nlc.hu
Aktuális
Szlovákiai buszbaleset: a cég busza korábban letarolt öt autót

Szlovákiai buszbaleset: ugyanennek a cégnek a busza tarolt le öt autót Budapesten a múlt héten

Annak a cégnek a busza szenvedett balesetet Szlovákiában, amelyiknek egy másik járműve letarolt több autót Budapesten, mert rosszul lett a sofőr.

Csehországba tartottak egy ötnapos kirándulásra azok a miskolci és budapesti nyugdíjasok, akiknek a busza hétfőn súlyos balesetet szenvedett a szlovákiai D2-es autópályán. A szerencsétlenségben egy ember meghalt, 58 pedig megsérült.

Menczer Tamás, a külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára kedden azt mondta: az utasok közül már 35-en Magyarországon vannak,
hat szlovák kórházban pedig 23 utast ápolnak még különböző súlyosságú sérülésekkel.

Közülük heten vannak intenzív osztályon, de jelenleg senki sincs közvetlen életveszélyben.

Elmondta azt is, hogy önszerveződő utazásról volt szó, vagyis az utat nem egy cég vagy a buszos vállalkozás szervezte, hanem több közösség egy-egy aktív tagja.

Rendõrök és mentõsök a szlovákiai Jókút közelében, a D2-es autópályán történt baleset helyszínén 2023. május 15-én

Rendőrök és mentősök a szlovákiai Jókút közelében, a D2-es autópályán történt baleset helyszínén 2023. május 15-én. A balesetben egy magyar kirándulóbusz és egy kamion karambolozott, egy ember életét vesztette, több mint ötvenen megsebesültek (Fotó: MTI/TASR/TASR/Michal Svítok)

Az RTL Híradó arról számolt be, hogy a kirándulókat egy ceglédi székhelyű busztársaság szállította, amely a honlapja szerint 10 éve foglalkozik személyszállítással. Elérték a cég ügyvezetőjét, de a nyomozás lezárásáig nem nyilatkozik.

A Híradó úgy tudja, hogy ugyanennek a cégnek a busza tarolt le öt autót pénteken a budapesti Széll Kálmán téren a forgalommal szemben haladva. A buszsofőr rosszul lett a baleset előtt, a mentők élesztették újra.

A szlovákiai baleset okairól egyelőre hivatalosan nem közöltek semmit, szlovák lapok arról írnak, hogy elaludhatott a buszsofőr. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top