Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ritka de szép lánynevek

Consuela
Létrehozva: 2006. november 12. 19:49

Szeretném ha itt összegyűjtenénk különleges hangzású, nem elcsépelt, ritka, de szép lányneveket. Persze jöhet fiúnév is.

Nem olyanra gondolok, mint a Bodza és társai, tehát nem túl polgárpukkasztót, nem olyat amiről az ember első hallásra el sem tudja dönteni, hogy milyen nemű a név viselője, de mégis ritkát... értitek ugye.

  1. 2007. Április 20. 15:13701.

    Sziasztok!

    Van valamilyen tippetek arra, hogy a Dorka becenév minek a becézése lehet a Dórán, Dorinán és a Dorottyán kívül?

    Mert a becézett változat nagyon tetszik, de az "eredetiek" nem.

    A Dorka meg csak úgy felnőtt korában talán zavar valakit...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2007. Április 19. 21:35700.
    ...és hamarosan jönnek majd a Gréták, Vivienek, Pankák, Csengék, Zselykék és Éduák.
    Hja kérem, a divat nagy úr.

    De azért a statisztikák szerint sokan viselnek még régies neveket:

    http://www.nyilvantarto.hu/new/kozos/index.php?k =statisztikai_adatok_lakossagi_legutonevek_hu
    előzmény:
    mikroszkóp (694)
    2007-04-19  20:06
  3. Torolt_felhasznalo_142298
    Torolt_felhasznalo_142298
    2007. Április 19. 21:32699.

    Igen. Van sok szép név, csak aztán olyan unalmassá válik, mert mindenki azt adja..

    És van egy csomó nagyon szép név (Zsuzsanna, Beáta,...) amiket azért nem adnék a gyerekemnek, mert a becézésük olyan csúnya. És hiába mondod akárkinek, hogy az a szerencsétlen nem bea, hanem Beáta, és mégsem képesek felfogni...

    Ami még tetszik az a Zsófia ( a saját nevem), Judit( tesómat hívják így), Gabriella (mamámat hívták így, és majd a lányomat is így fogják). Kicsit különc név, de nekem tetszik a Georgina is. Főleg azért, mert az egyik kedven c könyvem főszereplőjét hívják így.  Meg az Emma, meg Emília (de inkább mint emili)

    Fiúnakvek közül az Ákos. Csak ez az egy...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_829157 (690)
    2007-04-19  17:31
  4. Torolt_felhasznalo_208656
    Torolt_felhasznalo_208656
    2007. Április 19. 20:57698.
    Muszlim fiunevek:Dzselal,Wazsdi,Száid,
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_208656
    Torolt_felhasznalo_208656
    2007. Április 19. 20:52697.
    Még  hozzátenném a Vera nevet is.Bibliai nevek közül,lány nevek:Sára,Eszter,Lea,Ráhel,Abigél,Málká(jelentése:királynő ).Bibliai fiunevek:János,Ádám,Adriel,Dávid.Muszlim nevek:nöi nagyon szép nevek:Aisha,Szádzsida,Zuleika,Sheima,Száida,Dzsihán,Amira
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_208656
    Torolt_felhasznalo_208656
    2007. Április 19. 20:37696.
    Tökéletesen egyetértek Veled!Kedvenc fiuneveim:Aladár,Árpád.Lánynevek:Katalin,Rózsa,Margit,Magda ,Éva,Csilla.Tudom, ódivatúak,de nekem ezeka mai,"divatos" nevek nem tetszenek.
    előzmény:
    mikroszkóp (694)
    2007-04-19  20:06
  7. 2007. Április 19. 20:33695.
    Anyukám is így választott anno: húgom Csilla, én pedig Melinda... :o)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_941538 (692)
    2007-04-19  18:15
  8. 2007. Április 19. 20:06694.

