Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Amerika uj elnoke?

Torolt_felhasznalo_176444
Torolt_felhasznalo_176444
Létrehozva: 2008. augusztus 29. 05:04

Waoooooooo!!!!!!!!!!

ugy USA-ban elok, mint szerte a vilagon, kinek volt szerencseje latni szemelyesen a demokratikus kongresszust?

70 ezer ember!

erdekes lesz tudni, hogy Obama elnok lesz e?

 

barki lesz az elnok, magyarok is ilyen vagy olyan formaban elobb vagy utobb erintettek lesznek.

 

Kinek mi a velemenye?

 

egyaltalan ki tud hozzaszolni???????????

 

 

  1. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 23. 17:021901.
    persze, igazad van, es ahogy elnezem hortobagy a srac!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_898905 (1892)
    2008-10-23  07:52
  2. 2008. október 23. 13:041900.

    Kitalaltam hogyan kell szavazni....

    Feldobunk 1 penzt, fej, vagy iras..... 

    Koran kezdunk szavazni, utana pedig surun...Aki elkezdi reggel, estere szavazhat 27x is.....

     

    Ha nem jol jon ki, ujbol szamoljuk.....ha ugy sem, akkor megszamoltatjuk masokkal........ha az sem jo, akkor szamoljon a legfelso birosag.......(addig ameddig a szamok "megfelellonek" latszanak)......(az erosebb-kutya szerint)....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1)
    2008-08-29  05:04
  3. 2008. október 23. 12:461899.
    Nagyon erdekes formaja van.
    előzmény:
    Gülümse (1796)
    2008-10-19  06:58
  4. 2008. október 23. 12:401898.
    Azert hivjuk
    Representative Government-nek.
    előzmény:
    Vihar-26 (1897)
    2008-10-23  12:35
  5. 2008. október 23. 12:351897.

    Pontosan igy van.

    Nyerhet az aki a kevesebb szavazatot kapta.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_898905 (1889)
    2008-10-23  07:39
  6. 2008. október 23. 08:441896.

    Köszönöm az infot. Nem tudtam az adatait ilyen pontosan.

     

    Tudod mi itthon mindenre gyanakszunk. Ebben éltük le az életünket, most még rosszabb mint a szocializmusban volt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_898905 (1895)
    2008-10-23  08:10
  7. 2008. október 23. 08:101895.

    1961-ben  szuletett,   es  Hawaii  1959-ben  lett  az  50-ik  Allam.

    61-ben  me'g  nagyon  kavarodott  volt  minden.  Jottek  be  mindenhonnan  a  nepek,  Fillipin  szigetekrol,  Guambol,  Fiji-rol,  stb  stb.    senkisem  torodott  azzal, es  meg  ma  sem---.

    előzmény:
    Gülümse (1893)
    2008-10-23  07:55
  8. 2008. október 23. 07:581894.

    A németek beetetése is folyik ám minden szinten. Nem kell ehhez nyelvtudás! A képek és a szájbarágós beszédstílus magukért beszélnek.

    http://www.tagesschau.de/multimedia/video/vid eo396032.html

    előzmény:
    Gülümse (1893)
    2008-10-23  07:55
  9. 2008. október 23. 07:551893.
    Szóval ez az Obama aztán minden hájjal megkent, mint a szaporodásra orientálódó henye cigányok magyar országon.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_898905 (1892)
    2008-10-23  07:52
  10. 2008. október 23. 07:521892.

    Ezt mar  legalabb egy  ev  ota "kutatjak" Houston,   sokat  olvastam  mar   errol,------csakhogy:

    Hawaiiban  meg  ma  is  vannak  "native hawaiians"  akik  sosem  mennek  korhazba,  es  baba-asszony  vezeti le   a  szulest  vagy  a  nagymamak,  otthon.  Aztan 2-3  honap  mulva,  vagy  neha  csak mielott  a  gyereket  beiratjak  suliba,  jelentik  be,  hogy:  "ja  ez  a  gyerek   ekkor  es  ekkor  szuletet".  Az anaykonyvi  hivatal  elhiszi  nekik   elvegre  mit lehet  tenni???  Aztan adnak  nekik  valami papirt.

    Es  csomo  mas  "Indigineous Peoples of the Pacific"   (Tonga, Tahiti,  etc. etc.)   is  bemehetnek  Hawaiiba,  es  itt az  USA-ban  szulnek,  aztan  hazamennek  valahova  Fiji-be  es  kapjak  a  welfaret.

    A barack  szulethetett  MO-n is,  (hehehehe) ---sosem  fogjuk  megtudni.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1887)
    2008-10-23  07:31
  11. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 23. 07:421891.

    Now Berg cites Rule 36 of the Federal Rules of Civil Procedure, which states that unless the accused party provides written answer or objection to charges within 30 days, the accused legally admits the matter.

     

     

    Since Obama has only filed motions to dismiss and has not actually answered the charges in the lawsuit, Berg claims, according to Rule 36, Obama has legally admitted he is not a natural-born citizen.

     

    Now Berg is asking the court for a formal declaration of Obama's admission and asking the Democratic National Committee for another presidential candidate.

     

    In a statement released today, Berg argues that he filed Requests for Admissions on Sept. 15, meaning Obama had until Oct. 15 to answer or face the consequences of Rule 36.

     

    "Obama and the DNC 'admitted,' by way of failure to timely respond to Requests for Admissions, all of the numerous specific requests in the Federal lawsuit," Berg's statement reads. "Obama is 'not qualified' to be president and therefore Obama must immediately withdraw his candidacy for president and the DNC shall substitute a qualified candidate."

     

     

    szegeny beteg nagymama!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1)
    2008-08-29  05:04
  12. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 23. 07:391890.

    ELECTION 2008
    Obama 'admits' Kenyan birth?
    Campaign doesn't respond to claims in lawsuit over birth certificate
    Posted: October 21, 2008
    9:22 pm Eastern

    By Drew Zahn
    Š 2008 WorldNetDaily

     

     


    Philip J. Berg

    Pennsylvania Democrat Philip J. Berg, who filed a lawsuit demanding Sen. Barack Obama present proof of his American citizenship, now says that by failing to respond Obama has legally "admitted" to the lawsuit's accusations, including the charge that the Democratic candidate was born in Mombosa, Kenya.

    As WND reported, Berg filed suit in U.S. District Court in August, alleging Obama is not a natural-born citizen and is thus ineligible to serve as president of the United States. Though Obama has posted an image of a Hawaii birth certificate online, Berg demands that the court verify the original document, which the Obama campaign has not provided.

    Now Berg cites Rule 36 of the Federal Rules of Civil Procedure, which states that unless the accused party provides written answer or objection to charges within 30

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1)
    2008-08-29  05:04
  13. 2008. október 23. 07:391889.

    Kedves Leiw--ne  essel te is  abba  a hibaba, (mint a legtobb ember manapsag)  hogy azt  hiszed,  hogy a  POPULAR -vote,  azaz  a  nep valasztas  alltal  lesz  valaki president.
    NEM  te  meg  en,   hanem  az  538 ELCTOR-ok, vagyis az ELECTORAL  COLLEGE  valasztjak  meg  a  Presidentet.
    Ide  figyulj,   ezt  olvasd  el:

     

    Candidates can fail to get the most votes in the nationwide popular vote in a presidential election and still win that election. This occurred in 1876, 1888 and 2000. (GORE)
    Critics argue the Electoral College is inherently undemocratic and gives certain swing states disproportionate clout in selecting the President and Vice President. Adherents argue that the Electoral College is an important and distinguishing feature of the federal system, and protects the rights of smaller states. Numerous constitutional amendments have been introduced in Congress seeking a replacement of the Electoral College with a direct popular vote; however, no proposal has ever successfully passed both houses.


    http://en.wikipedia.org/wiki/United_States_Elec toral_College

     

    kicsit nehez  megerteni a  dolgot,  de  erdemes  elolvasni a wikipedian, mert  ha nem itt jartal  highschoolba,  nem  hiszem,  hogy  tanultad ezt.


    Az  "electorok"  azok a  pasik (vagy nok)   akiket  ott latsz  a TV-n  a CONVENTION-on  es  kajabalnak olyanokat, hogy peldaul:

        "  The  great  State of  Wyoming casts its  3   votes  for their favorite son: ..... soandso..."

     

     

    előzmény:
    leiw (1886)
    2008-10-23  06:17
  14. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 23. 07:371888.

    CIRCUIT COURT OF THE FIRST CIRCUIT
    STATE OF HAWAII

    CIVIL NUMBER: 08-1-2147-10 BIA

    EMERGENCY MOTION
    FOR ORDER TO SHOW CAUSE

    ANDY MARTIN,

    Plaintiff,

    vs.

    LINDA LINGLE, in her
    Official capacity as Governor
    Of the State of Hawai’i,
    DR. CHIYOME FUKINO, in her
    official capacity as Director
    of the Department of Health,

    Defendants.
    _________________________________

    EMERGENCY MOTION FOR ORDER TO SHOW CAUSE

    Plaintiff ANDY MARTIN (“Plaintiff”), pro se, respectfully moves this Court on an emergency basis for an Order to Show Cause (“OSC”) directing the defendants to show cause on or before October 22, 2008 at a hearing before this Court why the relief requested by the Plaintiff should not be granted.


    1. This lawsuit does not involve complicated or disputed facts.
    2. Time is of the essence because Plaintiff would like to write columns and articles about the Birth Certificate before November 3, 2008.


    3. Plaintiff is physically present in Hawai’i and is available to appear before the Court in person at any hearing on or before October 22, 2008.


    4. There is intense national interest in access to an officially certified copy of the birth certificate in question as well as any related supporting information which the defendants may have in their possession.


    5. A proposed OSC is attached to this Emergency Motion.

    Dated: Honolulu, Hawai’i, October 17, 2008

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1)
    2008-08-29  05:04
  15. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 23. 07:311887.

    hat azert ez szornyu, nem gondolod?

     

    az is nagyon erdekes, hogy szegeny nagymama 10 nappal valasztas elott.....megmondhatatlan , de nagyon sulyos betegsegben szenved, es a jo unoka, azonnal utra kell!

     

    gyanus...gyanus....mindenki aki el

     

    biztos hallottad te is az a "meset" hogy a mama (hippi leven, osszeszurte a levet a masik diakkal aki Kenyabol volt, aztan a fiu lelepett, a lany meg kovette! igen am, de vagy a fiu mar nem tetszett, vagy Kenya, repulore akart ulni, hogy hazamenjen a mamahoz Hawaii-ba... de mar utolso honapban nem vettek fel a repulore ilyen hosszu utra szules elott ...

     

    igy a kicsi babuci megszuletett Kenyaba, majd gyorsan hazavitte mamahoz, aki aztan szepen fel is nevelte.

     

    igen am, de ha ez a "mese" igaz, akkor Obamanak nincs legalisan joga hogy elnok legyen. 

     

    no mar most allitolag, a "mese" resze, hogy CSAK masolat van a szuletesi anyakonyvi kivonatrol... ami ugye nem eleg. (meg egy utlevelhez is a copy-t beszerezni csak ugy ervenyes, ha notary public lepocseteli!

     

    no szoval lehet hogy EZ ugyben kell valamit nagyon surgosen intezni Hawaiiban....

     

    no de kerdem en: miert 10 nappal a szavazas ELOTT  jon ez elo????

