Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A HIT gyülekezetről

farkasnora
Létrehozva: 2003. május 5. 11:48
Számomra olyan ellentmondásos ez a dolog. Egyrészt rengeteg riportot láttam, ahol a hozzátartozók mindenféle rosszat mondanak a HIT gyülekezetről, közben meg azt látom a közvetítésekben, hogy rengeteg boldognak, kiegyensúlyozottnak látszó, jólöltözött, jókülsejű emberek ezrei vesznek részt ezeken az istentiszteleteken.
Hipnotizálva vannak, vagy tényleg ilyen kiegyensúlyozottak és boldogok ezek az emberek? Nagyon sokat gondolkodom mostanában ezen, és irigylem őket, mert én mindig olyan feszült, zaklatott és kiegyensúlyozatlan vagyok, róluk meg sugárzik a béke és a harmónia.
Nagyon várom a véleményeteket!
  1. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2003. május 5. 14:2851.
    Koekje ezzel nem tudok vitatkozni! A legtöbb embernek tényleg kell tartozni valahová. Azonban azt is gondolom, hogy akkor hiszünk igazán, amikor magunkban belül megtaláljuk a hitet. Nem akkor, amikor az agyunkat mossák. Bár tény, hogy egy bizonytalan embernél ez elég hamar célt ér. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354914 (48)
     
  2. Torolt_felhasznalo_316408
    Torolt_felhasznalo_316408
    2003. május 5. 14:2750.
    Ez elég kemény. Azért hallottam dolgokat a hitesekről, de eddig ez a leggázabb.
    Tudjátok, azért nagyon könnyen elszalad a ló a keresztényekkel és már nem Isten igéjét tartják fontosnak, hanem a szentségük. Mint a képmutató farizeusok.
    Lehet, hogy a no-sexet is ennek gondoljátok, de nálunk nem képmutatás. Nem kínoznám magam, ha nem lennék biztos abban, hogy ezek után jobb következik.
    És az biztos, hogy aki ilyen dolgokat csinál mint hallonnal és a családjával az ugyanolyan büntit fog kapni ha nem bánja meg, mint aki lop, csal, hazudik stb.
    előzmény:
    Hallon (41)
     
  3. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2003. május 5. 14:2549.
    Most engem tényleg érdekel, hogy bennem van-e a hiba? Én sem akarom senki nézeteit kigúnyolni, még akkor sem, ha esetleg nem értek egyet velük. De néha azon gondolkozom, hogy lehet, hogy az én készülékemben van a hiba, mert másképp gondolkozom sok mindenről! És még egyszer hozzáteszem: nagyon vallásos családban nőttem fel, mára azonban a legtöbb dologtól mereven elzárkózom. és nem tudom isteni irányításnak felfogni az engem ért örömöket, vagy csalódásokat. Nem tudom elfogadni, hogy Isten megszabja nekem, hogy mikor és kivel éljek szexuális életet, azt szabad-e nekem élvezni, vagy esetleg bűn. . . Ha ezt Isten komolyan gondolná, nem teremtette volna az embreket alapvetően poligámnak és olyannak, aki örömszerzés céljából is él nemi életet. . .
    előzmény:
    pilcsi (45)
     
  4. 2003. május 5. 14:2548.
    Nekem, mint katolikusnak az a velemenyem, hogy a HGY rosszabb, mint ha valaki ateista (szigoruan maganvelemeny!).
    De.
    Miert vannak olyan sokan? Miert csatlakozik egyre tobb emberke, holott mar annyi minden rossz kiderult roluk? A valasz egyszeru: mindenkinek szuksege van hitre. Hogy most ez istenhit vagy "magamban" hit, az tok mindegy. A hitgyulis ismeroseim tulnyomo tobbsege ateista volt, vagy vallasi gyokereit elvesztett zsido, kereszteny. A HGY es az altala nyujtott szoros kozossegi elet betolt naluk egy urt: vegre tartozna valahova, ahol mindenki egyforma, elfogadjak oket es vegre hihetnek valamiben: (allitolag) Istenben.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (46)
     
