Á, Budapest! A 150 éves világváros, amelyet még az itt élők sem tudnak megunni, Közép-Európa építészeti, gasztronómiai és kreatív szíve, amelynek a csodájára – pontosabban a csodáira – járnak a világ minden tájáról. Mátyás-templom, bulinegyed, Michelin-csillagok, kisüzemi sörök, vagy akár a szocreál épületcsodák: felsorolni sem tudjuk, miért érdemes szezonban vagy szezonon kívül eljönni ide.
Pisilni mondjuk az egész városban képtelenség, de hát annyi baj legyen.
Hétvégén robbant a hír, hogy a város egyik első plázája, a most 25 éves Westend fizetőkapukat telepít a vécéihez. A 444.hu információi szerint az emeleten és a metrószinten már láthatóak is a kapuk, igaz, még nem működnek, azaz egyelőre ingyen mehetünk vécére. Mi is kaptunk olvasói fotókat, ebből az látszik, hogy az emeleti vécé mellett már várják a telepítést a beengedőgépek, és a helyiségben már valóban látszottak a kapuk; az embereket éppen nem engedték be, lehet, hogy az új rendszer miatt. (Ez kedd kora délután volt, írja olvasónk.) Amennyi látszik a gépekből, az alapján egyértelmű, hogy bankkártyával és apróval is lehet majd fizetni. Ezt egyébként azóta megerősítette a Westend is.
Olvasónk fotója
Az aluljáró szinten már egy ideje felújítják a vécéket, valószínűleg a 23-áig tartó munkálatok a fizetőkapuk felállításáról is szólnak. A földszinti vécébe egyelőre szabadon mehet bárki, átépítésnek nyoma sincs. A hírportál kérdésére a Westend elmondta, hogy
április elejétől indul a rendszer, 200 forintba kerül majd egy „belépő”, a „magasabb minőségű szolgáltatásért” pedig „dedikált személyzet” felel majd.
A plázázók lehúzása (bocsánat: „a közösségi mosdók használati feltételeinek megváltoztatása”) azért kell, mert az üzemeltetőknek fontos „a látogatók komfortérzetének növelése”. Dicséretes gondolat, de azért nekem lenne egy szerény javaslatom arra, mivel lehetne ténylegesen növelni a látogatók komfortérzetét: ha továbbra sem kérnének pénzt azért, hogy az alapvető szükségleteinket elvégezzük.
Nem azért, mert sok az a kétszáz forint – azaz dehogynem, sok pénz, igaz, én pont abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ritkán szorulok rá a nyilvános vécékre, mert van hova hazamennem, és ha mégis rászorulok, belefér ez az összeg –, és nem is azért, mert sajnálom a pluszbevételt a „dedikált személyzettől”. Hanem azért, mert
pénzt kérni a vécézésért embertelen, a közösségi élettel összeegyeztethetetlen, ingyenes vécét biztosítani pedig minden plázának, nagyobb vendéglátóhelynek és az államnak, önkormányzatnak is morális kötelessége.
Ezt mindjárt kifejtem, addig is nézzük meg, mi a helyzet egyébként a városban vécéügyben – ez a cikk ugyanis nem a Westendről szól, ez a mostani hír csak jellemző példája a vállalatok, önkormányzatok hozzáállásának, és egy nagyszerű ürügy, hogy beszéljünk erről a szó szerint égető problémáról.
A Westend vécéfelelősei az emberek komfortérzetére hivatkoznak, ami kódolva annyit tesz, hogy végre nem jöhet be bárki, azaz az utcán élni kénytelen hajléktalanok és az egyéb, a vécé szentségét tiszteletben tartani képtelen, maguk után vállalhatatlan állapotokat hagyó elemek. Aki kifizeti a pénzt, azok legalább megbecsülik azt a pár percet, amit bent töltenek – így mindenkinek jobb lesz. Akiknek meg tényleg ezen a kétszáz forinton múlik, azok így jártak. Hasonlóan tanulságos a budapesti önkormányzat érvelése: szerintük a fizetős vécének – kapaszkodjatok meg! – pedagógiai jelentősége van.
