Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A nők védelmében

Torolt_felhasznalo_407541
Torolt_felhasznalo_407541
Létrehozva: 2017. október 29. 12:49

Mindenek előtt a címről néhány szó: Gyermekkoromban találkoztam egy ilyen című könyvvel, és bár teljesen más volt a témája, most valamiért mégis ez jutott eszembe. A "Megoldás" helyett ezért választottam ezt a címet.


Lányos apaként, akinek a leánya a színházi biznisz világában érintett, sokat foglalkoztat a Marton-Sárosdi ügy kapcsán előtérbe került téma. Rengeteg cikket, és még több véleményt elolvastam, miközben magam is leírtam gondolataimat. Általános tapasztalatom a zsigeri, érzelmi alapú véleménynyilvánítás, amit megértek, mégis nagyon károsnak tartok. Meggyőződésem, hogy megoldást csak a józan ész talajáról lehet találni, persze nincsenek illúzióim arról, hogy a jelenség teljes egészében felszámolható.


Leírt gondolataimért, véleményemért két dologgal vádoltak meg. Az egyik az áldozathibáztatás, a másik az elkövető védelme, az ügy bagatellizálása volt. Ezen vádakat határozottan visszautasítom és remélem, hogy vannak olyanok, akik meg akarnak érteni, és a megoldás keresését látják szavaimban. Nem a nők ellen, hanem értük szólok, amikor véleményemet, tanácsaimat, javaslataimat megfogalmazom. A megoldást keresem, mert a vadabbnál vadabb, már-már szélsőséges felvetések mellett előremutató, valós megoldás jelentő mondatokkal csak elvétve találkoztam.


Le fogom írni, hogy én miben látom a megoldást, de a félreértés elkerülése érdekében néhány dolgot tisztázni akarok. Az aljasság, a gerinctelenség, a bűnözési hajlam sajnos olyan emberi tulajdonság, amitől soha nem fog megszabadulni az emberiség. Intézményesen küzdeni az aljas, gerinctelen, bűnös cselekedetek ellen lehet, és e küzdelemben is - mint minden másban - a prevencióra kell fektetni a hangsúlyt. A megelőzésben viszont nagy szerepet kap a veszélyeztetett réteg. Ha e szerepre felhívjuk a figyelmet, sokak szemében áldozathibáztatókká válunk, és az elkövető cinkosa, pártolója lesz belőlünk. Szó sincs ilyesmiről! Gondoljunk az autókat feltörő tolvajokra! Senki nem ütközik meg azon a tanácson, hogy ne hagyjunk értékeket látható helyen a kocsiban, és egyetlen ember sem tekinti azt az elkövetőre nézve enyhítő körülménynek. Az erőszakoskodókat, zaklatókat, szeméremsértőket meg kell büntetni és el kell látni bélyeggel, ami a büntetéssel amúgy is együtt jár. A büntetés a prevenció egyik eszköze, de visszatartó ereje csak akkor van, ha elkerülésének esélyeit minimalizáljuk. A sértettek közreműködése nélkül viszont ez nem lehetséges.


Még három dolog: Szexuális sérelem döntően a nőket éri, ezért az Ő oldalukról közelítem meg a problémát, illetve tágabb térbe szeretném helyezni a témát. Ha nem is lehet hallgatni Martonról és Sárosdiról, próbáljunk a problémára a maga komplexitásában tekinteni! Harmadikként: Hinnünk kell abban, hogy a férfiak többsége illően viszonyul a nőkhöz, a molesztálást, zaklatást ugyanúgy elítélik, mint a sértettek!


Miben látom én a megoldást?


Mindenek előtt hiszem, vallom és állítom, hogy a megoldás kulcsa a nők kezében van! Sajnos teljes biztonság nincs, de ha a nők ezt a kulcsot használják, és jól használják, a tömegjelenség jelentősen visszaszoríthatóvá válik.


1. A nőnek legyen tartása! Viselje nőiességét úgy, mint ahogy egy uralkodó viseli a koronáját! Higgyétek el, ennek nagyon nagy visszatartó ereje van!


2. Kezelje a helyzetet helyesen!


3. Vegyen elégtételt azonnal az őt ért sérelemért!


E két utóbbi tanács váltja ki a legnagyobb vitát. Lebénul, fél, és hasonló érvek jelennek meg. Vitán felül áll, hogy e dolgok léteznek, és teljesen meg lehet érteni őket. Nem vagyunk mindannyian egyformán talpraesettek vagy lelkileg erősek, ezért hinni kell a társadalom támogatásában, és itt látok megjelenni egy ördögi kört. A nők nem érzik a társadalom támogatását, ezért hallgatnak. A hallgatás viszont lappangóvá teszi a problémát, az kvázi kezelhetetlen státuszba kerül.


