Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Alternatív fűtési

tr1n1ty
Létrehozva: 2008. augusztus 5. 23:23
Kérlek, adjatok ötleteket, milyen alternatív fűtési rendszereket lehet egy már meglévő családi házba betelepíteni! A házban cserépkályha fűtés mellé kerülne kiépítésre gázcirkó első ötletként, ha még úgy 8 évvel ezelőtt élnénk, de most inkább megfontolnám az egyéb lehetőségeket, hamár úgyis dolgozni kell vele, még akkor is, ha első körben ez drágább. Minden verzió érdekel (ha tudtok, linkeket, konkrét példákat, cégeket, saját tapasztalatokat is megköszönök!), hőszivattyú, termálvizes fűtés, szeméttel való fűtés, fafűtéses kazán, stb. Köszi!
  1. 2008. augusztus 8. 12:1619.

    Sz'al! Akkor számoljunk.

    1 kWh vill. áram: 45 Ft

    1 MJ gáz: 2,922 Ft

    Brutto fogyasztói.

    Tehát 1 kWh gáz ára 10,52 Ft.

    A hőszivattyúk energiamérlege, jó közelitéssel:

    1 kWh befektetett energiával 3 kWh fűtési (hűtési) energia nyerhető.

    Mindkét eseteben a felhasználandó energia mennyiség ua., hiszen a ház ugyan az.

    Tehát:

    Villanyból egy egységre vetitve 15 Ft energiát fizetsz, mig gáznál 10,52 Ft-ot. Tehát többe kerül az üzemeltetés eleve!!!!

     

    Villanymotorok hatásfoka 100%-nak vehető, kond. kazánnál papiron akár 114% körüli (kis csalás van benne a szakma részéről, de vehető 100%-nak)

    Hol itt a megtérülés?

     

    Feltételezzük, hogy van felesleges 1,7 MFt-od a hőszivattyúra.

    Vegyél 0,5 MFt-ért egy kond. kazánt (ennyiért már jót lehet venni).

    Marad 1,2 MFt-od, amit fektessünk be 5évre. Eddig tutira elketyereg a 0,5 millás kazánod.

    Piacon ellenőrizd, befektetési konstrukció 5 évre tőkegarantált, és 20% hozamgarantált (reklám nélkül).

    Azaz: 5 év múlva lesz 2,4 MFt-od.

    Ebből vegyél egy új kazánt (valószinű nem fog kelleni, de bármi lehet), marad 1,9 MFt-od.

    1,2 MFt-ot fektesd be megint....(bla-bla-bla)

    Marad 0,7 MFt-od. Egy átlagos 100 m2 körüli családi ház teljes éves fűtése HMV-vel (természetesen függ a szerkezetektől) kb. 140 eFt. Asszem az első 5 év hozamából pár évet ki tudsz fizetni.

    Ez csak hozzávetőleges számitás, de 15:10,52 arányt nem lehet úgy boritani, hogy érdemes legyen megtérülést számitani...

     

    Persze, ha van sok fleesleges pénzed, vagy nincs gáz a környéken, akkor ahogy a halhatatlan Hofi mondaná:

    "Jó pénzért szopunk, nyalunk, gombot varrunk..."

    előzmény:
    apfelmus (18)
    2008-08-08  09:46
  2. 2008. augusztus 8. 09:4618.

    Ketyerét? A rendszert láttam beépítve amolyan bemutató házban.

    ca. 1,7 M Ft 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_130923 (17)
    2008-08-07  11:03
  3. 2008. augusztus 7. 11:0317.

    Értem. Láttál már iylen ketyerét?

    Egy kicsit indiszkrét kérdés... mennyit mondtak a komplett beruházásra?

    Telepités, berendezés, beüzemelés, stb.

    A ház belső fűtési rendszere nélkül...

    Aztán számolunk...

    előzmény:
    apfelmus (16)
    2008-08-07  07:40
  4. 2008. augusztus 7. 07:4016.
    levegő-víz
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_130923 (15)
    2008-08-06  12:55
  5. 2008. augusztus 6. 12:5515.

    Milyen?