     

    nem volt idejuk a republikanusoknak 12 honap alatt elokotorni ezt????

     

    aaaaaaaaaaaaaaaa....

     

    ha Obama nyer, a republikanusok meg is erdemlik!

    elsz@@@k..

     

    oszt majd mi isszuk meg a levet!!!!!!!!!

    előzmény:
    leiw (1886)
    2008-10-23  06:17
  16. 2008. október 23. 06:171886.
    Itt meg nincsen eloszavazas de papirt mar kuldtek hogy hova lehet menni majd, megyek is az elsok kozott mert hatalmas tomeg lesz. Igazabol azt sem tudom mire lesz jo a szavazas ha a szavazo gepeket at lehet allitani es at is fogjak szerintem. Oszinten szolva szerintem Bush is igy nyert legfokeppen masodszor, nekem senki se mondja hogy a nep megegyszer latni kivanta a posztjan. Erdekeset mondott a baratnom mama, szerinte nem lehetetlen azert az hogy McCain nyer/ a munkahelyen talan csak 2 szemely van aki Obamat akarja ok viszont boszen azt, a tobbiek, belertve a feketeket sem hisznek neki/, szoval a ha ugy kezd kinezni hogy McCain nez ki nyeronek akkor leszurja az Obama reklamtablajat a haza elotti  fuves kertreszben hogy mindenki lassa hogy ora szavazott,/ sokan tettek ki tablat, itt az utcankban is/. Azert teszi hogyha netan egy-ket bevadult fekete egy baseball utovel vegigjarna az utcakat ejjel es ha kiverne az autok ablakait/ volt mar ra pelda/ akkor az ovet elkerulje......lehet hogy nekem is be kene mennem az Obama irodaba kerni egy tablat vagy megfujni a kozeli cipobolt elol amit oda a kampanyolasi tarsulat kituzott?.....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1863)
    2008-10-21  23:45
  17. 2008. október 23. 05:501885.
    Nem kell ebbol akkora faksznit csinalni....valahol megetettek az embereket egeszsegre karos etellel, nem eloszor, nem is utoljara, volt valami paprikabotrany is a kozelmultban meg szerintem mas is, nem pletyka ez hanem valosag, az mar mindegy hogy melyik varosban volt, en is lattam az nlc-n itt oldalt de el sem olvastam. Itt is elofordul ilyen a hirekben hogy ennek es ennek a husgyarnak az eladasra kiment daralhusat visszavonjak  szalmonella fertozes gyanuja miatt, aki vett belole az vigye vissza az uzletbe, igaz hogy pontos informaciot adnak meg hogy melyik uzletek arultak. Meg hogy melyik kinai aruval volt baj mint kiderult/ ebbol van a legtobb/. Ismeros a dolog, ilyesmi a vilag minden orszagaban elofordul, a baj inkabb ott lenne ha meg sem emlitenek aztan hagynak hogy ramenjen nehany ember, kisgyerek.  Igazabol ugy felfortyantal hogy hirtelenul az jutott az eszembe hogy csak nem valami tejfeldolgozo-sajtgyarto erdekeltseged van aztan m,aris vedekezel hogy nehogy azt higgyek hogy a te termeked......szoval nyugi, senki sem kritizalt senkit csak a tenyeket irta le amit itt olvasott az nlc oldal lap otthoni hireiben...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_274668 (1884)
    2008-10-23  05:09
  18. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. október 23. 05:091884.

    Nem mondtam azt hogyte irtad !!!  És mért keresém a bünbakot nálad??

    Csak mert egy hsz.-ben helytelen infót adtál.. aztán a pletyka igy terjed.
    Nem vagyok annyira érzékeny mint mondod,  de a szükebb hazám,és

    szükebb környezetemben,

    történő dolgokról helyes információ áramlását azért csak elvárhatom.

    De látom tul bonyolitod ezt a dolgot, de hát nem is várom el, hogy megértsd
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1883)
    2008-10-23  00:30
  19. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 23. 00:301883.

    Era....Era ...!

     

    rossz helyen keresed a bunbakot!

     

    eloszor is mint tudod, vannak a kukucskalok, akiknek legnagyobb resze rosszindulatu VELEM szemben, mert nem birja elviselni hogy van szamomra principal!

     

    aki nem csak kukucskal, hanem velemenye van, amirol beszelgetni akar, az bejon es ir! 

     

    kiveve mikor hogy sajat hitet bizonyitsa elkezdenek hazudozni... ezt nehezebben viselem. 

     

     

    oka....tehat adva van valaki, aki bejar kukucskalni....hogy utana ahova te irtal (fogalmam sincs melyik topik lehet) beir ilyet:

     

    "ja olvastam  egy amerikai topicon hogy, nálatok még mérgezett sajtot is gyártanak"

     

    ha visszakeresed hogy en mit irtam be....ILYET MONDATOT NEM TALALSZ!

     

    tehat akkor az helyett hogy nekem szoltal hogy FIGYELMASEBBEN OLVASSAK, talan aki neked ezt irta, azt kellett volna kerdore fogni.

     

    no most arrol mar nem beszelek, hogy ha beir valaki egy forumba olyat hogy NALATOK .... EZT miert vetted TE magadra????????

     

    el nem tudom kepzelni!!!!!!

     

    nalunk....Amerikaban 350 millio ember el..

     

    ahanyszor en olvasom hogy NALATOK , en kerdore vonnek minden magyar beirot, mar becsukott volna az nlc...mert nem gyozne a beirasokat!

     

    szerintem a sertodesed abszolut nem helytallo! 

    mert a nalatok.....ha mar ezt a szot hasznalta valaki, kizart dolognak tartom hogy tudja AZT amit en....(tudod mirol beszelek)

     

    hamis informacio!!!!!!!!!!!!

    nem haragszol ha azt mondom NEM EN INDITOTTAM EL!

     

     

    no most ha en egy masik foldreszen lakom, es tegyuk fel, beirom igy...

     

    no NALATOK MAR MERGEZETT TEJ IS VAN....

     

    akkor a nalatok MAGYARORSZAGOT JELENTI....

     

    mert a NALUNK meg az USA-t....

     

    de hogy EZT te hogy veszed MAGADRA????????????

    ez mar tenyleg keptelensegnek tartom. 

    a doknagyinal mar megszoktam, hogy a mimozanal is erzekenyebb.... de hogy te meg a MAGYARORSZAGON tortentekre is erzekeny vagy....ez mar tulerzekenysegnek neveznem.

     

    nem gondolod?????? 

     

    kepzeld en mit gondoljak mikor ugyan ezen az oldalon ezt olvasom:

     

    az USA miatt elromlott a forint!

     

    (vagy az USA vegett leertekelodott a forint...vagy valami ilyen cime volt... a lenyeg az volt hogy az USA mint mindig az oka mindennek ami Mo.n tortenik! ) persze csak a rossznak, mert nem hiszem hogy ha jo tortenik azert kapunk dicseretet )

     

    teljesen magamba zuhannek!

    mert kiderul hogy en ....vagyis mi....tonkretettunk teged, vagyis titeket!

     

    es ugye EZT te sem gondolnad komolyan!!!!!!

    pedig ezt irta az ujsag! 

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_274668 (1882)
    2008-10-22  21:31
  20. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. október 22. 21:311882.

    Kb egy hónapja nálunk is volt vizsgálat, ezt jegyeztem meg egy topicon,

    mire egy ismerős megjegyezte: "ja olvastam  egy amerikai topicon hogy, nálatok még mérgezett sajtot is gyártanak"

    Na rég nem olvastam erre..de hamar ide találtam...

    Szóval érted a hamis információ mit indithat el..

    És nekem nem mindegy.. hogy ez a cégemnél vagy máshol történik.

    Sajnálatos tény, bárhol is fordul elő, de  gondolom neked sem mindegy, hogy a te városodra terelődik valami gyanu, ami messze nem ott történt.

    És már csak a felelősségre vonás miatt sem .. Mert kérdem én hol volt a hatóság,és egyébb biztonsági eljárások a 

    felvásárlók részéről???

    Csak ugy kéz alól..meg venni élelmiszert??.. de nem ohajtok belefolyni ,

    a téma nem ide való..  főleg az elnökválasztásotok küszöbén.

    De igazad van.. mért ne legyen mindegy neked!!

    Nekem nem az!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1881)
    2008-10-22  20:58
  21. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 22. 20:581881.

    no, kezdjuk elorol...

     

    itt oldalt a forum oldalan vannak minden fele kis hirek...a Figyelonet alatt...

    sot meg egy csomo kep is volt, mergezett vaj vagy sajt volt.

     

    rakatintottam...

     

    elolvastam....

    megmondom oszinten lehet hogy a gyors olvasasnak koszonhetoen talan a H betu maradt bennem...lehet hogy ezert irtam Heves megyet...nem tudom, hogy nagyon oszinte legyek, nem emlekeszem.

     

    jott Docnagyi, hogy nem a kinai csokoladera gondolok?

     

    mondom nem, hanem valami zug helyen piszkos szerszamok, uzlet, csovekkel gyartanak tejtermeket, mar lefoglaltak az uzemet, talaltak hamis cegjelzeses gyartmany cedulat, amit gondolom raragasztottak a termekeikre.

     

    Docnagyi nem talalta mar a cikket, Gulumse jott hogy a hussal is sokszor baj van.

     

    erre jottel te, hogy tessek figyelmesebben elolvasni, nem jo varos/megye neve hasznaltam!

     

    meglepodtem!

     

    lehet hogy tenyleg elirtam, de ahogy irtad, talan az lepett meg, hogy MAR NEM TUDOM elolvasni, mert nem tudom hol a cikk!

    azert irtam hogy most mar mindegy.

     

    Hogy a valosagban mindegy e, neked biztos nem, mivel a te megyedrol van szo, 

    de a vevonek, aki megette, es beteg lett, sajnos , valoban mindegy, mert beteg, rossz , mergezett termek...neki EZ a fontos.

     

    igy mar erted?

     

    nem ellened volt a cikk irva!

     

    igy nem egeszen ertem, hogy nekem miert kene nem mindegynek lenni, hiszen nagyon messze vagyok a helytol, kizart dolog hogy ettem belole (megetetnek engem massal, ne aggodj )

     

    de nem haragszom meg ha megirod hogy miert irtad, hogy meglep ha azt irom hogy nekem mindegy!

     

    tenyleg!

     nem haragszom meg, megigerem!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_274668 (1878)
    2008-10-22  20:05
  22. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. október 22. 20:211880.

    Nyilván, és ez problémát jelent számodra???

    De bárhol történik is baj!

    De nem kell neked mindent értened!!

    Houston pedig tudja miért  szóltam.. a többi meg nem rád tartozik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_898905 (1879)
    2008-10-22  20:13
  23. 2008. október 22. 20:131879.

    Engem  meg a  TE  "reagalasod"  lep  meg....

     

    Teny az,  hogy  barhol is  tortenik  ilyesmi az egy bunteny!!!

    Mindegy,  hogy  Kiskunhalason  vagy Banyalukan,  vagy Pesten.

      No, de  ugye  neked  az  a fo,  hogy ne a  TE  varosodban  tortenjen.....

    a fene  a   masokba...

    ugye?

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_274668 (1878)
    2008-10-22  20:05
  24. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. október 22. 20:051878.

    Meglep a reagálásod!!!

    Neked mindegy??

