló állapottól), hogy nem lép ki az elnyomó helyzetből. Ettől azonban – mivel kihasználják testét-lelkét –, jogi és pszichológiai értelemben is áldozatnak tekinthető.” Az nlc-nek példaként hozzátette: „Nem találkoztam még munkám során olyan prostituálttal, aki őszintén, igazán élvezte volna a tevékenységét, és az ellenszolgáltatást meg tudta volna tartani. Előbb-utóbb olyan igényeket támasztanak felé, amit nem szívesen teljesít, és egy idő után érzelmileg biztosan belerokkan.”
Különösen szomorú, és korábbi, akár gyerekkori traumákról beszél az, hogy az elkövetőnek sokszor még kényszert sem kell alkalmaznia vagy pénzt beígérnie, elég, ha kezdetben megbecsülést mutat áldozata felé. Sokan olyannyira kevés szeretetet, megfelelő figyelmet kaptak korábbi életük során – ezért annyira kevéssé értékelik magukat – hogy szomjazzák a dicséretet, és szinte bármit megtesznek annak, aki kedvesen szól hozzájuk, vagy eljátssza, hogy fontosak számára. „Az ilyen-olyan mértékű mímelt megbecsülés, eljátszott szeretet (lover boy) lehet nagyobb visszahúzó erő, mint a kiszolgáltatott helyzet” – mondja Dr. Sebestyén Árpád.

Nagyon érdekes az elkövető és az áldozat kapcsolati dinamikája is, ami részben magyaráz olyan kegyetlen eseteket is, ami előtt a külvilág értetlenül áll. Nehéz ugyanis áldozatnak tekinteni valakit, aki magát nem feltétlen tartja annak, illetve aki védi bántalmazóját, merthogy ez sem ritka. – Áldozatnak lenni komoly bélyeg (például: »nem lehetek ilyen balek, hogy hagytam magam becserkészni…«), ami a teljes lelki-érzelmi megsemmisülés érzésével járhat, ráadásul az illető még úgy is érezheti, ezzel »megadja magát«, kínzója végleg eléri a célját – magyarázza Dr. Sebestyén Árpád. Legalább ilyen érdekes a kínzóval való azonosulás mechanizmusa: „A bántalmazó légkörhöz, amelyet sok áldozat már gyermekkorában megtapasztal, és amely sokszor a kiszámíthatatlanságot is magában foglalja, kizárólag állandó pszichés készenléti beállítódással lehet alkalmazkodni, hiszen életmentő lehet, ha valaki mielőbb felismeri a készülő kínzás jeleit. Ezt pedig sokan úgy tudják megtenni, hogy ráhangolódnak bántalmazójuk lelkiállapotára. Ez a nem egészséges, patologikus kötődés válhat olyan mértékűvé, hogy jólétüket, sőt életüket is feláldoznák a megtartásáért.” Ezt látjuk például részben akkor, amikor egy gyerek a szörnyűségek után is ragaszkodik a szülőjéhez, vagy amikor a prostituált „szerelmes” a futtatójába vagy amikor valaki bűntényt is képes átvállalni a másiktól.

Diáklányok ketrecet jelképező ruhában, menyasszonyi fátyollal a fejükön vonulnak a román fővárosban, Bukarestben 2011. november 19-én, hogy felhívják a figyelmet az emberkereskedelem és a szexuális kizsákmányolás veszélyeire, amelyek a jól fizető munka ígéretével külföldre csábított fiatal nőket fenyegetik. Az akcióval egyben Sinisa Dragin szerb-román rendező Daca bobul nu moare (Ha a mag nem hal meg) című filmjét is reklámozták, amely egy prostituáltnak eladott lányát Koszovóban kereső román apa és egy autóbalesetben meghalt fia holttestét Romániában kereső szerb apa történetét beszéli el (Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement)

De milyen az a személyiség, amelynek köszönhetően valaki képes szenvtelenül, minden empátia nélkül manipulálni, sanyargatni embereket különféle előnyökért? A tudomány erre használja a „sötét triád” személyiségprofil kifejezést. Eszerint három dolog tesz „alkalmassá” valakit mások célirányos gyötrésére: nárcizmus, könyörtelen gyakorlatiasság (machiavellizmus) és pszichopátiás jellemvonások, azaz az öntömjénezés, a gőg, a cél szentesíti az eszközt hozzáállás és a jéghideg számítás, illetve az érzéketlenség mások szenvedése iránt, Ez eltorzult, sérült én- és világkép.

