Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba
 
Kedves Fórumozók!

Felhívjuk figyelmeteket, hogy a politikai topikokat csak a jogszabályokban kötelezően előírt mértékben moderáljuk, ezért itt fokozott a személyeskedés, vita, anyázás veszélye. Aki ezekbe a topikokba ír, illetve ezeket olvassa, készüljön fel lelkileg, és húzzon vastag bőrt a várható virtuális pofonok ellen, mert a moderátorok itt NEM törlik a bántó hangvételű hozzászólásokat, ha azok nem sértenek személyiségi jogokat, vagy egyéb jogi előírásokat.

A moderálással kapcsolatos további részletek a Felhasználási Feltételekben (http://www.nlcafe.hu/felhasznalasi) olvashatók.

Üdv: a moderátorok
Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba

Észak-Amerika napjainkban

hus
hus
Létrehozva: 2011. október 12. 02:47

Azert nyitom, mert tudod miert nyitom Houstonkam.  Tekints el a haziasszonyi szerepemtol, ezt nem tudnam jol vegezni, ebben te vagy a nagyon jo.

 

Nagyon nagy szeretettel adom at neked, iranyitsd ezt a topikon kedved szerint.

 

 

Ez a topik is mint minden topik  szoljon a mindennapokrol, legyen benne egy kis ez, egy kis az, minden ami az itteni eletunkkel kapcsolatos.

  1. hus
    hus
    2015. január 22. 05:387101.

    Döbbenetes vagy. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_808356 (7094)
    2015-01-22  00:28
  2. hus
    hus
    2015. január 22. 05:247100.

    Latom, nem lehet veled normalisan beszelni.


    Nem erted, hogy nem banatottalak meg? Hanyszor mondjam meg? Houston is mondta neked, hogy nem bantott meg. Nem en vagyok az egyetelen, aki nem erti, hogy miert mondod, csokonyosen ragaszkodsz   a megbantott szohoz. 


    Eleg reg ota forumozok itt, de ha egy felnott ember nem kepes belatni azt, amikor egy vagy ket masik felnott  mondja neki, hogy nem lettel megbantva, de te csak hajtogatod, akkor hajtogasd.  Erzekeny vagyok en is, tulzas amit csinalsz.


    Beszelgess itt nyugodtan,  nem leszel zavarva te sem, mert itt mindenki szeretettel van fogadva.


     


    Garantalom, hogy beken leszel hagyva altalam itt a forumon addig, amig nem kotsz belem megint.


    Eleg illetlen, amikor  valaki ide bejon es kibüfizi az ennikéjét, majd tavozas elott bejelenti, hogy ezt kellett tennie, mert ez a topik ennyit er.Mivel takaritast nem vallalunk, benne marad a topikba a  büfike is. 


    Kivanok neked tovabbi jo forumozast.


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     

    előzmény:
    Sissi52 (7093)
    2015-01-21  23:37
  3. hus
    hus
    2015. január 22. 04:567099.

    Eloszor is hoztam nektek egy mai mai frisset. 


    https://www.youtube.com/watch?v=V_qwoubJK5c


    Nagyon erdekes.

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  4. Torolt_felhasznalo_808356
    Torolt_felhasznalo_808356
    2015. január 22. 04:457098.




    I like my middle finger best because it always sticks up for me! 




     




    When did it change from "We the people" to "screw the people"?



    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  5. Torolt_felhasznalo_808356
    Torolt_felhasznalo_808356
    2015. január 22. 04:137097.

    Orulok, hogy ebben  az  esetben  TEVEDTEM  es  ha  tevedtem,  akkor   elnezest  kerek!


      De  aki  ezt  mondta nekem,    annak  annyiban  IGAZA  volt, hogy a "hus"  is  nagyon szereti   meglecke'ztetni  az  embereket,  es  nagyon  fenntrol-lefele  beszel  az  emberekkel.


     


     Egy Ma  reggeli  beszelgetesem  a  "mozdony"-al  teljesen  ki  lett  torolve  a  a  Modik  forumabol.  ;-))))


    Szoval teljesen  biztos,  hogy a NL-nak  dolgozik az a  mozdony. Azt  nem  tudtam,  hogy  ferfi, ---but,  who cares??????


     


    Tobbek  kozott  beirtam  valahol,  hogy  a  Noklapja  egy  "Subsidiary",  azaz  egy  kulfoldi  sub-publication-ja a vilaghires  Conde Nast  Company  kiadoknak,  akik  NewYorkban  vannak.  Na,  olvastad  volna,  hogy  erre  milyen  felhaborodott  leveleket  kaptam!!!  :-))))


     


    Igazad  van Houston abban,  hogy  itt is,  meg  mashol  is,  hogy sokan  "megjelennek"   egy-egy  napra,  es  alapjaban veve  NEM  lehet  tudni,  hogy  kicsoda-micsodak.  Aztan  megunjak  a  dolgot,  es  elmennek.


    De, mindentol  fuggetlenul,  a  Noklapja   forumok  nagyon  jok  arra,  hogy  az  ember  INGYENESEN  tud  levelezni  a  barataival.


    de:     !!!!!


    Szerintem  a  SKYPE  Sokkal-de-sokkal  jobb,  mert  ott  szemtol  szembe  beszelgethet  akarki  a  barataival,  es  nem  kell  irdogalni.  AJANLOM!!!!    www.skype.com


     


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7096)
    2015-01-22  02:46
  6. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2015. január 22. 02:467096.

    hogy a hus a Mozdony????


    no ez volt a het vicce! kepzelem mekkorat nevet ha elolvassa!


    hogy ki a hus, tudom, mert mar vagy 8 eve beszelgetunk! sokat vitazunk 50-50 ertunk egyet.. osztan annyi.. megyunk a kovetkezo temara.


    de a mozdony ur, ha jon, igaz ritkan, fogalmam sincs ki az illeto, soha nem mentem utana, soha nem neztem utana, tolem lehet a piripocsikisdagadtfustosorruvasorrubabu is.. NEM ERDEKEL.


    ANNAK VAN EGY OLYAN MOCSKOS SZAJA VELEM SZEMBEN, hogy az mar tenyleg kritikan aluli.


    no es???  mit szamit? ha egyszer olyan a lelke, hogy az teszi boldogga!


    az meg hogy te vagy a jucmuc vagy a gorog... hat Istenem.. minden masodik nap egy masik nev alatt valaki itt megjelenik. Igazabol nem tudjuk azt sem kicsoda.


    de ha ram hallgatsz, akkor josz amikor kedved van, es azt irsz ami jol esik. Meg soha senkit (meg a fustos urat sem) rugattam ki soha. Nem szokasom. aki beir valami mocskot, nem rolam vonja le a konzekvenciat, hanem magarol. kesz.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_808356 (7094)
    2015-01-22  00:28
  7. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2015. január 22. 02:387095.

    szerintem nalam tobbet senki az nlc nem volt sertegetve. Voltam en mar minden, csak nadsagos asszony nem!


    sokszor nehez igy CSAK irasban beszelgetni, rengeteg felreertesre ad okot. De igazabol azt is meg lehet beszelni, aztan tovabb lepunk! annyi!


    es a noklapja kulonosen olyan forum ahol emberek kimondottan szeretnek utalkozni, sertegetni, DURVAN!


    AZTAN MEGIS IRNAK BE EMBEREK!


    szoval szerintem nagy sok huho semmiert tortent! kezd kicsit unalmas lenni, es EZT viszont en erzem ugy!


    a veszelyekrol a gyerekeink? a lanyom rendor riaszto gombbal dolgozik, mikor az uzleteit ami ala tartozik latogatja. majd hetente van betores valamelyikbe. Mert egyre nagyobb a krime. es 100 ezer dollaros kp van az uzletekbe. szoval a gyerekeink eleteert mindig van ok aggodni. Mar akkor nem is emlitem hogy egy ev alatt 30 ezer miles tett a kocsijaba,, annyit van uton akkora territorija van. Az aggodas termeszetes,, de nem rajtam kell szerintem kitolteni a haragod! olyan hangnemet amit pont abban  a topikban lattam,, ITT SOSEM VOLT TOLEM.. megis beirtal rengeteget. Semmi bajom vele, annyit irsz es oda ahova akarsz, csak ne itt add ki a haragod akkor amikor ITT MEG SOHA TEGED NEM SERTETTELEK MEG. Csak magam neveben beszelek,, mert mindenkinek van szaja meg tudja irni amit akar.


    no tenyleg befejeztem ezt a temat! Ha meg akarsz sertodni, hogy tobbet nem josz ide, AHHOZ IS JOGOD VAN.


    ez egy olyan vita itt most (kepzelem hogy elvezik az "olvasoing" mint az ovodaban szokas... jol nezunk ki ha minden szoert no akkor tobbet ide nem jovok szolam van... becsukna a nok lapja!


    de.. ha valoban ennyire lelkedre vetted, es annyira megsertodtel hogy tobbet nem josz, ahhoz is jogod van. en sokat vitaztam PG-vel, amig eljutottunk a mocskos szemelyeskedesig.. akkor azt mondtam no ebbol eleg. AZOTA NEM VOLTAM OTT.. kesz.. ez van..

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  8. Torolt_felhasznalo_808356
    Torolt_felhasznalo_808356
    2015. január 22. 00:287094.

    Te HUS!  :-))  (Micsoda  egy  Ne'V!!!!)  Hentes  volt  talan  a  kedves  papa??  Megmondom  oeszinten,  keves  emberrel  talalkoztam  az  eletben  akinek  hus,  zoldseg,  vagy  gyumolcs  neve  lett  volna.   Nos mindegy,  TE  szereted,  that's   what  counts!!!!  Nem  igaz?


     


    Neked  is  meg  a  Mozdonj-nak  is  "Jucus"-maniatok  van.  Volt  valaki  talan  ITT,  az alatt a  "nick" alatt,


    es talan  az illeto"  nagyon  megbantott  Titeket  valamivel  a  multban?


    Vagy, talan ti  ketten (a  Mozdonj  es  TE is)   ugyanazok  vagytok  2  -  3--  4---5,  stb.    mas  nevek  alatt  a  forumokon??????????? 


    Nos,  engem  nem  zavar!!  Mindig  szerettem  az  007  filmeket.......ke'mek,  FBI,  CIA,  British  Intelligence  etc  etc. 


    Azt,  hogy  Ti  sok mindenen atmentetek  mar  ebben  az  eletben,  es  amiatt nem  biztok  meg  SENKIBEN  sem,  azt  konnyu  elhinni.  A  mai  magyarok  alltalaban  nagyon  gyanakvo emberek.  Sajnos  nem  sokan  elte'k  at  az  emigracio  nehezsegeit valamilyen fajta  lelek-osszeroppanas nelkul. 


      Sajnalatra  meltoak,   ezert  en  nem  is  szidom  oket.


    Ezek  a  forumocskak  NAGYON  ERDEKESEK!!   Figyeljuk  sokszor  a  kollegaimmal  a  sok tagot,  es  a  kulonbozo fobiaikat.  


    Ha  Te  hus,  es a  Mrs. Hauston  nem  akarjatok,  hogy  beirjak  ide,  legyetek   szivesek  es  irjatok  azt  meg nekem.  I  will  honor  your  wishes!!!!


    Koszonom.

    előzmény:
    hus (7089)
    2015-01-21  22:56
  9. 2015. január 21. 23:377093.

    Abszolute nem megharagudott, csak nagyon rosszulesett az artatlan edes gunyolodasod. Oriasi kulonbseg. Nem tehetek rola, hogy meg ehhez sincs jogom, ha a hatam mogott megbantanak, megbantva erezzem magamat. Mar elmult, annyit nem jelent.


    Tenyleg jobb lesz, ha  nem jovok ide, nem zavarlak benneteket es ti sem bantotok tobbet. Elvezzetek csak tovabb a topikot, es ha lehet, tobbe ne koszoruljetek rajtam semmit. Megyek eni inni meg b.ni.  Ha legalabb arrameg lehet kerni, hogy ne beszlej rolam tobbet. nem er annyit. Enelce nem en vagyok, hanem te. Itt sem vagyok.