  5. Torolt_felhasznalo_652077
    Torolt_felhasznalo_652077
    2003. május 5. 14:2247.
    Egyébként tuti, hogy a topikinditó "farkasnora" ebből egy szép cikket fog kanyarintani valamelyik női lapban. ;-) Sűrűn köszöni is nekünk a hozzászólásainkat. . . Mindenesetre én ezzel tényleg befejeztem. :-)))))))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2003. május 5. 14:2146.
    Elképesztő amiket írsz! én azt nem értem, hogy értelmes embereket hogy lehet ennyire meghülyíteni? Főként manapság, amikor már szinte mindenki hallott rossz dolgokat!!! Az a baj, hogy mikor vallásról, illetve gházakról van szó, sajnos pont annyira az indulataim vezetnek, mit amikor politikáról! És egy ponton túl nem tudok érvelni:(((
    előzmény:
    Hallon (41)
     
  7. Torolt_felhasznalo_652077
    Torolt_felhasznalo_652077
    2003. május 5. 14:2045.
    Ne tedd kedves Sherpa! Nem érdemes! Sajnos ezeket a vallási normákat halandó ember tényleg nem tudja betartani saját erejéből. Persze próbálkozni lehet. ;-)

    Elnézést kérek mindenkitől. Nem akarom senki hitét kigúnyolni, csak a saját korlátoltságomon nevetek. :-)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (40)
     
  8. 2003. május 5. 14:2044.
    Sherpa, csak ennyit: TOLERANCIA!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (40)
     
  9. Torolt_felhasznalo_316408
    Torolt_felhasznalo_316408
    2003. május 5. 14:1843.
    Írtam privit philoména, plüssmackó.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_333608
    Torolt_felhasznalo_333608
    2003. május 5. 14:1842.
    jaj, ne szálljon el az agyad. Könnyen le lehet vezetni az indulatokat. Élvezetesen.
    :-))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (40)
     
  11. 2003. május 5. 14:1741.
    Ami rosszat hallotatok a HGY -röl az mind igaz, söt. . . .
    Sajnos nekem az anyám járt oda 10 évig és sokszor én is elkísértem , úgyhogy tudom, mit beszélek. Emiatt költöztem 18 évesem egyedül külföldre, mert elviselhetelen volt vele élni, "hála" a gyülekezetnek . Szerencsére pár éve rájött, mekkorrát tévedett és otthagyta öket. De az a 10 év rengeteg kárt okozott a kapcsolatunkban.
    Minden alkalommal hatalmas kosarakba gyüjtötték a pénzt , és mindenbe beleszóltak: hogy öltözzön , kivel barátkozzon s. t. b. az ember. A gimnáziumukban több gyereket bántalmaztak nevelés cimen.
    Ezt mind azzal indokolták hogy "ez tetszik az Ůrnak".
    Egy ismerösömet hozzákényszerítették egy pasihoz akit csöppet sem szeretett azon a címen, hogy a pasinak "azt mondta az Ůr" hogy öt kell elvennie. A nö egyetemet végzett az ürge 8 általánost. Semmi közös témájuk nem volt.
    Napokoig böjtöltek és imádkoztak vele , és végül elhitte hogy igazuk van és igent mondott. (Rosszul volt az éhségtöl szegény. )Azóta is bánja. Čn pedig megismerkedtem ott egy aranyos fiúva, de a házicsoportvezetöje eltiltotta öt tölem , mert azt mondta, ha az ember vonzónak talák v. kit az a "sátán müve" , olyat kell elvenni akibe nem szerelmes, akit nem kíván, hanem akivel jól tud közösen imádkozni és az "Ůrat szolgálni". Čs még rengeteg ilyen esetröl tudok.
    Ne menjetek oda, az Istennek SEMMI köze nincs a Hit gyülekezetéhez!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2003. május 5. 14:0840.
    Ha még sokáig feszegetjük az erkölcsös nemi életet, annak két következménye lesz rám nézve: 1. pillanatok alatt elszáll az agyam
    2. meg fogok sérteni többeket. . .

