nlc.hu
Aktuális
Fejlemények az esztergomi robbantásról

Ezért robbanthatott a körözés alatt álló férfi Esztergomban

A környékbeliek „agresszív őrültként” jellemezték az adósságcsapdában lévő robbantót.

Mint arról beszámoltunk, robbantás történt Esztergomban szerda éjjel, ketten meghaltak, többen megsérültek. Azóta kiderült, hogy egy körözés alatt álló férfi szándékosan gázrobbanást idézett elő egy bűnügyi akció során. A rendőri intézkedés során történt robbantásban a Terrorelhárítás Központ (TEK) egyik munkatársa életét vesztette, több rendőr, valamint tűzoltó megsérült, közülük négyen súlyosan, heten könnyebben. A robbantásban az elkövető is meghalt.

esztergomi robbantás

Rendőrautók a robbantás helyszínén – Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A TEK műveleti egysége egy előre egyeztetett bűnügyi feladat végrehajtására vonult ki egy esztergomi címre, majd 19 óra körül behatoltak az épületbe, mert a körözés alatt álló férfi nem volt együttműködő, és a vele folytatott tárgyalás sem vezetett eredményre. A férfi ekkor szándékosan gázrobbanást idézett elő – számolt be az MTI. A robbanásban a ház is kigyulladt, a tüzet azonban gyorsan sikerült eloltani.

Az Index értesülései szerint a rendőri egységek és a túsztárgyaló pszichológus 4 és fél órán keresztül tárgyaltak vele. Végül a férfi csapdába csalta a rendőröket, az előre benzinnel fellocsolt lakást felgyújtotta, és amikor a TEK-esek bementek, megnyitotta a gázpalacko(ka)t.

„Agresszív őrült”

Az Index úgy tudja, rengeteg adóssága volt az esztergomi robbantónak, ezért a kocsiját is lefoglalták. Emiatt haragudott a rendőrökre, többször fenyegette őket és az ügyészeket is. Ezután kezdett el a férfi robbantással fenyegetőzni.

A környékbeliek, illetve az ismerősei egyaránt agresszív „őrültként” jellemezték a férfit.

esztergomi robbantás

Rendőrségi kordon a robbantás helyszínén – Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Videón az esztergomi robbantás helyszíne:

(forrás: rtl.hu)

Nem történt rendőri mulasztás

A nyomozó ügyészség több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indított nyomozást az ügyben. A Központi Nyomozó Főügyészség ügyészeinek és a TEK főigazgatójának jelenlétében, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bevonásával szemle zajlik a helyszínen, ahol a rendelkezésre álló információk alapján megállapítható, hogy nem történt rendőri mulasztás az ügyben.

Az Index információi szerint ez lehet az első alkalom, amikor a TEK munkatársa meghalt egy művelet közben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top