    Nem olvas be neked tobbe, se senkinek. Ha azt legalabb meg birjatok tenni, hogy ti is beken hagytok, akkor jo lesz ezentul.

    előzmény:
    hus (7090)
    2015-01-21  23:08
  10. 2015. január 21. 23:267092.

    Orulj, hogy neked is igazad van es probalj meg nelkulem elni. Koszonom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_808356 (7087)
    2015-01-21  18:40
  11. 2015. január 21. 23:247091.

    Nekm mi lenne kellemetlen?


    Lanyomat hagyd ki ebbol.


    Semmit nem gondolok, hol lennenek rokonaid.


    Fejem nem faj. Joggal.


    Ki mondta, hogy vegyed tudomasul, milyen vagy????


    Ezt is te mondtad, tobbek kozott.


    En veszkedni? Ok? nelkul? Jopofa vagy. Senkinek nem mondtam, hogy mit vegyen tudomasul,de jogom van oda irni, ahova akarok, mint neked is. Mindegy, ha te nem igy gondolod, tenyleg. Minden mindegy. Artatlan meg edes. Na jo. Mindegy.


    En nem nevetnek azon,hogy te vagy mas beteg. Mindegy.


     

    előzmény:
    hus (7089)
    2015-01-21  22:56
  12. hus
    hus
    2015. január 21. 23:087090.

    " csak amulok es bamulok!"


    Ne amuldozzal, mert tulajdonkeppen ram haragudott meg.


    Elvezd az elonyos helyzetedet, mert jon majd Juca es akkor mindkettonknek "beolvas" o is. Akkor majd kuksolhatnank egyforman.  Allhatnank kulonbozo testhelyzetben, egyik labunkrol a masikra, tamaszkodhatnank a botunkra.


    Elore ! az nlc utjan. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7083)
    2015-01-21  16:14
  13. hus
    hus
    2015. január 21. 22:567089.

    Oh, te, nagyon faj a fejed? Sajnalom. Gyogyulj meg minel elobb.


    "Kellemetlenul erzed magad? Joggal."


    Mostmar nem.  Te nagyon megkerlek, ne vadolj engem olyannal, ami nem ugy van, ahogy irod. Ne oktass ki engem, hogy vegyem tudomasul, hogy milyen vagyok, mert ugy sem hiszek neked. 


    Imadsz veszekedni ok nelkul?  De tudod mit, ha nem direkt csinaltad, hogy ide jossz minket sertegetni, akkor mutasd meg szepen a lanyodnak azt, amit nekunk akarsz megmutatni, mint bunjelet, hogy  erezzuk magunkat bunosnek, mert rolad mertunk beszelni teljesen normalisan ezen a topikon. Azt a velemenyt, amit mond rolunk, azt hidd el. Ha nem csinalod  ezt meg, akkor direkt ide jossz minket piszkalni,  akkor te szorakozol, mint Jucusunk. De ha rajossz arra, hogy mennyire felre  gondoltad a mi ades es aranyos artatlan beszelgetesunket, nem kell tudatnod velunk, nehogy kellemetlen legyen neked.


     


    Nezd, mi mar ezt megszoktuk, szeretettel fogadjuk Jucusunkat is, teged is, beszelgess csak nyugodtan itt, nem kell hozzam szolnod.


    Egyebkent csak elgondolkodtatonak, mit gondolsz, nekem nincsenek rokonaim  Parizsban, vagy mit gondolsz, nekem nincs ismerosom ott, ahol a te lanyod dolgozik?  Megsem harapom le senkinek a fejet, hogy vegyek tudomasul, hogy nekem azert kell beleszolni abba a topikba, amiben erdekelt vagyok.


     


    Gyogyulj meg, vigyazz magadra , pihend ki a betegseged. 


     

    előzmény:
    Sissi52 (7082)
    2015-01-21  13:14
  14. Torolt_felhasznalo_808356
    Torolt_felhasznalo_808356
    2015. január 21. 18:447088.

    Latom,  hogy az elobbi beirasomban   nagy  gepi  hibak  vannak.    SAJNALOM-------


    Sajnos,  az  uj  es  rendbe tett  NL  sem  hibatlan.


     


    De  megertheto",   az  a   fo".

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_808356 (7087)
    2015-01-21  18:40
  15. Torolt_felhasznalo_808356
    Torolt_felhasznalo_808356
    2015. január 21. 18:407087.

    Houstonnakahol erdekeink vannak, az erdekel bennunket, ahol nincsenek, ahhoz nem szolunk semmit!  100 szazalekosan  igaza  volt  amikor  azt   irta:


     


    "ahol erdekeink vannak, az erdekel bennunket, ahol nincsenek, ahhoz nem szolunk semmit!"

    előzmény:
    Sissi52 (7086)
    2015-01-21  18:24
  16. 2015. január 21. 18:247086.

    En se tudtam se kopni se nyelni amikor ezeket olvastam. Nem hittem el, hogy ez igaz.


    Ha sajnalod, hogy elmegyek,en is sajnalok elmenni, majd viszajovok, addig is eszem, iszom, meg megprobalok valakit keresni a b betusre. Hireket is nezek picinyket? de nem szolok ezutan sem bele. Csak ha en akarok.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7083)
    2015-01-21  16:14
  17. Torolt_felhasznalo_808356
    Torolt_felhasznalo_808356
    2015. január 21. 17:587085.

        GOD  BLESS  AMERICA!

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  18. 2015. január 21. 17:537084.

    En durva? hat ez vicc. USA-ban bizony szepen meg lehet elni meg viszonyitva az egesz vilaghoz. Most adtam pl egy allasajanlatot az egyik kollegamnak, ami megint nekem jott.


    Gyermekem pontosan a tuzfeszek kellos kozepeben van EU-ban. Nagyon jol tudod. Ott van feketen feheren a hirekben, is hogy a vedelmet megerositetek es ujabb rendorok vettek korul. Konkretan, hogy ertheto legyen,az eletet feltem. Pontosan, hogy ertheto legyen, a konkret terrortamadastol feltem.


    Na mindegy. Ha lesz idom ,megkeresem pontosan a szavaitokat ujra, amik fajnak. Az is faj,ha egy kis senki mitugrasz neked a te szemedbe lehord engem,es meg annyit sem mondasz neki, hogy nem ertesz egyet. Hallgatas beleegyezes, de mindegy. Ill mar nem faj semmi. Tul vagyok. Ezen is. De meg megkeresem nektek, amirol beszeltem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7083)
    2015-01-21  16:14
  19. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2015. január 21. 16:147083.

    csak amulok es bamulok!


    en nem ereztem hogy megsertettelek, de mivel te azt irtad, elnezesed kertem. Igen durvan el lett az elnezesem utasitva.


    de azert valami vilagossa valt!


    hogy amig te ugyan nem "lefetyelsz" Obamarol, meg nem sirankozol itt mi tortenik, aggodsz hogy akit szeretsz es ahol az most el, ott problemak vannak.


    aaaaaaaaaaaaaaa.... szoval akkor hogy is van?


    ahol szeretteink vannak, es baj fenyegeti oket, arrol beszelunk, az nem politika..


    hat akkor talan ertheto hogy en miert haborgok, sirankozok meg lefetyelek hogy itt mi tortenik, mert az en fiam, lanyom, unokam ITT EL.. AZ O ELTUK VALIK EGYRE NEHEZEBBE!


    TEHAT ENGEM EZ A TEMA IGEN ERDEKEL, MEG AKKOR IS HA ENGEM SZEMELY SZERINT NEM ERINT!


    ilyen egyszeru!!! ahol erdekeink vannak, az erdekel bennunket, ahol nincsenek, ahhoz nem szolunk semmit!


    de ennek ellenere ugy erzem, itt teged SENKI NEM SERTETT MEG! rossz napod volt, tul erzekeny voltal, ilyen van! mindenkinek vannak rossz napjai.


    reszemrol a temat befejeztem, sajnalom hogy elmesz.

    előzmény:
    Sissi52 (7080)
    2015-01-21  05:57
  20. 2015. január 21. 13:147082.

    Nem veletlen, hogy nem szoltam hozzad. Tulajdonkeppen te voltal,aki igazabol a legjobban megsertett. Ha te nem igy gondolod, nagyon sajnallak, hogy meg eszre sem veszed. Hogy en nem szoktam politizalni es erelyesen merek tiltakozni egy aljas modon valo vilagrombolashoz, artatlan emberek legyilkolasahoz, es meg merem emliteni, hogy nagyon helytelen artatlan emberek fejehez fegyvert fogni, szegeny buta gyermeket ki ne sajnalna, de o megint csak aldozat volt, a hulye szulei aldozata. En lattam a fegyvert, latasra tokeletes masa az igazinak. A gyermek 12 eves, a fonokom unokahuga 11, es kerdezte, mit gondolok, hany eves? kapasbol ravagtam 16, utana szegyelltem magam, mert 11, de mondta, igy van, az osztalytarsai is ilyen fejlettek. Baratnom fia is 11, 15-nek neztem,de ha azt mondod, 16, azt is elhiszem.


    Azonkivul te is tudod, kim van ott a fenyegetett tersegben.


    Nem gond, ha ti igy gondoljatok, ja hogy en eszem iszom meg b.szok. Hat nem. Szoktam kuldeni csekket a raszoruloknak, meg most is ruhakat szereztem egy szegenynek. Azon kivul tisztaban vagyok ugy nagyjabol, mi tortenik a politikaban, ha a napom minden perceben nem is lefetyelek rola. Mert ahogy a terrorizmust egy ember nem tudja megallitani, a politikat sem tudja megvaltoztatni, ha ez lenne a rola lefetyeles celja. Azonkivul beteg voltam, es pihennem kellett, hat forumoztam es mindenki meglepetesere meg tiltasa ellenere hozza mertem szolni egy politikai? szerintem nem, forumhoz. Nem hinnem, hogy titeket zavartalak vele. Igy igaz, ti is hozzaszolhattatok volna, nekem nem lenne semmi kifogasom, minthogy te is hozzaszoltal, es legmereszebb almaimban sem jutott eszembe, hogy beled kossek. Eppen ez volt  a lenyege, egy terrortamadas soran a feher ember nemhogy osszefogna, hanem lemarja a masikrol a bort. Vagy csupan a Magyar???


    Hatam mogott van, ott van kifuggesztve a topikon, ahogy en megtalaltam, te is ujra megtalalod, csak keress vissza. Nem szemembe mondtad. De jo tudni, mit gondolsz rolam.


    Kellemetlenul erzed magad? Joggal. Szemembe is megmondhattad volna, mit gondolsz rolam,ket alkalmad is volt, ott a topikon vagy itt. Akkor kepzeld, en hogy erzem magam. De az ejszaka jot tett, ma mar egy masik nap van es jobban vagyok. Tegnap este, mikor ezeket megtalaltam a topikotokon, nem hittem a szememnek, de megint nagyon sokat tanultam. Nem esik jol, ha az ember hisz valakikben es lehullik a fatyol. De tul kell pelni rajtuk. Bye.

    előzmény:
    hus (7081)
    2015-01-21  06:40
  21. hus
    hus
    2015. január 21. 06:407081.

    Sissi, en nem gunyoltalak soha, ha ugy erzed, akkor sajnalom. 


    Houston  sem, valamit kegyetlenul felre ertettel.


    Amit en irtam, azt arra irtam, hogy te nem szereted az eroszakot , nem szeretsz politizalni es meg is hozzaszolatal a topikhoz, Houstonkam is hozzaszolhatott volna.


    Ha ezt te ugy erzed, hogy sertes volt, akkor igazan nagyon sajnalom. De akkor valoban nem tudom, hogy mit is sajnaljak.


    Remelem erted amit irok. 


    Tenyleg a  legmereszebb almomban sem gondoltam volna."


    Azt, hogy a hatad mogott beszeltunk ki, azt meg nem foghatod rank, meret nem igaz.