A családnak, a szülőknek, de hatványozottan az anyának óriási szerepe van. A nevelésben példát, mintát kell adnia, a tartást be kell építenie leánya személyiségébe! Az önmagunkért való kiállásban az egész családnak ott kell állnia a sérült mögött! Ez egy olyan erő, ami biztonságérzetet ad, és általánossá válása esetén képes lesz  a társadalom szemléletformáló erejévé válni.


Sokakban talán felmerül a kérdés, hogy és a férfi? Őt fogadjuk el olyannak, az ő viselkedése természetes? Szó sincs erről! Hangsúlyozom, hogy itt nem a férfiakról van szó, hanem az aljas, gerinctelen emberekről! Sajátos dolog, hogy e kérdésben - a dolog természeténél fogva - férfiként jelennek meg, noha éppen a férfi mivoltuk kérdőjeleződik meg. Itt a jelenséget, a sértő magatartást kell szembeállítani a sértettekkel, és a hitványság megnyilvánulása ellen kell megtalálni a védelmet!


Vannak, akik a jogtól várják a megoldást, de félek, hogy az soha nem lesz olyan hatékony eszköze a megelőzésnek, mint az általam fent leírtak. Kíváncsi vagyok arra, hogy ti, nők mit gondoltok erről a problémáról akkor, amikor képesek vagytok az - egyébként érthető - érzelmektől elszakadni, és a józan ész irányából megközelíteni a témát.


Szerintetek mi lenne a megoldás?


 

  1. 2017. november 2. 11:53301.

    Azt hogy vezetted le, hogy egy szép nő, ha kirakja a cicijét, úgy gondolkodik magáról, hogy neki nincsenek más értékei? Mi az összefüggés a kettő között? Én például sok nagyon értékes nőt ismerek, aki időnként kiteszi a cicijét. Te nem ismersz ilyen nőket?


    Tényleg azt gondolod, ha egy nő kirakja a cicijét, az egyben jelzés a férfiak felé, hogy mindenki számára megfogdosható vagyok? És mi van, ha egy férfi a szép bokára, vagy a szép arcra gerjed?


    Na látod, például úgy küzdhetnél a szexuális zaklatás ellen, hogy elmondod a környezetedben a férfiaknak: A nők nem gondolják úgy, hogyha kiteszik a cicijüket, azért teszik, mert értéktelennek tartják magukat. És nem ér megfogdosni őket.

    előzmény:
    cabron (298)
    2017-11-02  08:54
  2. 2017. november 2. 11:53300.

    Mondom, befejeztem veled. Korlátolt vagy, nem vagy hajlandó összességében értelmezni, végiggondolni azokat a dolgokat, amiket írtam, és továbbra is okádod ide a kifogásaidat.


     


     

    előzmény:
    ágneskamilla (299)
    2017-11-02  11:38
  3. 2017. november 2. 11:38299.

    Nyugodtan tetszeleghetsz tovább már előre az áldozat szerepében, hogy aztán nyavajoghass, hogy de hát senki nem tesz értem semmit, és VALAKI csináljon már VALAMIT.


     


    Egyetlen konstruktív gondolatot nem hallottam tőled, csak azt, hogy mi miért szar, mi miért nincs, és miért nem tehet semmit magáért az egyén.


     


     Kérdezd meg egy pszichológustól, miért viselkednek a nők erőszak, zaklatás után úgy, ahogy, és miért. Nem a pénztárcáját lopták el! Ha te ezt női sivalkodásnak, nyavalygásnak, áldozat szerepében való tetszelgésnek titulálod, az nagyon kényelmes dolog. Kényelmes dolog lebecsülni, elítélni őket, és pláne kényelmes dolog a többségnek hátradőlni, és azt mondani: ha ezek a nők nem lépnek, nekem nincs mit tennem, nincs közöm hozzá. Nem érdekel, mi lesz később ezekkel a nőkkel! Ne hasonlítsd össze ezt a helyzet a szocializmus mindent az államtól elváró emberével, mert messze nem erről van szó.


