nlc.hu
Aktuális
A János kórház fűtési állapota

Csak decembertől lesz újra fűtés a János kórház pszichiátriáján, a betegek egy részét haza kellett küldeni

Október óta gondok vannak a fűtéssel.
János kórház

Csak december első felében állhat helyre a betegellátás a Szent János Kórház pszichiátriai osztályán, addig ugyanis dolgoznak a fűtésen – értesült a hvg.hu.

Még október közepén derült ki, hogy a Szent János Kórház négy osztályán is fűtési gondok vannak, többek között a pszichiátrián. „Piszkosul hideg van, mindannyian meg vagyunk fázva. Lezuhanyozni maga a biztos tüdőgyulladás”panaszkodott akkor az egyik beteg. Elmondása szerint az egyik betegtársának a hozzátartozója behozott a kórtermükbe egy kis hősugárzót, az éjszakás nővér is hozzájuk jár melegedni. Arról is beszámolt, hogy a zárójelentést kabátban írta az orvos az orvosi szobában.

November elején a pszichiátria kivételével mindenhol sikerült rendbe hozni a fűtést, emiatt azon az osztályon továbbra sem fogadnak betegeket. A kórház szerint senki sincs fűtetlen kórteremben: a pszichiátriáján kezelt betegek egy részét, akiknek az állapota lehetővé tette, kezelőorvosuk javaslatára hazaküldték, és csak azokban a kórtermekben maradhattak ellátásra szorulók, ahol a radiátorok cseréje és a fűtés javítása már megtörtént. Az intézményben lévő minden fekvőbeteg fűtött kórteremben van elhelyezve – erősítette meg most az intézmény.

Amíg azonban nincs fűtés, kihasználták az időt és részben kifestették a pszichiátriát: sor került az I. emeleti betegellátó helyiségek higiénés célú kifestésére – közölte a kórház.

Amúgy állítólag már a tavalyi tél is ilyen állapotok között telt a kórházépületben, sőt már az előző években is volt arra példa, hogy gondok voltak a fűtéssel. 2017-ben a rossz kazán miatt a kórház legtöbb kórterme hideg volt, éjszakánként 9 fokra hűlt le a levegő a legtöbb osztályon. Akkor az érkező betegeknek azt javasolták, hogy hozzanak maguknak plusz takarót, sokaknak pedig akkor is hősugárzót vittek be a rokonok. Az egészségügyi személyzet és a takarítók is kabátban dolgoztak, sőt a kórteremben is volt, aki pulóvert viselt. Ráadásul a műtő is fűtetlen volt.

Kiemelt fotó: illusztráció, MTVA/Bizományosi: Róka László

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top