    Nagyon kellemetlenul erzem magam, es nem szeretem amikor vadolnak olyannal, ami nem igaz. Komolyan.


     


    előzmény:
    Sissi52 (7080)
    2015-01-21  05:57
  22. 2015. január 21. 05:577080.

    Olvasd vissza magadat , bennem valami nagyon eltorott veled es hussal kapocsolatban is. Nem hiszem, hogy ezt erdemeltem, sem toletek, sem senkitol ezen a vilagon. Ezzel a kis ketszinu mocskos mitugraszal egyutt gunyoltok ti engem ilyen ocsmanyul. Tenyleg a  legmereszebb almomban sem gondoltam volna. Most nagyon melyen de nagyon melyen meg vagyok bantva. Talan csak altalad, mert te vagy, voltal az, aki igazan szamitott nalam, mert.. nem folytatom, folosleges, akinek lelke van az erti, akinek nincs, annak meg folosleges. Az emberek mar csak ilyenek. Vilagbeke, szeretet. Rohej. A terroristaktol legalabb tudjuk, hogy csak tamadasra varhatunk toluk. Nem akartam soha tobbe neked irni, ha ezt velem megtetted, de hat irtam. Mert irtal. Nem lenne szivem megbantani, aki irant valaha is barati erzesem volt. Soha. Mostmar szabad vagyok, veled megtehetem,mert elarultal, de akkor sem tennem meg, soha.


    Nagyon jol tudod, hogy kim van ott, ahol ezek a terrorista tamadasok vannak, te nem aggodnal azert, akit a legjobban szeretsz? Mellesleg a tamadasok barmikor ide is visszajohetnek, senki sincs biztonsagban. Nekem meg nem tetszene, ha valaki fegyvert fog a fejemhez, mikor az utcan setalok, ha nektek igen, a ti dolgotok,de nem az enyem. Mindegy, hogy ki.


    Evvan, el kell fogadnom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7070)
    2015-01-21  03:27
  23. 2015. január 21. 05:447079.

    Hogy mereszelsz ilyen szemtelen lenni, hogy a szemembe hazudsz? El ne hidd mar, hogy ebben az eletben barmit, esetleg mindent megtehetsz anelkul, hogy azert meg ne kapnad, amit erdemelsz. Elobb utobb, pontosan akkor, amikor mar azt hitted, hogy megusztad. Mivel hogy minden mindennel osszefugg. Szoktam az eves ivason massal is foglalkozni,es eppen en vagyok az, akit erdekelnek az emberek,es ahol tudok, ott segitek. b.ni meg nem szoktam, talan te. Minden eler hozzam, mindenrol tudok, amirol tudnom kell, attol fuggetlenul, hogy nem lesem allandoan, hogy Obama fule mellett legy vagy szunyog szallt el, mert kepzeld, azon sem tudunk valtoztatni, hiaba csamcsognek allandoan rajta.


    Kepzeld, igenis nagyon fontosnak tartom amgamat,mert nagyon is vagyok valaki.


    Forumot meg akkor nyitok, amikor akarok, mellesleg eszem agaban sincs. Nyitottam mar nem is egyet, jottek, ne ajulj el magadtol. Kulonben sincs semmi kozod hozza, azt csinalok, amit akarok, te ketszinu. Hol letojsz hol meg lenyalsz embereket. Hogy jobban ertsed, nekem nem parancsolsz, felfogtad?


    Nyissal te magadnak topikot, felolem.

  24. hus
    hus
    2015. január 21. 05:407078.


    Szegyenlem is erte magam tisztessegesen.  Na maskor majd jobban figyelek amerikabol. A spenotfozes jobban lekotott most, kicsinyeimre igy koncentraltam.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7074)
    2015-01-21  05:13
  25. Torolt_felhasznalo_808356
    Torolt_felhasznalo_808356
    2015. január 21. 05:357077.

    pesti  vicc:


    mi a kulonbseg  a  magyar  es  a  kinai  kujvak  p....ja  kozott?


    A magyar  lanyoke'  fuggoleges,   a  kinai  lanyoke'   a penztol  fu"gg....


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_808356 (7076)
    2015-01-21  05:28
  26. Torolt_felhasznalo_808356
    Torolt_felhasznalo_808356
    2015. január 21. 05:287076.

    A nagynenem  aki  egyetemi tanar  Pesten,  irta  2  nappal  ezelott,  hogy  3 UJ, kinai tanszek  van  a pesti  es a Pecsi egyetemen,  es jovore  mar  tobb  kozepiskolaban  is  elkezdik  a  Kinai  nyelv  tanitasat.  --------


    "ah,  so.....  csing-csang- csung"   :-))))....


    Pesten  allitolag  mar  tobb SZAZ  kinai  uzlet  letezik.   A  volt  zsido-negyedben,  (Dob  Utca  kornyek)  mar  mind  kinaiakbol  all.  De  van  sok  NAGYON  gazdag  kinai  is,   akik  valodi  luxusban  elnek.


    A  cigany zenet  viszont  NEM  szeretik,   es  hamisan  enekelnek.


    :-))


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7075)
    2015-01-21  05:16
  27. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2015. január 21. 05:167075.

    no ennek szivbol orulok!


    jon a beke es a jolet.. olcsobb a benzin ($ 1.76 volt tegnap egy gallon) mindenki kocsikazhat kedvere.



    igaz, hallom oroszok bajban vannak, no de ki a fene torodik azzal?


    baratnom Califban mondja olvasta a magyar ujsagban hogy a nep hoborog Francia es Nemetorszagban.. viszont a nemet elnokno mondja hogy bizony bizony ... kell beengedni aki akar!


    akarcsak itt.. azert nyitott a hatar!


    az aztan MINDENKINEK JO!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_808356 (7073)
    2015-01-21  05:11
  28. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2015. január 21. 05:137074.

    jaj Istenem, hogy meg EZT sem tudod!


    hat az evi nagy hegyi beszed! mit gondolsz!!!

    előzmény:
    hus (7072)
    2015-01-21  04:18
  29. Torolt_felhasznalo_808356
    Torolt_felhasznalo_808356
    2015. január 21. 05:117073.

     UGYANAZT  mondta,  mint  amit   eddig  mindig  mondott, meghozza  elegge  unalmasan.  Az  egyetlen  (ami  nekem)  UJ  dolog  volt,  hogy  bemutatott egy kb.  45-eves  "chubby"  mokust,  aki  allitolag  egy  teljes  evet  fog az  urben  eltolteni.  Korbe-korbe  fog  utazni  a  fold  korul.   Hogy  MINEK  es  miert,  az  nem  lett  nekunk  hulyeknek  elmagyarazva. 


    A  kozonseg  kb.  minden  10  percben  felallt  es  tapsolt  onmaguknak,   amikor  a  President  megdicserte  oket  valamiert...


     


    Mas  nem  tortent.


     


    De,  tudod  Houston,  mindez  NEM  is  volt  baj,  mert  csak  azt  mutatta  az  egesz  cirkusz,   hogy  HALA  Istennek  minden  rendben van  fogadott  Hazankban,  es  nincs  semmi  baj.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7071)
    2015-01-21  03:31
  30. hus
    hus
    2015. január 21. 04:187072.

    Ki beszelt? Tapsolni gondolom a rajongok tapsoltak. 


    Nem neztem ma semmit, foztem es itt voltam, pakoltam a szekrenyekeet is.  En sem tuddok semmirol. 


    Tenyleg, ki beszelt, csak ezt kerdezem. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7071)
    2015-01-21  03:31
  31. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2015. január 21. 03:317071.

    csak hogy ha kerdezed majd, tudd.. elore mondom..


    nem nezem a tv-t es a beszedet!!!!


    be van kapcsolva, es mast sem hallok mint a TAPSOT!


    AKKOR NAGYON JOL MONDHATJA!!!!


    viszont nekem mar teli van a padlas is, meg a hocipom is a hazugsagokkal! igy aztan nem hallgatom  csak a tapsot.. vagyis hogy masok hogy orulnek.. minden milyen jol megy!


    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  32. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2015. január 21. 03:277070.

    ne beszelj mar butasagot!! eszem agaban sem volt teged kibeszelni, vagy ROSSZAT MONDANI!


    te mondod mindig, hogy olvasol, de nem szolsz hozza mert te nem politizalsz! ezt mar tobbszor mondtad!


    erre latom van egy topik, te is, hus is nagyon benne voltatok, es hat bizony politikarol szol a javabol!


    EZERT irtam, hogy ha nem is politizalsz, DE AMI ERDEKEL...ARROL IGEN!


    ezt nem rossz szandekbol tettem.. hanem mert mond ha nem igy van! oda nem irhattam hogy hogy hozzaszolsz, hiszen ugy tudom te mindig mondod nem politizalsz.. de nem volt kedvem oda irni, tudom viszont hogy ide jarsz olvasni!


    ha megsertettelek, elnezesed kerem, nem volt szandekomban!!!


     

    előzmény:
    Sissi52 (7069)
    2015-01-21  02:12
  33. 2015. január 21. 02:127069.

    Soha nem kritizaltalak, soha nem velemenyeztelek. Mindig kedveltelek. Soha nem beszeltelek ki a hatad mogott,senkikkel. Soha nem voltam rosszindulattal veled es nem is leszek. Engem nem lep meg semmi, amit teszel vagy mondasz,mert a te partodon voltam mindig. De nem baj, ha te igy gondolod, legalabb tudom. Csak legalabb toled tudtam volna meg szemembe es nem a hatam mogott kibeszelve engem nem eppen joindulatu emberekkel. Koszonom. Egyebkent meg en is azt csinalok, amit akarok. Ha valakinek nem tetszem, nem baj, nem tetszhetek mindenkinek. Jo tudni, hogy kik azok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7055)
    2015-01-20  05:59
  34. Torolt_felhasznalo_808356
    Torolt_felhasznalo_808356
    2015. január 20. 22:387068.

    Remek,  jo  pofa  vagy  Te  hus!!!!!!!!!!!!!   :-)))))))


     


    sajnos,  valami  tortent  a  gepen,   mert  be  akartam   tenni  sok  "smiley"-t   es  nem  sikerult.


     


    Na,  mara  elegem  van  ebbol   szorakozasbol.      szijasztok

    előzmény:
    hus (7067)
    2015-01-20  22:31
  35. hus
    hus
    2015. január 20. 22:317067.

    Valoszinu a terapias betegeket kezelik itt. Mert a tobbi igen  normalis.


    Ez egy uj tipusu  formaja lehet a kezeleseknek.  Lathatatlanul merik csak kitenni a mosolygos fejeket a kezeltek. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_808356 (7065)
    2015-01-20  22:22
  36. Torolt_felhasznalo_808356
    Torolt_felhasznalo_808356
    2015. január 20. 22:287066.

    ime:

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_808356 (7065)
    2015-01-20  22:22
  37. Torolt_felhasznalo_808356
    Torolt_felhasznalo_808356
    2015. január 20. 22:227065.

    vagy,  (QUOTE--)


     


    " a bolondok  ha'za'ban   mindenki  vigyorog...."


     


    errol  jut  eszembe----szerintem  a  NL-n  tul  sok  a  "smiley"....


    NEZD  MEG  a  "hangulatjegyek"et

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  38. Torolt_felhasznalo_808356
    Torolt_felhasznalo_808356
    2015. január 20. 22:187064.

    Honnan  tudod????


     


    Szerintem,  ezekben  az  esetekben   (es  sok  masban  is...)   "A  tudatlansag  a  valodi  boldogsag"


     


    Vedd  peldanak  a  Noklapja  forumait   :-))))))))))

    előzmény:
    hus (7063)
    2015-01-20  20:52
  39. hus
    hus
    2015. január 20. 20:527063.

    Ide mindenki beirhat, aki akar. 


    "Mindent  megtett????????????   az  atlag  nep  nem  tesz  SEMMIT  az  eve'sen,  a  kakalason  es  a  b.....-on  kivul.  


    Alltalaban  nem  is  tudjak, hogy  mi  megy  vegbe  korulottuk."