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1877)
    2008-10-22  20:02
  25. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 22. 20:021877.

    ??????????????????????????????????

     

    mirol van szo???????????

     

    Hodmezovasarhely????????????

     

    ott tortent????????

     

    lehet!

     

    nekem mindegy!

     

    akarmilyen messze van egymastol....megtortent!

     

    az pedig baj!

     

    de lehet hogy 2 helyen is megtortent?????

     

    ki tudja?

    a mai bolond vilagban minden lehetseges!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_274668 (1876)
    2008-10-22  19:25
  26. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. október 22. 19:251876.

    hahó!

    Azért Heves megye kissé messze esik Hódmezővásárhelytől!!!!!!!

    Kéretik a cikket figyelmesen olvasni!! Köszönöm!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1853)
    2008-10-21  17:41
  27. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 22. 17:331875.

    miert vannak az emberek eladosodva?

     

    sokan mondjak mert minden draga, mert nincs eleg hogy sporoljunk, stb. stb.

     

    tegnap bementem a Wal-Mart-ba, egy kototu kellett. (erre pl nagyon jo a WM-t)

     

    elneztem az embereket!

     

    aztan mondtam a ferjemnek kesobb, az olcso uzletek teszik az embereket szegennye!

     

    tudod miert gondolom igy?

     

    mert neztem a megpakolt kosarakat, meg az embereket. Szerintem unatkoznak, elmennek setalni a WM-ba.

    es ahogy megy a polcok kozott, ez is olcso, ez is olcso....hatalmas puposra pakolt kocsik...csupa vacakkal megtoltve.

     

    de hiaba olcso, mert mire annyia megtommi, aminek a fele vacak, meg rossz kaja, addigra ugy osszejon a 100-200 dollar hogy eszre sem veszi.

     

    egyetlen kosarat nem lattam megtomve gyumolccsel, zoldseggel, hal, sajt meg ilyesmikkel!!!! 

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1)
    2008-08-29  05:04
  28. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 22. 17:271874.

    hogy hany ember szeretne szoculuzmost.....majd meglassuk, a vak ember is ezt mondta..

     

    a dolgozotol elvenni (hiszen annak van)

     

    aki nem dolgozik annak odaadni, hogy ANNAK IS LEGYEN!

     

    nem ezt hivtak szoculuzmusnak ?????

     

    mert tudod a gazdagnak van, de az nem itt tartja (tudod mi az off shore account???)

    a szegenynek nincs, attol nincs mit elvenni..

     

    marad a dolgozo kozep!

     

    minden tarsadalomban CSAK ATTOL lehet elvenni! 

     

    Mo. is igy van nem???????? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1872)
    2008-10-22  17:23
  29. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 22. 17:241873.
    Obamaeknal a hangulat mar olyan (hotelben kaviarrel es pezsgovel unnepelnek) gondolom ebbol leszurheted! GYOZELEM!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698367 (1871)
    2008-10-22  16:34
  30. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 22. 17:231872.

    hangulat????

     

    normalis

     

    probalja mindket fel meg utolso pillanatban felsorolni 

     

    MI MINDENT FOG ADNI!!!!!!!

     

    MINDEN INGYEN LESZ

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698367 (1871)
    2008-10-22  16:34
  31. Torolt_felhasznalo_698367
    Torolt_felhasznalo_698367
    2008. október 22. 16:341871.

    Sziasztok, milyen a hangulat kint? 

    Obama a tuti?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1)
    2008-08-29  05:04
  32. 2008. október 22. 13:191870.
    Láttam riasztó képeket a Tescóról, sőt a lányom valamit vett még iskolakezdés előtt a gyerekeknek /ruhafélét/ és átszaladt előtte egy patkány. Képzelheted , soha nem megyünk oda.
    előzmény:
    Gülümse (1869)
    2008-10-22  06:19
  33. 2008. október 22. 06:191869.

    A TESCO pultjában is igen gyakran van "döghús".  Csak a tálcák aljára kellene nézni.

    előzmény:
    doknagyi (1864)
    2008-10-22  00:14
  34. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 22. 05:441868.
    szerintem is balhek lennenek!
    előzmény:
    leiw (1856)
    2008-10-21  19:30
  35. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 22. 05:431867.

    nezzuk a ferjemmel a hireket, olvassuk a magazint, hallgatjuk a radiot, es egyszeruen nem tudjuk megerteni:

     

    ha valaki engem felvilagositana, irton orulnek neki:

     

    vajon miert akarna egy feher ember liberalis, fekete presidentet, aki felemeli az adojat??????????

     

    eskuszom..........nem ertem!

     

     

    nem ertem, miert nem zavarja pl hogy 600 millio bejott Obamanak.....senki nem tudja HONNAN ES KITOL!!!!

    es a liberalisokat EZ sem zavarja!

     

    osszekotetesei a radikalosokkal....nem zavarja!

     

    SEMMI NEM ZAVARJA....CSAK OBAMA LEGYEN!!!!!

     

    mondtam a paromnak: ne izgulj!

    mert ha rossz lesz a vilag...minket mar nem igen erint

     

    ha jo lesz.....az nekunk is jo!

     

    valahogy igy kell hogy hozza alljak, hogy valami sense legyen ennek az egesznek!

     

    mert megmondom, bevallom oszinten : NEM ERTEM!!!!

     

    persze, azt viszont elismerem, hogy ennek McCain IS oka!!!

    es a republikanus part!

    megerdemlik!!!!!!!!hogy ezt az embert jeloltek !

    vagy eszhesz ternek majd, es felkelnek baberjaikrol....vagy veguk.... nem nekunk, a kisembereknek, hanem a republikanus uraknak!!!! akik ide jutattak a partjukat! 

     

    szoval oket sem sajnalom, bevallom ferfiassan! majd kussolhatnak a szenatusban is a hazban is, mert olyan kissebbsegben lesznek. 

    megerdemlik! 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_898905 (1866)
    2008-10-22  04:19
  36. 2008. október 22. 04:191866.

    A NY-Times  szerint 65%-a  feketeknek Obamara  fog szavazni.   Szoval  MINDEGYIK,   mert a masik 25%  vagy kisgyerek meg,  vagy mar tul ven  es  szenilisek.  10%  meg  sosem  szavaz.

     

    De,  mivel  sok-sok  millioval  tobb  feher van itt mint  fekete, ---a  FEHEREK  fogjak  Obamat  bevalasztani.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1863)
    2008-10-21  23:45
  37. 2008. október 22. 04:021865.

    szai, Leiw---kerdezted:

     

    ".....mi lenne ha Obama nyerne? A feketek a feherekek esnek? De komolyan?"....

     

    hmmm----------komolyan.......   haat  ha  vegiggondolom,  akkor  most  hirtelen az a  velemenyem,  hogy a feketek  AKKOR  esnenek a feherekre,  bosszubol,  ha  az  Obama  NEM  nyerne!! 

       Azt  mondanak,  hogy  csaltunk.

    Es  utana  mindent  felgyujtogatnanak,  ujbol kirabolnak  az  uzleteket,  es  rohangalnanak  az  utcan TV-kel  a fejukon,   mint  ahogy azt  a Watts Riot  idejen  is  tettek.

     

    előzmény:
    leiw (1858)
    2008-10-21  21:02
  38. 2008. október 22. 00:141864.

    Ezt speciel nem láttam. De láttam romlott hússal teli raktáralat, amelyek tremészetesen, tiltott raktárok voltaqk. Azonnal bezárás

    s, a döghús elszállítása fertőtlenítés és a bírói eljárás elindítása történt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1853)
    2008-10-21  17:41
  39. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 21. 23:451863.

    no elvoltunk korai szavazason.

     

    nem kellett sokat varni, egy konyvtarban van itt a korzetunkban. 

    nem emlekszem mikor lattam ennyi feketet, nem is tudtam ennyi fekete lakik erre fele mint ma lattam a konyvtarban.

     

    engem nem az erdekelne hogy hany feher szavaz Obamara, mert aki megszallott demokrata, az ugyis arra szavaz, ha az ordog maga lenne a jelolt, szerintem.

     

    de amit szeretnek nagyon tudni, sokert nem adnam ha azt tudnam HANY FEKETE NEM SZAVAZ RA?????????

     

    ezt nagyon tudnam ertekelni, ha megtudnam!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1)
    2008-08-29  05:04
  40. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 21. 23:421862.

    gondolj bele a nagyszuloknek mikor at kellett adni a 2 unokat az apjuknak, az anyuk gyilkosanak.

    Hallottam interjut a no noverevel is.... nagyon szepen beszelt...

     

    azt mondta, hogy nekem kellett O.J.-nek a lelkemben, szivemben megbocsatani, mert maskepp nem birtam volna ki...a gyulolet a harag, a mereg, az igazsagtalansag engem pusztitott volna el.

     

    nagyon tetszett ahogy beszelt... nagyon sajnaltam oket. 

    tudtak hogy O.J. hogy banik vele, sokszor volt kek zold az arca...megis maradt vele, biztos hogy a hirnev, a penz ami vegett. Pedig a csalad nagyon akarta hogy elhagyja a sajat erdekeben. Sajnos nem hallgatott rajuk.

     

    nagyon megfizetett erte!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_898905 (1857)
    2008-10-21  20:44
  41. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 21. 23:381861.
    botrany!
    előzmény:
    leiw (1859)
    2008-10-21  21:32
  42. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 21. 23:381860.

    tegnap az egyik radio show-ba behivott egy fekete ...kb igy zaljott a beszelgetes:

     

    hiaba pofazol Obama ellen, nyerni fog!

     

    host: hadd kerdezzek valamit: elhiszed hogy ......es Obama azt mondja nem tudta?

     

    igen, elhiszem, ha Obama mondja...

     

    host: elhiszed hogy ..... 

     

    igen,  elhiszem ha Obama mondja....

     

    no ezt meg egy par dologrol (a szokasos) elkerdezte) a valasz:

     

    igen, elhiszem ha Obama mondja...

     

    hat akkor nincs mirol beszelnunk mondta a radio host, hiszen teljesen mindegy mit csinal Obama, kik a baratai....

     

    igen, teljesen mindegy, es teljesen mindegy te mit pofazol, MI ITT A LIBERALISOK FOVAROSABAN, LOS ANGELESBEN MIND RASZAVAZUNK.... 

     

    es lecsapta a telefont a host-ra....

     

    no errol ennyit!!!!!!!!

     

    előzmény:
    leiw (1859)
    2008-10-21  21:32
  43. 2008. október 21. 21:321859.
    Rosszul irtam, ugy van jol hogy Mi lenne ha Obama nem nyerne!
    előzmény:
    leiw (1858)
    2008-10-21  21:02
  44. 2008. október 21. 21:021858.
    Na latod!  Probald ezt te megcsinalni aztan megnezheted magadat hogy taposhatod-e valaha az utcakat!  Most kezdem elgondolni hogy otthon ugyanaz lehet a ciganyokkal csakhogy ott mar a gyeplot is elloptak.....Tenyleg, ettol a kocsifeltartoztatastol jutott eszembe az ami eddig nem hogy mi lenne ha Obama nyerne? A feketek a feherekek esnek? De komolyan?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_898905 (1857)
    2008-10-21  20:44
  45. 2008. október 21. 20:441857.

