Minden jel szerint a nyár legkedveltebb közéleti gumicsontja az LMBTQ+ tartalmú könyvek fóliázása volt. Az illetékes szerveknek egy évre volt szükségük, hogy intézkedni kezdjenek az úgynevezett gyermekvédelmi törvény alapján, és ahogy a hatóság későn ébredő végrehajtói kiosztottak néhány büntetést, mindenki pánikba esett, és csomagolni kezdett. A szokásos elégedettség az egyik, a szokásos felháborodás a másik oldalon. Az én véleményem erről a kérdésről egy mondatban összefoglalható: a gyermekvédelem fontos, a könyvek fóliázása azonban erre teljesen alkalmatlan, sőt, több szempontból kifejezetten káros, éppen a megvédendő korosztályra nézve.
Az emberek többsége kétségkívül egyetért azzal, hogy a fiatalok védelme a felnőtt társadalom kötelessége. Ha csak nem tartozunk ahhoz a mogorva, besavanyodott klikkhez, akik kizárólag a kontrollálatlan zaj és rendetlenkedés forrását látják a jövő generációjában, pontosan tudjuk, hogy az országnak hosszú távú érdeke védelmet biztosítani számukra. És úgy tűnik erre nagyon is rászorulnak, különösen itt, Magyarországon. Egyre több aggasztó kutatási eredmény lát ugyanis napvilágot a fiatalok helyzetével kapcsolatban.
Nézzük például csak a legutóbbi, nagy port kavart felmérést, amit az újpesti önkormányzat megbízásából készítettek, és amely kimutatta, hogy a helyi középiskolások 21 százalékát bántalmazták szexuálisan, 15 százalékukat pedig testileg, és rengetegen élnek át verbális erőszakot, vagy érzelmi elhanyagolást. Mindössze 29 százaléknak nincs semmilyen efféle ártalom az életében. Ez csak egy budapesti kerület látlelete, de nem hiszem, hogy máshol jobb lenne a helyzet.
Hodász András (Fotó: Csomádi Ferenc)
Az üggyel kapcsolatban megszólalt a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány pszichológusa, Táler Orsolya is. Elmondása szerint az elmúlt években kétszer annyi fiatal kereste meg őket félelem, szorongás, öngyilkos késztetés és önsértés miatt, mint a korábbi években, és a számuk folyamatosan növekszik. Évente egy osztálynyi gyereket veszítünk el, akik önkezükkel vetnek véget az életüknek. Ez most az európai kamaszok körében a második leggyakoribb halálok, miközben Magyarországon az iskolapszichológusok száma messze elmarad a kívánatostól.
Aggasztó továbbá a közoktatás helyzete; az egyre súlyosabb méreteket öltő elvándorlás; a magas albérletárak, a szűkös kollégiumi helyek és még folytathatnánk a sort. Szóval felsorolni is lehetetlen lenne, hogy mi mindentől kellene megvédeni a gyerekeket, ha komolyan ez lenne a szándékunk. Ez utóbbit viszont kétlem.
Hodász András legutóbb Tóth Gabiék válásáról írta meg véleményét az nlc-re. Azt a cikket itt olvashatod!
Úgy tűnik ugyanis, hogy a törvényalkotók számára inkább az az elsődleges, hogy a fiatalokat megóvják a felismeréstől, hogy léteznek melegek a világon. Elvileg ezt a célt szolgálja a könyvek becsomagolása. Az nem zavarta azokat, akik ezt kitalálták, hogy a probléma éppen az, hogy a gyerekek nem olvasnak könyveket, helyette viszont már általános iskola alsóban ott lapul a zsebükben az okostelefon, amin ráadásul könnyedén meg tudják nézni az amúgy lefóliázott könyvekből készített sorozatokat.
Legyünk őszinték: egy mai fiatal nagyjából 6-8 évvel korábban lát pornográf videókat, mint hogy eszébe jusson elolvasni egy melegekről szóló könyvet. Ja, igen, ez is egy tétel a gyermekeinket fenyegető dolgok listáján. Persze értem én, hogy a rendszer gondolkodása szerint a legrosszabb, ami történhet egy mai fiatallal, hogy meleg lesz, ezért, mintegy elméleti megfontolás kedvéért vizsgáljuk meg, hogy ebben a kontextusban van-e értelme ennek az intézkedésnek. Röviden: nincs.
Jelenleg ugyanis két elmélet létezik a homoszexualitás kialakulásával kapcsolatban. A széles körben elterjedt, a pszichológus szakma jelentős része által elfogadott vélemény szerint a homoszexualitás veleszületett jellemző, úgy tűnik, nagyrészt genetikailag meghatározott, így azon változtatni nem lehet, tehát nincs értelme semmiféle terápiának. A melegeket abban kell segíteni, hogy elfogadják önmagukat.
A másik elmélet ugyan kisebbségben van, de a gondolkodás szabadságának jegyében pusztán ezért ne utasítsuk el. Eszerint a homoszexualitás egy fejlődéslélektani elakadás, ami egy bizonyos toxikus (un. nárcisztikus-triádikus) családstruktúra, illetve legelsősorban az azonos nemű szülő érzelmi vagy fizikai elérhetetlenségének következménye. Az elmélet kidolgozója, az amerikai pszichiáter Joseph Nicolosi szerint ez az elakadás a korai gyerekkorban, jellemzően 2-5 év között történik, ami általában a kamaszkorig lappang, ritkán észrevehető, akkor azonban a szexuális éréssel együtt tör a felszínre.