     


    Kihagytad azt, hogy azok  az emberek, akik valoban igy elnek, azok  raadasul  a legnagyobb pofikával  elegedetlenkednek es keseregnek kifele, az emberek fele  szomoru sorsuk miatt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_808356 (7060)
    2015-01-20  19:20
  40. hus
    hus
    2015. január 20. 20:477062.

    "persze megoldjak maskeppen... olyantol hallom akinek van, hogy toltenyt nem lehet kapni!      no akkor ugye lehet valakinek 100 puskaja is.. legfeljebb arra jo hogy fejbevagjon valakit, lovesre nem ! hahahahahaha"


     


    Toltenyekbol elso  allam, a hadsereg es a rendorseg. Utana jonnek a tobbiek.


    Nehogy azt hidd, ha nem lehet toltenyeket kapni, akkor nem  fognak kitalalni mast? a molotov koktel eppen keznel van, igaz nem nagy hatotavolsagu, de idonkent  megfelel. Ha keves a fegyverbe valo, akkor azokat a gyarakat fogjak epiteni es nem a ruhagyarakat. Ez maskor is igy volt.  A szurkot is bevetik, ha szukseg van ra.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7059)
    2015-01-20  19:10
  41. Torolt_felhasznalo_808356
    Torolt_felhasznalo_808356
    2015. január 20. 19:247061.

    TE NEM  VAGY  OLYAN  MINT  az  A  "SISSI"  !!!


     


    Isten  ments............   :-((

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7058)
    2015-01-20  19:03
  42. Torolt_felhasznalo_808356
    Torolt_felhasznalo_808356
    2015. január 20. 19:207060.

    en  is  belekotty.....elvegre  ez  egy  nyilvanos  forum......


     


    re:  "Annak a furcsa es megemeszhetetlen, aki tudja, hogy o bzony ezert a valtozasert nem felelos, mert mindent megtett, hogy jo maradjon az orszagaban a kozhangulat."


     


        Mindent  megtett????????????   az  atlag  nep  nem  tesz  SEMMIT  az  eve'sen,  a  kakalason  es  a  b.....-on  kivul. 
    Alltalaban  nem  is  tudjak, hogy  mi  megy  vegbe  korulottuk.


    Es,  eppen  EZERT  van  az,  hogy a nepiskolakban  semmire   sem  tanitjak  a  gyerkocoket.


      Motto:   "Born  smart,  died  stupid...."


     

    előzmény:
    hus (7056)
    2015-01-20  17:56
  43. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2015. január 20. 19:107059.

    azt irod, megvaltozott Amerika, nem azert mert nem volt ra szukseg!


    hat persze... sokat beszelnek bizonyos radio musorokban ERROL!


    tudjak hogy szegenyedik el a nep, tudjak hogy egyre tobb ember.. egyre tobb aki allami segitsegre szorul, nyitott hatarral az jon be es annyi amennyi akar.. tehat "fel kell keszulni"...


    hat ez van... KESZULNEK!


    nem veletlen akarjak annyira elvenni a neptol a fegyvert! bizony, oka van! gondolj bele!


    persze megoldjak maskeppen... olyantol hallom akinek van, hogy toltenyt nem lehet kapni! no akkor ugye lehet valakinek 100 puskaja is.. legfeljebb arra jo hogy fejbevagjon valakit, lovesre nem ! hahahahahaha


    persze a hatalom kozben "felkeszul"... lasd Fergusson!!!!!!

    előzmény:
    hus (7056)
    2015-01-20  17:56
  44. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2015. január 20. 19:037058.

    ki a felelos erte?


    szerintem a novekvo elszegenyedes!


    Hitler is ugy tudta eloadni magat, hogy gazdasagi valtsag volt, az emberek egyre duhosebbek voltak, valakit okozni kellett!


    hat talaltak!


    most is hasonlo a helyzet.. csak meg nem akkora mertekben. De haladunk! szepen, szabalyosan megyunk az fele hogy az emberek boldogan ragadjanak fegyvert es valakit meg kell olni.


    persze a baj az, hogy egymasra haragitjak a nepet, mig ok kozben szepen "hiznak".


    Aztan vannak akik ugy vannak vele mint en, hogy mar oreg vagyok ahhoz hogy "valtozast" hozzak, meg olyanok mint te, akiknek mindegy mi tortenik, tudomasul veszi hogy hat Istenem, ez a vilag rendje.. es lesznek akiknek majd ez a vilag rend nem okay!


    es ok fognak valtoztatni!


    hogy mikor? remelem nem az en eletemben!


    de a nepet csak egy ideig lehet sanyargatni, utana duhos tomegge valik, es mar csak egy szikra kell. Majd lesz.


    addig meg en is beallok a sorba azokhoz akik magasrol lesz@@@ mi tortenik korulotte. Mig nekem jo, kit erdekel mas baja! NEM POLITIZALOK! CSAK HA OLYAN KEDVEM TAMAD!


    mint Sissi...


    az igazsag az, hogy nem erdekel mi tortenik a terroristakkal, mert "ugysem tudok rajta valtoztatni"


    baratnom irja Mo.-rol, nagyon "rossz" a hangulat! mondanam, nem baj Martikam, lesz ez meg rosszabb is! orulj, hogy most csak ilyen!


     


     

    előzmény:
    hus (7056)
    2015-01-20  17:56
  45. hus
    hus
    2015. január 20. 18:027057.

     Igy igaz, benne van a hozzaszolok kozott. O sem szereti az eroszakot, de hogy ennyire, hogy belevag a legerzekenyebbek egyikebe, nem gondoltam volna en sem.


    Nincs kedved beleszolni, nincs kedved,  nekem sem volt, de velemenyem van. Megyek is megnezem, hogy valaszoltak-e a kerdesemre, amit szeretnek megtudni vegre, mert idaig nem olvaastam rola.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7055)
    2015-01-20  05:59
  46. hus
    hus
    2015. január 20. 17:567056.

    Hat ez az:


    "igaz, hogy nem kepviseljuk a "hatalmat"... csak egyszeru veszellyel jaro munkat folytatunk!"


    A hatalom nem azert hatalom, hogy ne tartsa magat erosen. De remenykedni sem kell abban senkinek, hogy ilyen korulmenyek kozott a rendfenntarto erok finomsagarol fogunk sokat olvasni.


    Rendorok, tuzoltok, katonak akik bizonyos foku allami vedelmet nyujtanak az allampolgaroknak, ha oket tamadjak, akkor Isten nincs aki megalljt parancsoljon abban, hogy a nagykonyvekben  eloirtaknak megfeleloen viselkedjenek minden emberrel szemben.


    Megertelek, amikor arrol irsz, hogy megvaltozott amerikaban  sok minden.


    Nem azert, mert nem volt ra szukseg. Annak a furcsa es megemeszhetetlen, aki tudja, hogy o bzony ezert a valtozasert nem felelos, mert mindent megtett, hogy jo maradjon az orszagaban a kozhangulat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7054)
    2015-01-20  05:57
  47. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2015. január 20. 05:597055.

    igen, beleolvastam atopikba, meglepett, hogy Sissi aki "nem politizal"... mennyire belemerult!


    nekem nincs kedvem beleszolni.


     

    előzmény:
    hus (7050)
    2015-01-19  05:04
  48. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2015. január 20. 05:577054.

    tudod el van durvulva a vilag korulottunk!


    tobb a bunozo, tobb rendort lonek agyon, jobban fel vannak szerelve es a modoruk is durvabb.


    nincs akit ismerek hogy szepet gondolna roluk.. es az elmult hetek mutattak hogy az orszag is tiltakozik a viselkedesuk ellen.


    ennek ellenere megertem, hogy rettenetes munkajuk van, es sosem tudja  mikor egy kocsihoz megy hogy mi tortenik.


    de...


    nagyon sok munka van ami veszellyel jar. mikor a korhazban dolgoztam bizony volt hogy mar meghalt az illeto mikor megtudtuk hogy AIDs vagy TBC volt a bunos.


    es nem beszelve a virusos agyhartya gyuladasrol.. mindenki aki csak kozelukbe volt ellenorizve volt.


    40 valahany ev alatt egyszer fordult elo hogy a kezembol kiverte a beteg a verrel teli syringet es az befurodott az ujjaba. Ne is modjam hany testet kellett tennem, figyeltek a verem.


    szoval vannak munkak amik veszellyel jarnak, igy vagy ugy. Es attol meg nem DURVUNL EL!!!


    igaz, hogy nem kepviseljuk a "hatalmat"... csak egyszeru veszellyel jaro munkat folytatunk!


    ez van!

    előzmény:
    hus (7050)
    2015-01-19  05:04
  49. Torolt_felhasznalo_808356
    Torolt_felhasznalo_808356
    2015. január 19. 19:377053.

    igen,  megtalaltam,  koszi  szepen.


     


    Sajnalom  a  kovetkezo  generaciokat..........  :-(((


     


    De  JO,  hogy most  elunk...  a  jovo  nagyon  ronda  lesz.


    Nos,  ha  majd  jo  par-szaz  millio  ember   meghal,   akkor  majd  kezdhetik  elolrol  az  egesz  murit......


     


    "Hajmasy Peter,  Hajmasy  Pal....  a  barometer viharra  all....."

    előzmény:
    hus (7052)
    2015-01-19  05:26
  50. hus
    hus
    2015. január 19. 05:267052.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_808356 (7049)
    2015-01-18  23:51
  51. hus
    hus
    2015. január 19. 05:227051.

    Hosszu tortenet, eppen 150 ev kellett hozza, hogy fogjak magukat es kivonuljanak.


    Az egyik kivonult, a masik bevonult, a magyarok nem lettek felszabaditva, csak atvettek oket, meg a valaszto jogukrol is lemondtak.


    Szomoru tortenelme van a magyaroknak, mint a Himnuszban is benne van. Balsors akit regen tep ...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_808356 (7048)
    2015-01-18  23:49
  52. hus
    hus
    2015. január 19. 05:047050.

    Altalaban fozes kozben,  ha van kedvem, vagy eves kozben bekapcsolom a TV-t, hogy tudjak valamit a napi esemenyekrol, gondolom legalabb hozza is tudok szolni  itt. 


    Ezek a rendorok ugy fel vannak keszitve termeszetesen nem a legjobbakra, hogy nekik mindenki es minden gyanus. Meg meg is tudom erteni, ha utcan igy viselkednek.


    Amikor az adodat fizdetted be, latod azt nem ertem, hogy miert volt olyan, amilyennek irtad.


    Nalunk is egyrre etobb a bunozes, azert nem szokott ennyi lenni.


    Tdegnap este mentunk  uszni, unoka ocsem szol, amikor kifordulok az utcara, hogy vigyazz, itt egy rendor. Percekkel elotte egy oriasi lovest hallottunk benn a hazban.  Valoszinu allatokra lovoldozott valaki.


    Termeszetesen jott utanam a rendor, villogtatta a lampait. Megalltam, odajott es kerdezte, hogy nem lattunk-e egy fekete kocsit, mert telefonaltak nekik, hogy itt jarkal  fel es ala egy idegen kocsi.  Aranyos, edes egy ember lehet az eletben.


    Mivel hallani semmit ma nem hallottam, ezert gondolom, hogy nem tortent semmi, csak valamelyik szomszed latott valami nem megszokottat.


    Bunko rendorrel meg nem talalkoztam ebben az orszagban.


    Ja, lattad a topikot? Na kivancsi leszek a folytatasara.


    Erdekel valami, kivancsi vagyok, hogy kapok-e valaszt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7047)
    2015-01-18  21:54
  53. Torolt_felhasznalo_808356
    Torolt_felhasznalo_808356
    2015. január 18. 23:517049.

    Mi a cime az uj topiknak????????


    Thanks.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7047)
    2015-01-18  21:54
  54. Torolt_felhasznalo_808356
    Torolt_felhasznalo_808356
    2015. január 18. 23:497048.

    az emberise'g nem nagyon  va'ltozik.  Me'g  re'gesre'gen  tanultuk  a  suliban,  hogy a To"ro"ko"k  valami  150  e'vig  u"ltek  Magyarorsza'gon.  Ti  ezt  nem  tanulta'tok?