    Én tanítok 20 éve . A régi nevek egyre ritkábbak, mert egyre inkább kifejezni akarnak vmi tök homályosat, amit maguk se tudnak, h mi, csak nagyravágyóak, elégedetlenek, kivagyiak. Apám azt mondta vha: minél inkább vakaródzik, annál inkább koszosabb....

    Mindenki vmi feltünőt, eredetit akar, s az lesz a vége, h tucattá válik...

    Pl. összesen 3 Erzsébetet tanítottam a 20 év alatt. Ilyen, h Ilona, Irén, Margit már nincs is. Eltüntek a fiatalkorom nagy divatnevei az Erika, a Mónika, az Andrea. 

    De vannak Alexandrák, Bernadettek, Nikolettek...

    előzmény:
    Consuela (1)
    2006-11-12  19:49
  9. 2007. Április 19. 18:30693.
    Nekem a Mandula is nagyon tetszik, fiam van Őt Dávidnak hivják, és nagyon illik rá a neve.ianiko
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_941538
    Torolt_felhasznalo_941538
    2007. Április 19. 18:15692.
    Az én lányaim: Csilla és Melinda.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_483838
    Torolt_felhasznalo_483838
    2007. Április 19. 17:32691.
    Nekem tetszik még az Emese,Hajnalka,Biborka.Fiúnév közül:Krisztián,Kende,Botond,Bendegúz
    előzmény:
    Consuela (1)
    2006-11-12  19:49
  12. Torolt_felhasznalo_829157
    Torolt_felhasznalo_829157
    2007. Április 19. 17:31690.
    Eszter senkinek nem tetszik?Zsuzsanna is egyre ritkább,és szerintem a Gergő is.A környezetemben ez tapasztalom.;(
    Csak a filmekből kiszedett nevek,meg az egyre kiejthetetlenebb nevek.
    Zsófi, Kata,Atilla nekem ezek is tetszenek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_483838
    Torolt_felhasznalo_483838
    2007. Április 19. 17:30689.
    Nekem a Csillag név tetszik a legjobban
    előzmény:
    Consuela (1)
    2006-11-12  19:49
  14. Torolt_felhasznalo_358890
    Torolt_felhasznalo_358890
    2007. Április 19. 17:24688.

    Helóka!

    Szerintem a következők a ritka,de szép lánynevek:Evelyn,Adél,Ibolya,Erika,Edith,Jessica,Emőke,Afro dita(A Jessi egy o.társa,ja és az Afrodita is))

    A ritka,de szép fiúnevek:Géza,Tibor,Elek,Kristóf,Richárd.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_142298
    Torolt_felhasznalo_142298
    2007. Április 19. 17:14687.
    hát szerintem semmi angolból átvett nevet ne válassz, mert az valami baromi szörnyű, mikor az oviban a dzsenifer az endzselával verekszik a kevin szerelméért. Szerintem olyan, legtöbb nyelvben meglévő, de a magyarban sem idegen hangzású nevet választasz, mint mondjuk a Gabriella, Zsófia... ILyesmik. Ezek nekem mondjuk nagyon tetszenek. Meg a Kata. Az is tök szép...
    előzmény:
    Consuela (1)
    2006-11-12  19:49
  16. 2007. Április 19. 17:08686.

    Annyi idegenes hangzású nevet, főként angolt(Dzsesszika, Cintia? Kevin, Dominik) esetleg franciát (Zsanett, Ivett, Vivien, Zsüli!! Ren&eacute adnak manapság főként nagyzási hóbortból a szülők.... Az egyik rokonom Jana, tök jó a neve! Nekem vha az Édua név tetszett(IV: Kun László király egyik szeretője volt), ill. a Blanka, Fatima (török név...)

