A nemzetközi sajtó és a közösségi média tele van Izrael és a terrorszervezetként nyilvántartott Hamász között dúló háború véres eseményeivel. Ma már történelmi tényként említhető, hogy október 7-én a Hamász brutális támadást indított izraeli katonai és civil célpontok ellen. Izrael válaszul soha nem látott megtorlást ígért, és az események azt mutatják, hogy ezt be is teljesíti.
Az elmúlt közel két hétben a légicsapások könyörtelenül sújtják a sűrűn lakott területet. A bombázások az egész területen folytatódtak, még azután is, hogy Izrael felszólította a palesztinokat, hogy evakuálják az északi területeket, és menjenek a déli, úgynevezett „biztonságos zónákba”, ahol már így is elképesztő a zsúfoltság és embertelenek a körülmények.
A bombázásokra azt követően került sor, hogy Izrael szerdán beleegyezett abba, hogy Egyiptom korlátozott humanitárius segélyt szállíthasson a Gázai övezetbe. A Guardian azt írja, hogy Gáza 2,3 millió lakosa közül sokan napi egy étkezésre szorítkoznak, és a fogyatkozó készletek közepette szennyezett vizet isznak.
A minisztérium szerint a gázai és az izraeli határ mentén, az északi evakuációs zónában lévő házakat is találat érte. Izrael csapatokat vezényelt a térségbe, és várhatóan szárazföldi inváziót indít Gázába, bár katonai tisztviselők szerint erről még nem született döntés. A gázai egészségügyi minisztérium szerint a háború kezdete óta 3478 ember halt meg Gázában, és több mint 12 ezren megsebesültek. Izraelben több mint 1400 ember halt meg, többségük civil, akiket a Hamász október 7-i támadásai során öltek meg.
Élőben látjuk a háborút
Korábban kizárólag a haditudósítók voltak azok, akik hírt adtak a földi pokolból, azaz a háborús mindennapokból, de manapság, amikor átszövi az életünket a social média, és az interneten mindent elérünk, gyakorlatilag élőben nézzük végig mások szenvedéseit. Tele a TikTok, az X, a Facebook és az Instagram civilek videóival: menekülő fesztiválozókról, sikoltozó gyerekekről, kétségbeesett és elcsigázott orvosokról, földig rombolt épületekről vagy épp fegyvertelen nőkre és férfiakra vadászó fegyveres terroristákról.
A civilek is háborús tudósítókká váltak, miközben megpróbálják megvédeni szeretteiket a félelem és a veszteség sújtotta régióban.
Néhány szervezet azon dolgozik, hogy felerősítse a beszámolóikat és elemzéseiket, köztük a Mideast Mirror, amely az arab és héber médiában megjelent fordítások összefoglalóját nyújtja, valamint a menekültek számára tolmácsolási szolgáltatásokat nyújtó Respond Crisis Translation.
A helyszínen természetesen ott vannak az újságírók is, akik szinte minden másodpercet veszélyben töltenek: jelenleg versenyt futnak a határidőkkel és a halállal, mindeközben olyan akadályok nehezítik a munkájukat, mint a szakadozó internetkapcsolat vagy az áramkimaradások. Utóbbiak miatt az újságírók nem tudnak valós időben beszámolni a helyzetről, ami egyben cenzúrát is jelent számukra.
„Amúgy sincs megfelelő hely, ahonnan dolgozhatnánk – mondta Rakan Abdelrahman az Al Jazeerának, hozzátéve, hogy az egyértelműen megjelölt sajtómellény és sisak sem védi meg őket. – Nem tudunk tudósítani a mészárlások helyszínéről, sőt, még a bombázott helyekre sem tudunk eljutni, mert attól félünk, hogy egy újabb izraeli támadás ugyanazt a területet veszi célba.
Minden másodpercben veszélyben vagyunk. Kollégáink az életükkel fizették meg az árat, mint például Saeed al-Taweel, Mohammed Subh és Hisham Alnwajha
– mesélte a lapnak a férfi.
A három újságírót október 10-én ölték meg, miután kimentek forgatni egy épület elé Gáza városában, amelyet épp bombázni készültek. Mindannyian biztonságos távolságban álltak, több száz méterre a Hiji épületétől, amely a megadott célpont volt, ám a légitámadás végül egy másik épületet ért, amely sokkal közelebb volt hozzájuk.