    Sorry,  I  have  no    hungarian       "e'kezetek"     on  this  machine.................


     


    Ki  emle'kszik,  hogy  hogyan rugta'k  ki  a  To"ro"kbasa'kat?????


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7047)
    2015-01-18  21:54
  55. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2015. január 18. 21:547047.

    nem, nem lattam, azt hiszem irtam mar nem igen nezek tv hireket. Elegem lett a sok hazugsagbol.


    azt viszont lattam 3 nappal ezelott hogy a hazam elott egy kocsit megallitott egy rendor, majd meg ketto jott a "segitsegere" es a kocsiban a 4 fiatalt kiszallitottak, a vezetot MEGBILINCSELTEK. A masik 3-at beultettek a rendorkocsiba.


    aztan majd egy orat ott beszelgettek.. hogy mit azt nem hallottam, csak azt lattam hogy kesobb mind a negyet elengedtek, es valami papirt alairattak veluk.


    tul nagy bunosek ezek szerint nem lehettek, ha elengedtek oket.


    ja.. mig a 4 srac kivult volt a kocsin, a kocsijukat majd hogy szet nem szedtek.. ezek szerint nem volt benne semmi.


    a baratnom aki itt volt, beszelgettunk, vette eszre az egeszet, mert szembe ult az ablakkal.


    Neki is megvolt a velemenye a REND OREIROL!


    az eremnek nem csak egy oldala van!


    en mar ha hireket hallok annak 10%-at sem hiszem el!


    valamelyik nap a courthaznal voltam adot befizetni, aztan jott egy "rend ore" es ugy uvoltozott ott a neppel mintha egy birka nyajjal beszelne.. artikulalatlan hangon, meg nem engedheto szokinccsel.. csak neztem mint a moziban.


    semmi oka nem volt uvolteni a neppel.. azon kivul hogy o volt a HATALOM.. TEHAT MEGTEHETTE!


    no errol a temarol ennyit.


    ------------


    latom uj topik indult, nagyon porog..


    valamikor a nepet Hitler ugy tudta egymasra uszitani ahogy akarta, mert GAZDASAGI PROBLEMAK VOLTAK..


    HMMMMMMMMMM .... megint azok vannak..


    erdekes latni hogy ismetli magat a tortenelem...

    előzmény:
    hus (7046)
    2015-01-15  01:35
  56. hus
    hus
    2015. január 15. 01:357046.

    Te lattad azt, hogy Parizsban mit csinaltak a terroristak a rendorokkel?  Kivancsi vagyok ra, hogy lattad-e a jelenetet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7043)
    2015-01-14  20:17
  57. hus
    hus
    2015. január 15. 01:317045.

    Kepzelheted, hogy milyen magan allasa van, azt kell csinalnia, hogy ide kell jonnie es minket  zrikálni kell. 



    Fogadjuk ezutan is  mindig szeretettel. 


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7043)
    2015-01-14  20:17
  58. hus
    hus
    2015. január 15. 01:157044.


    "




    Imadod  a  szemelyeskedest, ugye?   Nos,   engem  nem  tudsz  behuzni......  


     


     

    "


    Nem tudod te mit beszelsz.


    Ures jarat van neked a nlc-n? 


     
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196865 (7041)
    2015-01-14  18:38
  59. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2015. január 14. 20:177043.

    ha nem valaszolsz, ugy is jo..


    de hogy senkinek tartom magam? hat ha azt nezzuk hogy mit tudok Canadarol a minden napjai, a politikaja, mik tortennek, politikusai hogy rendelkeznek, akkor bizony SENKI vagyok en is, mert A MEDIA SEMMIT NEM MOND.. legalabb is ahol en elek.


    mintha nem is lenne.. akarcsak a Del Amerika-i allamok..


    miert te hallasz roluk valamit?


    amit tudok az onnan van, hogy sok rokonom van ott, kelettol nyugatig, es voltam 2szer Canadaban. ennyi.. semmi tobb!


    tehat senki vagyok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196865 (7042)
    2015-01-14  18:57
  60. Torolt_felhasznalo_196865
    Torolt_felhasznalo_196865
    2015. január 14. 18:577042.

    Kedves  Houston!  IGAZAD  van.


       ti  ketten  kulon  ORSZAGOKbol  leveleztek.


     


    De  abban  NINCS  igazad,  hogy: "...az  amerikaiak  semmit  sem  tudnak  Kanadarol"...   TE  senkinek  tartod  magadat?


    Vagy  pedig  azt  akarod  mondani,  hogy  rajtad  kivul  mindenki  tudatlan??


    NEM  KELL,  hogy  valaszoljal.   Tobbet  nem  szolok  bele  a  beszelgetesetekbe,  


    hulye  voltam,


    bocsanatot  kerek.


     


    bye

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7032)
    2015-01-14  04:37
  61. Torolt_felhasznalo_196865
    Torolt_felhasznalo_196865
    2015. január 14. 18:387041.

    Imadod  a  szemelyeskedest, ugye?   Nos,   engem  nem  tudsz  behuzni......

    előzmény:
    hus (7038)
    2015-01-14  06:26
  62. hus
    hus
    2015. január 14. 07:037040.

    Mit hallottam ma, biztos egesz nap ezt mondjak nalatok.


    John Boehnert meg akartak mergezni?  Nezd meg, milyen konnyen hozza lehet ferkozni emberekhez, eleg egy beteg ember a kozelben es milyen konnyen meg lehet a baj. 


     


    Amirol a multkor beszeltunk:


    "“In light of today’s Nebraska Supreme Court ruling, the president should reconsider his threat to veto the Keystone pipeline and the tens of thousands of jobs it will create.  A presidential veto would put his own political interests ahead of the needs and priorities of the American people.  There is no excuse – scientific or otherwise - for the president to continue blocking the pipeline.  An overwhelming majority of Americans support this job-creating energy project and President Obama ought to respect their will and stop standing in the way.”"

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7036)
    2015-01-14  06:06
  63. hus
    hus
    2015. január 14. 06:407039.

    Houstonkam, az esemenyekrol hallgatunk, mert nem Eszak-Amerikaban tortentek. 


    Pedig van velemenyem. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7032)
    2015-01-14  04:37
  64. hus
    hus
    2015. január 14. 06:267038.


    "Nahat,  megmondom  oszinten,  eddigi  benyomasom  az, hogy a   tobbi  NL-forumokra vagy 16  eves  tinybabak,  vagy  60-on  feluli  nyanyusok  irnak.  De,  ez  ertheto,  mert  csak  azoknak  van  idejuk  itt  lazsalni  orakon  keresztul."


    Kedves  15Jimmine, te hova sorolod magad a fent emlitettekbol? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196865 (7031)
    2015-01-14  04:03
  65. hus
    hus
    2015. január 14. 06:197037.

    Ugy vagyok en is, szeretnem, ha mindenki a maximumot adna.


    "en meg allandoan elvarom a legjobbat, mindenkitol, paptol, tanartol, rendortol, elnoktol. Ha nem tudom megvaltoztatni a vilagot, akkor is agalok es ellenkezem a rossz, a gonosz, a hazugsag, a piszoksag, a csalas, lopas ellen.."


    De nem azt csinaljak. Meddig varjak meg?  El nem varom mindenkitol, mert  az lehetetlen. Ertelmetlenul? Inkabb ugy vagyok vele, hogy csak azt varolm el mindenkitol, ami tole telik. De azt elvarom. 


    "biztos hogy te egy nyugodtabb vermersekletu vagy.. dolgozol, de elfogadod ami van, en meg ellenkezem!  "


    Nem rossz az, mert a magadfajtak viszik elore a vilagot, de mielott jora fordul majd a vilag sorsa, elotte nagy tarolas szokott lenni.


    "tudod ez ugy van, magamnak is mindig magas mercet tartottam, es ELVAROM MASTOL IS!


     


    persze tudom hogy ez naivsag "


    Nem naivsag, csak nem latod be, hogy hiaba varod el, attol az nem fog megtortenni ugy, ahogy akarod.


    Houstonkam, a baratsagban egy a lenyeg, hogy az legyen jo. Mert azt vallaljuk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7023)
    2015-01-13  18:49
  66. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2015. január 14. 06:067036.

    előzmény:
    hus (7035)
    2015-01-14  05:33
  67. hus
    hus
    2015. január 14. 05:337035.

    Igen,  egyedul a noktol fugg. Önmegtermekenyulnek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196865 (7020)
    2015-01-13  05:11
  68. hus
    hus
    2015. január 14. 05:297034.

    Mit szolunk?   Neve Hussein is, vallasa es szinefele-fele,


    muzulman es kereszteny ? Igazan o erzi. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196865 (7019)
    2015-01-13  05:08
  69. hus
    hus
    2015. január 14. 05:287033.

    Mit szolunk?   Neve Hussein is, vallasa es szinefele-fele,


    muzulman es kereszteny ? Igazan o erzi. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196865 (7019)
    2015-01-13  05:08
  70. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2015. január 14. 04:377032.

    elnezesed kerem, de az elnok nem ment el Parizsba.. EZ A TE NEWS-OD VOLT.. 7019 beirasodban. addig senki nem szolt errol semmit.


    en csak neked valaszoltam!!!!!


    de, arrol se felejtkezz el kedves "regi" beiro, hogy hus es Houston ket teljesen kulon allamban el. Es hogy nem biztos hogy Canadaban tudnak valamit az USA-rol, mivel hogy tuti hogy az amerikaiak SEMMIT NEM TUDNAK CANADAROL.


    most mar vilagosabb a beszelgetesunk?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196865 (7031)
    2015-01-14  04:03
  71. Torolt_felhasznalo_196865
    Torolt_felhasznalo_196865
    2015. január 14. 04:037031.

    Igen,   vannak ismeroseim akik  jartak  itt  elottem....... 


    "ki  hinne' ... "  ??


     


    Toluk ertesultem hogy van  egy  ilyen  Noklapja  nevezetu 
    "chet",  es,  hogy az EszAm-Napjainkban  nevu  chet elegge  olvashato,   es  hogy ebben  nem  "veszekednek"  a bolondos  tagok,  mert  csak  valami  4-5-en  irnak  ide  be,   es  hogy  a forumtulajdonos  inkabb  "jobboldali"  mint  "balogos".


    Es,  hogy egy  "hus"  nevezetu,  aki  valahol  Kanadaban  van,  az    mindig  tanitani akarja  a texasi mamat,  es  "fentrol-lefele  beszel  vele..."


     


    Nahat,  megmondom  oszinten,  eddigi  benyomasom  az, hogy a   tobbi  NL-forumokra vagy 16  eves  tinybabak,  vagy  60-on  feluli  nyanyusok  irnak.  De,  ez  ertheto,  mert  csak  azoknak  van  idejuk  itt  lazsalni  orakon  keresztul.


    De,  ugy gondolom,  hogy a  hireket   ugyis  a  TV-bol  veszi  manapsag  majdnem  mindenki,   es,  az,  hogy  az  amerikai  Elnok  nem  ment  el Parisba,  azt  en  termeszetesnek  tartom.


    Minden  jot  Neked,      es  irjal  be  TE  is  valami  erdekeset, olyant,   amirol  meg  senki  sem  tud.     


    Happy  New  Years!


     


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7030)
    2015-01-14  03:00
  72. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2015. január 14. 03:007030.

    nezd , ha ram hallgatsz, akkor szolsz hozza amikor kedved van.


    hiszen ez egy nyilt forum!!!


    de neha ugy is hozzaszolhatnal hogy BEIRSZ VALAMI ERDEKESET..nem csak kritizalsz valakit..


    erted a differenciat?


    hogy csak most jottel? ki hinne???????????

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196865 (7029)
    2015-01-14  00:50
  73. Torolt_felhasznalo_196865
    Torolt_felhasznalo_196865
    2015. január 14. 00:507029.

