nlc.hu
Aktuális
2 nap alatt legyűrte a koronavírust a magyar orvos

Két nap alatt legyűrte a koronavírust egy magyar háziorvos – elárulta a titkát

Az elmúlt hetekben folyamatosan nő a megbetegedések száma; 3 hete például negyedmilliónál is több magyar fordult orvoshoz megfázásos tünetekkel.
Két nap alatt legyűrte a koronavírust egy magyar háziorvos – elárulta a titkát

Magyarországon az elmúlt hetekben jelentős légúti járvány van, a megbetegedések hátterében pedig döntő többségben a koronavírus áll – számolt be az Inforádiónak Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének alapító-elnöke. Hozzátette, a 48. héten – nagyjából 3 hete – több mint negyedmillió magyar fordult orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel. Az elnök elmondta, miközben a következő hetekben már az influenzajárvány okozta terhelésre számítanak, az elmúlt időszakban az influenzás megbetegedések aránya elenyésző volt a koronavírusos esetekéhez képest.  

A múlt hét elején koronavírussal fertőződött meg dr. Medgyesi János háziorvos is, aki a Tiktok-csatornáján osztotta meg követőivel, milyen praktikákkal küzd meg a vírussal. A háziorvos kedden csinálta az első tesztjét, ami pozitív lett, majd mikor két nappal később, csütörtökön újra mintát vett, a teszt már negatív eredményt hozott.

Az orvos a témában készült videóiban rámutatott, a vírusfertőzések ma már egyre tovább tartanak: ami régebben még 3-4 nap volt, ma már jócskán elhúzódik, sőt, előfordul az is, hogy a beteg időről időre visszaesik. Medgyesi János emellett figyelmeztetett: az oltásnak a megbetegedést követően nincs már értelme, hiszen a vakcina nem az akut megbetegedésre, hanem annak megelőzésére való.

Hogyan lehet minél gyorsabban legyűrni a betegséget?

  1. puritán étkezés: szénhidrátok helyett fehérjéket érdemes bevinni. A háziorvos szerint ilyenkor nem csokira és más édességekre, hanem levesekre, teákra van szüksége a szervezetnek, illetve olyan ételekre, amik fokozzák a zsíranyagcserét.
  2. külső epesav: a receptre, vagy vény nélkül kapható epesav bevitele az immunrendszernek segít abban, hogy könnyebben legyőzze a vírust. Az epesav ugyanis gyengíti a vírus zsíros burkát.
  3. görcsoldó: a háziorvos szerint a simaizom görcsoldók segítenek kiüríteni a pangó epehólyagot.

A doktor a videóban hangsúlyozza, azok, akik betartják a tanácsait – illetve alkalmazzák az orvosuk által felírt gyógyszereket – gyorsabban gyógyulhatnak a koronavírusból, mint azok, akik nem tudnak mértéket tartani a táplálkozásban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top