    Igen  eletfogytiglant  kapott,  de  persze az ugyved   azonnal  megfellebezte.  Fix  hogy 5 ven  belul  megint kint lesz, nagy  buszken.

    előzmény:
    leiw (1856)
    2008-10-21  19:30
  46. 2008. október 21. 19:301856.
    De azert csak elkaptak a rohadekot massal. Nem is tudom mi lett a vegzes, eletfogytiglant kapott? En meg minig azt mondom hogy nem o olte meg a feleseget, olette, ott volt es nezte/ maskeppen lett volna ver rajta/, a torveny szerint az egy es ugyanaz, az a nagy kocsifutas is valoszinu azert volt hogy addig a bergyilkos utat nyerhessen......A no egy kis....AZ...volt aki a hirnevert, pezert ment hozza, rola sincs nagy velemenyem de a halalt nem erdemelte, az a masik mert teljesen artatlan volt. Igen, akkor nem mertek O.J-t elitelni mert egett volna a varos.........tenyleg, mi lesz itt ha Nem nyer Obama?  .....meg jo hogy van ervenyes utlevelem, megyunk nyaralni ha ugy adodna.......persze nem nevetseges hogy ilyen allapotok is elkepzelhetok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1855)
    2008-10-21  19:17
  47. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 21. 19:171855.

    azt hiszem meseltem mar, en Los Angelesben laktam mikor az O.J. Simpton cirkusz ment egy evig.

     

    az itelet hirdetes napjan a rendorseg teljes keszen leti  allapontban volt, mert a feketek riot-ra keszultek...

     

    mikor kijott a NOT GUILTY verdict....fellelegzett mindenki, es a feketek az utcan tancoltak....

     

    O.J. Simpson megolt ket feheret....es nyert.

     

    ezt ok ugy konyveltek el, hogy a feketek gyoztek a feher felett...

     

    es meg azt mondjak a tudatlanok hogy a feher amerikai rasszista!

     

    ilyet is csak az mond aki abszolut es teljes ignorant!!!!!!

     

    abbol pedig nagyon sok van mint tudjuk!

    előzmény:
    leiw (1854)
    2008-10-21  18:54
  48. 2008. október 21. 18:541854.
    En is lattam a szavazogepekrol a musort, hat mit mondjak...jobb ha semmit. Az elobb mutatta a teve hogy egy csoport/ megfizetett, felberelt, nana/ megprobalta megallitani Palin kocsisorat ahogy a kampanyolasi beszedre igyekeztek es a teve feltette a kerdest hogy miert nem volt letartoztatas?/ Lett volna ez csak forditva!/  Te, en azt hiszem hogy nem mertek, szerintem mar ki van engedve a kezbol a gyeplo, ha nem Obama nyer, itt polgarhaboru lesz, hala a fiatal idiota szavazoknak, ezt itt mar megallitani nem lehet......egeszen elkepedtem.Maris fel a rendorseg a feketektol, ez az igazsag. Istenemre mondom hogy ezt a szavazast meg fogja emlegetni mindenki, fordulopont Usa torteneteben......A lanyom aki Obamara szavaz, tegnap mar elgondolkozoan mondta hogy kezd felni toluk, megis a masikat valasztja......Palin most emlegeti Joe the Plumbert.....vagy 5x eddig .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1852)
    2008-10-21  17:38
  49. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 21. 17:411853.

    tegnap itt oldalt ahol a hirek vannak volt egy cikk, meg kep is, aztan rakatintottam elolvani.

    Valahol Heves megyeben piszkos uzemben, hamis gyartasi cedulakkal uzemelt ejjel egy uzem, tejtermekeket dolgoztak fel, sajt, vaj, tej .

    irtak hogy meg nem is tudjak melyik uzletekbe szallitottak.

     

    emberre karos fertozes.....igy irta a cikk... ma nem latom, de lehet hogy meg a tobbi kozott meg lehetne talalni.. 

    előzmény:
    doknagyi (1850)
    2008-10-21  16:12
  50. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 21. 17:381852.

    no mit szolsz, mar beindultak a szavazasok!

     

    allitolag az elso napokban tobb volt a szavazo, mint 2004-ben osszesen (nem emlekszem melyik allamrol volt szo, vagy azt a reszet nem hallottam, csak a szamokra kaptam fel a fejem)

     

    szoval , mint mar beszeltunk rola, EZ a szavazas vilagdongeto

    mindenki aki el, hozza akar szolni.

     

    nagyon kivancsi vagyok ket dologra:

     

    hogy Obama nyer, ezt olyan 99%-nak tartom 

     

    (meg mindig senki nem kerdezni meg tole honnan van az osszeg, kiktol, pedig torveny lenne ra hogy be kell mutassa. de mar talaltak olyanokat hogy The test person 26,0000 dollar)

     

    ha nem nyer, itt a feketek olyan rezemuzit fornak rendezni amilyen meg nem volt. 

     

    es akkor meg nem is beszeltem, hogy ha mint eddig a szamok ilyen kozel vannak, kepzeld el ha a valasztasnal is ilyen kozel lesznek, es mint tudjuk a sok csalas mar most mukodik.

     

    ja, errol jut eszembe, tegnap bemutattak, hogy lehet 2perc 30 masodperc alatt kinyitni es egy chip-et betenni a szavazo gepbe, amit senki nem vesz eszre...

     

    es bemondtak, hogy MAR NINCS IS IDO HOGY ATNEZZEK  melyik gep lenne meg manipulalva.

    szoval ennyi csalas, amirol mar most tudunk, szerintem ha masert nem EZERT fog nyerni!

     

     

    előzmény:
    leiw (1847)
    2008-10-21  14:27
  51. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 21. 17:311851.

    tudod en mit tartok erdekesnek?

     

    hogy ezek a kukkolok csondben ulnek, de ha vegre egyszer raszanja magat, hogy irjon, akkor MEGKRITIZAL A GYULOLKODESEMERT....

     

    holott o EGYSZER IR BE, AZ IS GYULOLKODO!!!!

     

    imadom oket!

     

    persze, szerintem elobb onkritikaval kene kezdeni!

     

    de azt hiszem, ez tul sok volna elvarni toluk!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_898905 (1845)
    2008-10-21  07:38
  52. 2008. október 21. 16:121850.

    Miről van szó?Milyen üzleteknek?Mivel van fertőzve?

    Csak nem arra a néhány csokoládéra gondolsz amit Kínából küldtek, de már be is szedték a polcokról?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1843)
    2008-10-21  05:53
  53. 2008. október 21. 15:041849.

    Hoppa. nem tudom melyikunk vetette el jobban a sulykot.

     

    Elfelejtettem, hogy jelzoket csak neked szabad hasznalnod.

     

    Kar, hogy elobb olvastam el Idillikus mami szoveget es valaszoltam neki- ha latom EZT ami nekem szol, toled, hat csakugyan behuzom a nyakam es nem valaszolok, nem irok..nem olvasok.

     

    A gyulokodes  csakugyan elementaris ereju itt korulotted. Gondolom a temabol fakad, es csak masodsorban azoktol, akik beirnak.

     

    A kerdes csakugyan az, "kinek van ERRE szuksege"?

     

     Amig szeliden probaltam ervelni addig jott a gunyos szoveg, hogy nemcsak suket es vak, /es idiota?/ de "kenetteljes" is vagyok.

     

    Olvasd el a kezdo topikszovegedet, amiben felhivod a nagyerdemut, mondja el a velemenyet. Csak azt felejtetted el hozzatenni, hogy kizarolag akkor, ha veled ert egyet az illeto.

     

    Egyebkent kivanom, hogy soha , senki ne mondjon galadabb jelzoket  szegeny sokat szenvedett Joe-Sam rovasara,  mint amit en tettem.

     

    Ami az atkos szocializmus veszelyet illeti, valtozatlanul azt allitom , hogy a jelenlegi regulaciok, szabalyok, megszoritasok, beleszolasok NEM fogjak szetzulleszteni a kapitalizmust. Egyszeruen NINCS jobb modszer. Korrizgalni, reparalni, besegiteni lehet.

     

    Meglatod, foleled mint a fonixmadar.

     

    Es  EZT a radio es TV is fonnhangon allitja. Tehat IGAZ.

     

    Kinek is volt a valasztasi slagere "don't worry, be happy!"?

     

    Szivbol kivanom neked is.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1838)
    2008-10-21  03:14
  54. 2008. október 21. 14:441848.

    Hogy te milyen josagos vagy, mindig jokat mosolygok rajtad. Mintha valakinek is szuksege lenne a vallveregetesre, elismeresre...fejbolintasra...avagy fejcsovalasra toled. Ne pazarold a draga idodet te sem azzal, hogy rajtam koszorulod a nyelved. Egyebkent kizart dolog, hogy szamodra "neni" lennek. Just a hunch.

     

    Kar a puskaporert ifiasszony. Meg a borsoert is.

     

    Az rendben, hogy nem valaszolsz nekem szemelyesen-  de mi a pittypalattynak OLVASOD el amit beirok, masnak? Egyebkent is, te lennel nyilvan az elso, aki a "szolaszabadsag" jogat tuzzel vassal piszkafaval megvedened. Ha rolad van szo.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_898905 (1846)
    2008-10-21  07:44
  55. 2008. október 21. 14:271847.
    Jo lehetett a gyerekszaj sztori. Igen, ok meg szivukbol szolnak meg hozzateszik a beszelgetesbe  meg azt amit a felnottektol hallottak. Azert tudod hogy igaz ez a terdig dolog!  Ismeretsegi koromben ami vegyes munkakoru alakokbol all, meg welfares is van kozottuk, senki sem el rosszul. Meg az sem aki le van tenyleg egve valamiert/ mi nem anyagi allas szerint baratkozunk/, az sem ugy van leegve mint otthon lenne. A lakasa azert ki van fizetve, nem a hid alatt lakik, mellesleg itt amerikaban nem is engednek a baratot, rokont a tobbiek a hid ala koltozni, egy szoba mindig akad amig talpra nem all, ha mas nem akkor a pince ami alatt egy kiepitett szobaszeru valamit kell erteni / Poppy is befogadott es honapokon eltartott egy beteg sajnos kisse reszeges honfitarsunkat akit regrol ismert addig amig helyre nem jott, eleg nehez volt vele az elet mint mindig meselte de nem maradhatott az utcan. Szoval az itteni leegettnek is van lakasa valamilyen, ehezorol nem is hallottam mert azert ott vannak a foodbank-ok ahol semmit nem kerdeznek csak ala kell irni hogy milyen ennivalot adtak es mennyit, vannak/ a mi varosunkban is/ affele leveskonyhak ahol adnak ebedet meg reggel kavet, dougnatot a beteronek, vannak welfare irodak ahol  meg lehet veluk beszelni hogy mi a baj, hogy tudnak-e lakast, elelmiszerjegyet adni, altalaban tudnak es sorolhatnam. Azok akik megis az utcan fetrengenek azok az igazi kabitosok akik mar menthetelenek, akiket hiaba visznek a rehabilitacios intezetekbe megszoknek, ott folytatjak ahol abbahagytak, halistennek nem sok van beloluk, meg New Yorkban sem  pedig 11 millios varos, messze nincs annyi mint ehhez merten kene hogy legyen, tehat a gyereknek igaza van a terdig tejfollel. Es tudod ebben volt valami szep, valami megnyugtato hogy itt ez az orszag torodik a polgaraival hogy mindig valami ujat nyujtanak hogy senki ne erezze hogy a bajaban magara hagytak. De ha Obama jon az eszmeletlenul penzszoro elkepzeleseivel/ amire alap nincs/ akkor ez itt fel fog borulni.....minden ami tenyleg regen kidolgozott modszer szerint mukodik, bele lehet illeszteni a koltsegvetesbe/ bar a mexicoiak kezdik dontogetni annyian vanak mara sajnos/, szoval en rosszakat latok a jovoben ha ez az alak lesz......
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1839)
    2008-10-21  03:19
  56. 2008. október 21. 07:441846.