     Sok vagyok???  Erdekes.....a  mamam  szokta  valamikor  ezt  mondani......... 


    De,  hogy  te  honnan  tudod?   Hiszen  csak  valami  3  napja  nezdegelek  a  NL furumokba.......


    hm...


    OKaj  Okaj,   akkor  ezntul  nem  szolok  hozza............cherio!


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7028)
    2015-01-13  23:34
  74. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2015. január 13. 23:347028.

    Kulonben,  en  nem   hiszem,  hogy  sokan  olvassak  ezt  a  furumocskat..........


     


    nem eleg ha TE olvasod? neha te is SOK VAGY!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196865 (7026)
    2015-01-13  20:57
  75. 2015. január 13. 21:147027.

    Nicsak:    milyen  szep  irha-bundaja  van! 


    Biztos vagy benne ? Szerintem Nappaleder /Lammnappa/

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196865 (7026)
    2015-01-13  20:57
  76. Torolt_felhasznalo_196865
    Torolt_felhasznalo_196865
    2015. január 13. 20:577026.

    HUUUUUUUUUUUU,  de  sok  kepet  raktal  be!!!


    Kar,  hogy  csak  NAGYON  kevesen  fogjak  megnezni azokat.


    Csini  szoke  noci  a  Kovet!!


     


    Nicsak:    milyen  szep  irha-bundaja  van! 


     


    Kulonben,  en  nem   hiszem,  hogy  sokan  olvassak  ezt  a  furumocskat


     


     


    a  bientot............

    előzmény:
    terdszelikatica (7025)
    2015-01-13  20:43
  77. 2015. január 13. 20:437025.

    Az amerika elnok nem vett reszt a parisi demonstracioban.


    Ahhoz  mit  szoltok?

    idézet:
    15Jimmine (7019)
    2015-01-13 05:08:32

    Semmit. Biztonsagi okokbol lehetett. De USA-t a felvonulason 


    https://twitter.com/usambfrance


    https://twitter.com/usambfrance


     



     kepviselte 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196865 (7019)
    2015-01-13  05:08
  78. Torolt_felhasznalo_196865
    Torolt_felhasznalo_196865
    2015. január 13. 20:127024.

    Bocsanat,  de  a  ti elnokotok  nem  muzlim????????


     


    De  kulonben  is,  MIERT  keveredjen  bele a  nagy  USA az  olyan  piszlicsare  dolgokba  mint  egy francia  szennylap  sertegeteseibe??  ???   ?????


     


    HANY  embert  lonek  le  Amerikaban  naponta???????????


     


    Nos,--- hat,  most  lelottek  egy  parat a Franc-ban  is.


     


    Na,  es...........?


    EZ  SEMMI!!  


    Majd  par  ev  mulva...........???  Ja bizony  az  nagyobb  sz..   lesz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7022)
    2015-01-13  18:42
  79. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2015. január 13. 18:497023.

    nem tudom melyik honapban szulettel, de teljesen mas tipusok vagyunk !


    te egy "hat Istenem, ez az elet rendje"... es mindenre van kifogas meg excuse...


    en meg allandoan elvarom a legjobbat, mindenkitol, paptol, tanartol, rendortol, elnoktol. Ha nem tudom megvaltoztatni a vilagot, akkor is agalok es ellenkezem a rossz, a gonosz, a hazugsag, a piszoksag, a csalas, lopas ellen..


    biztos hogy te egy nyugodtabb vermersekletu vagy.. dolgozol, de elfogadod ami van, en meg ellenkezem!


    ennelfogva biztos hogy neked tobb "jobaratod" van, itt is a forumon, meg nekem tobb "aki uuuuuuuuuuuuuuutal"..


    persze egyikunket sem erdekeli hogy a masik mit gondol, joguk van hozza kedvelni vagy utalni minket.


    minden esetre amit lefestettel nagyon nem tetszik!


    meg akkor sem ha igazad van!


    tudod ez ugy van, magamnak is mindig magas mercet tartottam, es ELVAROM MASTOL IS!


    persze tudom hogy ez naivsag

    előzmény:
    hus (7018)
    2015-01-12  18:08
  80. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2015. január 13. 18:427022.

    az elnok messze volt Parizstol.


    a kerdes hogy Erik Holder, aki Parizsban csucsult.. miert nem volt ott..


    azert mert MEG VOLT NEKI TILTVA.


    tehat a kerdes, vajon miert volt megtiltva?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196865 (7019)
    2015-01-13  05:08
  81. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2015. január 13. 18:407021.

    most mar biztos hogy ferfi vagy! mert ez egy tipikus ferfi megjegyzes..


    hiszen igazad van, MINDEN FERFIT NO SZUL.. tehat barmit barki elkovet, egyertelmu hogy a NO A HIBAS.. HISZEN O SZULTE!


    teljesen logikus!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196865 (7020)
    2015-01-13  05:11
  82. Torolt_felhasznalo_196865
    Torolt_felhasznalo_196865
    2015. január 13. 05:117020.

    Csak a no"ktol figg  az  ege'sz  dolog!

    előzmény:
    hus (7018)
    2015-01-12  18:08
  83. Torolt_felhasznalo_196865
    Torolt_felhasznalo_196865
    2015. január 13. 05:087019.

    Az amerika elnok nem vett reszt a parisi demonstracioban.


    Ahhoz  mit  szoltok?

    előzmény:
    hus (7018)
    2015-01-12  18:08
  84. hus
    hus
    2015. január 12. 18:087018.

    Ne erts felre, nem azt mondom, hogy jo az, amikor elveszik az ember egy elete munkajat, hanem az, hogy bizony el is vehetik.


     Lehangolo, vagy sem, bizony igaz, hogy elvehetik meg nalatok is, sot el is veszik. Probalad csak megcsinalni Houstonkam, hogy nemfizetsz a hazaid utan adot. Ugy elveszik, mint a pinty. Aztan majd kiszamoljak, hogy ezert, amiert rossz kislany voltal es az adodat nem fizetted, azert eladjak a hazadat, kifizetik belole az eladasi arat, az ugyvedi kolcsont, az eseteleges tartozast, ami van rajta, aztan  megkapod azt, ami marad belole.


    Vagy azt akarod mondani, hogy amikor latom, hogy egy hazat eladtak ezer dollarert, akkor a tulajdonosnak, aki egy eleten keresztul azert dolgozott, hogy legyen valamilye, az mennyit kap ami megmarad a hazabol?  Meg neki kell fizetni vagy 50 ezret, mert elvesztette. Erted mar, hogy nem en vagyok az, aki azt mondja, hogy ez normalis, hanem vannak esetek, amikor emberek ugy jarnak meg haboru nelkul is?


    Igen, allitom, hogy az allam akarja a magaet  barmi aron. Mindig es mindenhol, mindegy, hogy melyik orszagban el az ember.


     


    "ha te igy vagy vele hogy ez ennyire normalis, el nem tudom kepzelni miert dolgozol annyit? minek? ugyis elveszik.. mikor kell nekik.. "


    Mert hulye vagyok Houstonkam, azert.  Hiszen egyszer ugy is meghalok, nem is kell elvennie senkinek semmimet, itt hagyom.


     


    " szerintem akkor okosabb aki unemploymenten el es sutetetti a hasat a napon.! mert legalabb annak csak adni lehet, nincs mit elvenni tole.  "   Mondasz valamit, mar sokszor gondolkodtam rajta, hogy mennyit nevethetnek  rajtunk, szorgalmas dolgozo embereken azok a rosszindulatu emberek, akik meg magukert sem akarnak semmit tenni, csak varni, elvarni es ugyeskedessel javakhoz jutni. 


    "szerintem akkor okosabb aki unemploymenten el es sutetetti a hasat a napon.! mert legalabb annak csak adni lehet, nincs mit elvenni tole.  "


    Bizony, majd megreklamaljuk azt is az emberjogokat intezoknel, hogy a munkanelkuli segelyt is adhatnak egy eletre, meg a szocialis tamogatast is es milyen jol jarnank, ha mi is ezt kihasznalnank.


    Nem kellene annyit lotni-futni, dolgozni, csaladot szepen ellatni, nevelni, gondoskodni raszorulokrol is egy kicsit, oregeknek, betegeknek, rokonoknak segiteni.


    Lehet, hogy halalos agyunkban majd felhanyjuk ezt magunknak, hogy milyen hulyek is voltunk? 


    De, ha ugy akartunk volna elni, akkor azt hiszem azt az utat valasztottuk volna. 


    Igy meg tudomasul kell vennunk, hogy amikor nincs annyi emberre szukseg a foldon, akkor azzal ugy bannak, mint a kaveval bantak. Ha sok van, tengerbe vele.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7017)
    2015-01-12  17:25
  85. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2015. január 12. 17:257017.

    elolvasva az utolso par beirasod, meg kell mondjam hogy nagyon lehangolo!


    nincs is mast mondani.. hiszen EZ A NORMALIS, TERMESZETES, ES SZOKJUKNK HOZZA.


    akkor meg megkerdezem, hogy ha ez igy van, akkor a fozocskezesen kivul van mirol beszelni? mert hiszen minden ami tortenik, oruljunk hogy luk van a fenekunkon es legyunk erte halasak. amig van... amig el nem veszik.. ami csak ido kerdese.


    hiszen mindig mindenhol eddig a tortenelemben igy volt.


    ha te igy vagy vele hogy ez ennyire normalis, el nem tudom kepzelni miert dolgozol annyit? minek? ugyis elveszik.. mikor kell nekik.. szerintem akkor okosabb aki unemploymenten el es sutetetti a hasat a napon.! mert legalabb annak csak adni lehet, nincs mit elvenni tole.

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  86. hus
    hus
    2015. január 12. 06:457016.

    "




    csaladomban is, es barati koromben is mindetto van pelda..vagy 29 orat dolgzoik (sok fiatalt csak igy vesznek fel) vagy ejjel nappal.. mint a gyerekeim.. es nem mert greedy, dollar gyujto mocsok kapitalistak.. egyszeruen ilyen az elet korulottuk, ez a kovetelmeny.


     



     
    Houstonkam, miota elek, ez a kovetelmeny korulottem, dolgozni, sokat, rabszolgakent magamnak, ha akarok valamit. Mig pici gyerek voltam is mindig csinaltam valamit otthon, ha mast nem imadott  munkamat, a budos zoknikat mostam. 


    Dolgozom a mai napig is, ha mast nem, itthon, nem lopom a napot, csak pizsonapokon. Akkor nem vagyok hajlando semmit joforman csinalni itthon , mert annyi nekem is jar. A csaladomat is megtanitottam,  akin pizsama van hetvegen, azt pihenni kell hagyni.   Nincs keres, nincs munka,  nyugalom illeti meg a pizsosokat. Kulonben a 7nap es 24 ora is keves lenne az embernek. Bele szakadhatna, csak azert, mert haladni akar elore.  Hiszen tudod te jol, neked magyarazzam? 


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7011)
    2015-01-12  01:13
  87. hus
    hus
    2015. január 12. 06:357015.

    Mar megint nem akarom elhinni, hogy annyi ostyoba gyerek van az USA-ban, hogy ott kell ulni a szuloknek, mert nem kepesek onalloan tanulni. Inkabb nem akarnak tanulni, az a velemenyem. 


    "ha az allam hoz rendeletet aminek nagyon rossz a kovetkezmenye.. akkor arrol az allam tehet...


     


    ezt azert hoztam fel, mert azt irtad, hogy az allam mindig jot akar es nagyon elore terezi hogy az jo legyen."


     


    En ugy latom, hogy azert hoztak a rendeletet, hogy meg ne sertsek azokat a gyerekeket, akik kepessege nem nagy. Attol meg az okosabbjanak nem kell utanozni oket? Tanulhatnak, ehetnek, ihatnak ingyen az iskolaba. Mi a fene kellene meg, ragja bele a fejukbe az anyagot az elnok, a congress es a senate?  Ti meg emberek, gyartsatok csak a gyerekeket, mint a gep. 


