Sándor Péter februárban léphetett utoljára színpadra az Operettszínházban. Távozása hatalmas botrányt váltott ki, ugyanis sokan nem értettek egyet a színház döntésével.
A színész korábban az nlc-nek elmondta, úgy érzi egy karaktergyilkosság indult ellene. „A színház sem különb más munkahelyeknél, itt is előfordulhat, hogy valakinek betelik az a bizonyos pohár… Három éven belül a harmadik gyomorműtétem lesz idén, valószínűleg a stressztől. Azt viszont továbbra sem gondolom, hogy helyesen járnak el az esetemben, mert ez túlmegy egy szerződés bontáson! Valótlan dolgokat állítanak rólam” – nyilatkozta akkor Sándor Peti, aki azóta sokkal jobban van, ma pedig a Mokkában mesélt arról, mi történt vele azóta.
Mint kiderült, szülővárosa, Kecskemét tehetségnagykövete lett. „A nagymamámnak szánom ezt a díjat. Ő boltos volt, és mindig büszkén mutatta a vásárlóinak, hogyan énekel az ő kis Petikéje. Egyúttal megtisztelő feladatom is van, a díjjal ugyanis büszkén hirdetem, hogy Kecskemét tele van tehetséges emberekkel.”
Ezt követően arról is beszámolt hamarosan újra színpadra áll a Jó estét nyár, jó estét szerelem című darabban fog játszani.
Most újra megtapasztalhatom, milyen egy összetartó, szeretetteljes közeghez tartozni. A mi szakmánkban nem mindig alakulnak ki barátságok, mert nagyon különböző személyiségek vagyunk. De ez a környezet sok tekintetben emlékeztet a pályám elejére, amikor a kecskeméti musicalstúdióban, amatőr környezetben beleszerettem ebbe a hivatásba