    Szia, Houston!

    Bizony,  a  gyerekek  sokszor  megmondjak  az  igazat!

     

    ellentetben  felnottekkel  akik  sokszor, es  tudva hazudnak.

     

    Ezzela piggy-nenivel  nem  kell torodni-----mar  regen  mondom.

     Ne vacakold ela draga  idodet  vele, falrahanyt borso.

     

     

    Ja------mar  akartam  emliteni:   lattad,  hogy  a  hus  visszajott  a  "worldnews"-ban?  Vagy talan  csak  egy  "imitator"-ja ???

    Haragszik valamiert?

     

     

    Mar  nagyon  keso  van,----sziaaaaasztok 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1844)
    2008-10-21  05:57
  57. 2008. október 21. 07:381845.

    Te kis csacsi ---gondolod, hogy barkit is erdekel ezen a  forumon,  hogy  hogy veszel-e  levegot vagy sem,  vagy, hogy elsz-e  meg  holnap  vagy sem?

     

    Az meg,  hogy  kukkolsz  nagy  sunyiban,  aztan  vegul is  bekopkodsz  ide, ----hat  Istenem,  vannak  mas  ilyenek  is, ---vagy talan TE  vagy  ugyanaz a buta  kis emberke  mas  nevek  alatt??

    Kit  erdekel???  Nem is  fontos.

     

     Ez itt a  Houston  foruma,  es  joga  van  azt  irnia  amit  csak  akar.  Ha  neked  ez  nem  tetszik,  ne  gyere  be----szimpla  dolog.

     

     

     

    előzmény:
    a8337 (1840)
    2008-10-21  04:49
  58. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 21. 05:571844.

    nekem is van egy ilyen "gyerek szaj" storym...

     

    sok eve, meg mikor a kislanyom csak 8-9 lehetett, otthon voltunk egy alkalommal, es elutazas elotti napon a szomszedbacsi atjott beszelgetni a kapuba, ahol eppen vendeget kisertunk ki.

     

    A bacsi mellesleg volt avos volt, utana meg rendor.

     

    aztan mondja hogy hallom holnap mennek haza Amerikaba...persze azert ott sem fenekig tejfel az elet!

     

    mire az en kis 8 evesem (aki ugyan Califban szuletett de perfekt magyar) azt mondta:

     

    nem Ako  bacsi, csak terdig!

     

    hogy jutott ilyen eszebe??? de azota is sokat mulatunk rajta...es milyen igaz!

     

    valoban nem fenekig tejfel az elet....de bizony terdig az!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_898905 (1811)
    2008-10-20  05:31
  59. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 21. 05:531843.

    hallottad ma hogy Mo-n fertozott tejtermeket adtak ki uzleteknek?

    sajt, tej, turo...meg nem is tudjak hogy hanynak!

     

    remelem nem valami kisgyerek fogja meginni a tejet!

    előzmény:
    leiw (1805)
    2008-10-20  02:20
  60. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 21. 05:521842.

    szia Gulumse

    hat en meg ilyet eletemben nem lattam!

    ha nem mondod hogy ez paradicsom , abszolut paprikanak nezem..

     

    finom??????? 

    előzmény:
    Gülümse (1796)
    2008-10-19  06:58
  61. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 21. 05:511841.

    azt mondod hogy nem ferfias?

    a fele orszag doglik erte!

     

    hahahahahah

     

    lattad a youtube-n a Obama girl?

     

    erdemes megnezni!

    előzmény:
    Selloke (1819)
    2008-10-20  12:08
  62. 2008. október 21. 04:491840.

    Szia,

    tudom, megkapom majd a magamet, amiert hozza mertem szolni a topicodhoz...

     

    DE: attol, hogy valamit nem mond be a tv vagy a radio, attol az meg lehet igaz. Tudod, annakidejen nem mondta be a radio, hogy mi folyik Auschwitzban - de azert megtortentek a szomoru dolgok. Nem mondta be sem a tv, sem a radio, hogy mit jelent a "Gulag" vagy "Recsk". Es nem mondta be sem a tv, sem a radio, hogy mi tortent Csernobilban. De attol, hogy nem mondta be sem a radio, sem a tv, es az ujsagok sem irtak meg - attol meg voltak es megtortentek a dolgok. Tehat attol, hogy MPiggy ir valamit, ami az o velemenye, attol o meg sem nem hazug, sem nem provokator. Miert kellene azt szajkoznia, amit az ostoba media mesel a primitiv amcsiknak....? Lehet, hogy nincs igaza, de a velemenye miatt nem kellene ot ennyire gyulolnod.

     

    Sajnos, az egesz topicodbol a vegtelen leszolas, a gyulolet es a kiabalas sut - es ez elegge szomoru. Le sem tagadhatnad, hogy magyar vagy. Ha Magyarorszagon elnel, te lennel az legnagyobb gyulolkodo - mindegy, kinek a partjan.

     

    Bocsanat, hogy irtam a topicodba, hogy levegot mertem venni es hogy meg mindig elek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1838)
    2008-10-21  03:14
  63. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 21. 03:191839.

    no most jol felhuztam magam!

     

    nem rad!

     

    magamra!

     

    hogy bedoltem neked, hogy beszelgetni akarsz!!!!

     

    te egy hazug ember vagy, es ezt igy ki is jelentem....provokalo, suket es vak!

    es meg hazug is!

     

    befejeztem veled...ne is irj ide, mert nem valaszolok neked!!!!!!!!

     

     

    előzmény:
    MPiggy (1837)
    2008-10-21  01:47
  64. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 21. 03:141838.

    Kati!

    erre a beirasodra nem meltatom a valaszt!

     

    ez mar PROVOKACIO ES ABSZOLUT HAZUGSAG!!!!!!!

     

    dorzsolt?????????????

     

    nagyszaju????????????????

     

    GYANUTLAN ELNOKJELOLT!!!!!!!

     

    neharagudj. EZzel veled befejeztem a beszelgetest!!!!!

     

    mert HAZUGSAGOKRA NINCS MIT VALASZOLNOM.

     

     

     ezt a sok hulyeseget amit most ideirtal TE TALALTAD KI, MERT MEG A TV MEG A RADIO SEM MONDTA!!!!!!

     

     

    előzmény:
    MPiggy (1836)
    2008-10-21  01:43
  65. 2008. október 21. 01:471837.
    Nem voltam egeszen vilagos. Arra kertelek, hogy te, mint Zs.Houston, az Independent Part elnokjeloltje valaszold meg a felsorolt dilemmakat- TE MIT TENNEL? Azt hogy ki miert rossz, tevelyedett es helytelen azt mar tobbszor kifejtetted................
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1833)
    2008-10-20  20:41
  66. 2008. október 21. 01:431836.
    Joe, the majdnem plumber nem szorul arra, hogy en megvedjem. Dorzsolt, nagyszaju ember, aki ugyesen megkavarta a gyanutlanul, maflan csapdaba hullo elnokjeloltet. Foltehetoen szandeka ellenere, de sikerrel. Hogy nem az, akinek McC. beallitotta, mostmar mindegy, hiszen szimbolumma lepett elo- mint Tiborc, a nep jajanak szoszoloja, terhenek hordozoja. Ennel jobban mar nem lehetne kihasznalni mindazt, amit kepvisel. Mi is az amit "kepvisel"??
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1835)
    2008-10-20  23:30
  67. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 20. 23:301835.

    no elfelejtettem valamit en is megkerdezni:

     

    mi a velemenyed arrol, ahogy masnap az Obama kampany nyilltan kigunyolta,  a tomeg altal kinevetette Joe , the plumber-t????

     

    szerinted jo huzas volt Obamatol?

     

    szerinted enyhen tulzas volt, attol aki allitolag a nepet , a kisembert akarja kepviselni

     

    vagy ez is megy a tobbi koze: nem kell odafigyelni! 

     

     

    es ugy altalaban, van a kisembernek joga megkerdezni valamit a Messiastol???????

     

    előzmény:
    MPiggy (1827)
    2008-10-20  19:55
  68. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 20. 20:471834.

    Obama szerinte sem egyenlo Fidel Castroval.

     

    igy igaz!

     

    mint ahogy McCalin sem egyenlo Bush-al

     

     

    előzmény:
    MPiggy (1825)
    2008-10-20  19:32
  69. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 20. 20:411833.

    A fiatalabb generacionak meg hozzajon az iskolazas, jovo biztositasa.

     

    Hat itt aztan csinaltak  a legnagyobb bakit! 

     

    megint csak arra apellalok hogy valamikor te iskolaba jartal, nem azert jutottal be mert TANULTAL...JOBB VOLTAL ....?????

     

    ez helyett ma mit probalnak:

    no child left behind!

     

    oh ja???????????

     

    mit eredmenyezett????

     

    nem a jokat hoztak feljebb....a rosszakhoz viszonyitottak, hogy az a szegeny gyerek aki nem akar tanulni, hadd menjen mar az IS at!

     

    lehuztak az egesz rendszert!

    igy nem a buta gyerek lett okosabb, az okos is elbutult!

     

    az okos, es intelligens feketek tiltakoztak a legjobban mikor eloallatak egy olyan otlettel, hogy ha valaki fekete, EXTRA creditet kap... hogy bejuthasson!!!!!!!!!

     

    NEM A ROSSZAT, A JOT KELL JUTALMAZNI!!!!!!!!!

     

     es a nagy liberalizmus, a nagy megertes ezt KIFORDITOTTA!

     

    az aki nem akar tanulni, dolgozni, az fog EXTRA TAX CREDITET kapni Obama szerint! hogy EGYENLO LEGYEN ....

     

    WRONG!!!!!!!!!!!!!!!!!

     

    a jot jutalmazzak! 

    az kapjon, AKI minnel tobbet dolgozik, szorgalmasan tanul, sporol,  EXTRA TAX CREDITET......

     

     

     

     

    előzmény:
    MPiggy (1827)
    2008-10-20  19:55
  70. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 20. 20:341832.

    Mert azt mondjak a szakertok- EZEK a legfontosabb dolgok- a munkalehetoseg, lakas , egeszsegugyi ellatas. A fiatalabb generacionak meg hozzajon az iskolazas, jovo biztositasa.

     

    penteken, vagy szombaton, en nem hallottam, a ferjem meselte, valakit megszolaltattak, es a hawaii egeszsegugyrol beszeltek.

     

    allitolag OTT probaltak azt csinalni (bevezettek) amit most Obama ajanl. Meghozza, hogy akinek van, fizet erte, vagy a vallalat, vagy o maga, azt ugy hagyni, akinek nincs az az allam ad, olcson ELERHETOT...

     

    3 honapig tartott!!!!

     

    mivel aki fizette, ugy gondolta, hogy bolond lenne, ha a masiknak sokkal olcsobban az allam ad. 

     

    logikus?????

    szerintem igen.