A Város Mindenkié fedél nélkül élőket és rászorulókat támogató civil szervezet régi ügye a budapesti vécéhelyzet: ők is úgy vélik, a Fővárosnak kötelessége lenne következetesen elszórt, azaz mindenki számára megközelíthető, éjjel-nappal nyitva tartó illemhelyiségeket üzemeltetni díjmentesen. Legutóbb a felújított Blaha Lujza téren akcióztak, az ott elhelyezett high-tech vécé használatáért ugyanis 250 forintot kér az üzemeltető önkormányzat, és nem is hajlandóak tárgyalni arról, hogy ingyenessé tegyék. A szervezet tavaly egy teljes napig mindenkinek fizette a vécézését, aki arra járt, hogy bebizonyítsa, igenis működik az ötlet, cserébe aznap az aktivistáik őrizték és takarították a helyiséget. Közben pedig – ahogy később elmondták – „középosztálybeliekkel, lakhatási szegénységben érintettekkel és más sérülékeny csoportba tartozókkal egyaránt arról beszélgettünk, miért fontosak az ingyenes közvécék, mit jelent az egy beteg, szegény, mozgásban korlátozott vagy más módon kiszolgáltatott ember számára, ha akár napjában többször is fizetnie kell alapvető szükségének elvégzéséért”.
Mindez nem hatotta meg a városvezetést. A budapesti közvécék nagy része a Fővárosi Csatornázási Művek alá tartozik, ezek működését a főváros, mint akkor elmondta, „nem tudja befolyásolni”. Évek óta tervezik, hogy visszaveszik őket, ám ez egyrészt várat magára, és ha megtörténik, sem jelent ingyenességet, különösen, hogy Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes szerint a 250 forintnak pedagógiai jelentősége van, azaz így biztosítják, hogy a használók nem teszik tönkre őket. Egy ponton az is felmerült, hogy egy kifejezetten rászorulóknak tervezett tokenrendszert dolgoznak ki, amelynek a részleteit nem ismerjük, de már hangzásra is megalázó és feleslegesen bonyolult.
Fotó: Neményi Márton
Abszurd az is, hogy nem is tudjuk, hány vécé van Budapesten. A Város Mindenkié pár éve 128 vécéről tudott, ám ebből csak 91 működött és csak 23 használható ingyenesen. A Fővárosi Csatornázási Művek hivatalos illemhelytérképén ehhez képest ma összesen negyven vécét találni, ennek alig fele használható akadálymentesen, és nem derül ki, mennyi ingyenes. A vécéket ráadásul a (rászoruló) lakosság sűrűségéhez képest aránytalanul és igazságtalanul osztották el. „A kerületi önkormányzatok esetleges módon, illetve főleg turisztikai szempontokat mérlegelve és a tömegközlekedési csomópontokhoz igazodva tartanak fenn közvécéket” – írja honlapján A Város Mindenkié.
Több olyan kerületi önkormányzat is van, amely egyetlen nyilvános illemhelyet sem üzemeltet.
Értsd: ha az ember ma pisilni szeretne Budapesten (az egyebekről nem is beszélve), szinte kizárólag a vendéglátóhelyek jóindulatára van utalva, azt pedig felejtse el, hogy „csak” azért, mert kerekesszékes, mozgáskorlátozott, jár neki az illemhely. (Vagy fizikailag képes hozzáférni.) Ezzel azonban a lényeget még nem érintettük:
Mi a baj azzal a 200-250 forinttal? Ennyi mindenkinek belefér, nem?
A rövid válasz az, hogy nem; a hosszú pedig a következő. Van egy ki nem mondott célja a pénzes vécéknek, legyen szó vállalatok – éttermek, kocsmák, plázák – vagy önkormányzat által fenntartott helyiségekről: azért kell fizetni, hogy ne menjenek be a hajléktalanok. Vagyis dehogy nincs kimondva: a Westend fizetős vécéiről szóló hírek alatt meglepően egységes álláspontot képviselnek a kommentelők, a pedofilbotrányt leszámítva nem is emlékszünk olyan ügyre, amikor ennyire ugyanazt írták volna. Esetünkben valami ilyesmit:
Én nagyon szívesen kifizetem, főleg, hogy ezzel legalább távol tartják a csöveseket.
Nem szép szó, nem is szívesen írjuk le, de tényleg szinte minden kommentben előkerül; a megfogalmazás a maga módján pedig még őszintébb is, mint a hivatalos, pedagógiára és komfortra hivatkozó állásfoglalások. „Hajléktalanok” és „csövesek” alatt nyilván az utcán élőket, azaz az „aluljárókban fetrengőket” értik, akik a hajléktalan embereknek – hát még az ország felét-harmadát érintő mélyszegénységnek – csak egy nagyon kis csoportja, maga a probléma jóval összetettebb ennél.