Talán nem meglepő, hogy ezek a zsarnokok sokszor egykori gyerek-áldozatok, vagyis nagy valószínűséggel őket is komolyan bántották kiskorukban. „Általánosságban elmondható, hogy a bántalmazó olyan testi-lelki fájdalmak megélésének volt kitéve, hogy a túléléshez érzéketlenné kellett válnia” – magyarázza Dr. Sebestyén Árpád. E folyamat „járulékos veszteségei” a gyengéd érzelmek, például a másokkal való együttérzés képessége, ami a saját fizikai-érzelmi fájdalommal együtt olyannyira mélyre kerül, hogy hideg, könyörtelen szadistává válik az illető. „Úgy tudnám megfogalmazni, hogy a szívük helyén jégcsap van. Ők is áldozatok a maguk módján, hiszen nem ugyanazok az életlehetőségeik, mint egy nem sérült személynek. Ezt kizárólag a jelenség teljesebb megértése miatt említettem, ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy az elkövetők számára semmiképpen nem mentség.”

Mindez indokolná, hogy az elkövetőkkel is foglalkozzon pszichológus, legyen számukra utógondozás, ami Magyarországon létezik ugyan, de erős korlátokkal. „Egyelőre ott tartunk, hogy nehezen vonhatók felelősségre, közülük keveseket sikerül elítélni és ritkán kapnak komolyabb büntetést” – mondja Boda Eszter.

Megelőzéstől az áldozatmentésig

Most kicsit ráláthattunk, milyen soktényezős az, hogy valaki belekerül ebbe az örvénybe, és miért olyan nehéz kimenteni magát belőle. Ha korábban azt gondoltuk, távol áll tőlünk a probléma, most láthatjuk: a társadalom szinte minden részének van feladata mind a megelőzéssel, mind a kezeléssel kezdve azzal, hogy Magyarország olyan hely legyen, ahol senki nincs rákényszerülve arra, hogy eladja magát pénzért, a gyerekeket meg tudja védeni a felnőtt környezet, a családban kapjon mindenki annyi önbecsülést, hogy ne legyen érzelmekkel zsarolható, a gyerekotthonokból ne akarjanak megszökni a tinik, és ne szomjazzák idegenek figyelmét, a rendőrség hatékonyan derítse fel az elhurcolásokat, a civil szféra pedig sikeresen támogassa azokat, akiket sikerül kiszabadítani, hogy aztán visszailleszkedhessenek a társadalomba. És ezzel vissza is kanyarodtunk az első ponthoz: legyen hova, legyen miért visszailleszkedni.

A rendőrség munkáját persze mindenki segítheti, hiszen tanúk mindig vannak. „Jó, hogy egyre többször kerülnek a hírekbe ilyen esetek, remélhetően ez növeli a feljelentési hajlandóságot, pláne, hogy lehet bejelentést tenni anonim módon is” – mondja Boda Eszter.

A tinik még tudnak változtatni

Említettük, hogy kiemelten veszélyeztetettek a gyermekotthonban élők. Külön cikk témája lehetne, hogy az ő biztonságukat miért nem képes jobban szavatolni a rendszer, miközben nyilvánvaló, hogy hatalmas nehezítésekkel érkeznek ebbe a helyzetbe. Mindenesetre ők az egyik fontos célcsoportja az IOM – az ORFK-val és a Traumaközponttal megvalósított – „Ne hagyd, ne tedd!” emberkereskedelem elleni kampánynak, melynek keretében országszerte iskolákban, gyermek- és lakásotthonokban tartanak prevenciós foglalkozásokat.

