Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kevés lekvárt felfőzött 75 dkg szederrel, ebbe is tett megint a kedvenc citromlikőrjéből - ez lett a második réteg.
Aztán talán három tojást elválasztott, a sárgáját kikeverte cukorral és ebbe rakta azt az olasz krémsajtot, ha igaz, ebből is 75 dkg-ot, (ez borzasztó mennyiség) és a - nem teljesen - felvert fehérjével is jól elkeverte kézzel, ezt megcitromozta és a túrótorta ízéhez hasonlította. Ezt kente felülre. Egy napi hűtés után (ez nem veszélyes a nyers tojás miatt?) még szórt rá amarettit és frissen pirított mandulát. Hát egyiket sem sajnálta, az biztos.
Erre gondolsz?
Ez is egy Nigellás fórum: http://forum. index. hu/Article/showArticle?t=9092573&la=38436946
Ha már itt tartunk a Lehel csarnokban is lehet kapni a Lehel ut felőli oldalon van egy "szárazárus" (bab, mák, dió, stb) nála szoktam venni.
Itthon Magyarországon? Ha valaki tud szóljon nekem is!
A.
Mikor készíted el?
De a következő két oldalról szedgettem le őket:
www. nigella. com
www. channel4. com/life/microsites/N/nigella
hát én fogyózó vagyok, de beválallnám azért :)
Szeretném megkérdezni, hogy van e valakinek Nigella receptgyüjteménye.
Ha igen át tudja e küldeni az alábbi email cimre:
evi70@freemail. hu
Köszönöm
Tegnap elkészítettem a csokitortát. Nagyon fincsi lett!!! Igaz a tetejére már nem érte meg a tejszínhabfelverést. Nem tettem bele a kihagyható dolgokat és a csokim sem volt 70 százalékos, de fincsi nagyon így is. Gyerek + férj is úgy falta!!! Érdemes kipróbálni. Először szépen feljött a sütőben magasra, aztán meg lelapult:-( A kérge tök jó, ahogy kicsit keményebb, belül meg olyan klassz laza, nem olyan tömény csokis. De azért két szelet elfogyasztása után picit pihentettem a pocómat. -) Fogyózóknak azt hiszem nem ajánlható. . .
Még egyszer köszi!!!
andi
goondolom a többibe is
NIGELLA - CSOKIS FELHŐTORTA
Tésztához:
25 dkg keserű csokoládé - 70 % kakaótartalommal
12, 5 dkg lágy vaj
6 tojás
17, 5 dkg cukor
1 ek Cointreau - narancslikőr (elhagyható)
1 narancs lereszelt héja (elhagyható)
Krémhez:
5 dl tejszín
1 ek vanília kivonat
1 ek Cointreau (elhagyható)
fél tk keserű kakaópor
A sütőt melegítsd fel 180 fokra. Egy 23 cm átmérőjű tortaforma aljára tegyünk sütőpapírt (vajazd és lisztezd, ahogy azt tanultad. Olvaszd fel a csokit vízgőz fölött vagy mikróban, majd keverd el a vajat a meleg csokiban. Verj fel 2 egész tojást, majd adjál hozzá 4 tojássárgáját 7, 5 dkg cukrot és keverd hozzá a csoki-mixet, a likőrt és a narancshéjat.
Egy másik tálban a 4 tojás fehérjét verd lágy habbá, adj hozzá 10 dkg cukrot és addig keverd, míg stramm, de nem túl kemény habbá nem válik. Egy jó kanálnyi tojáshabbal világosítsd a csokimixet, majd öntsd rá az összes tojáshabot a csokira, ezt pedig az előkészített tortaformába borítsd. 35-40 percig sütöd (én tűpróbáig tettem).
Tálaláshoz borítsd tányérra a tortát. Ne aggódj a vékony kéreg miatt, pont ez a poén!! Így kráter keletkezik a tortán amibe a következő krém kerül: verd fel a tejszínt habbá, add hozzá a vaníliát, a likőrt és már kész is van! Megtöltöd a krátert a krémmel, majd megszórod a kakaóporral.
Készen vett piskótalapot felvágunk négyzetekre, 2-2 darab közé áfonyalekvárt kenünk, beletesszük az üvegedény aljába, megszórjuk mogyoróscsók morzsával, leöntjük Lemonchello (nem bizti, hogy így írják) nevezetű citromlikőrrel, aztán cukorral, citromlével összeforralunk pár marék friss szedret, ezt is ráöntjük. Szétválasztunk 4 tojást, a sárgáját kikeverjük cukorral, 1 doboz mascarponéval, Lemoncshelloval, aztán a fehérjéből vert habot beleforgatjuk, ezt rásimítjuk az egész tetejére, aztán be a hűtőbe. Kivéve megszórjuk pörkölt mandulával és mogyoróscsók morzsával.
Hát kb. így néz ki ez a recept, de nem írtam fel pontosan.
Remélem, vki hasznát veszi.
Múlt héten az egyik ismétlő adásban, volt egy csokitorta tőle, nincs meg valakinek véletlenül a receptje?? Egyik sem azok közül, amik itt vannak már leírva! Ez egy lisztmentes változat volt, nem nagyon emlékszem már rá sajnos, hogyan is volt, kicsit beesett a közepe az biztos és tejszínhabot tett a tetejére. Ebben volt még a málnás piskótás üvegedénybe pakolt valami süti is.
Köszi, ha valaki megszán eme recepttel, mert ki vagyok rá éhezve:-)
andi