    Gondolod, hogy Kanadában néhány bátor, megerőszakolt, zaklatott nő besétált a törvényhozásba, lediktálta a jogszabályokat?


    Próbálj ma odamenni a céged vezetőségéhez, és azt mondani, drága főnök úr, szerintem ideje lenni beszélni arról, hogyan előzhetjük meg nemi zaklatást, és mi lesz a teendő, ha esetleg megvalósul. Ha ezt nem teszed meg, akkor gondold végig, egy megerőszakolt, szexuálisan zaklatott nő milyen könnyű a dolga.


    Neked az a konstruktív javaslatod, hogy ezek a nők minden körülmények között álljanak ki  magukért. Írd le, hogyan! Hogy viselkedjenek, mit csináljanak, hogyan nézzenek szembe a következményekkel! Ha szerinted én csak kifogásokat írtam, cáfold meg, hogy tényleg csak kifogások, és nem valós fenyegetéseket, következményeket írtam! Írd le, hogy ezeknek a nőknek személy szerint valóban megéri végigjárni ezt az utat, hogy van valós esélyük!  


    De, volt konstruktív javaslatom.  Elébe menni a dolgoknak, előre felkészülni a lehetséges eseményekre, előre végiggondolni a segítségnyújtás, a megelőzés módozatait Nem sokkhatás alatt váró nőktől várni a sült galambot, hogy majd ők csinálni valamit, egyénileg boldogulnak valahogy, beleugranak a semmibe. Kiállnak az utcára, magukra írják, hogy engem megerőszakoltak a munkahelyemen, aláírást gyűjtök, figyeljetek emberek! Vannak, lehetnének törvényes eszközök, amelyek segítséget nyújthatnának, amelyek csökkenthetnék az eseteket, amelyek segíthetnék a felderített esetek számát. Azt kell elérni, hogy a többség valóban elítélje a munkahelyi zaklatást. Hogy az egyén tehet-e valamit? Vannak civil szervezetek, kezdeményezések, akik ezen dolgoznak. Lehet őket támogatni, lehet   a programjaikon részt venni, a céljaikat támogatni. Lehet a hétköznapokban felszínen tartani a témát, lehet felvállalni az embernek a véleményét. Lehet végiggondolni, miért ütközik makacs ellenállásba a mindenkori vezetésnél, hogy a problémával egyáltalán foglalkozzon. 


    A te szavaiddal élve, nem várni, hogy valaki csináljon valamit, hanem tenni! Mondjuk neked is!  Aki olyan lenézően és büszkén nyilatkozol az áldozatokról. Akik ugye kifogásokat keresnek.


     


     

    előzmény:
    cabron (292)
    2017-11-02  07:39
  4. 2017. november 2. 08:54298.

    Ha egy nő saját magát annyira értékeli, hogy van szép pofim, szép cicijeim, nesztek kirakom egy egész világ elé, nézzétek, egy férfitől milyen alapon várjuk el, hogy a cicijén kívül mást is lásson benne?

    előzmény:
    cabron (297)
    2017-11-02  08:51
  5. 2017. november 2. 08:51297.

    "ui.. már Gregor Bernadett is elmondta hogyan zaklatták.." 


    Sajnos addig, amíg egy nő saját magát taszítja megalázó szerepekbe, amíg saját maga teszi közkinccsé a bájait, saját maga teszi oda magát nyálcsorgató férfiak elé, mégis mit várjunk a férfiaktól?

    előzmény:
    Lillaréka (289)
    2017-11-02  06:13
  6. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. november 2. 08:29296.

    Pontosan.

    előzmény:
    cabron (294)
    2017-11-02  07:48
  7. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. november 2. 08:28295.

     


    Nyugodtan tetszeleghetsz tovább már előre az áldozat szerepében, hogy aztán nyavajoghass, hogy de hát senki nem tesz értem semmit, és VALAKI csináljon már VALAMIT.


    Egyetértek!


    Sajnálatos módon egyre inkább csak ez jön le a hsz-k -ból...................................


    És bár nagyon is átlátszó ám mégis utolérhető - még a  bünti kiszabásánál is -  a FÉRFIÖSSZETARTÁS, vannak nők akiknek az is fáj ha ránéz valaki.

    előzmény:
    cabron (292)
    2017-11-02  07:39
  8. 2017. november 2. 07:48294.

    Ne haragudj, de butaságot írtál. 


    Nem az a megoldás, hogy eltüntetjük a nem tetszőt, a nem szépet, hanem elkezdjük keresni az okokat, mert az visz előre. 