    Én az Ádámot adtam, Nem tetszett a sok Balázs, Bence, Máté neve

    előzmény:
    Consuela (1)
    2006-11-12  19:49
  17. 2007. Április 19. 12:22685.
    Köszi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_972724 (684)
    2007-04-19  10:51
  18. 2007. Április 19. 10:51684.
    A Petra Daniella nagyon szép név!
    előzmény:
    Jeniana2 (681)
    2007-04-19  08:45
  19. 2007. Április 19. 08:53683.
    tenyleg szep nev a Helga, ne band, mire felno nem lesz elavult, hiszen a sajat generaciojaban igen kulonleges lesz ez a nev
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_615344 (669)
    2007-01-04  23:14
  20. 2007. Április 19. 08:50682.
    fiúból ritka, de tetszik a Keve, a Kadosa, de nem merném a fiamnak adni. Inkább Ádám, ÁRon vagy Ábel lenne..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2007. Április 19. 08:45681.
    volt egy Felícia nevű iskolatársam, és Apollónia nevű barátnőm. Mindkét néven elgondolkodtam, ahogy a Viola és a Teodóra is szóba került, mostanában az Antónia sem gyakori.. aztán Petra Daniella lett a lányom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2007. Április 19. 08:44680.
    Látom, a Gyűrűk ura rendesen szerepet játszik az ízlésedben.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_506103 (673)
    2007-01-06  10:26
  23. 2007. Április 19. 08:31679.

    Szia!

    Az én kislányom Eliza Gréta, és ha esetleg majd húga lesz, ő a Maja Jázmin neveket fogja kapni... Ha pedig öcsi jön, Ádám Olivérnek fogják hívni!  

    Kellemes időtöltést!

    Melinda

    előzmény:
    Consuela (1)
    2006-11-12  19:49
  24. Torolt_felhasznalo_251173
    Torolt_felhasznalo_251173
    2007. Április 19. 08:19678.

    Rea gyönyörű név!

    még lánynevek: Jolanda, Hedvig, Amarilla, Mirtusz, Glória, Norma, Grácia, Gréta, Mirtill, Leona, Laura, Vanda, Xénia, Nikolett, Rózsa, Ilma, Lilian, Alma, Dalma, Friderika, Frida, Teodóra, Evelin, Viola, Regina, Roxána, Ramóna, Ella, Hella, Otilia, Odett, Anett, Adél

    még fiúnevek: Márió, Leon, Márk, Benjamin, Jonatán, Lénárd, Leonard, Titusz, Adrián, Xavér, Vince, Ottó, Ödön, Erik

    előzmény:
    freus (658)
    2007-01-04  20:53
  25. 2007. március 4. 19:54677.
    Nekem a lánynevek közül a Bíborka a jelenlegi nyerő.
    Elég ritka, legalábbis én csak egyet ismerek.
    előzmény:
    Consuela (1)
    2006-11-12  19:49
  26. 2007. január 11. 14:11676.

    Történelmi könyvekben találtam még régen: Druzsina, Druzsianna. A gyerekeknek lehet, hogy idő mire kitudják ejteni, de nomen est omen alapon illusztris társaságba kerülnének: pl Bánffy, Lázár, Rhédey, Kálnoky, Bogáthy, Bethlen családokban volt ilyen nevű családtag. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  27. 2007. január 11. 13:01675.
    Az én kislanyomat Zora-nak hivjak, a magyar utonévkonyvben szerepel, hivatalosan Zahra-nak irjak, csak ezt kicsit nehéz igy kiejteni a magyar nyelvben.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. január 6. 10:35674.
    Az Én kislányom Nóra és nagyon örülök,hogy ezt a nevet adtuk neki.Olyan igazi kis csajos,Nórikás kislány.Illik hozzá a neve.A kisfiam pedig Dorián Manó,ezen elsőre mindenki meglepődik,de hozzá is illik a neve,igazi kis huncut.
    előzmény:
    Consuela (1)
    2006-11-12  19:49
  29. Torolt_felhasznalo_506103
    Torolt_felhasznalo_506103
    2007. január 6. 10:26673.

    Sziasztok!

