Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Karácsonytól karácsonyig
Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével.
Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).
Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!
Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!
Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)
Blog:
köszönöm szépen :-)
én a 3. képen a lila cicát választom
London Eye !Gratulálok a férjednek és sok sikert a későbbi tervekhez!
Köszönöm mindenkinek a dicsérő szavakat!
Macskák textilből!
mostantól munkakeresés ezerrel
és lakás, és a többi
elvileg 30 nap, mire a kezében lesz a papír, nem tudom, anélkül mennyire lehet keresni
Akkor meg sem merem kérdezni, mik a további tervek!
köszönjük szépen
babonából nem szóltam,mert ha valamit előre elmondok, sose jön össze...
LondonEye
hurrááá!!! Gratulálok!!!!
Hoztam néhány képet :)
lányok!!!
sikerült a férjem utolsó vizsgája, már vezethet mindenhol szerte a világban is, arra is lesz papírja!!!
most aztán felgyorsulnak majd az események, az biztos
Fórumozok
az a rénszarvas parafa alapon lehet? Nagyon tetszik!
Anikó
köszi az angyalka mintát. Én most azon aggódom, hogy a mackónak lesz túl kicsi a feje :/ na mindegy, nemsokára kiderül... Ma vagy holnap elkezdem összeállítani.
Reni
nagyon szép dolgokat készítettél a vásárra!
Bubu
ezen hangosan felkacagtam: mi az a banyóc :D
Én is szeretnék ilyen vonatot! ;)
nálunk a függöny fehér, és a sötétítő bordó. Én régebben fehér filc hópelyheket szerettem volna a függönyre varrni. De időhiányban ez mindig elmaradt. Hímezni nem tudok, csak Keresztszemest.
Sajnos az olvasás kizárva, annyira álmos vagyok olyankor, hogy max. a képernyőbámulás negy...
Te jobban vagy? Írtad hogy nem voltál jól...
Sziasztok Manócskák!
Nálunk csudiszépen süt a napocska! :)
Borcsmama
elkészült a takaró? Feltetted azt a képet az üvegekhez való ajándéktasakokról, azok is nagyon tetszenek, viszont kiszúrtam a második képen a falon varrott képeket, azok nagyon tetszenek!!!
Nekezd
teljesen igazad van ebben, még így sem tudtam, mindenkivel annyit beszélgetni, amennyit akartam! A végén azért négyesben még jó volt dumcsizni :) nagy polcot cipeltél??? Nekünk is kellenének polcot, egy gond van, nincs aki felszerelje :O
Kisbogár
jobban vagy már ? Hú, ezt a filmet szerintem nem láttam, majd utána nézek! Köszi!
Narocsi
gyere most már sűrűbben, ha tudsz :)
Marcsi
aranyosak a fiúk! Szépeket alkottak! Büszke lehetsz Balázsra, gratulálok a szép eredményekhez!
Szépséges hétvégét!
Remélem mindenki jól van a tegnapi esősre sikeredett nap után. Késő délután elállt az eső és kimerészkedtünk egy kis sétára, mit ne mondjak fáztunk annak ellenére, hogy rendesen felöltöztünk (vagy mégsem).
Londonka hasonlóképpen voltam én is 2-kor teát főztem, de mire vittem már mindenki az igazak álmát aludta. Aztán nem tudtam elaludni így olvastam. Fél hatkor kicsit beszundítottam egy órára. Neked nem segít az olvasás az alvásban?
Reni nagyon szépeket hozol, csak nincs rá elég idő megvalósítani így nagyon kell szelektálni a képeid közül is.
Csingi azért te ennél huncutabb vagy, inkább ilyen.
Tudjátok, legyen olyan a napotok, amilyennek megálmodtátok! Még annak is, aki keveset aludt!
Sáfrány!
Merre jársz, hogy van a kezed, hogy megy a meló? Gyere mesélj..régen voltál Te is, már nem is találtam itt a közelben hozzászólást...gyere elő! Légyszi.
Sziasztok!
A Bábátok nagyon édes, és aranyos...tényleg nagyon jól lehet Őt látni! :)
Ilyen UH-os fotót még nem igen láttam, talán egyszer...de nagyon jól ki van találva..és ha még 3 D-ben is láthatod Őt otthon, csodás lehet tényleg!
Nagy gratula és jó egészséget Nektek!
Tegnap szólt egyik kollegina, hogy ugyan már drukkoljak tovább, mert annyira szeretnének kisbabát és eddig sehogy sem jött össze, több mint 10 éve már, aztán most talán...megy a drukk, egy hete késik Neki és nagyon szeretném, hogy összejöjjön végre, hogy meg tudhassa milyen is az anyaság maga, és nagyon megérdemelné már..remélem összejön és Ő is egy szépséges kisbaba Anyukája lesz hamarosan!!! :))
Reni! Borzasztó rettentő rossz hatással vagy rám! Hozod az eszméletlen képeket és én mindent akarok! MINDENT! De ezt a tejáskanna díszecskét mindenképpen. Hogy melyik zoknit szeretném? MINDET! Imádom a babácskákat amiket készítettél.Erről a tündérkéről kaptam a nevemet
De jó! Ugye mutatod majd őket?
Ez fantasztikus! Mindent látok, édes kicsi baba!
Örülök, hogy kaptál polcot, de nem örülök, hogy cipekedtél!
Én is jót nevettem! A cégünk promójában van egy kép amin az én családi képem szerepel, a tavalyi karácsonyi képen dugjuk össze a fejünket. Az egyik üzleti partnerem ilyet szól: Nem is tudtam, hogy három fiad van?! Ja arra a középsőre gondolsz. Ő nem az enyém, hanem a pasim. Nem esett jól, de a fej amit vágott kárpótolt mindenért.
ahh azt a függönyt szívesen látnám itthon...
én csak virrasztok, ahelyett, hogy aludnék...ez az új hobbym
az első ébredőknek:
Függöny hímezve rénszarvas mintával!
Rénszarvas varrva!
Tilda figurák varrva!
nem fényképezted le véletlenül?
de helyes ez a lábnyomos :-)