    Az, hogy valaki úgy reagál ebben a témában ahogy, az egy komoly szociális probléma. Senki nem úgy jön a világra, hogy 666 tetkóval a tarkóján ő az antikrisztus. Ezen kell dolgozni és nem azon, hogy hogyan lehet eltüntetni a negatív véleményeket. Attól a valódi probléma nem fog megszűnni.

    előzmény:
    Lillaréka (289)
    2017-11-02  06:13
  9. 2017. november 2. 07:42293.

    Ágnesnek baromira nincsen igaza, ha egy kicsit mélyebben átgondolod, és nem a női elvakult sivalkodás beszél belőled, ami amúgy teljesen érthető.

    előzmény:
    Lillaréka (286)
    2017-11-02  01:35
  10. 2017. november 2. 07:39292.

    Megint csak engem igazolsz.


    Kanadában sem csak úgy pikk-pakk, csiribi-csiribá lett, ami lett.


    Tudod, nem akarásnak nyögés a vége. 


    "Magyarországon nincs semmiféle kötelezettsége a munkahelyeknek, hogy zaklatásellenes szabályzattal rendelkezzenek. Magyarán ezek megalkotásába a munkavállaló nem szólhat bele, nem ismerheti meg előzetesen. Nem kerülhetnek bele a gondolatai, nem mérheti fel az ez irányú lehetőségeit. Sőt, azzal sem él a munkavállaló, hogy jelöltesse magát képviselőnek, majd megválasszák, és így a törvényhozásban ülve hathatósan közreműködjön hatékony zaklatásellenes jogszabályok megalkotására. Mindezt nyilván azért nem csinálja, mert kényelmesebb, mert maradjon meg számára a kiskapu, hogy háríthat."


    A törvények lehetővé teszik, hogy megalakulhasson a munkahelyeken munkavállalói érdekvédelmi fórum, ahol a megválasztott vezetők a munkáltató vezetőivel együttműködve hozzák létre a belső szabályzataikat. 


    A vastagított részhez: erről ki tehet?


    De tényleg befejeztem veled. Semmi értelme tovább szót csépelni olyanra, aki még akkor sem mondja meg, hogy milyen munkaeszköz lenne számára a legmegfelelőbb, amikor már szinte könyörögnek neki érte.


    Nyugodtan tetszeleghetsz tovább már előre az áldozat szerepében, hogy aztán nyavajoghass, hogy de hát senki nem tesz értem semmit, és VALAKI csináljon már VALAMIT.


    Egyetlen konstruktív gondolatot nem hallottam tőled, csak azt, hogy mi miért szar, mi miért nincs, és miért nem tehet semmit magáért az egyén.


    Na, viszlát, és tovább jó kesergést! Ez nem az én világom.

    előzmény:
    ágneskamilla (276)
    2017-11-01  19:04
  11. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. november 2. 06:57291.

    Feladom! Aki megért, az megért, aki nem ért meg, vagy megérteni vél, és ártónak, hibáztatónak tartja az általam leírtakat, az magyarázza úgy a szavaimat, ahogy szeretné.


    Nők ide, férfiak oda, egy vitában mindig eljön az a pont, ahol abba kell hagyni. Ha gondoljátok, beszélgessetek tovább a témáról, én kiszálltam.

    idézet:
    Adagio (284)
    2017-11-01 22:53:56

    Miért is nem lehet ezen meglepődni, hogy feladod.


    Csak mert  nem az első eset.


    Bedobsz valamit, amit mindenképpen arra szeretnél felhasználni, hogy valamely általad kitalált, átélni gondolt bárgyúságot  esetleg sokan megtámogatják.


    És bár az előzőnél így volt, ez most nem jött be.


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (284)
    2017-11-01  22:53
  12. 2017. november 2. 06:51290.

    Az Isten megteremtette az Embert, Samuel Colt pedig egyenlővé tette őket.


                'Concealed' photo series shows Texas women with the guns they love - Business Insider

  13. 2017. november 2. 06:13289.

    Mondok Neked egy közeli témát.. 


    Ez itt az NLcafe. a Nők Lapja oldala


    megjelenik egy cikk-- ami a nők  mondjuk munkában betöltött helyzetéből vagy az anyaságról vagy valami párkapcsolati dologról ír...-  


    és minden ilyen cikk alatt falkában ott vannak mindig ugyanazok a férfiak.. akik ordenáré módon elkezdik a nőket gyalázni, szitkozódnak  trágárak.. stb. Természetesen nem Te.. tehát ne vedd magadra.. 


