nlc.hu
Aktuális
Kiengedték a kórházból Szász Júliát, a Nemzeti Színház színésznőjét

Kiengedték a kórházból Szász Júliát, a Nemzeti Színház színésznőjét

A színésznő és kollégája pénteken, előadás közben szenvedett balesetet.

A Nemzeti Színház a Facebook-oldalán osztotta meg a hírt, miszerint Szász Júlia színésznő elhagyhatta a kórházat.

Az egész társulat nevében további gyógyulást kívánunk Neki!

– tették hozzá. 

Szász Júlia

Fotó: Neményi Márton

Mint arról mi is írtunk, pénteken súlyos baleset miatt félbeszakadt a Nemzeti Színház Rómeo és Júlia című előadása a második felvonás alatt. A darabban játszó két színész, Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia több méter magasról zuhant le. A mentők a két művészt a helyszínen szakszerű ellátásban részesítették, majd kórházba szállították.

A történtek után a színházban belső vizsgálat indult, illetve a Budapesti Rendőr-főkapitányság a körülmények tisztázása érdekében  hivatalból nyomozást rendelt el foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Az eljárás feladata annak tisztázása, hogy a történtekért terhel-e valakit büntetőjogi felelősség.

Arról, hogy mi történt, több feltételezés is napvilágot látott, állítólag Horváth Lajos Ottó hirtelen megszédült az erkélyjelenetre készülve, kezében a Júliát alakító 28 éves színésznővel, így zuhantak le. Ám az is felmerült, hogy a darab díszlete nem volt biztonságos, és egyes források szerint korábban többen is jelezték Vidnyánszky Attila vezérigazgatónak – a Rómeó és Júlia rendezőjének –, hogy a díszlet életveszélyes.

A balesetet követő hétfőn Vidnyánszky Attila lemondott a teátrumban betöltött posztjáról, döntéséről tájékoztatta Csák János kulturális és innovációs minisztert, aki azonban nem volt hajlandó elfogadni ezen döntését, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közlése szerint így az igazgató a vizsgálat lezárultáig maradéktalanul ellátja a színház vezetésével összefüggő feladatait. 

A minisztérium egyúttal bejelentette, azonnali gyorssegélyt biztosít mindkét sérült művész számára. Csák János pedig felkereste a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Klinikáját, ahol Dr. Merkely Béla és Dr. Bodzay Tamás, a Traumatológiai Klinika vezetője adott tájékoztatást a balesetet szenvedett színészek állapotáról.

„A körülményekhez képest jól vannak, és a főorvos is biztatóan nyilatkozott az állapotukról. Tudomásunk szerint a héten hazaengedik a két művészt, és otthon folytatódhat a felépülésük. A testi gyógyulás mellett persze nagyon fontos, hogy a lelkükkel foglalkozzunk, és hogy azt érezzék, a társulat egy emberként áll mögöttük. Várjuk vissza őket, nagyon szeretjük őket, és nagyon hiányoznak. (…) Több pszichológussal is felvettük a kapcsolatot annak érdekében, hogy a baleset két áldozata érezze szeretetünket és aggódásunkat, de igény esetén szakemberekkel is elindulhassanak a gyógyulás útján.”

– ezt már Vidnyánszky Attila közölte a baleset után készült első interjújában

Hozzátette, két színművész sérülése miatt szükség lesz a repertoár átalakítására és egyes bemutatók halasztására is, és elmondta azt is, ő nem tud arról, hogy többen esetleg kockázatosnak tartották a Rómeó és Júlia díszleteit. „Ezek a színészek a most félresikerült mozdulatsort már százszor megcsinálták, több tucat sikeres előadáson. Ezzel együtt minimalizálni kell a kockázatot, és ezért az egész repertoárunkat átnézzük. (…) A színház veszélyes üzem, és százszázalékosan nehéz kizárni az ilyen eseteket” – jegyezte meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top