Aktuális

A hűtlenség már nem tabu, sőt, egyre többet és egyre okosabban beszélünk róla

Tolsztoj szerint nincs két egyformán boldogtalan család.

A hűtlenség már nem tabu, sőt, egyre többet és egyre okosabban beszélünk róla

Tolsztoj szerint nincs két egyformán boldogtalan család.

Távol áll tőlünk, hogy megkérdőjelezzük az orosz mester szavait, pláne, hogy a nagy házasságtörő, Anna Karenina megteremtője maga is kivette a részét a boldogtalanságból. A hűtlenséget hűtlenségre halmozó szerző legalább annyi botrányt könyvelhetett el élete során, ahány nagyszerű remekművet írt, elég csak élete végső nagy hátraarcára gondolni, amikor végleg kilépett felesége és 15 közös gyerekük életéből.

De ahogy Tolsztoj életét átfutjuk, valahogy mégis egy ismerős történetben érezzük magunkat. Ahogy Anna Kareninát olvasva is könnyen elkaphatja a mai olvasót egy kisebb déjà vu. Nem történt ez már meg valakivel az ismerőseim között? Nem láttam róla ezer és egy filmet? Nem olvastam egy másik könyvet, amiben az egyre levegőtlenebb hétköznapok végül radikális lépésre késztetik a főszereplőt? Kicsit talán mégis vitatkozhatunk Tolsztojjal: nincs két egyforma szakítási bánat, de az azt megteremtő körülmények és az azt követő gyászfolyamat nagyon sokszor mutat azonos mintákat.

A hűtlenség már nem tabu, sőt, egyre többet és egyre okosabban beszélünk róla

Forrás: Libri Könyvesboltok


Szakítás és Big Data

A könyvesboltok kínálatát nézve 100%-os magabiztossággal kijelenthetjük, hogy a hűtlenség ma már nem akkora társadalmi tabu, mint a 200 éve volt. Fájdalmasnak ugyanúgy fájdalmas, de nem tabu. Miért is lenne az? A nyugati társadalomban egy friss statisztika szerint a házasságok kétharmada válással végződik, miközben az együttélési formák újabb és újabb variációit teremtjük meg. A kérdés csupán annyi, hogy mihez tudunk kezdeni ezzel a nagy tudásanyaggal, ami a zátonyra futott házasságok, sokszor keserű sorsok – és nem ritkán megkönnyebbülést jelentő szakítások ezreiből épült fel.

Újrakezdés így, újrakezdés úgy

Az irodalom nagy házasságtörőivel szemben van egy nagy előnyünk: 2023-ban nemcsak a pár-/család-/válásterápia lett elérhető szolgáltatás, hanem azok a könyvek is, amiket olyan szakemberek írtak, akik több száz bajba jutott kapcsolaton dolgoztak már korábban. Közülük is kiemelkedik Esther Perel magyarul is megjelent Affér – Avagy gondoljuk újra a hűtlenséget című bestsellere, aminek egyik legfontosabb felvetése, hogy manapság egy elétben akár 2-3 házasság is elfér: mindannyiszor ugyanazzal az emberrel, új alapokra helyezve a kapcsolatot. A kérdés csupán annyi, hogy van-e elég erőtartalékunk, empátiánk és akaratunk, hogy megértsük a közös problémák forrását és megoldjuk azokat. Almási Kitti Hűtlenség című könyve pedig tabuk nélkül fejti fel a félrelépések pszichológiáját, sorai a szerelmi háromszög összes szereplőjét komoly önismereti útra invitálják. Ha pedig ezek után is kilátástalannak tűnik a helyzet, a szerző Lezárás, elengedés és újrakezdés című könyve ad kapaszkodókat egy új élet irányába.

Régen és ma

Ha igazi klasszikusokat olvasnál a témában, akkor az Anna Karenina és a Bovaryné a te könyved. Ha pedig egy ízig-vérig 21. századi történetre vágysz, az elmúlt években hatalmas sikert aratott Fleishman bajban vant ajánljuk.

Időben elkapható feszültségek

A láthatatlan munka még ma is a háztartások egyik legnagyobb felszültséggeneráló gócpontja. Lehet igazságosan elosztani a házimunkát? Eve Rodsky Fair Play című könyve szerint a válasz egy határozott igen.

Ilyen és ehhez hasonló írásokat, könyvrészleteket, ismert emberek cikkeit olvashatod a Libri 20 perc könyvklubban, amelyhez bármikor csatlakozhatsz, ha úgy érzed, hogy készen állsz egy 30 napon át tartó könyves edzéstervre, emellett pedig a programhoz tartozó zárt csoportban bármikor ki is beszélheted legfrissebb könyvélményeidet!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top