    és mi történik.. semmi. nem törlik ki ezeket a kommenteket.. nem tiltják ki a lényeket sem. Ott virit az ocsmány kommentjük. ok-- az nlc-n nincs moderálás már egy ideje.. 


    miért nincs?


    rengetegszer szóvá tettük... írtunk a supportnak.. stb.. és semmi sem történt


    az nlc a társadalom egy kicsinyke keresztmetszete.. a társdalomban sem történik semmi ha egy nőt bántanak.. . konkrétan mindenki félrenéz. 


    védje meg magát a nő egyedül. magára hagyják.-- senki nem áll ki mellette 


    És most ??


    akik kiálltak mint áldozatok... őket hibáztatják.. sokan.. - mondván miért hallgattak eddig?


     


    ui.. már Gregor Bernadett is elmondta hogyan zaklatták.. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (287)
    2017-11-02  05:39
  14. 2017. november 2. 06:11288.

    Azért.

    idézet:
    Adagio (287)
    2017-11-02 05:39:45

    Ez teljesen "noies" valasz . Olyan , mint a "csak" .
    Sok no nem viseli ennyi "tartassal" a "noiesseget"

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (287)
    2017-11-02  05:39
  15. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2017. november 2. 05:39287.

    Azért.

    előzmény:
    Lillaréka (286)
    2017-11-02  01:35
  16. 2017. november 2. 01:35286.

    Azért adtad fel mert Ágnesnek tökéletesen igaza van.....és erre közben magad is rájöttel ?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (284)
    2017-11-01  22:53
  17. 2017. november 2. 01:35285.

    Azért adtad fel mert Ágnesnek tökéletesen igaza van.....és erre közben magad is rájöttel ?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (284)
    2017-11-01  22:53
  18. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2017. november 1. 22:53284.

    Feladom! Aki megért, az megért, aki nem ért meg, vagy megérteni vél, és ártónak, hibáztatónak tartja az általam leírtakat, az magyarázza úgy a szavaimat, ahogy szeretné.


    Nők ide, férfiak oda, egy vitában mindig eljön az a pont, ahol abba kell hagyni. Ha gondoljátok, beszélgessetek tovább a témáról, én kiszálltam.

    előzmény:
    ágneskamilla (283)
    2017-11-01  22:38
  19. 2017. november 1. 22:38283.

    Te, figyelj, tudod, milyen csatákat vívnak folyamatosan a nőszervezetek? Kinevetik, feminácizzák, elhajtják őket, nem veszik komolyan a problémát. Szerveznek felvonulásokat rendszeresen, nyugodtan menj el rá. Nem a kiszolgáltatott, zaklatott, esetleg kevésbé "írástudó" nőket kellene csatába küldened, akiknek tönkremehet, vagy már tönkrement  az életük.


    Azt akarod mondani, hogy nem lenne sokkal könnyebb a nők dolga, ha nem tudnák pontosan, kikhez kell fordulni ebben a helyzetben, ki vizsgálja ki majd az esetet, mi fog történni, milyen segítségre, védelemre számíthat, mihez lesz joga. Milyen eszközökkel tudja megelőzni az ilyen eseteket a munkahely, mik az elvárható viselkedési formák, stb. Ma egy vezető, még ha egyébként jó szándékú, akkor sem tudja, hogy kell tapintatosan, az illetők személyiségi jogait figyelembe véve kezelni a helyzetet. Nem beszédtéma a dolog, nincs a köztudatban. Vagyis dehogyis nincs, alig van olyan nő akit nem ért ilyen dolog. Tapasztalat, hogy ahol pl. életbe lépett az isztambuli egyezmény, jelentősen emelkedett a jelentett zaklatási esetek száma. 


    "Naiv, aki azt hiszi, hogy egy zaklatás elleni szabályzat megvédi a nőket! Hozzunk mondjuk egy lopás elleni szabályzatot, meg egy gyilkolás elleni szabályzatot... és visszaszorítjuk a bűnözést. " Ugye, viccelsz?