„Strici leszek, mint az apám – mondta nekünk egy kisfiú büszkén az egyik ilyenen, és ez egyáltalán nem ritka a hátrányosabb térségek gyerekeinél – mondja Dr. Sebestyén Árpád. – Vannak olyan közegek az országban, ahol a családi vagy a közösségi minta az, hogy a fiúk stricik, a lányok madamok vagy prostituáltak lesznek. A tinédzserek csak a sok pénzt, a jó autót látják, de amikor arról beszélünk nekik, hogy ezek az emberek mind lelki sérültek, már kevésbé vonzó számukra ez a jövőkép.”  

„Először mindig a nevelőkkel beszélgetünk – mondja Boda Eszter, hozzátéve, hogy – csak részfelelősség az övék, hiszen nyitott intézményekről van szó, ahonnan iskolába, dolgozni, esetleg a családjukhoz járnak a fiatalok, vagyis nem elvárható az, hogy mindenkit őrizzenek vagy tudják, hogy mi történik az intézményen kívül”. „Öttől húszéves korig foglalkoznak gyerekekkel és fiatalokkal, kevés a dolgozó, így leterheltek, akár kiégettek. A gyerekek is hatással vannak egymásra, esetleg egymást szervezik be a kizsákmányolásba egy kinti felnőttnek dolgozva. A közösségi felületeken sok videót látnak vonzó életformákról, az elején ezek ígéretét kapják meg. Újra és újra elhiszik a csábító körülményeket. Nekik azt próbáljuk megtanítani, hogy ami túl jól hangzik, az legyen gyanús. Például ha egy külföldi munkához nem szükséges sem képzettség, sem gyakorlat vagy nyelvtudás, ha nincs még egy cégnév sem, az nehezen hihető. A helyzetet nehezíti, hogy aki pórul jár, az hazatérve nem feltétlen beszél róla, mert a saját hibájának tartja.”

Forrás: Getty Images

Gyógyulás

A Traumaközpont az emberkereskedelem túlélőit is segíti abban, hogy fel tudják dolgozni a velük történteket, újra tudják fogalmazni önmagukat és céljaik legyenek. Ez így jól hangzik, de kőkemény dolog talpra állítani valakit, hiszen nemcsak lelkileg kell újraépíteni, de lakhatásra, munkára is szükség van, amit traumatikus múlt nélkül is kihívás szerezni. A védett házak csak átmenetileg segítenek, és nem jut mindenki mellé ingyenes pszichológus, jó szociális munkás.

„Megnyitni egy bankszámlát, intézni egy személyit, szakmát tanulni… ezek az emberek gyakorlatilag a semmivel jönnek haza – mondja Boda Eszter. – A reintegráció kemény munka, bizalmat igényel minden fél részéről akár visszalépésekkel, akár annak elfogadásával, hogy akinek segítünk, újra áldozattá válhat. Nehezíti a munkát, hogy ezek az emberek brutális dolgokat éltek át nemcsak a közvetlen előzményekben, de egész addigi életükben. Sokuknak a bántás volt a norma. Nem elvárható valakitől, akit egész életében kihasználtak, hogy hirtelen váltson, és jól működjön a társadalomban.”
Külföldön vannak olyan cégek, akik dedikáltan egykori áldozatokat foglalkoztatnak, ami segítség, hiszen egy átlagos munkáltató nem fogja érteni, miért késik mindig az alkalmazottja, miért illeszkedik be nehezen.

„Jó volt a védett házban. Sikerült annyira összeszedni magam, hogy már van rendes munkám, albérletet fizetek, visszakaptam a gyerekeimet. Mostanra szembenéztem azzal, hogy miben voltam benne, és talán nemsokára lehet olyan párom, aki egyenrangúként kezel” – így beszél egy egykori áldozat.

„Itt a sikerességet teljesen másként kell értelmezni – mondja Boda Eszter. – Ha valakinek van egy munkája, amit meg is tud tartani, az már siker. Ha rendezi a családjával a kapcsolatot, az is siker. Apró eredmények vannak. Jó lenne, ha mindenki mellett lenne egy szervezet vagy szakember hosszú távon is, de az igazi cél inkább az, hogy egy idő után ne legyen ránk szükség.”