     

    es akkor elmondom hogy ez a szisztema miert bibis...elso kezbol tudom .

    a paromnak van egy vacation haza a tengerparton. 

    van ra:

    haz biztositas, tuz biztositas, szel biztositas, flood biztositas... tobb ezer evente...

     

    ha valami tortenik a hazzal, BIZTOSITVA VAN...

     

    ugyan ez igaz volt New Orleansban is...VOLT AKI MEGVETTE DRAGAN, HOGY LEGYEN NEKI!

     

    de ha nem volt.........mi tortent akinek tonkrement??????

     

    FEMA....allambacsi rendbehozza!!!!

     

    no most nem bolond aki MAGA MEGVESZI DRAGA PENZEN, azhelyett hogy megvarna hogyha tuz, viz, szel elviszi, MAJD ALLAMBACSI MEGCSINALTATJA???????????

     

    magyarul:

     

    ha ugy kapsz valamit hogy a SEMMIERT.... miert AKARNAL ERTE FIZETNI??????????????

     

     

    előzmény:
    MPiggy (1827)
    2008-10-20  19:55
  71. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 20. 20:271831.

    Azt, hogy a hazat ne vigyek el a fejuk folul.

     

    nem szabadna KENYSZERITENI  a bankokat, hogy olyannak adjanak hitel AKIKROL TUDJAK HOGY NEM TUDJA FIZETNI!!!!!!

     

    (lasd ACORN mukodes= kinek lett ez jo?????)

     

    remelem azt te sem allitod, akarmilyen liberalis megerto vagy, hogy az emberek NEM EGYFORMAK...

    ez sosem lesz megvalosithato, hogy mindenkinek minden legyen.

     

    igen is lesz, akinek BERELNI KELL.... es nem venni, amit majd nem tud fizetni, amit reszveny formajaban eladnak annak aki sporol, hogy ezzel TE aki sporoltal, befektettel johiszemuen, most elbukod, mert olyannak adtak a penzt, aki tudta hogy sosem fog fizetni...

     

    erted ezt a reszt, mert ez eleg komplikalt...

     

    (ezeket a subprime loan-okat a masodpiacon resztvenyek formajaban eladtak az egesz vilagon....es ez az ami most erinti az europai piacot itt...hogy olyan resztvenybe tettek a penzt, ami mogott NEM VOLT FEDEZET...)

     

    vagyis , azzal hogy jok vagyunk a "szegenyhez" nem biztos hogy segitjuk az egesz tarsadalmat... most MINDENKI BUKOTT, nem csak az akinek a loan-t odaadtak, AMIT NEM LETT VOLNA ELEVE SZABAD. 

     

     

    előzmény:
    MPiggy (1827)
    2008-10-20  19:55
  72. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 20. 20:221830.

    ez a fajta adorendszer jo volna mindenkinek, hogy miert nem tudjak megvalositani:

     

    a multkor meseltek 76ezer lobbista van a pumpalja a szenatorokat, a hazat, mindenki aki Washingtonban bele tud szolni

     

    no most attol fugg melyik part van tobbsegben, az annak kedvez aki tobbet pumpalt ..... vagyis ERDEK SZOVETSEGEK VANNAK...

     

     

    es amig erdekszovetsegek vannak, amig a lobbistak le tudjak fizetni a szenatorokat, ez a tax system nehezen fog megvalosulni, mert ha nem lenne erdek , nem kapnak az extra lefizeteseket.

     

    ez az adofizetes FAIR lenne...mert a fogyasztas aranyaban fizetnek...tehat a gazdagok tobbet, a szegenyek kevesebbet.

     

     

    előzmény:
    MPiggy (1827)
    2008-10-20  19:55
  73. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 20. 20:181829.

    Mikeppen lehetne munkat/kenyeret /nem csak cirkuszt/ biztositani mindnekinek aki hajlando megdolgozni erte? Meg biztonsagot, egeszsegugyi ellatast.

     

    ugy hogy az adokat eltorlik!!!!!!!

     

    ezt tobbszor, nagyon okos emberek megallapitottak, hogy attol hogy tobb az ado NEM JOBB A GAZDASAG!

    miert:

    mert a tobb ado dragabb termeket idez elo.

    mert a tobb ado vegett a vallalatok elmennek Kinaba, Indiaba

    mert a tobb ado MINDENKINEK TOBBE KERUL

     

    mert a tobb ado vegett igy mondtak : TRILLIOK vannak off shore bankokban! mert ott nem kell utana fizetni a gazdagnak.

    De ha be tudna hozni a penzet, mert itt tudna magas ado nelkul termeltetni, TOBB VOLNA A MUNKA

    OLCSOBB VOLNA A TERMEK

    MINDENKI JOL JARNA!!!!!

     

    egyszeru logika:

    ha a fizetesem teljes egeszeben megkapom, nem tobbet koltok?

    ha tobbet koltok, tobb termek fogy

    ha tobb termek fogy, tobbet kell ujra termelni

    ha tobbet kell termelni....tobb a munkalehetoseg

     

    ha a corporationtol nem veszik el ado formajaban:

    befektet

    a befektetesbol jobb korulmenyek, tobb munka adodik.

     

    hogy kene adozni:

    EZT is elmondtak:

     

    a FELHASZNALAS ARANYABAN!

     

    akkor lenne igazsagosabb az ado:

    mert akinek tobb penze van (azok a bizonyos gazdagok!) ugye tobbet koltenek, tehat tobb adot fog fizetni, mint aki welfar-en el... 

     

    de amig a welfar-es munka nelkul MEG KAP CSEKKET AZ ALLAMTOL...hat nagy marha lenne elmenni munkat keresni! 

    meg en szerintem IS! 

    előzmény:
    MPiggy (1827)
    2008-10-20  19:55
  74. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 20. 20:121828.

    nem mondom ilyet hogy sarat dobalsz...

     

    no akkor inkabb igy mondanam:

    nem vagyok sem szakerto, sem kozgazdasz, csak odafigyelek azokra a gazdasagi szakertokre, akik partatlanul, a gazdasagi felemelkedest nem a 700 BILLIO dollar bedobasaval oldattak volna meg.

     

    tehat elmondom OK hogy latjak, es en, mint laikus, miert tartom LOGIKUSABBNAK

     

     Te mindehhez jobban ertesz Zsuzsa.

    en ilyet sosem allitottam, ezt TE allitod!

     

     

    Mi egy financialisan konzervativ jozan, segitokesz, nem onzo  amerikai kozeposztalybeli polgar elkepzelese a szocialis bajok gazdasagi problemak  megoldasarol?

     

    ott kezdenem, hogy a mai feketek, akikkel beszelek, mind szorgalmas, es melysegesen eliteli az ugymond african/american welfar szisztemat.

    felhozok neked egy peldat:

    ha teneked mindened megvan ami kell az igenytelen eletmodhoz, vagyis van szines tv, sor, muros, es dolgoznod sem kell mindezert  miert mennel dolgozni????

    vagyis, a rendszer megszoktatta oket arra, hogy minnel lustabb vagy, tobb gyereket szulsz, az IS okay!

    hogy kene a nem dolgozokat munkara biztatni? ez nagyon komoly dolog, nem hiszem hogy a dolgozo kozeposztaly problemaja kell hogy legyen ezt megoldani.

     

    valami BUZDITO ero kene...hogy ne a lustasag legyen DIJAZVA!

     

    Hogy ne a rossz tanulo gyerek szinvonala legyen az atlag, mert attol a rossz tanulo nem lesz jobb, csak a jo is lesullyed.

     

    Tehat , valami MOZGATO  rugo kene ....hogy ez mi lenne, megmondom oszinten nem tudom.

    de hogy ezert a kozeposztaly legyen buntetve, az sem igazsagos.

     

     

     

    előzmény:
    MPiggy (1827)
    2008-10-20  19:55
  75. 2008. október 20. 19:551827.

    Te mindehhez jobban ertesz Zsuzsa. Ahelyett, hogy en probalkoznek ujra es ujra Barack munderjat megvedeni fikcionalis helyzetekben most inkabb Te mondd el nekem, hogy szerinted mikeppen kellene mindezt MEGOLDANI? A multkor egyszer  azt mondtad en sosem kerdezlek teged..hat most kerdezlek.

     

    Mi egy financialisan konzervativ jozan, segitokesz, nem onzo  amerikai kozeposztalybeli polgar elkepzelese a szocialis bajok gazdasagi problemak  megoldasarol?

     

    Mikeppen lehetne munkat/kenyeret /nem csak cirkuszt/ biztositani mindnekinek aki hajlando megdolgozni erte? Meg biztonsagot, egeszsegugyi ellatast.

     

    Azt, hogy a hazat ne vigyek el a fejuk folul.

     

    Mert azt mondjak a szakertok- EZEK a legfontosabb dolgok- a munkalehetoseg, lakas , egeszsegugyi ellatas. A fiatalabb generacionak meg hozzajon az iskolazas, jovo biztositasa.

     

    Mindez meg nem luxus, talan inkabb az Amerikan Dream szeliditett valtozata.

     

    Az,  hogy a nagyvallalatok  privilegizalt helyzetben vannak , adokedvezmenyt elveznek nem tunik a legjobb megoldasnak. Hiszen ez volt a kozelmultban, ez van most is.

     

    Ha most visszadobod a labdat, miszerint en uszitok, kritizalok...sarat dobalok, akkor igerem csondben maradok-mert akkor koztunk a beszelgetes  tenyleg remenytelen.

     

    Es ha azt mondod, azert vannak bajok, mert minden politikus huncut, lop csal es hazudik- hat az se igazan valasz. Lehet, hogy igaz, de ELMELETILEG te akkor is ossze tudod foglalni mit kellene, hogy kellene. Kandidatustol uggetlenul.

     

    Legalabb egyszer ne en legyek az almodozo, a magas lovon ulo...masokat lekezelo...a kibic, akinek semmise draga.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1824)
    2008-10-20  18:18
  76. 2008. október 20. 19:381826.

    Sajnos, Houston ez  igy  van.  Ha mi dragabban  gyartunk  valamit  mint  a  tobbiek,  akkor  azt  senkisem  fogja  megvenni  tolunk.

     

    Sajnos, ezek  a  bajok  mar  sokkal  regebben mint  most,  a UNION-okkal  kezdodtek. Olyan  magas  fizetest kertek  (es  kaptak)  a  munkasok,  hogy alig  maradt  mar  profit.

     

    Emellett meg a  a tax is fojton emelkedett.  Ahanyszor a demcsik voltak  uralmon,  a  kozgazdasag  egyre  romlott.

     

    Szocializmussal  nem  tudjak  ezt  sosem  rendbehozni.

    Kinaban is  csak  azert nol az  ALLAM vagyona,  mert  rabszolgasorban  dolgoznak  meg ma  is  az  emberek.

    No, de o"k azzal dicsekszenek,  hogy  naluk  most  "senkisem  ehezik".

    Ajanlom Ms. Piggieknek,  hogy  eljenek  1 tal rizsen naponta,  es csak azutan szidjak az USA-t.

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1824)
    2008-10-20  18:18
  77. 2008. október 20. 19:321825.

    En is hallottam amit mondott- nem egeszen errol van szo. Semmikeppen sem arrol a sokaknak felelmetes "elosztasrol" szetosztasrol ami az atkosnak maig rettegett tulajdonsaga volt. Az allamositasrol avagy a nagygazdak padlasanak tisztara sopresetol...