„Azt hiszem, már hozzászoktunk ehhez a nyomáshoz. Mindig is folytatni fogjuk a munkánkat, függetlenül attól, hogy milyen akadályok kerülnek az utunkba” – magyarázta Abelrahman.
Izraeli biztonsági erők húznak fedezékbe egy operatőrt a rakétatámadás alatt, a gázai határ közelében, 2023. október 12-én (Fotó: Menahem KAHANA / AFP)
Nem létezik számukra sem biztonságos zóna
A gázai újságírók nagy része helyi, így sokszor a saját családjukért is aggódniuk kell, láthattunk olyan videót, amikor egy palesztin újságíró a saját lerombolt háza elől tudósított, ami alatt szörnyethaltak a szerettei. Elképzelhetetlen az a mentális állapot, amiben ezek az újságírók megpróbálják végezni a munkájukat.
Sherif Mansour, a Committee to Protect Journalists közel-keleti koordinátora elmondta a New York Timesnak, hogy a gázai újságírók közül sokan úgy próbálnak információkat közölni, hogy közben igyekeznek evakuálni és megvédeni családjaikat. Sokan elvesztették házukat és irodájukat, jó néhányan kórházban dolgoznak, mert ez az egyetlen hely, ahol áramhoz és internethez juthatnak, és ahol valamennyire biztonságban tudhatják magukat. Mansour szerint ők a legkiszolgáltatottabbak, de most rájuk van a legnagyobb szükség.
De hát nem csapnak le… nem csapnak le szállodákra, igaz?
– ezt már egy 11 éves, ijedt tekintetű kisfiú kérdezi a CNN egyik videóriportjában édesapjától, Ibrahim Dahmantól, aki szintén újságíróként dolgozik. A férfi aggódó pillantást vált feleségével, Rashával, majd válaszol: „Nem, nem csapnak le a szállodákra”.
Egy apa szelíd hazugsága, aki megpróbálja megnyugtatni a fiát, hiszen jól tudja, a robbanások, amelyek korábban még távolinak tűntek, most egyre közelebbről hallatszódnak, ahogy azzal is tisztában van, hogy jelenleg nincs 100 százalékosan biztonságos épület Gázában.
Ibrahim Dahman családjával (Fotó: Ibrahim Dahman/CNN)
A CNN 36 éves újságírója a városban született és nőtt fel, hozzászokott a fegyveres konfliktusokhoz. Az izraeli erők 2005-ös kivonulása óta eltelt években többször is végignézte, ahogy izraeli csapások sújtják az övezetet, gyakran válaszul a Hamász rakétatüzére. Nem újdonság számára, hogy az Izrael és a gázai palesztin csoportok, köztük a Hamász és az Iszlám Dzsihád militáns csoportok között időnként kitörnek harcok.
A mai helyzet azonban más, ez már totális háború.
Miközben folytatni akarja munkáját, mert feladatának érzi tudósítani a világot arról, mi történik Gázában, azzal a tudattal is meg kell küzdenie, hogy a családja veszélyben van és hogy ő is meghalhat tudósítás közben. Sok kollégáját elvesztette már, és nincs afelől kétsége, hogy jelenleg a Gázai övezetből hírt adni olyan, mint nulla huszonnégyben orosz rulettezni. A médiamunkásoknak jelenleg különösen nagy veszélyekkel kell szembenézniük, szárazföldi és légitámadásokkal, mindezt a tragikus számok is igazolják.
Október 18-án a Committee to Protect Journalist azt írta:
- 19 újságíró halálát erősítették meg: 15 palesztin, 3 izraeli és 1 libanoni az áldozat.
- 8 újságíró sérült meg.
- 3 újságíró eltűnését vagy őrizetbe vételét jelentették.
Nem csak nevek, emberi sorsok
A számok mögött apák, férjek, mások gyerekei állnak, akik csak a munkájukat végezték, vagy épp hétköznapi tevékenységeiket végezték, miközben megölték őket.
Assaad Shamlakh szabadúszó újságíró például kilenc családtagjával együtt vesztette életét egy izraeli légicsapásban a Gázai övezet déli részén fekvő Sheikh Ijlinben. Ayelet Arnin, az Israel Broadcasting Corporation (Kan) 22 éves hírszerkesztője a Hamász támadása során halt meg Izrael déli részén. Meggyilkolását egy barátja jelentette a szüleinek. A hírek pedig egyre csak jönnek az újabb és újabb, megölt újságírókról.