Tudom, hogy ez az elmélet leginkább a konzervatív közösségben népszerű, de itt most nem ez a kérdés, hanem, hogy mi következik ebből. Az, hogy akár egyiket, akár másikat fogadjuk el érvényesnek, egyértelmű, hogy a könyvek fóliázása egyáltalán nem befolyásolja a kamasz gyerekek nemi identitásának alakulását. Súlyos tévedés tehát azt gondolni, hogy tettünk bármit is a fiatalokért. Sajnos azonban a dolog nem áll meg itt, ugyanis ez a gyakorlat kifejezetten káros is, és ez vele az igazi baj.
Először is káros, mert hamis biztonságérzetet ad, elhitetve a szülőkkel, hogy a gyermekek biztonságban vannak, megvédte őket a családbarát kormány, miközben a fentebb idézett statisztikák alapján látjuk, hogy a valóság ettől nagyon messze áll.
Ornella Della Libera: Durva c. lefóliázott könyve a Libriben (Fotó: Profimedia)
Míg ők kényelmesen hátradőlnek, helyeselve a kormány intézkedéseit, addig elmulasztják kikényszeríteni a vezetőinktől, hogy valóban védelmet nyújtsanak a gyerekeknek a valóságos veszélyekkel szemben.
Probléma továbbá az is, hogy a törvény kitiltotta a melegjogi szervezeteket az iskolákból, de nem biztosít helyettük alternatívát. Ha el is fogadjuk, hogy ne az úgymond „ellenőrizetlen”, nonprofit alapítványok világosítsák fel a gyerekeket a szexualitással kapcsolatban, komolyan fel kellene tennünk a kérdést, hogy akkor ki? Talán a biológiatanár? Neki valószínűleg a kötelező anyagot is alig van ideje leadni, és kétlem, hogy lehetőséget tud biztosítani a gyerekeknek a tabu nélküli kérdések megvitatására. Már ha egyáltalán van biológiatanár, és nem ment el réges-rég pizzafutárnak. Vagy talán a szülők? Bár vannak valóban nyitott, és párbeszédképes anyukák és apukák, nem kell pszichológusnak lenni, hogy sejtsük, hogy a kamasz gyerek elsősorban nem a szüleivel fog ezekről a kérdésekről beszélgetni. Marad tehát a kortárs közösség és az Internet. A kérdés tehát valójában így szól: jót tesz a gyerekeknek, ha a szexualitással kapcsolatos ismereteiket egymástól és az Internetről szerzik? A helyzet az, hogy magukra maradtak a kérdéseikkel, a kamaszkor bizonytalanságaival. Kétségkívül ezen a helyzeten nem ront a fóliázás, de javítani sem javít.
És nem utolsósorban káros azért is, mert alkalmas a gyűlöletkeltésre, amennyiben megbélyegez egy olyan csoportot, ami már amúgy is ki van téve a kirekesztés, gúnyolódás és a bullying veszélyének. Ne legyenek illúzióink: a társadalmi tendenciák felülről csorognak lefelé. Ha a jogalkotó fóliáz, az utca embere feljogosítva érzi magát a verbális agresszióra. Felnőtt embereknek könnyű megvédeni magukat, de ki védi meg a kamaszokat? Számos felmérés szól arról, hogy a meleg fiatalok gyakrabban válnak zaklatás, bántalmazás áldozatává, miközben egyedül érzik magukat a problémáikkal, és nincsen kihez fordulniuk. Nem véletlen, hogy körükben magasabb a depresszió, az önsértés és az öngyilkosság aránya. Sokan talán erre azt gondolják, hogy hát ez van, ők így jártak, és kétségkívül könnyű így vélekedni, ha azt hisszük, hogy ez nem a mi problémánk. De ha a kérdést úgy teszem fel, hogy a kedves konzervatív szülő inkább egy meleg gyermeket szeretne, vagy egy halott gyermeket, akkor erre mi lenne a válasz? Vajon hány embernek fogalma sincs, hogy akiket gyűlöl, azok közé tartozik a saját gyereke, vagy épp a barátja, a kedvenc papja, püspöke, politikusa? Akkor is egyetértene a harcos melegellenes propagandával, ha látná, hogy ez mekkora szenvedést és szorongást okoz olyan valakinek, akit szeret?
Legyünk őszinték, a fóliázás igazából hungarikum. Szimbolikus értelemben nem először történik. Az elmúlt években általános gyakorlattá vált, hogy nem beszélünk a problémákról, nem keresünk sem párbeszédet, sem megoldást, hanem eltakarjuk, elnyomjuk, megtiltjuk, és hátradőlünk, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, ezáltal persze tovább súlyosbítva a már meglévő bajokat. Olyan sebtapasz ez, ami semmit nem ér, csak gennyed alatta a kezeletlen seb. És mindennek tetejébe a bölcs vezetők bejelentették, hogy szeptembertől tovább szigorítják a gyermekvédelmi törvényt. Nincsenek illúzióim.
