nlc.hu
Aktuális
Szólt egy kivételezett diák miatt, kirúgták a tanárt

Szólt egy kivételezett diák miatt, kirúgták a Corvinus tanárát

Elbocsátották rendkívüli felmondással.
Corvinus

Azonnali hatállyal elbocsátotta a Corvinus egyetem Ádám Zoltánt, aki idén év elején etikai vizsgálatokat kezdeményezett azután, hogy egy befolyásos családból származó hallgatója annak ellenére vizsgázhatott le (a többiektől elkülönítve, egy kifejezetten neki készített vizsgasor alapján tehetett vizsgát) az egyik tantárgyból, hogy előzőleg nem teljesítette a félév során előírt tantárgyi követelményeket – értesült a Telex.

Ádám Zoltán elmondta a portálnak, hogy az egyetem indoklása alapján többek között azért döntöttek az elbocsátása mellett, mert az egyetem szerint nem működött együtt egy, az egyetem által az etikai eljárásokkal összefüggésben indított eljárás során, és nem küldött át bizonyos e-maileket.

Az elbocsátott docens ezt vitatja, szerinte együttműködő volt. Arról is beszélt, hogy az elbocsátás indoklásában az is szerepelt, hogy az egyetem döntéshozói úgy vélték, nem megfelelő hangnemet használt egyes vezetőkkel szemben, és igyekezett lejáratni az egyetem vezetését az egyetemi nyilvánosság előtt. Ádám Zoltán ezeket is vitatja. A kirúgásai indokait mondvacsináltnak tartja, azt gondolja: szerettek volna tőle megszabadulni.

Az ügyet kirobbantó docens a Társaság a Szabadságjogokért támogatásával felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az etikai ügyekben a Fővárosi Törvényszéken. Közben a Corvinus kétszáz munkatársa nyilvános petícióban biztosította támogatásáról, és kiállt mellette az egyetemi szakszervezet is.

Kiemelt fotó: illusztráció, MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top