    Ha egy analfabeta tanulni akar, akkor az tanul meg akkor is, ha csak palatablaja van. Bizony.


     


    Ezek szerint, ha  igy halad az USA , akkor lassan az iskolak, mint intezmenyek lekerulnek a legfontosabb tamogatasokat elvezok  alol?


    Mennyi az eves  kiadasa az USA-nak az iskolai intezmenyekre? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7010)
    2015-01-12  01:08
  88. hus
    hus
    2015. január 12. 06:237014.

    Hat persze, hogy nem irtad, csak azert irtam ezt, mert nem tudtam mit akartal azzal mondani. Probalom elkerulni a hireket, (remiszgetik csak az embereket )nincs is idom, oszinten megirom. Kave ivas, ebed, vacsora tajan bekapcsolom a neznivalot, vagy este, ha nem tudok aludni, akkor sem a hirekeet nezem.


    "ez egy regi cikk.. de most megint beszelnek rola.. mivel hogy a dollar , az olaj es a ketto manipulacioja vegett Eu es foleg a nemetek aggodnak."


    Mindenki aggodik, akinek olaja van azert, akinek nincs azert, akinek aranya van, azert. Felnyomtak az olaj arat ugy, ahogy soha nem volt, most levittek rovid ido alatt, aztan egy fel ev mulva megint felviszik az arat.


     


    A penzugyi dolgokat majd megbeszelik az allamfok, ehhez meg szolni sem tudok.  


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7009)
    2015-01-12  00:59
  89. hus
    hus
    2015. január 12. 06:027013.

    "En koszonom eleg jol megvagyok , es meg arra is van idom hogy NEZZEM, HALLGASAM MI TORTENIK KORULOTTEM.


     


    errol szol az en beirasaim, nem sirankozas hogy nincs mit egyek.


     


    es hogy az az elet rendje hogy EGYRE ROSSZABB LEGYEN???


     


    mar elnezesed kerem! nem azert dolgozunk mi, a nagyszulok hogy MAJD A GYEREKEINKNEK JOBB LESZ?


     


    eszem agaban sincs jonak tartani hogy jaj Istenem, hat ez a vilag rendje.. SULLYEDUNK, ELADOSODUNK.. STB.


     


    BULL!!!!!!!!!"


    Nem tehetek mast, mint meg egyszer leirom azt, hogy az az elet rendje, de azok az orszagok, amelyek regen hatalommal rendelkeztek, azok egy ido utan azt elvesztettek es lejjebb csusztak a letran. Nem akarom elhinni, hogy ezt te megkerdojelezed, hogy a tortenelem folyaman ez nem tortent meg meg.


    Ott vannak, a romaiak, a gorogok, az egyiptomiak, a perzsa, az oszman birodalmak es a tobbi valamikori nagyok. Csusztak egyet, de nem le a terkeprol.


    Tolem hiaba kersz elnezest, hogy miert , dolgozunk, mint a hulyek, mert pontosan az utodok miatt, hogy nekik jobb legyen. Es ugye nem akarod azt mondani, hogy olyan nem volt, hogy elvettek a nagyszuleink oszes vagyonat, vagy mas orszag sem jarat igy soha. Dehogynem!


    Azt csinaltak.  Nagyszuleinktol elvettek, amit csak tudtak, ezenkivul mindenkitol, akinek volt. A,kinek nem volt, attol nem volt mit elvenni. Draga nagyszuleimtol is, a ferjem nagyszuleitol is, ami megmaradat a haborubol, azt elvette e te'eszcse. Bevette. Meg kiadta kesobb a mit is?  Ne tessek engem etetni edes Houstonka.  Mennyire nem szeretnem, ha a munkamat elvennek most, mert az orszagnak szuksege lenne ra. Ugy mint te, a tiedet. Csak torodjunk bele, ha kell elveszik. Nem is lehete ugy hazat venni, ha elotte nem irod ala azt a papirt, ha bizonyos terulet(jarda) kell az allamnak, akkor neked at kell adni szo nelkul. Legalabb is nalunk igy van.


    Nem etetem en magam, es mar elore elkonyvelem magamnak, hogy bizony, ha elveszik sem tudok ellene semmit tenni, ha az orszagban olyan allapotok uralkodnak. Remelem soha nem kell megelnek.


     


    Aztan miert nem lett nekem jobb az eletem, amikor a  nagyszuloktol elvettek amit akartak, kozben ok vilagitottak petroval, huztak a kutbol a vizet, neveltek az allatokat, gurcoltek latastol vakulasig.


    A pengo elromlott  ugye, hiaba allt a banko a parnahajba. Nem, nem is akarom elfelejteni soha, hogy megtortent. Nem is rossz emlek miatt, hanem amiatt, hogy soha nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jovo es szamitani kell mindenre.


    Amerika, ha meg akarja  tartani vezeto hatalmat, akkor ossze kell szednie magat jol. Elhiheted, hogy mennyire nem akarom, hogy megbukjon.   Elhiheted, hogy mennyire nem akarom, hogy bukjon a dollar, mert az nagy ervagas lenne az amerikaiak eleteben is. Amelyik orszagnak van joga nyomni a banko't, az elvezi a javakat. Ez sem titok. Ha elveszik ezt USA-tol, akkor mi lesz? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7008)
    2015-01-12  00:49
  90. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2015. január 12. 01:197012.

    par nappal ezelott irtam , nem olvastad, hogy az emberek miket mondtak a radikalis muszlamokra.. a radio showban.


    szerintem.. ha engem kerdezel... ott kezdenem hogy a muszkokat ELLENORIZTETNEM... hogy ott az imam ur ne tanitson GYULOLETET ES GYILKOSSAGRA..


    es amelyik teszi.. azt a muszkot BEZARATNAM..


    szerintem nem kene sokat.. hamar rajonenek ha predikalasbol akarnak megelni , jobb ha HANGNEMET VALTOZTATNAK.


    ES IGEN IS A MUSZLLAM HIVOKNEK KELL HOGY A RADIKALIZMUST MEGALLITSAK! az o vallasuk van rakos virussal elfertozve!


    DE AMIG A CIA MEG A ROYAL OLAJ CSALAD PENZELI, FEGYVERREL LATJA EL OKET.. NE VARJ SOK VALTOZAST.


    nem titok, mar nyilltan beszelnek rola hogy az ISIS cia kedvezmenyere fejlodott ki. meg akkor is ha nem igy terveztek ami lett... az o hibajuk. es ki a cia? nem egy mesealak, vagy fellegekben elo szellem.. hanem amerikai pozicioban elo egyenek.


    akarcsak az IRS... vagy a Loan Committee....


    emberek!!!!hatalomvaggyal.. penzehes.. Isten tudja.. meg kene egyszer kerdezni...

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  91. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2015. január 12. 01:137011.

    csaladomban is, es barati koromben is mindetto van pelda..vagy 29 orat dolgzoik (sok fiatalt csak igy vesznek fel) vagy ejjel nappal.. mint a gyerekeim.. es nem mert greedy, dollar gyujto mocsok kapitalistak.. egyszeruen ilyen az elet korulottuk, ez a kovetelmeny.

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  92. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2015. január 12. 01:087010.

    Hat mar ne is haragudj, de csak az allamnak kell ezert tenni?  A szulok hol a csudaba vannak?


     


    Ki a fene tehet arrol, hogy az emberiseg  meg sem olyan okos, mint gondolja?


    ----------


    ha az allam hoz rendeletet aminek nagyon rossz a kovetkezmenye.. akkor arrol az allam tehet...


    ezt azert hoztam fel, mert azt irtad, hogy az allam mindig jot akar es nagyon elore terezi hogy az jo legyen.


    erre irtam ezt a peldat, hogy ez nem igaz!!! hoznak rendeletet mert jo a valasztok majd rajuk szavaznak, mert JOL HANGZIK.. de a kovetkezmenyekkel NEM SZAMOLNAK HOSSZU TAVON.


    ne hibaztassuk az emberiseget hogy rosszak az iskolak! hogy aki teheti az a szulo draga penzen magan suliba kuldi a draga csemetejet, mert tudja hogyha az allamiba kuldi tokelutott gyereke lesz idovel!


    miert volna a szulo hibaja hogy az allami iskolak tanitasi modja lemenet a beka segge ala??????????


    nagyon sok szulo manapsag dolgozik sotettol sotetig, mikor este hazamennek mar nincs mod hogy leuljenek tanulni. a gyerekek egesz nap iskolaba vannak, vagy kulcs a nyakuk korul es mennek haza az ures lakasba.


    nem tudom pontosan a datumot, de valahol Clinton idejet emlegetik, AZOTA NINCS FIZETESEK EMELESE AZ USA-BAN.. es akkor jo ha munkaja van, mert a munkanelkuliek szama mar a csillagokba jar.


    nem beszelve akik az obamacare miatt nehogy ful time legyen, es benefitett kellejen fizetni 29 orat dolgoznak.


     

    előzmény:
    hus (7006)
    2015-01-11  20:55
  93. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2015. január 12. 00:597009.

    Amerika adja vissza, mutassa meg azt, amit hadisarckent elvett? Ezt kerdezed?


    EN ILYET NEM IRTAM!


    egesz masrol van szo...


    Germany Wants Its Gold Back—Should You Worry?

    The world's second-biggest holder of gold reserves, Germany, is planning to bring home some of its gold held in New York and Paris - a move that would mark a breakdown of trust between the world's major central banks, analysts said.


     


    The Bundesbank, Germany's central bank, announced in a press release on Wednesday it plans to repatriate some of its gold holdings from the New York Federal Reserve and the Bank of France.


    The release said the Bundesbank intends to move 300 tons of gold from New York to Frankfurt by 2020, plus a further 374 tons from Paris. By 2020, it expects to hold 50 percent of its reserves in its vaults in Frankfurt, with the remainder split between New York and London. None will remain in Paris.


    ----------


    ez egy regi cikk.. de most megint beszelnek rola.. mivel hogy a dollar , az olaj es a ketto manipulacioja vegett Eu es foleg a nemetek aggodnak.


    ---------


    Mystery about Germany´s Gold in the US Solved

    Christof Lehmann (nsnbc),- Nobody wants to admit it openly. The German Gold Reserves in the United States are gone, used for financing the United States war chest and bet for “Global Full Spectrum Dominance”. So why is even the German Federal Bank trying to avoid further speculation by referring to a non-existent “full transparency” ? The answer is quite simple. Nobody wants the current backwardation of the gold market to turn into a permanent backwardation of the gold market. The consequence would be the inevitable collapse of global trade and civilization as we know it.


    ----------------


    REALLYYYYYYYYYYY??????????????


    the gold is BACKWARDATION....THE SLOWLY DEMINISHING PAPER MONEY WONDERFUL?? MODERN?


    KI HISZI EZT EL?????????????


     


     

    előzmény:
    hus (7005)
    2015-01-11  20:38
  94. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2015. január 12. 00:497008.


    nem sirankozom en semmin! sokat dolgoztam, es most elvezem a gyumolcset, sokkal jobban mint sokan akik itt szulettek.


    amiket en irok az altalanos  INFORMACIO.. MI TORTENIK ESZAK AMERIKABAN.. ugy emlekszem ez a cime a topiknak.


    van aki fozocskezni szeret, van aki kecsket nevelni, van aki kerteszkedik, van aki dolgozik ejjel nappal.


    En koszonom eleg jol megvagyok , es meg arra is van idom hogy NEZZEM, HALLGASAM MI TORTENIK KORULOTTEM.


    errol szol az en beirasaim, nem sirankozas hogy nincs mit egyek.


    es hogy az az elet rendje hogy EGYRE ROSSZABB LEGYEN???


    mar elnezesed kerem! nem azert dolgozunk mi, a nagyszulok hogy MAJD A GYEREKEINKNEK JOBB LESZ?


    eszem agaban sincs jonak tartani hogy jaj Istenem, hat ez a vilag rendje.. SULLYEDUNK, ELADOSODUNK.. STB.


