Szabadságvesztése felének letöltése után feltételesen szabadságra bocsátották pénteken a Dél-afrikai Köztársaságban Oscar Pistorius paralimpiai futóbajnokot, akit barátnője 2013-as meggyilkolása miatt ítéltek 13,5 évi börtönbüntetésre 2016-ban.
Pistorius 2013 februárjában, Valentin-napon pretoriai otthonában lőtte le barátnőjét, Reeva Steenkampet, állítása szerint azért, mert betörőnek vélte. A most 37 éves Pistorius 2014-ben kezdte meg börtönbüntetését, de fellebbezése eredményeképpen 2015-ben házi őrizetbe került. A bíróság végül 2016-ban emberölés vádjával jogerősen is börtönbüntetésre ítélte.
Pistoriust büntetésének 2029. decemberi lejártáig egy felügyelő tisztviselő fogja szemmel tartani, akit az egykori paralimpikonnak tájékoztatnia kell, ha munkát keres, vagy új lakcímre költözne. Emellett Pistoriusnak indulatkezelési terápián kell részt vennie, közösségi szolgálatot kell végeznie, 5 évig nem fogyaszthat alkoholt és nem tarthat kapcsolatot a médiával büntetésének lejártáig.
A helyi média értesülései szerint Pistorius nagybátyja pretoriai házában fogja letölteni büntetése maradék részét. Dél-Afrikában amúgy a szabadlábra helyezést követően az elítélteknek nem kell nyomkövetőt viselniük.
Dél-Afrikában a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetői abban az esetben nyújthatnak be kérelmet szabadságra bocsátásuk érdekében, ha jogerősen kiszabott büntetésük legalább felét már letöltötték. Az Atteridgeville Büntetőintézet illetékes bizottsága novemberben döntött Pistorius szabadságra bocsátása mellett, miután a világhírű sportoló már csaknem 9 évet letöltött büntetéséből.
(MTI)