A Reuters közleménye szerint a videósuk, Issam Abdallah is életét vesztette, miközben élőben közvetített. A kamera egy domboldalra volt irányítva, amikor egy hangos robbanás rázta meg a kamerát, füsttel töltötte meg a levegőt, és sikolyok hallatszottak.
„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy videósunkat, Issam Abdallahot megölték” – írta később a Reuters, és azt is közölte, hogy további két másik újságírójuk, Thaer Al-Sudani és Maher Nazeh megsebesült az incidensben, de az orvosi ellátást követően kiengedték őket a kórházból.
Issam Abdallah újságíró képe egy tüntető kezében, az ENSZ székháza előtt, Bejrútban. Issam 2023. október 13-án vesztette életét egy izraeli lövöldözésben, Alma al-Shaab határ menti faluban, miközben a bombázásról tudósított (Fotó: Joseph EID / AFP)
A neveket sajnos hosszan lehetne sorolni, az elmúlt két hétben szinte napi rendszerességgel halt meg egy újságíró a gázai övezetben.
Mohammed Mhawish, egy szabadúszó riporter pedig WhatsApp üzenetében azt írta a New York Timesnak Gáza városából: „Nagyon tragikus és intenzív a helyzet. Ha sokáig távol leszek, az azért van, mert a telefonom és a töltőim is hamarosan lemerülnek. Nem tudom, mi fog történni akkor vagy hogyan tudunk majd jelentést adni” – mondta, majd később hozzátette a 24 éves újságíró:
Tényleg nem tudok most mit írni, csak annyit, hogy félek.
Saeed al-Taweel, az Al-Khamsa News főszerkesztője szintén a a napokban halt meg izraeli légitámadásokban, és a holttestét cipelő gyászolók a sajtó által viselt kék sisakok egyikét helyezték rá.
Barátok és rokonok viszik vállukon Muhammad Sobh és Saeed Al-Taweel palesztin újságírók holttestét, akik az izraeli légicsapások során vesztették életüket, Gázában, 2023. október 10-én (Fotó: Ahmad Hasaballah/Getty Images)
„Soha nem akarsz a sztori lenni – mondta Adnan Elbursh, a BBC arab nyelvű riportere egy adásban, miközben egy gázai kórházban sétált. – A városomban tehetetlennek érzem magam, mivel a halottaknak nem tudjuk megadni a végső méltóságot, a sebesültek pedig fájdalomban maradnak.”
Az izraeli haditudósítók is borzasztó helyzetekből tudósítanak, ők is írtak a saját gyermekeik megmentésére tett kísérletekről, a túszul ejtett barátaik kiszabadítására tett erőfeszítésekről, és a szeretteikkel összebújva töltött, félelemmel teli órákról. Vannak köztük olyanok is, akik eltűntek és nem lehet tudni róluk.
Ilyen Roee Idan, az izraeli Ynet fotósa, akinek a családja attól tart, hogy őt és lányát túszul ejtették – írja a The Times of Israel.
Míg mások virtuális kapcsolatban voltak szeretteikkel, miközben legyilkolták őket. Yuval Segev, rádiós tudósító WhatsAppon beszélt nagynénjével, nagybátyjával, miközben a Be’eri izraeli kibuc elleni támadás helyszínén voltak az otthonukban. A családtagjai a szobájukban ültek, amikor a házuk kigyulladt. Az ablakon keresztül menekültek ki, majd nagynénjét, nagybátyját és két legidősebb fiukat lelőtték a Hamász harcosai, amikor 8 és 12 éves gyermekeikre, Nirre és Tomerre vetették magukat, hogy megvédjék őket.
A Gázában dolgozó újságírók nagy része egyben a háború fegyvertelen, civil áldozatai is, akik ezúttal nem csak azt látják, számukra idegenek halnak meg és szenvednek egy értelmetlen gyilkolás közepette, hanem saját szeretteiket, barátaikat és kollégáikat vesztik el nap nap után.
Ezek a tudósítók osztoznak abban a közös érzésben, hogy munkájuk sürgős és szükséges, akár az izraeli kormány hírszerzési hibáiról nyomoznak, akár túszul ejtett emberekről írnak, akár a meggyilkoltak történetét mesélik el. A régió újságírói aggódnak az információhiány miatt, főleg, hogy rengeteg hamis videó – köztük videojátékok felvételei és múltbeli konfliktusokról készült képsorok – kering a közösségi médiában. Ezért nem tehetnek mást, mint folytatják a munkájukat, akár az életük árán is.
