nlc.hu
Aktuális

Gyermekügyeleti rendszer átalakítása

Már az államtitkárságon is látják, hogy nem jó a gyermekügyeleti rend

Öt órán át rohamozták a szülők a János kórház gyermektraumatológiáját, most az államtitkárság is elismerte, hogy ez így nincs rendben.

Elkeseredett posztot tett közzé Kőnig Róbert gyermeksebész a Facebookon, miután vasárnap a János Kórházban öt órán keresztül egyedül látták el Észak- és Közép-Magyarország gyermektraumatológiai ügyeletét. 24 óra leforgása alatt 163 gyereket fogadtak – embertelen szám ez.

A János Kórház később kiadott közleménye szerint egy informatikai hiba miatt vasárnap 17 óra 20 perctől 22 óra 6 percig a Manninger Jenő Országos Baleseti Központ nem tudta ellátni az ügyeletet, ezért koncentrálódott egy helyre annyi beteg.

Intravénás gyógyszeradagolás egy gyereknek a kórházban

Órákat kellett várni a gyermektraumatológián (Fotó: Getty Images)

A felháborodás egyre nőtt a poszt nyomán, így végül az egészségügy szakmai igazgatásért felelős helyett államtitkár is megszólalt. Bidló Judit szerint az ügyeleti rendszert a betegforgalmi adatok alapján alakítják ki, de ha szükséges, tudnak változtatni.

A helyettes államtitkár azt is elmondta, hogy Takács Péter egészségügyi államtitkár utasította az országos kórházi főigazgatóságot a betegforgalmi adatok elemzésére, és ha szükséges, változtatni fognak a rendszeren – írja a 24.hu.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top