    Vedd  kezedbe a Btk.-t. Ott a szabályzat. Aztán töröld el! Szüntesd meg a munkahelyeken az ellenőrzéseket, leltárakat, pénztárkönyveket, könyvelést, vagyonőröket, kerítéseket! Figyeld meg, mennyi idő alatt lopják szét a céget! Még a becsületesnek mondott hétköznapi emberek is. Ha nőket negyedannyira védenék, mint a vagyont, már beljebb lennénk! És ha nincs védelem, az egyébként becsületesnek mondott emberek is hamarabb elcsábulnak. Mint ahogy pl a katonák a civil életben nem erőszakolták a nőket, de a háborúban megtették. Mert megtehették. 


    Fel kell rázni a társadalmat, ezt én egy pillanatig sem vitatom, de nem tönkretett életek által! Miért kell feltétlenül megerőszakolt, zaklatott  nő, miért nem jók a feladatra olyan nők, akiket még nem erőszakoltak meg? Esetleg nem tudnának mondjuk a férfiak is segíteni nekik? Ők miért nem látják a problémát? Ja, látják, csak várnak, mint te. Aha.


    Szoktad olvasni pl. itt az nlc-én a kommenteket? Nincs olyan cikk nőkről, ahol le ne kurváznák az illetőt. Én időnként nekiállok megvédeni, de nagyon egyedül vagyok a feladattal. Láttál már villamoson olyan jelenetet, amikor egy férfi hozzádörgölődött egy lányhoz, és mindenki úgy tett, mintha nem látná? Ha hallják, hogy beszólnak egy nőnek, szerinted hányan utasítják rendre azt a kedves, rendes úriembert? Pedig ez is a nők tisztelete lenne!  Lenne! De ennyit sem tesznek meg az emberek, te meg csodálkozol, hogy a zaklatott nők hallgatnak. Örülnek, hogy túlélték a dolgot és igyekeznek eltolni maguktól a történteket, mert azt tapasztalták egész életükben, hogy úgysem védi meg őket senki, úgysem segít senki. 


    De most komolyan, azt hiszed, hogy a döntéshozók nem tudják, hogy egyes országokban mennyivel hatékonyabban tudnak fellépni zaklatás ellen? Nem tudják, mit kellene-lehetne csinálni? Nem tudják, hogy ez mekkora probléma - a nőknek? Dehogynem! Nem, a kanadaiak nem ajándékba kapták a törvényeiket. Egy társadalmi akarat érvényesül náluk, ami nálunk hiányzik.


    A szövegedet pedig nem magadnak írtad. ne úgy írj, hogy félreérthető legyen, akkor nem fogják félreérteni. Próbáld egy megerőszakolt nő szemével olvasni a 3 pontodat!


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (279)
    2017-11-01  21:24
  20. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2017. november 1. 21:37282.

    Ezt a butaságot honnan veszed??? Ha a szavaimból, akkor nagyon félreértesz, vagy egyszerűen a vita kedvéért nem akarsz megérteni. Ezzel sajnos nem tudok mit kezdeni.

    előzmény:
    ágneskamilla (280)
    2017-11-01  21:25
  21. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2017. november 1. 21:35281.

    A nőktől nem várok el többet csak annyit, hogy álljanak ki magukért,
    a férfiaktól annyit, hogy álljanak a nők mellé,
    a szervezetektől annyit, hogy tűzzék zászlójukra az ügyet,
    a hatalomtól padig kellő érzékenységet!


     


     

    előzmény:
    ágneskamilla (278)
    2017-11-01  19:21
  22. 2017. november 1. 21:25280.

    Javítás: Egy meg nem oldott társadalmi problémát akarsz úgy elkenni, hogy egyének nyakába varrod azok meg nem oldott voltát.

    előzmény:
    ágneskamilla (278)
    2017-11-01  19:21
  23. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2017. november 1. 21:24279.

    A kanadaiaknak nem a gólya hozta a szabályzatot.


    "Tehát egy nőt zaklatás ér Magyarországon. Először is közöljük vele, hogy nincs tartása meg női koronája, mert ezek birtokában ez nem történt volna meg. Második tanácsunk: viselkedjen helyesen. Esetleg visszakérdez: Hogy? Hát, izé... Harmadik tanácsunk: Tegyen feljelentést! Lásd fentebb. Gyakorlatilag semmi segítséget nem nyújt a magyar jogrend ilyen esetben a nőknek. De elvárjuk tőlük, hogy az átélt megaláztatás után duplán érezzék magukat tehetelen senkinek, mert nem mernek feljelentést tenni. Rúgjunk még beléjük egyet-kettőt."