    Szerintem mindenkinek mas nev tetszik, pl nekem a magyar nevek nem jönnek be annyira van egy par ami tetszik de mivel nagyon sokmindenkit igy hivnak igy nem is adnam ezeket a neveket a gyermekeimnek.Pl Akos,Gergö fiu nevek tetszenek!Bendeguz is szep,de olyan regi.....(legalabb is nekem)

    Lany nev nincs is igazabaol.

    Ami nekem tetszik az Aurora,Emily,Emilly,Emila,Lara,Eoven,van meg egy par,de tudom ez nem sok mindenkinek tetszik magyarorszagon,pl Jessica,Jenny......

    Mi a velemenyetek a Legolas(z)-rol??? Nekem tetszik,de nem adnam a fiamnak ez a nevet a rövidites miatt Lego!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  30. 2007. január 6. 09:59672.
    Nekem ezek a magyarositott Dzsesszika, Dzsenifer nevek. Pff. Ezek baromira nem tetszenek. Nem tudom ki hogy van vele...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. Torolt_felhasznalo_772164
    Torolt_felhasznalo_772164
    2007. január 6. 09:52671.


    Ez egy horvát női név.Az egyik miniszterüket is Jadranka Kosornak hívják.
    Jadran= Adriai-tenger, lsd Hotel Jadran stb.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114397 (670)
    2007-01-06  09:48
  32. Torolt_felhasznalo_114397
    Torolt_felhasznalo_114397
    2007. január 6. 09:48670.
    Egy kollégám kislányát Jadrankának hívják. Szerintem nagyon szép név, és rajta kívül nem is ismerek más Jadrankát. Persze ez nem jelenti azt, hogy nincs is
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. Torolt_felhasznalo_615344
    Torolt_felhasznalo_615344
    2007. január 4. 23:14669.

    Az én lányom Helga Ágnes lett. Már egy kicsit megbántam, mert mire felnő, már elavult neve lesz a sok újhullámú mellett.

    Pedig a Helga szerintem szép név. 

    előzmény:
    Consuela (1)
    2006-11-12  19:49
  34. Torolt_felhasznalo_336401
    Torolt_felhasznalo_336401
    2007. január 4. 23:12668.
    De igen van értelme! Nekünk elég extra vezetéknevünk van, és az egyik távoli rokon az én keresztnevemet adta a gyerekének. Áldom anyám eszét, hogy utánabiggyesztett egy másikat is, így tényleg csak egy van belőlem. Én vegyesen használom, hol eggyel, hol kettővel mutatkozom be, hivatalosan szigorúan kérem mindkettőt használni. 
    előzmény:
    billen (667)
    2007-01-04  23:01
  35. 2007. január 4. 23:01667.
    A másik lányom Laura, Fatime.

    Bár ma már úgy gondolom, két névnek semmi értelme, úgyis csak az egyiket használja.
    előzmény:
    Consuela (1)
    2006-11-12  19:49
  36. Torolt_felhasznalo_662881
    Torolt_felhasznalo_662881
    2007. január 4. 22:49666.

    Az én kislányomat Csengének hívják.Négy évvel ezelőtt szerintem elég ritka név volt,ma már ismeretségi körömben is több kislányt hívnak így.Nagyon tetszik a Rebeka is,de családomba senkinek nem tetszett.Kedvenc lánynevem még a Boglárka,a kutyámat neveztem el így 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  37. 2007. január 4. 22:47665.
    Az én lányom Havaska. Nekem tetszik, illik a vezeténevéhez is. Sajnos ő nem szereti annyira. Ezért kapta az Adél nevet is.
    előzmény:
    Consuela (1)
    2006-11-12  19:49
  38. 2007. január 4. 22:22664.
    Nekem a Villő tetszk nagyon! Bár amikor kislány voltam, arról ábrándoztam, hogy két kislányom lesz, Hanna és Csenge... Ehhez képest egy fiam van, Márk..
    előzmény:
    Consuela (1)
    2006-11-12  19:49
  39. 2007. január 4. 22:06663.