    BULL!!!!!!!!!

    előzmény:
    hus (7005)
    2015-01-11  20:38
  95. hus
    hus
    2015. január 11. 22:557007.

    Goondolkodom meg mindig, hogy mit csinalnak en.


    Mit csinalnak en, amikor ezidaig senki sem tudott olyat csinalni, ami miatt megszunt volna az az eszme, amit ugy hivnak, hogy radikalizmus.


    Nezd, a muzulmanok,( mar amelyik) ezzel a radikalis szemlelettel nem sokaig fog fennmaradni. Ha tovabb fogjak folytatni, a mai vilagban elobb-utobb elfojtjak bennuk ezt az erzest egy idore, kulonben nem lesz jo vege.


    Emlekezz csak vissza, hogy miert talaltak ki az USA-ban azt, hogy freedom fries. Mi tortent most,  french fries osszefogott es menetelt azert, hogy hagyjak meg a szolasszabadsagot. Kormanyfokkel egyutt. Sosem felejtem el, amikor azt irtak itt a nlc-n is, hogy Amerika megerdemelte, amit kapott.  


    Vegul is, ha az Islam olyan megerto lenne, akkor megerthetne, hogy Fro.ban szolasszabadsag van. Ugy csinalnak, mintha nem jelent volna meg Krisztusrol gunyrajz a muzulman kiadoknal. Ugy csinalnak, mintha nekik szent lenne a mas vallasa.Mert asbban az esetben, ha egy muzulman rajzolna, festene gunyosan Mohamedrol akkor igen, buntessek. Ez a torveny naluk.


    Ugy csinalnak, mintha az amerikai hazajat szeretot nem bantana az, ha amerikai zaszlot egetnek.  Radikalizmus az radikalizmus.


    Ugy tudom, hogy az Al-Qaeda elismerte, hogy ok kovettek el.


    Az, hogy Europa most kivonult, azzal jelet adta annak, hogy  elinduljon egy olyan folyamat, ami azert szolal fel, hogy ne engedjek elterjedni azt a hitet, hogy gyilkossaggal, terrorizmussal el tudjanak ezek a lelki szerencsetlenek erni amit akarnak. Mert annal nagyobb veszely nem kell az emberisegre, mint a szabadon engedett  kegyetlenseg.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7002)
    2015-01-11  18:59
  96. hus
    hus
    2015. január 11. 20:557006.

    "nem valaszoltal hogy mit csinalnal a millios radikalis muszlammal???"


    Ez most keresztkerdes, vagy csak nem tudod elfelejteni nekem, hogy a megertesrol papolok allandoan? 


    Gondolkodom rajta es majd megirom, csak most mar mennem kell.  Kesobb jovok. 


    ""no child left behind"! Bush hozta... fanatasztikus katasztrofat okoz MA az iskola rendszerben! kerdezz meg akarki tanart. nalunk a csaladban 4-van.. az egyik a lanyom anyosa, aki mint irtam nagy demokrata.. az van egyedul mellette.. mindenki mast ugy latja hogy LEHUZTA az education szinvonalat a beka feneke ala!"


    Hat mar ne is haragudj, de csak az allamnak kell ezert tenni?  A szulok hol a csudaba vannak?


    Ki a fene tehet arrol, hogy az emberiseg  meg sem olyan okos, mint gondolja?


    "mert attol hogy az USA-ban vannak a legjobb egyetemek, nem jelenti azt hogy a kisiskolasok jo tanutast kapnak. El tudod kepzelni , mert en meg elkepzelni sem tudom hogy befejezik gyerekek a 12 osztalyt  ES NEM TUDNAK IRNI OLVASNI???"


    Es errol ki tehet? Bush?  Meg te is ezt mondod? Mi tortent?


    A szulok mit csinalnak? Egy nyomorusagos kis irni es olvasni valot sem tudnak megtanitani a gyerekeknek iskola utan?  Mi varhato akkor toluk? Vagy majd jon az allam es ezt a katasztrofalis hibajukat is kijavitja a szuloknek? Akkor miert nem veszed tudomasul, hogy az embereket iranyitani kell , mert egy ido utan sajat maguktol meg a fenekuket sem tudjak tisztara torolni?   Ezek szerint sokkal nagyobb kreditet adsz embereknek, mint kellene. Ugyan akkor elvarod a butuskaktol, hogy jo emberre szavazzanak. 



     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7004)
    2015-01-11  20:28
  97. hus
    hus
    2015. január 11. 20:387005.

    "te, aki mindig mindent annyira megertesz, megmagyarazol miert.. TE MIT CSINALNAL A TOBB MILLIO RADIKALIS MUSZLAMMAL????" 



     


    Mit kellene nekem csinalni?  Mit kellene csinalni olyan gyerekkel, aki kar nelkul szuletik?  Megtanitani, hogy  egy karral , hogy lehet elni a legjobban. 


    De  megtanitani olyanokat, akik soha nem tudtak megtanulni a bekes egymas melletti elest, azt, hogy kell? Mert idaig meg nem jott ra senki.


    Egyetlen egy modja van, osszegogassal, tanitassal es turelemmel.


    Ezeket a kegyetlen emberet a vilag nem tudja megvalatani, mert egyik fele a vilagnak erre, a masik fele arra tanitja oket.


    Generacio valtasa kepes lesz-e ra, nem tudom.


    Megertetni veluk azt, amit nem ertenk es amiben ok oromuket lelik, az egy aljas dolog.


    Na erre te is adhatnal otletet. 


     


    Amerika adja vissza, mutassa meg azt, amit hadisarckent elvett? Ezt kerdezed? 


    Amit most Europa csinal, az egy nagyon jo dolog. Osszegfognak, mert itt az ideje.


    Ugyan mit lehet csinalni azoknak az orszagoknak, akik vallaltak a menekulteket minden problemajukkal?  Terdre kellene esniuk a gyulolet elott?  Na ne hulyeskedjen senki sem. 


     


    Tudod mit? Majd es ha rajonnek arra, hogy nem csak azokat buntetik, akik aljassagokat kovetnek el az Iszlam neveben, hanem masokat is, akkor azoknak kell megmutatni a vilagnak, hogy ok is tesznek tobbet a sajat erdekukben, a gyerekeik erdekeben a jovoert. Ehhez ido kell. Mindenkinek.


     


    Idonkent ilyen is van, nem csak gyonyoru homokvar. --------->


     


    Houstonkam, mindig a ma't siratod, elhiszem, hogy nem szereted, de vedd figyelembe azt is, hogy oseinknek is milyen nehez volt, ok is sirtak sokkal tobbet, mint ami most van, nekik is sok mindenen kellett keresztul menniuk, meg akkor is, ha nem akartak. Raadasul a korulmenyeik sem voltak olyan rozsasak, mint jelenleg az embereknek.


    Ki a budos banat tehet arrol, hogy  az ember ilyen re sikerult, sok ember  azt hiszi, hogy milyen tokeletes, kozben nem is. Sokan nem tudjak felfogni azt, hogy milyen nehez valtozni az embernek kivulrol is es belulrol is. 


    EZ AZ ELET, EZ AZ ELET RENDJE, EZ A FEJLODES.


     



     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7002)
    2015-01-11  18:59
  98. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2015. január 11. 20:287004.

    nem valaszoltal hogy mit csinalnal a millios radikalis muszlammal???


    hogy minden rendeletet nagyon megvizsgalnak mit fog a jovore nezve hozni??????? EZT mibol gondolod???


    "no child left behind"! Bush hozta... fanatasztikus katasztrofat okoz MA az iskola rendszerben! kerdezz meg akarki tanart.


    nalunk a csaladban 4-van.. az egyik a lanyom anyosa, aki mint irtam nagy demokrata.. az van egyedul mellette.. mindenki mast ugy latja hogy LEHUZTA az education szinvonalat a beka feneke ala!


    mert attol hogy az USA-ban vannak a legjobb egyetemek, nem jelenti azt hogy a kisiskolasok jo tanutast kapnak. El tudod kepzelni , mert en meg elkepzelni sem tudom hogy befejezik gyerekek a 12 osztalyt  ES NEM TUDNAK IRNI OLVASNI???


    nem beszelek komoly tanulasrol, csak szimpla irni, olvasni. amit valamikor Mo. karacsonyra minden kisgyerek tudott. Jo az angol mas.. de 12 ev utan????????????


    no de ez csak egy rendelet ami most eszembe jutott.. es a 10x biblia nagysagubol ami az elmult evekben jott ki.. mit gondolsz hany lesz ilyen????


    jot akarnak???


    hiszi a piszi!!!

    előzmény:
    hus (7003)
    2015-01-11  20:16
  99. hus
    hus
    2015. január 11. 20:167003.

    Nem ertettem felre ot, csak neked valaszoltam. Hiszen o USA-rol ir ugyan, de Canadarol erdeklodott. Igy mindkettotoknek akartam egyben valaszolni.


    "te nem igen hiszel abban hogy Amerika bajban van, pedig sajnos igaz. es hogy kik es miert ? hogy legyengitsek, hogy tonkretegyek."


    Ne mondj mar ilyet, inkabb azt nem hiszem, hogy a veget jarja. Miert ne lenne problamaja, hiszen ez egy termeszetes folyamat, hogy vilagelsok egy ido utan lejjebb csusznak es atveszik tole az elsobbseget. Ha vegig nezzuk a tortenelmet is latjuk, igaz? De soha nem csusznak vissza akkorat, hogy ne legyenek benne a most szokasos es jelzett G7-, G20-ba.


    Tudom, hogy USA mar nem ugy megy, mint regen. Nem tudom, hogy bele fogsz-e torodni abba, hogy nem lesz mar az a regi.


    Sajnos. De az uSA-t sem az USA  akarta es tette tonkre, mert ki az a szerencsetlen orszagvezeto, aki rosszat akar az orszaganak. Nem biztos, hogy amikor nem oromujjongas a nepnek , azzal nem jot akarnak. Mit es honnan tudna a nep, hogy adott evben adott problemaval mit lehet kezdeni tobb szaz millios tagsagu nepnek.


    USA mindig is arrol volt hires, hogy elore keszul intezkedeseit attanulmanyozza.


    Ugy latom, hogy sokan nem akarjak megerteni azt, ha elindul egy sokat szenvedett, ehezo tomeg, fiatal, vagy oreg, akkor az nem fog leallni, eppen azert, mert az osztonei is azt parancsoljak. Lehet, hogy fogalma sincs arrol, hogy mi az oszton, az nem lenyeges a szamukra. A megelhetes a fontos. Minden vezeto orszagnak fel kell vallalnia azt, hogy az emberek szaporodnak, nincs megallas, ezzel kell tovabb lepni.


    Mi az emberibb? Ki tehet arrol, hogy az USA-ban van minden remenyuk? Hiszen nekunk is Amerika jelentett sok mindent.


    Nem jo a nyitott hatar, mert nem lehet ellenorizni akik bejonnek rajta. Sokkal jobb lenne mindenkinek, ha hivatalosan jonnenek be. Ugy latom nincs ra idejuk. Mint az 56-ok is igy voltak. Most, vagy soha. Regen volt mar a vilag ilyen felborult helyzeteben.


    Nezd meg Afrikat, orulet, hogy mi folyik ott. Az, hogy radikalisok , az nem is jo kifejezes mar ra. 


    USA-rol olvastam egy cikket, ide is akartam neked tenni, de sajnos es egesz veletlen kitoroltem. Arrol szolt, hogy miert rossz az obamacare, es mire fel szabalyozzak olyan lehetetlenul.  De ezt tudod te jobban. Viszont attol meg nincs megoldva.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (7001)
    2015-01-11  18:56
  100. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2015. január 11. 18:597002.

    te, aki mindig mindent annyira megertesz, megmagyarazol miert.. TE MIT CSINALNAL A TOBB MILLIO RADIKALIS MUSZLAMMAL????


    nagyon jo kerdes, mert mindenki tudja (legalabb mar Eu-ban hogy baj van) de senki hogy mit is kene csinalni!

    előzmény:
    hus (7000)
    2015-01-11  18:30

Címlap

top