    Az a baj veled, hogy nagyon elvakultan látod ezt a dolgot. Ha nem így lenne, nem írnál ilyeneket. Kiforgatod a szavaimat, és olyan gondolatokat tulajdonítasz nekem, amik soha nem voltak az enyémek. 


    Minden jóérzésű férfi partner abban, hogy a nők kapják meg a megfelelő segítséget. A baj csupán az, hogy a nők nélkül nem megy. Ha a nők nem hajlandók semmit tenni, ha megrekednek a név nélküli "metoo" szintjén, akkor a fene megette a legnagyobb szolidaritást is.


    Naiv, aki azt hiszi, hogy egy zaklatás elleni szabályzat megvédi a nőket! Hozzunk mondjuk egy lopás elleni szabályzatot, meg egy gyilkolás elleni szabályzatot... és visszaszorítjuk a bűnözést. Ezek a mondatok pontosan olyanok, mint a tieid! Szélsőségesen sarkítanak egy gondolatot, és karikírozzák az előremutató megoldási javaslatot. A tetejébe te még ki is ragadod őket a szövegkörnyezetükből.


    Nagyon sok minden kell ahhoz, hogy e téren előrelépjünk. Kell a szabályzat, ezt egy pillanatig sem vitatom. Ahhoz viszont, hogy ez megszülessen, fel kell rázni a társadalmat! Erre a nők képesek, mert ők tudnak hitelesen beszámolni arról, amit elszenvednek.


    Figyellek benneteket, és kíváncsian várom, hogy a szikra nyomán lángra lobbant tűz meddig fog égni. Tűzvihart csináltok belőle, vagy hagyjátok szépen kialudni. Nagyon bízom az elsőben, és sajnálattal közlöm veled: hiába akarom, töredékét sem tudom megtenni annak, amit egy nő tehet az ügy érdekében. Félek, hogy a legtöbb nőnél mégis többet teszek.


    Akkor, amikor a hatalom ezt az ügyet is a szavazatok gyarapításának szolgálatába állítja, mit lehet várni? Ne ezzel törődjünk, mert ez semmi ahhoz képest, amit majd a menekültek fognak művelni! Ez csak egy műbalhé, hogy eltereljük a figyelmet az igazi veszedelemről, nevezetesen a soros tervről.


    Az isztambuli egyezmény ratifikálását meg nem csak szorgalmazom, egyenesen követelem! Addig álljatok féllábon, amíg az én hangom eljut a megfelelő magasságig! A nők védelme érdekében sok mindenre képes vagyok, de amíg a nők nem szerveznek tiltakozó felvonulást, addig nem tudok azon részt venni. Nem tudok nem létező ívet aláírni. Nem tudom pártok, szervezetek feladatait elvégezni. Hétköznapi férfiként legfeljebb tanácsokat tudok adni a nőknek, amivel talán egy-egy esetben képesek megvédeni magukat, vagy amit megfogadva dobnak még egy fahasábot a tűzre. Bocsánat, hogy segíteni próbálok, de azért bízom benne, hogy egyre több lesz a magát felvállaló feljelentő!

    előzmény:
    ágneskamilla (277)
    2017-11-01  19:07
  24. 2017. november 1. 19:21278.

    Én értem amit mondasz. Egy meg nem oldott társadalmi problémát akarsz úgy elkenni, hogy egyének nyakába varrod azok meg oldott voltát.


    Lehetne esetleg nem néhány megerőszakolt, zaklatott nőtől várni a te forradalmadat, hanem jóérzésű emberek kikényszeríthetnék derék konzervatív képviselőinkből a szükséges jogszabályokat. Így nem halálugrást kellene tenni az illető nőnek. Nem várnánk el tőle, hogy ráadásul tegye tönkre a házasságát. Veszítse el  a munkáját, megélhetését. Nem azért kárhoztatni, mert nem forradalmár. Hanem mondjuk anya, aki nem szeretné, hogy a gyereke azt hallja: Na, hallom, anyád megtaperoltatta magát a munkahelyén, nem akar ide jönni egy kis repetáért!


    Kezdetnek szorgalmazhatnád mondjuk az isztambuli egyezmény ratifikálását. Hajrá! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (275)
    2017-11-01  18:07
  25. 2017. november 1. 19:07277.

    Nagyon-nagyon nem téged igazol! Leírom neked is:


    Ugye, tudod, hogy a zaklatási üggyel kapcsolatban említetted meg a hozzászólásodban ezt a párhuzamot?