    Levegő-viz, vagy viz-viz?

    előzmény:
    apfelmus (14)
    2008-08-06  10:59
  6. 2008. augusztus 6. 10:5914.
    Nem akar eladni, mert ő nem ezzel foglalkozik. Nekünk ca 10-15 évet számoltak. Mondjuk ez újonnan épülő ház.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_130923 (13)
    2008-08-06  10:32
  7. 2008. augusztus 6. 10:3213.

    Röviden:

    Jelenleg a villamos áram kb 45 Ft/kWh. A gáz fogy bruttó kb 100 Ft/m3/h.

    Leveztés nélkül: Németo.-ban ez az arány sokkal jobb, ezért ott a beruházást követően lehet megtérült számolni... nálunk a fenti arányt figyelembe véve nem térül meg.

    Klimás fűtéseknél is azt állitják, hogy olcsóbb, mint a kond. gázkazán. A fittyfenét!

    Legutóbb számoltam egy csarnokot: 750 m2 alapterület. Gázzal fűtés éves költsége kb 250.00 Ft-ra jött ki.

    Kapaszkodj meg.

    Ugyanez inv. klimával: 1.200.000 Ft.

    Alapvetően nem spekulál. El akar adni. Lehet, hogy majd nálunk is változik az áram és gáz aránya, de én személyszerint az elkövetkezendő 10 éven belül nem várom... azaz: min. 10 év múlva kezdődne a beruházás megtérülése. Szerinted addigra milyen gépek lesznek?

    Nem mellesleg pedig eu viszonylatban földhő nagyhatalom vagyunk. Tehát lehetne tenni érte... cska hát valaki(k)nek nem áll érdekében. Ez van.

    Megtérülést számoltak? Megnézném szivesen.

    előzmény:
    apfelmus (12)
    2008-08-06  09:41
  8. 2008. augusztus 6. 09:4112.
    Hát a valós is elég sokféle lehet. Csak azért kérdezem, mert nekünk a hőszivattyúra konkrét számot számoltak ki. Akkor valaki csak spekulál, nem?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_130923 (11)
    2008-08-06  09:35
  9. 2008. augusztus 6. 09:3511.
    Segit, ha szt irom valós? ;-)))
    előzmény:
    apfelmus (8)
    2008-08-06  08:19
  10. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. augusztus 6. 08:3910.

    hozzáértés nélküli tanácsokat osztogatok irása helyett

    ezt tanulmányoztasd szakemberrel,,, aki felméri a házad

    a stibelnek van!! szakember,, nem szakbarbar

    http://www.stiebel-eltron.hu/

     

    magyarban is léteznek sok éve

     

    nekem 96-tol van tölük fütés

     

    előzmény:
    tr1n1ty (1)
    2008-08-05  23:23
  11. 2008. augusztus 6. 08:229.
    Napkollektor, mindenképpen ajánlom, nálunk nagyon bejött, eddig három van, de majd még hármat szeretnénk és akkorra lennénk nagyon jól anyagilag. A szélkerék is jó ötlet, nálunk az is tervben van, igaz, itt mindig van szeles része a teleknek! Szép napot!
    előzmény:
    tr1n1ty (1)
    2008-08-05  23:23
  12. 2008. augusztus 6. 08:198.
    ezeket a megtérülési időket milyen adatok alapján számoltad ki?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_130923 (2)
    2008-08-05  23:40
  13. 2008. augusztus 6. 07:317.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2008. augusztus 6. 07:266.
    Kavitációs fűtés már létezik.. vizzel.működik.. most nem érek rá bővebben ,de keres rá a google val-van. nincs még elterjedve, de létezik ilyen működő.
    előzmény:
    tr1n1ty (1)
    2008-08-05  23:23
  15. 2008. augusztus 6. 01:005.

    Szia !

     

    Nálunk a szomszéd faluba van egy ilyen ház, nekem is nagyon tetszik. Valami ilyesmit képzelek el öreg koromra, kicsi, kevés a fenntartási költsége. Bár mostani házunk is energiatakarékosan van gépesítve. De ez még annál is jobb, mert 60-80 cm földréteg takarja, ami fűvel van bevetve.

    előzmény:
    a8337 (4)
    2008-08-05  23:54
  16. 2008. augusztus 5. 23:544.

    Bocsanat, van ennek mar 8-10 eve is. Mar szamolni sem tudok.