     

     Az adozas maga  "szetosztas" mindig is az volt, ha tetszik ha nem

     

    Ez a tulajdonsaga, ezert talaltak ki...valamikor nagyon regen. van amikor igazsagosabb, van amikor kevesbe . A republikanusok maskeppen, mas quotaval szandekoznak "osztogatni" de nincs szandekukban megszuntetni az adozast.

     

    Aki fizet, az ugy erzi, hogy ket kezzel ad azoknak, akiknek kevesebb van- nincs olyan halando aki boldogan tenne-.

     

     

    Kanadaban a "jobban meno" provinciak tobbet adnak az allamkasszaba mint a szegenyebb, kevesbe szerencses orszagreszek lakoi. Az egeszsegugyi biztositasra, utakra, hidakra, etc. / ezeket a kiadasokat  mindig reszben a helyi provinciai kormany kasszaja, reszben az allam tamogatasa teszi lehetove/

     

    Kerdezd meg  Alberta olajmagnasait vajon mi a velemenyuk rola? Allando a  vitazas mikeppen kene "megreformalni".

     

     Semmikeppen sem szolgalja a "szeressuk egymast gyerekek" elkepzelest.

    Az orszag gazdasagi rendszere megis kapistalista, meg igy is. Megha  a juttatasok maskeppen is vannak ki-kalkulalva, megszervezve,  mint az Allamokban. Europa gazdasagilag fejlett orszagai is kapitalistak- .

     

    Amit Obama oly idetlenul fogalmazott meg es azota is uton utfelen idezik, "out of context "az nem a szocializmus eloszele.

     

    A nagybankok oly bokezu kisegitese a mult heten, az a teny, hogy az allam komoly reszvenyesse valt -magankezben levo penzintezmenyekben/?/ az sokkal inkabb szokatlan lepes volt egy kapitalista gazdasagban.  De ugy tunik segiteni fog- legalabb is behuzta a kezifeket a lejton lefele.

     Ami nem jelenti azt, hogy mostantol fogva behuzott kezifekkel kell majd kozlekedni.

     

     

    ha nekem,-igy a  a fakanal mellol,  kenetteljesen szonokolva nem is  hiszed el, talan Colin Powel szavait meggyozobbnek fogod talalni. O megiscsak jobban erti a dolgok lenyeget.  

     

     Obama szerinte sem egyenlo Fidel Castroval.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1823)
    2008-10-20  18:13
  78. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 20. 18:181824.

    no de vitatkozzunk:

     

    szerinted mi tortenik egy vallalat mit csinal ha felemelik az adojat????

     

    szerintem eddigi tapasztalat alapjan ez:

     

    1. kimegy onnan, es elmegy ahol olcsobb (lasd Califbol is sorban eljottek )

     

    2. mivel corporation nem fizet adot, mert RATESZI A TERMEKRE, (ez resze a kolcsegnek!!!) es a termek annyival dragabb lesz!

     

    vagyis, TE , aki megveszi, mindegy hogy szegeny vagy vagy gazdag, ha vasarolsz, EZT a TOBBLETET MEG KELL FIZETNED.

     

    vagyis: amikor a corporation tax emelkedik MINDEN DRAGABB...TEHAT MINDENKINEK EMELEST JELENT. 

     

    nagyon szivesen veszem, ha megcafolsz, hol teved az elobbi 2 pontban. 

    es szerinted miert viszik el a munkakat, mondjuk Kinaba meg Indiaba, ahol 25 cent az oraber?????????????? 

     

    kivancsian varom valaszod!!!!!

    előzmény:
    MPiggy (1822)
    2008-10-20  16:18
  79. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 20. 18:131823.

    Senki sem akarja "ujra elosztani"... dehat hiaba magyaraznad.

     

    nem ertelek!

     

    legyszives magyarazd el!

     

    Obama sajat szajabol jon:

     

    wealth redistribution!!!!!

     

    szerinted EZT IS HAZUDJA??????????

     

    vagy ha ugy gondolod hogy FELREERTJUK

     

    legyszives ha te hallod ezt, NEKED MIT JELENT??????mond el!

     

     

    előzmény:
    MPiggy (1822)
    2008-10-20  16:18
  80. 2008. október 20. 16:181822.

    Teljesen igazad van, a bor szine mar jocskan elkopott az elmult ev kuzdelme alatt. Legalabb is a felszinen. Mar nem donto jelentosegu. Sokkal fontosabb az a teny, hogy a valsztok jelentos szazaleka azonositja az olyan nagyon rettegett "szocializmussal'.

     

    Hogy felelmuk megalapozatlan? Az nem szamit.

     

    Ha percenkent hallod a TV-ben, radioban emlegetni, latolgatni, vitatni, cafolni...aztan ujra elorol az egeszet....akkor biztosan ugy van. Marpedig az atlagember szemeben ennek meg a halvany gyanuja is olyan mint a voros poszto /no pun intended!/

     

    Senki sem akarja "ujra elosztani"... dehat hiaba magyaraznad.

     

    Amikor a 3 eves gyerek szornyeteget hisz a ruhasszekrenyben, hiaba mondod, "ugyan dehogy!" hiaba nyitod ki az ajtot es mutatod "hiszen nincs itt semmi!'. szamara valosag, o latja, erzi, tudja.

     

    Tul koran adtad fol a remeny az oreggel kapcsolatban. Meg semmit sem vesztett el. Barack  ezusttalcan , keszsegesen, mit sem sejtve hozta neki az utolso szalmaszalat...

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1817)
    2008-10-20  07:24
  81. 2008. október 20. 12:141821.
    megvalasztjak
    előzmény:
    Selloke (1819)
    2008-10-20  12:08
  82. 2008. október 20. 12:121820.
    Kivancsi, en is kivancsi vagyok, ma hol elsz?
    előzmény:
    kiváncsi1 (1816)
    2008-10-20  06:57
  83. 2008. október 20. 12:081819.
    Hat latod, hogy jobban kesz van, inkabb egy szinesboru, mint egy no. Vilagos tenyek. A nok fejet meg mindig ketlik, hogy ugyan egy kis agy is rejlik vajon tenyleg benne? Ha igen, az szinte hihetetlen. Latod, Sarah-ot is arra szeretnek kenyszeriteni, hogy szoljon, amikor nem tud valamit. Mint egy kisiskolast. Gugyognenek neki, ha hagyna ugyan. Hogy miert valasztjak Obamat? Mert o jol tudja nekik mondani, amit hallani szeretnenek. Mert nincs jobb jelentkezo. Fiatal, van akinek tetszik is, mint pasi, az en szememben o egyaltalan nem ferfias, de ez nem oszt, nem szoroz. Hogy aztan az o sorsa mi lesz, ha megvalaszjtak, nem tudjuk. Vagy jol megszivja, vagy mi ot es nyoghetjuk ujabb 8 evig mar meg ot.
    előzmény:
    kiváncsi1 (1816)
    2008-10-20  06:57
  84. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 20. 07:251818.
    most hol elsz, ha meg szabad kerdezni?
    előzmény:
    kiváncsi1 (1816)
    2008-10-20  06:57
  85. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 20. 07:241817.

    hat nagyon kivancsiak vagyunk mindnyajan!

     

    es nem a bore szine miatt van szerintem a legtobb embernek a problema Obamaval, hanem a szocialista gondolkodasmodja, hogy vagyon ujraelosztast elkezdje...

     

    szerintem ERRE nem vagyok biztos hogy meg Amerika kesz!

     

    de hat sok butuska ember van, ki tudja:

     

    pl...

     

    egyik mondata ez:

    A Bush kormany es McCain, ugye aki ugyan az !!!! a nagy corporation-neknek adja az adokedvezmenyt...

     

    en a kozeposztalynak, es a corporation...fizessen!

     

    Obama...Obama...zug a tomeg!

     

    a kovetkezo mondata:

     

    megakadalyozom hogy a nagy corporation-ek elvigyek a munkat mas allamokba, itt kell maradjanak, es nektek adni a munkat, az amerikai dolgozoknak....

     

    Obama...Obama ....zug a tomeg!

     

    es nem veszik eszre, hogy a 2 mondat...EGYUTT NEM MUKODIK!!!!

     

    ennyire "gyakorlott " az economy-ban!!!! (a 300 tanacsadojaval)

     

    es ennyire birka a tomeg!!!!

     

    mindent ami SZEPEN HANGZIK....Obama....Obama... 

    előzmény:
    kiváncsi1 (1816)
    2008-10-20  06:57
  86. 2008. október 20. 06:571816.

    Haló és mindenkinek kívánok egy nagyon szép napot.

    Ez az első alkalom, amikor ide benéztem, és ha megengeditek, szeretnék hozzászólni. Én 42 évig éltem Kanadában és az én véleményem szerint az USA még nem kész, arra hogy egy nigró legyen az Egyesült Államok elnöke. Szerintem még egy női elnök is meg fogja előzni a szines bőrü elnököt. Persze ez csak az én véleményem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1)
    2008-08-29  05:04
  87. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 20. 06:361815.

    latod?

    lehet hogy ENNEK IGY KELL LENNI!

     

    mindennek oka van!

     

    ha Obama nyer, annak is!

     

    (es semmi esetre sem a marha nagy tehetsege, meg amit eddig felmutathat pl az ACORN tevekenysegebol )

     

    hogy mi az oka?

     

    majd megtudjuk!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_898905 (1813)
    2008-10-20  06:30
  88. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 20. 06:321814.

    en is elolvastam a cikket, nem is tetszett mint irtam, de ugy elmerultem benne, hogy a cseszeket a polcon mar nem is vettem eszre! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_898905 (1810)
    2008-10-20  05:18
  89. 2008. október 20. 06:301813.

    Hallottatok,  bizonyara  mindannyian  a  hires  Mike  Dittka-rol?

    (magyar  szarmazasu  coach/sport ember)

     

    Ezt a  cikket ma olvastam  rola-----

    "Mi lett  vooona,  Ha...."   

     

    Sun Oct 19, 2008 11:39 am EDT

    Could Mike Ditka have derailed Barack Obama's ascendancy?
    By Chris Chase

     

    Barack Obama's easy win in the 2004 Illinois Senate race catapulted him to national fame and set him on his current path toward the White House. It was a convincing victory that is now but a footnote in the career of the Democratic presidential nominee. But that victory wasn't as assured as it appears in retrospect. For a few days in the summer of '04 there was the very real possibility that the Republican opponent in Obama's first major election battle race would be Chicago Bears coaching legend Mike Ditka.

    Jack Ryan had won the Republican primary that year, but dropped out of the race after the release of embarrassing papers from his high-profile divorce with actress Jeri Ryan. The vacancy left GOP leaders in the state scrambling to find a replacement. With fears that the election was all but lost, Republicans wanted a major name to turn the tide. Ditka was that name.

    For days the press played up the "will he or won't he" stories about Ditka's possible candidacy. The Drudge Report even said that Ditka would declare his entry into the race. But, in the end, Ditka rebuffed the offer, saying he didn't want to go through the rigors of a campaign or give up his lucrative jobs as an NFL analyst at ESPN or as an endorser of a casino and car dealership.