    Nagymamám, anyukám, meg az én nevem is már ritkaságnak számít manapság:

    Magdolna

    Erika

    Gabriella

    A saját nevemet nagyon szeretem. Bár becézve, mint Gabi nem annyira szép, azért csak idegeneknek mutatkozok be Gabriellaként. Ezt viszont jó kimondani  Szépen, elegánsan hangzik. Akárcsak a Magdolna. De ennek a becézett formája, a Magdi sem tetszik annyira. Ismertem egy lányt, akit Mazsinak becéztek. Az úgy nagyon aranyos.

    Amit még nagyon jó kimondani, az a Lídia. Becézve helyes, hosszan mondva elegáns  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  40. 2007. január 4. 21:56662.

    Hali!

    Nekem két lányom van. Az egyik - 3 éves- neve Dóri, ami elég gyakori, de a jelentése miatt választottuk (Isten ajándéka). A másik - 5 hetes - neve Málna. Ebbe a névbe egyszerűen beleszerettem. Nem túl gyakori és bájos.

    Ja, és senki ne jöjjön azzal, hogy--- na, de ez egy gyümölcs!-----

    Mert akkor mi a helyzet a Borókával, Ibolyával, Jázminnal, Eperkével stb.

    Ami még nagyon tetszik, azt a kórházban halottam egy anyukától: Mandula

    Üdv

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  41. Torolt_felhasznalo_935976
    Torolt_felhasznalo_935976
    2007. január 4. 21:10661.

    ...Nelli? Ritka még most is, sok féle képpen lehet becézni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  42. 2007. január 4. 21:03660.
    Sziasztok ! az en lanyomat MARYANTHYNAK hivjak es Marianak tavasszal nyilo viragot jelent!! Egyebkent gorog nev!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  43. Torolt_felhasznalo_153983
    Torolt_felhasznalo_153983
    2007. január 4. 20:57659.

    Engem Dorinának hívnak (Isten ajándéka, görög-latin)

    Húgaim: Zina (rózsa latinul), és Jázmin  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  44. 2007. január 4. 20:53658.

    Az én nevem: Rea! Hogy tetszik? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  45. Torolt_felhasznalo_251590
    Torolt_felhasznalo_251590
    2007. január 4. 20:49657.
    a Luca tényleg nagyon szép név! az egyik kedvencem
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  46. 2007. január 4. 20:42656.
    Nekem a következők tetszenek:
    ELiza
    Sára
    Ildikó
    Jázmin
    Lilang
    előzmény:
    Consuela (1)
    2006-11-12  19:49
  47. Torolt_felhasznalo_955927
    Torolt_felhasznalo_955927
    2007. január 4. 20:38655.

    ami nekem tetszik:

    Kitti, Maja, Aranka, Flóra, Kármen, Niké

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_955927 (654)
    2007-01-04  20:37
  48. Torolt_felhasznalo_955927
    Torolt_felhasznalo_955927
    2007. január 4. 20:37654.
    lehet szép - mondjuk nekem nem tetszik, ahogy a Luca sem (mindig a lucerna jut róla az eszembe) - de divatnév.
    előzmény:
    acbg (653)
    2007-01-04  20:35
  49. 2007. január 4. 20:35653.

    Szia!

    Szerintem nagyon szép név még a CSENGE leánynév is. Ismeretlen eredetű régi magyar személynévből ered. Február 4.én van a névnap.     Boglárka is egy nekem tetsző név, régi magyar női név felújítása. Igen kedvesen lehet becézni, névnap :aug.01

    előzmény:
    Consuela (1)
    2006-11-12  19:49
  50. 2007. január 4. 20:34652.
    Az én gyerekeim a következők: Demeter, Boldizsár, Igor, Babett. Nem gyakoriak, de nem is tartoznak a mostanában divatos nevek közé. Nekünk tetszenek.  
    előzmény:
    Consuela (1)
    2006-11-12  19:49

Címlap

top