    Ja, es ok egy oreg es legalabb fel meter vastag falu valyoghazat epitettek at ilyen energiatakarekossa. Emlekszem, volt "szekrenyuk", ami ugy nezett ki, mintha egy szobaajto lett volna, kozben benne a falban egy szekreny volt :-)))

    Arra nem emlekszem, milyen szigeteleseket hasznaltak, hogy ne legyen peneszedes az esozesekkor a betakart oldalon. Ami biztos, hogy a "szeles" oldalon masfel meteres suru orokzold bokor-soveny volt, vedendo a szel ellen a hazat - de a napsutes odaert az ablakokhoz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2008. augusztus 5. 23:453.

    Nezd meg itt esetleg

     

    Egyszer egy helyen lattam egy hazat, aminek az eszaki es a fel keleti oldalat folddel betakartak es fuvet ultettek ra - nyaron huvosen tartotta a hazat, telen kevesebb futoanyag kellett hozza. A "betakart" oldalon voltak a szobak ablak nelkuli falai, es a mellekhelyisegek szellozokkel. A hazhoz tartozott egy napelem is, amivel nem csak a melegvizet "csinaltak", hanem arrol ment a tv, a vilagitas es a (furt kutbol) a viz felhozasa a csapokhoz (valami szivattyu volt). Az energiakoltsegeik - akkor - a felere csokkentek. Telen akkor voltak bajban, ha ho nelkuli esos volt a tel. Akkor ra kelett segiteni valami kompresszor-feleseggel, ami dizellel mukodott es termelt annyi aramot, ami a borus telen kellett. Ha havas volt a tel, akkor nem volt ra szukseg. Ja, es volt egy kis szel-kerekuk is dinamoval. Volt meg ket hatalmas akkumulatoruk is, tarolni az esetleg "felesleges" energiat. Ezt kb 5-6 evvel ezelott lattam, azota nem tudom, mit valtozott naluk a helyzet. Azt tudom, hogy az allam bacsi nagyon rossz szemmel nezte a dolgot es mindig piszkaltak oket, hogy lopjak az aramot meg a gazt, mert nem birtak elviselni, hogy keveset fogyasztanak. Hetente mentek hozzajuk "rajtakapni" de sosem sikerult, mert ok tenyleg keveset fogyasztottak :-)))

    Ugy emlekszem, a napelemeket kulfoldrol vettek, a tobbit az ezer- (bocs, nem ezer, hanem otezer-) -mester ferj csinalta :-)))

    Drukkolok, hogy nektek is sikeruljon lefaragni az energiakoltsegeket.

    előzmény:
    tr1n1ty (1)
    2008-08-05  23:23
  18. 2008. augusztus 5. 23:402.

    Szia.

    Jó fontolgatást.

    Pillanatnyilag ár-érték arányt tekintve nincs jobb.

    Annyi, hogy nem gázcirkó (mindíg lúdbőrös leszek ettől a kifejezéstől), hanem kondenzációs kazán.

    Gépészeti beruházás, ha 5 éven belül nem térül meg, akkor a'szongyuk nem gyó!

    Hőtermelők megtérülése:

    Kondenzációs kazán: 3-5 év

    Hőszivattyú: soha (a piacot figyelembe véve, még egy jódarabig igy lesz)

    Termálvíz: jónak tűnik. Van? Fűtésre pazarlás. Csinálj uszit. Megyek ;-)

    Napkolektor: Fűtésre sovány. Használati melegvízre (HMV) jó. Kb 10-15 év

    Fa: gyors megtérülésre saccolom...még sosem számoltam ilyet... bár ma már drága a fa is, ha lesik a teherautóról, úgy jó...

    Szeméttel: macera. ezt sem szá,oltam még megtérülésre...

     

    Ha elfogadsz egy tanácsot: Ne kérdezz meg gyártót, vagy forgalamazót. Azt fogja mondani, hogy az a legjobb :-D Ez a dóga.

     

    Ha kell segiteni, akkor szivesen. Tervet nem, de számitásokat szivesen megcsinálom. Köszönd a nicknevednek. :-D

     

    előzmény:
    tr1n1ty (1)
    2008-08-05  23:23

Címlap

top