Ők voltak a Megasztár csillagai: így élnek most az egykori versenyzők

S.D.V. | 2024. Február 23.
2003 őszén láthatták a TV2 nézői az első válogató adásokat és már akkor sejteni lehetett, hogy ez egy olyan műsor lesz, amiről az egész ország beszélni fog.

Az énekes tehetségkutató első győztese Tóth Vera volt, a nézettségi sikereken felbuzdulva pedig jöttek egymás után az évadok és a műsorban feltűnt tehetségek mára a magyar zenei élet megkerülhetetlen szereplői lettek. Molnár Ferenc Caramel, Rúzsa Magdi, Király Viktor, Tolvai Reni és Radics Gigi győztesként kerültek ki a műsorból és azóta telt házas koncertek, díjnyertes albumok, videóklipek, nemzetközi fellépések vannak mögöttük. És nem csak a győztesek karrierje ívelt felfelé, hiszen – a teljesség igénye nélkül – Oláh Ibolya, Tóth Gabi, Dér Heni, Kökény Attila, Puskás Peti és Gáspár Laci mindannyian a Megasztárban lettek országosan ismertek és építettek karriert a műsor után.

„Számomra sorsfordító élmény volt a Megasztár! Olyan lehetőséget kaptam ettől a műsortól 20 évvel ezelőtt, ami tényleg megváltoztatta az életem” – mondta a TV2-nek Molnár Ferenc Caramel. Hozzátette: hisz benne, hogy ez a sikeres formátum 2024-ben is óriási lehetőséget jelenthet a tehetséges fiataloknak.

Nézzünk pár ikonikus versenyzőt a múltból:

Rúzsa Magdi

A 2005-ben vadóc külsővel feltűnt, Kishegyesről érkező előadó különleges hangjával mindenkit elvarázsolt, dalait a mai napig játsszák a rádiók. Rúzsa Magdi a TV2 Megasztár című tehetségkutató műsorának harmadik győzteseként vált ismertté. Nemrég így nyilatkozott az újrainduló műsorról: „Tódultak bennem az érzelmek, az emlékek. Olyan sok minden eszembe jutott… Mintha egy rég elfeledett gyermekkori fotót mutattak volna meg. Jó érzések kerítettek hatalmukba”mondta a háromgyerekes előadó a Borsnak. 

Gáspár Laci

A szerény körülmények közül érkező, a Megasztár idején még vízvezeték-szerelőként dolgozó Gáspár Laci ugyan nem nyerte meg a 2004-es Megasztárt, de azzal, hogy bejutott az első háromba, ő lett Magyarország legjobb férfi hangja. Az országos ismeretség meghozta számára a régóta vágyott sikereket, és a szemünk előtt vált profi előadóvá, majd az ország egyik legsikeresebb férfi énekesévé. Évekig ő is kereste az újabb tehetségeket, mint az X-Faktor egyik mentora. Családapaként és előadóként éli a mindennapjait. 

Gáspár Laci a Megasztár című zenei tehetségkutató műsorban 2004-ben (Fotó: Nagy Zoltán)

Szabó Eszter

Az énekesnő a harmadik évadban tűnt fel. A válogatókat 2005-ben kezdték sugározni, a döntőt 2006. május 20-án vetítették. Eszter végül a negyedik helyezett lett. A műsor alatt színes és különleges kalapokban lépett a közönség elé, ez a kiegészítő a védjegyévé vált. Itt ismerte meg gyermekei édesapját, Kontor Tamást, akivel már nincsenek együtt. Az éneklés napjainkban is az élete része, ám más szerepekben is feltűnik: 2020 óta a Spirit FM-en sűrűn hallhatják a hallgatók karakteres hangját. Az nlc megkereste Esztert, aki így nyilatkozott a Megasztárról:

„Örültem, amikor megláttam a hírt, remélem, hogy másnak is annyi élményt és lehetőséget ad majd a műsor, mint nekem. Ennek köszönhetem, hogy közel 18 évig éltem a zenélésből, lemezeket, saját dalokat adtam ki és egy csomó remek embert megismerhettem. Puskás Petivel például naponta beszélünk, de más értékes, tehetséges emberek is voltak a szériánkban és azon kívül is. Nem tudom, hogy manapság hogyan kezdenék egy zenei karrierbe, talán nem a tévé az, ami 2024-ben igazi sikert fog hozni, mint annak idején, de a közösségimédia-jelenléttel együtt már ez is hozhat olyan ismertséget, ami segít eldönteni azt, hogy van-e az embernek helye a pályán. Sok bátorságot és sikert kívánok minden jelentkezőnek, remélem, értékes produkciók születnek majd a műsorban” – mondta Eszter.

Szabó Eszter napjainkban (Fotó: Szabó Eszter)

Puskás-Dallos Peti

Az énekes 2005-ben robbant be a magyar köztudatba, amikor jelentkezett a Megasztár harmadik évadába. Peti azóta is képernyőn van, emellett megmutatta, hogy milyen sokoldalú tehetség, hiszen nemcsak zenei karriert épített, hanem színészként is megcsillogtatta a tudását és műsorvezetőként, valamint X-Faktor-mentorként is évről évre helytállt. Ma már édesapaként és frontemberként nyűgözi le a közönséget és a követőit. 

Puskás-Dallos Peti a Megasztárban (Fotó: Nagy Zoltán)

Oláh Ibolya 

2003-ban, a Megasztár alatt vált ismertté az ország számára. A mindig lázadó, aranytorkú énekesnő sosem szerepelt a bulvármagazinok címlapján, mindig visszafogott és szerény életet élt. Tavaly Az Adom a napom című műsorban nyerhettünk betekintést a hétköznapjaiba. „Nagyon hétköznapi ember vagyok, talán túlságosan is. Szeretem az embereket, mindenféle típusukat, jól elvagyok velük. Szóval nem zavar, ha felismernek, csak nem vagyok az a típus, aki ezt keresi. Ha valaki felismer, kezet nyújtok neki” – mondta többek között az előadó, aki manapság kissé visszavonultan éli az életét.  

Oláh Ibolya a Megasztárban (Fotó: Ványi Ákos)

Tóth Gabi és Tóth Vera 

Gabi 2004-ben jelentkezett a műsor válogatójára. Nem volt könnyű dolga, hiszen egy évvel korábban a nővére megnyerte ezt a tehetségkutatót, és nyilván mindenki vele kezdte összehasonlítani. Végül 2005-ben a verseny véget ért, Gabi bronzérmes lett, azóta pedig slágerek és tévéműsorok tucatjai fűződnek a nevéhez. Tóth Vera alig 18 évesen vett részt a Megasztár első szériájának válogatásán 2003-ban. A kamaszlány elsöprő győzelmet aratott, de ami ennél sokkal fontosabb: a műsorral megalapozta a karrierjét. Manapság mindketten a zenei szférában dolgoznak. Míg Gabi nemrég elvált, addig Vera férjhez ment

Tóth Vera és Tóth Gabi a Megasztárban (Fotó: Hortolányi Anikó)

Exit mobile version