    Marton Lászlónak, mint kiderült, Kanadában is volt zaklatási ügye. Az illető színháznak volt zaklatás elleni szabályzata, amiben le van írva az eljárási rend. Kinek mit kell csinálni ilyen esetben. A vizsgálatot lefolytatták.  Azt is hozzátették, hogy a két ügy részletei továbbra is bizalmasak maradnak, hogy megvédjék a két áldozatot. Kikérték egy külsős szakértő véleményét is, hogy azok biztosan megfelelőek-e. A vezetők összehívtak egy találkozót is a személyzettel, amin ezekre hívták fel a figyelmet. Kanadában ugyanis "valamelyest" részletesebb a jogi szabályos ilyen banális ügyekben, mint szexuális zaklatás.


     


    Magyarországon nincs semmiféle kötelezettsége a munkahelyeknek, hogy zaklatásellenes szabályzattal rendelkezzenek. Magyarán ezek megalkotásába a munkavállaló nem szólhat bele, nem ismerheti meg előzetesen. Nem kerülhetnek bele a gondolatai, nem mérheti fel az ez irányú lehetőségeit. Sőt, azzal sem él a munkavállaló, hogy jelöltesse magát képviselőnek, majd megválasszák, és így a törvényhozásban ülve hathatósan közreműködjön hatékony zaklatásellenes jogszabályok megalkotására. 


    Nézzük, hogyan valósul meg a "négy P" nálunk ás Kanadában.


    1. Megelőzés Kanada: Állami törvényi szabályozás, mely többek között kötelezi a munkahelyeket zaklatásellenes eljárási rend megalkotására.


                          nálunk: hát, izé


    2.Az áldozatok védelme és támogatása  Kanada: pl. az áldozatok anonimitásának biztosítása szükség szerin.


                                                                     nálunk: izé, ahogy a főnök úr jónak látja. Vagy Nagy2 Sándor rendőr úr, ha feljelentést teszel a rendőrségen.


    3.az elkövetőkkel szembeni büntetőeljárás  Kanada: az előzetes eljárásrend alapján lefolytatott vizsgálat.


                                                                          nálunk: ahogy a főnök úr gondolja. A rendőr meg megkérdezi, folyt-e vér. Hogy tetszett felöltözni, esetleg                                                                                          miniszoknya? Gondolja meg kisasszony! Tudja bizonyítani?


    4.integrált irányelvek Kanada:  Kikérték egy külsős szakértő véleményét is, hogy azok biztosan megfelelőek-e. A vezetők összehívtak egy                                                          találkozót is a személyzettel, amin ezekre hívták fel a figyelmet. 


                                 nálunk: főnök úr: Ejnye, Pista, hogy hozzhatsz ilyenkellemetlen helyzetbe! Nem tudnád diszkrétebben csinálni? Mihez                                                    kedjek ezzel a nővel? 


    Erre céloztam, hogy nincs meg a szükséges eszközrendszer Magyarországon, hogy hatékony védelmet nyújtsunk az áldozatoknak. Kamikaze módra, a tényleg erőseknek, akik nem kiszolgáltatottak, aki éreznek magukban annyi erőt, hogy ép ésszel túléljék azt a mocskot, amit rájuk hordanak majd (lásd Sárosdi Lilla), vállalják. De hogy elítéljünk azért nőket, kényelmesnek, nem eléggé kreatívnak nevezzünk, aki nem vett részt az ez irányú megfelelő munkakörülmények létrehozásában... Hát...


    Tehát egy nőt zaklatás ér Magyarországon. Először is közöljük vele, hogy nincs tartása meg női koronája, mert ezek birtokában ez nem tötént volna meg. Második tanácsunk: viselkedjen helyesen. Esetleg visszakérdez: Hogy? Hát, izé... Harmadik tanácsunk: Tegyen feljelentést! Lásd fentebb. Gyakorlatilag semmi segítséget nem nyújt a magyar jogrend ilyen esetben a nőknek. De elvárjuk tőlük, hogy az átélt megaláztatás után duplán érezzék magukat tehetelen senkinek, mert nem mernek feljelentést tenni. Rúgjunk még beléjük egyet-kettőt.


    Inkább azon kellene gondolkodni, miért úgy közdünk Magyarországon a nőket ért erőszak ellen, hogy nehogy hatékonyra sikeredjen a dolog. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (274)
    2017-11-01  17:42

Címlap

top