    There's no way to know whether Ditka would have won but, remember, Obama was still a virtual unknown in Illinois in June of '04. Had Ditka run and won, Obama most-assuredly wouldn't be running for president today. Either way, the Hall of Famer almost certainly would have received more than the 27% of votes that eventual nominee Alan Keyes garnered in November. And you know he'd have locked up the endorsements of these three potential voters.

     

    előzmény:
    Selloke (1812)
    2008-10-20  06:21
  90. 2008. október 20. 06:211812.
    Szerencsenkre az ilyen rosszindulatu megjegyzesekre nem ijedunk meg. Hosszu idok tapasztalata.
    előzmény:
    Gülümse (1794)
    2008-10-19  06:04
  91. 2008. október 20. 05:311811.

    Kozben ez jutott eszembe----sok evvel  ezelott,  amikor  tenyleg meg csak  "kezdok"  voltunk  itt,  volt az akkori  tarsasagunkban  egy idosebb magyar,  aki persze  mindent  jobban  tudott mindenkinel,  es nagy orommel  osztogatta  az  eszt.  Sokan  meg  is  hallgattuk  a  vegtelen  meseit,  mert  ugye  "zoldek"  voltunk  meg  akkor,  es  tanulni  akartunk,  o  meg mar  valami  20  ev  ota  itt  volt--------

    szoval,  egyik delutan ott ult  a mamammal,  es egy par mas  magyarral, es megint  arrol volt  szo,  hogy  "ha ez  lett  volna,   ha  ugy lett volna"--  mar  a  konyokomon  jott  ki  a  dolog.

    Ekkor  a  szomszed kisfiu,  aki  akkor  kb.12   eves  volt, es  atjott  jatszani,  hirtelen  azt  mondta:  "Mister  if  you  are  so  smart,  how  come  you are  not  rich??"  (Uram,  ha on  olyan  okos,  hogy-hogy  nem gazdag?")  

    Majd megfulladtam a  visszafojtott  a rohogestol,  a  kisfiu kiszaladt,  a  mamam  boszen  "bocsizott", en  elbujtam  a  konyhaban---   a  bacsi  felhaborodott,  hogy  " ezek az  amcsi  gyerekek milyen  pimaszok...."  stb  stb.

     

    Azota  en is  mindig  EZT  mondom!!!

     

    slussz  pasz.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_898905 (1810)
    2008-10-20  05:18
  92. 2008. október 20. 05:181810.

    Sajnalom ezt a szegeny kis Bogar  bacsikat.  Olyan  ijedten  nez ki,  azzal  a  kis szakalkajaval,  olyan  mint  egy  menye't.

    Ott ul a a kis vacak  konyhajaban,  feje  folott  egy  polc, valami olcso  cseszekkel...  talan  elteben  eloszor  lett  meginterviewolva???

     Kerdezlek,  mit tud  ez  penzrol  es  gazdasagrol??  Hiszen  nincs  egy  fityinge  esm!--

    Vicces  amikor  ilyen  alakok jol bemondjak  a  Nyugatnak,   vagy  barkinek  aki  hajlando  vegighallgatni,  hogy  mi  a baj a  vilagban....

     

    Aztan, persze  sokan  elolvassak  a  cikket....

     aztan....

      "egy bolond  szazat  csinal"....

     

     

     

     

    előzmény:
    Gülümse (1801)
    2008-10-20  01:25
  93. 2008. október 20. 05:001809.

    BRAVO Leiw!!!!

    Csak igy tovabb!

     

    Kezdjed  el "grassroots"  alapon a  kornyekeden,  ahol  laksz,  aztan  varos,  State..stb.  stb...

     

    Sok sikert  kivanok!  MINDEN LEHETSEGES  ha  valaki tenyleg  akarja!!!!!!

     

     

     

    előzmény:
    leiw (1805)
    2008-10-20  02:20
  94. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 20. 03:351808.

    erdekes a cikk...de sok minden felett el lehet ezzel az urral is vitazni!

     

    az viszont abszolut nem tetszett, hogy mint "szakerto" a cikk vegig kritizal!...de egyetlen mondat nincs benne, hogy mint ennek tudosa, MI LENNE JOBB!!!!!

     

    megallapitani mi a rossz, nem nagy cikk! hiszen eljuk, tapasztaljuk!

     

    de hogy mit ajanlana ugy a rothato kapitalista, vilagot kizsakmanyolo Amerikanak  hogy megalljon a "rothatadasban", vagy hogy miert van hogy az egesz vilag hagyja magat kizsakmanyolni, holott kezukben az ugymond eroforrasok, errol egyetlen szot sem beszel az ur!

     

    ezert osszesegeben a cikk nem tetszik! 

     

    a magyarorszagi multikat is lehet cikazni, konnyu...de nelkuluk ott all az orszag teli munkanelkulivel. Tehat az ur adhatna mondjuk egy ket tanacsot, hogy mit is kene tennie mondjuk a magyaroknak hogy ne legyenek ilyen kiszolgaltatottak, es ennyi munkanelkuli.

     

    Mellesleg leiw, surun, de nagyon jol osszefoglalta .

     

     

    előzmény:
    Gülümse (1801)
    2008-10-20  01:25
  95. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2008. október 20. 03:191807.

    szia Pimpike!

    no nem is tudtam, hogy eddig te is kukkolo voltal!

    de azert orulok hogy a vegen csak nem birtad ki hogy ne szolaj meg!

     

    Megmondom oszinten, hogy meglepett, sot nagyot csalodtam C.Powellben.

     

    miert?

     

    mert (nem hallottam de a parom mondta) hogy o is felhozta azt a hamis HAZUGSAGOT, HOGY OBAMA JOBBAN MEG TUDNA OLDANI AZ ECONOMYT!

     

    kar hogy a mi utcankba nem jar Obama ur, mert nekem is volna egy nagyon szimpla kerdesem:

     

    tessek mondani, hol tetszett tanulni, ES MEKKORA GYAKORLATTAL TETSZIK RENDELKEZNI ILYEN TOPIKBAN HOGY 

     

    BUDGET

    TORVENYHOZAS

    ECONOMY

    MANAGEMENT

     

    azt an ha valaszt KAPNEK....kielegitot, azhelyett hogy az EN  multamat kezdenek  kotoraszni, majd eldontenem hogy Obama ur legyen e.

     

    a baj csak az, hogy sajnos McCain sem rendelekezik nagyobb management gyakorlattal...hiszen o sem dolgozott maganak egy napot sem!

     

    nem lehetne kezdeni elolrol a jelolest???? mondjuk csak 1 honapig tartana? 

    sokkal olcsobb IS lenne! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277327 (1800)
    2008-10-20  01:13
  96. 2008. október 20. 02:241806.
    Minden oke nalunk Pimpike....majd a jovo hetvegen felhivlak, jo? .....kellemes hetet, jo egeszseget a mamadnak!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277327 (1803)
    2008-10-20  01:58
  97. 2008. október 20. 02:201805.
    Magyarorszag egy kis orszag, attekinthetobb mint egy nagy bohom. Sosem ertettem hogy miert nem lehet mindent megreformalni. Ha nekem a csaladban anyagi es mas problemaim lennenek akkor tuti hogy leulnek a csaladdal tervet, meghozza esszeru tervet kesziteni hogy hogy masszunk ki belole es kimeletlenul vegrehajtanam, igaz hogy a csalad ele teve az evi tervezetet, havonta ismertetnem hogy hogy allunk es kesz! Miert nem lehet ezt megcsinalni nagyban? Miert nem lehet otthon talalni, palyazatra kiirni hogy leinformalhato tisztesseges elnokot es a steppjet keressuk, gyerunk, akarki jelentkezhet aki ugy erzi hogy tudasban, tisztessegben meg tud ennek felelni es kirugni ha nem, meg sem varni hogy leteljen az ideje. Eloszor is megerositeni a rendorseget piszkosul, mindenert buntetni hogy az emberek megertsek ha maskeppen mar nem tudjak hogy  mas idok jarnak! Kimeletlenul  dolgozni zavarni azt a reteget amelyik a csaladi potlekbol akarna megelni, masok boren henyelni. Nem turni az adocsalast, akarki az illeto, leultetni, behajtani rajta. Megertetni az emberekkel hogy abbol meg sosem szarmazott jo ha a lab kilog a takaro alol, csak arra koltsenek amire jut, nagy hazat az vegyen akinek ott a markaban a penze ra. Ha valaki gazdag, hat legyen gazdag ha azt a penzt tisztessegesen kereste vagy orokolte akkor megerdemli. Es kitiltanam azt a sok ocska reklamot amik felesleges penz szorasra biztatjak az embereket. Visszaallitani a regi jobb egeszsegugyet, megtiltanam a borravalozast am rendesen megfizetnem az orvosokat de elvarnam toluk a turelmes jo munkat.....annyi mindent lehetne csinalni istenkem....igaz hogy szocilalista ize lenne a dolognak,-hataztan.....a lenyeg az hogy az emberek felelem nelkul elhetnenek hogy mi lesz a holnappal......egy alapszint kene mindenkinek kotelezoen.....lakas, barmilyen de senki jusson a hid ala, normalis ennivalo/ de nem innivalo, az igyon akinek telik ra anelkul hogy a csaladjat nyomorba dontene/ aztan a luxusra csak az koltson akinek telik ra......
    előzmény:
    Gülümse (1801)
    2008-10-20  01:25
  98. Torolt_felhasznalo_277327
    Torolt_felhasznalo_277327
    2008. október 20. 02:061804.

    Jó éjszakát ! Mennem kell ... Készülök a hétfôre . Hív a kötelesség ...

    Minden jót kívánok minden Honfitársnak .

    előzmény:
    leiw (1802)
    2008-10-20  01:37
  99. Torolt_felhasznalo_277327
    Torolt_felhasznalo_277327
    2008. október 20. 01:581803.

    Nagyon ritkán jövök ... Anyukámmal nincs minden rendben most sem , a gépem is vacakol . Néha bekukkantok ... Nézted a Saturday Night Live-t ?? Nem ijedôs a Sarah !  Hogy Ő sem tapasztalt eléggé ? Mint kormányzó , több problémát oldott meg mint barack a két éves senatorsága alatt , amikor is kerek 100 alkalommal "jelen"-nel szavazott . Én nagyon remélem , hogy nemcsak Te , hanem mások is , akik eddig közömbösek voltak (például a húgom , meg néhány barátnôm) most meggondolják a dolgot . Minden szavazat számít . Nagyon örülök , hogy ezt az utat választottad . Hallatni kell a véleményünket , mert a hallgatás , beleegyezés .

    Ti ? Jól vagytok ?!

    előzmény:
    leiw (1802)
    2008-10-20  01:37
  100. 2008. október 20. 01:371802.
    Szia Pimpike!  Emlekszel a beszelgetesunkre? Hat igazad van, elmegyek szavazni.....vagyis ellenszavazni megyek. Ne aggodj Joe the Plumber elszedett nehany szavazatot Baracktol. Persze hogy megijedtek tole, Palintol is betojtak, a ket hatralevo heten meg lehet hogy elokotornak a tarsolyukbol valamit vagy valakit, igazabol most kellett volna a frocsogo papot bedobni, sajnos elsiettek a dolgot. Egyebkent a pap tele lehet haraggal hogy dobtak, meg o is felhozhat  egysmast. Hogy vagy egyebkent? Ugy orulok hogy latlak! Fokeppen itt latlak!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277327 (1800)
    2008-10-20  01:13

Címlap

top