Az összehasonlítás kedvéért – és hogy ne csak én beszéljek – megkérdeztem egy vécétémában érintett és szenvedélyesen érvelő, egyébként jól szituált, középosztálybeli kollégámat, Anettet, hogy mit szól az egészhez. Mint mondta, ő eléggé „pisilős”, napi 2-3 vizet iszik és kávézik is, azaz óránként mennie kell. „Nekem állandó központi kérdés, hogy ha Budapesten elmegyek valahová sétálni és közben beszélgetni egy barátnőmmel, akkor a pisikérdéskört figyelembe kell vennem, mert nagyon kevés a nyilvános vécé Budapesten. Ha elmegyek egy barátnőmmel sétálni és közben veszek egy kávét vagy iszom közben egy fél liter üdítőt, akkor ki kell centiznem, hogy hol fogok tudni megállni pisilni. „Rengeteg Mekibe, Burger Kingbe, KFC-be megyek be csak azért, mert pisilnem kell, és a világ pénzét otthagyom a sajtburgerre, hogy pisiljek egyet.”
Amúgy múltkor egy kávézóba azért mentem be, hogy pisiljek, és vettem egy kávét, pisiltem, megittam, majd rohanhattam haza pisilni.
„Ha elmegyek plázázni, akkor órákig ott vagyok, egyik boltból megyek a másikba, és felháborít, hogy költök a boltokban (nem kevés pénzt) és nem tudok bemenni a blokkal sem pisilni ingyen. Nonszensznek érzem, hogy vásárolok a plázában, és elkérnek 250 forintot minimum, hogy pisiljek, és ha ott vagyok 3-4 órát, akkor ki lehet számolni, hogy mennyi pénzbe kerül nekem pluszban. Persze, értem, hogy a hajléktalanok miatt csinálják, hogy kiszűrjék őket a vécéből, de akkor is para.”
Tényleg ki lehet számolni, ahogy azt is, mennyibe kerül a szükség annak, aki az utcán él. Aki azt mondja, „az a 200 forint igazán nem sok, és legalább normális állapotok lesznek”, az a jómódúak szűkre szabott, érzéketlen szempontrendszeréből nyilatkozik, amely csak a saját érdekeit nézi, a bajba jutott embertársai igényeit egy az egyben figyelmen kívül hagyja. Egy belvárosban töltött nap (értsd: ahol nem lehet elbújni bokrok, fák közé) márpedig ezer-ezerötszáz forintjába is kerülhet az embernek, ha nincs hova hazamennie, azaz havi tízezrekben mérhető a fedél nélkül élők vécépénze, ha mindent szabályosan szeretnének intézni és nincs a közelben kellően emberséges kocsma, vendéglő. (Egyébként van, de egy kezünkön meg tudjuk számolni, hány kocsma ajtajára írták ki, hogy bárki bemehet vécézni.)
A fentiek után határozottan és röviden megválaszolhatjuk a következő kínálkozó ellenérvet is:
Jó, de mégsem várhatjuk, hogy minden vécét ingyenessé tegyen a város és minden pláza beengedjen bárkit a vécéibe fizetés nélkül!
A helyzet az, hogy de, igenis elvárhatjuk. Magyarországon nagyon súlyos a szegénység és egyre csak súlyosabb lesz: a rászoruló rétegek napról napra egyre kevésbé vannak biztonságban, egyre többen vannak olyanok, akik elveszítik az otthonukat és ezek után képtelenek méltósággal élni, vagy mentális betegségek, vagy függőségek miatt, vagy ebben a sorrendben – az ellátórendszer hiányosságai és túlterheltsége miatt pedig nem sok esélyük van a kitörésre, de még az életben maradásra sem. Ők azok, akikre a pénzéhes plázamenedzserek hivatkoznak, amikor embertelen és megalázó fizetőkapukat telepítenek, hogy a shoppingoló középosztály úgy tehessen, mintha nem is léteznének, és még a fejüket se kelljen elfordítaniuk. Pedig mindannyian tudjuk, hogy pénzük és eszközeik is lennének, hogy kitaláljanak valamit, hogy mindenki képes legyen a legalapvetőbb biológiai szükségeit elvégezni.
Olvasónk fotója
Szóval kedves plázák, sajnáljuk, hogy az állam helyett kell dolgoznotok, de ettől még dolgoznotok kell. Szereljétek le a fizetőkapukat – vagy eleve ne is szereljétek fel őket – így is fizessetek „dedikált személyzetet” és gondoskodjatok a „komfortérzetről” és engedjetek be mindenkit. Legyenek ezek a magenta dobozok csupán mementói az elnyomásnak, a pénzéhségnek és a közönynek.