    Megőrülök ezektől a bigott dolgoktól!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2003. május 5. 14:0239.
    Nézd Judit. h. . . én minden vallást tiszteletben tartok, akik teljesen vallásosak, azok általában nagyon rendszerezett emberek, tehát ez tiszteletreméltó. De pl. egy 20 éves lány, ki instabil, nem találja magában a világot, netántalán vki a gyülekezetet választja megoldásul. Ezt aláírom. Tegye, előttem is mondták sokan, szíve joga. De honnan tudják, hogy melyik a "jó gyülekezet"? Fülhívják telefonon a tudakozót, hogy "Jónapot kívánok, keresek egy megbízható gyülekezetet, hol találok a 14. kerületben?". . Ez mondjuk elléggé mesés példa volt, de vhogy "lerajzoltam" a képet erről a szituációról.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_316408 (35)
     
  14. 2003. május 5. 14:0238.
    általában exapósom szövege jön be a legjobban. . . ajtó kinyit Jehovás meglát "Nem veszünk semmit !" ajtó becsuk. . .

    Kedves Judit. h. nagyon tisztelem erkölcsi tartásodat, de nem tartom jónak. . a paráználkodás tekintetében legalábbis :) nekem volt egy nagyon hívő barátnőm. . cca 20 éves lehettem. . két hetet jártunk. . amikor bejelentette hogy előbb esküvő utána szex . . . akkor én bejelentettem hogy viszlát. . . kívánom hogy ne csalódj eszméletlen hatalmasat. . . őszintén kívánom. . . ugyanis ezek nem egyszerű dolgok. . talán sohasem ismered meg a szexuális boldogságot. . -mondjuk ez nem fog zavarni annyira mert ha - ne adj isten - így lenne akkor sem tudod hogy miről beszélsz . . . ha nem így lesz akkor jól szorítottam érted. . .
    Mackó fejet csóvál. . öt év . . nem semmi tisztellek
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_316408 (35)
     
  15. Torolt_felhasznalo_316408
    Torolt_felhasznalo_316408
    2003. május 5. 13:5537.
    ja, és most be is fejezem a hozzászólásaimat, mert aztán túlesek a ló túloldalára. . . nem szeretnék.

    ha vkinek van kérdése hozzászólása priviben szívesen válaszok. :)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_333608
    Torolt_felhasznalo_333608
    2003. május 5. 13:5436.
    Teljesen egyetértek veled.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_316408 (35)
     
  17. Torolt_felhasznalo_316408
    Torolt_felhasznalo_316408
    2003. május 5. 13:5235.
    Szerintem minden gyülekezet máshogy éli meg a mindennapjait.
    A jehovások tényleg nagyon erőszakosak szoktak lenni, pont azzal a szöveggel küldöm el őket, amivel a többi tolakodó-hittérítő embert.
    Többféle gyülekezet van Magyarországon is, vannak nagyon nyitottak és olyan is mint a jehovások. Erőszakosak stb. Biztosan nem ez a jó út arra, hogy elmond az embereknek, hogy mit jelent neked Isten. Szerintem ezzel inkább csak jól elrisztják az embereket és szép nagy médiaviszhangot kapnak. :((
    előzmény:
    >Philoména (25)
     
  18. Torolt_felhasznalo_333608
    Torolt_felhasznalo_333608
    2003. május 5. 13:4834.
    Oké. A Bibliát olvastam, és egy lelkészben találtam meg a nagy szerelmet. Ismerek egy párat közülük, és nagyon normális felvilágosult gondolkodásuk van. Számomra ő van az első helyen, nem csalom meg sem a hivatásommal, sem a barátaimmal.
    :-)))
    előzmény:
    mirjam (28)
     
  19. Torolt_felhasznalo_585352
    Torolt_felhasznalo_585352
    2003. május 5. 13:4733.
    nekem gyülekezeten kívül is sikerült a szexszuális életemet biztonsággal és nem túl korán elkezdeni. . .

    anyámnak, apámnak köszönhetem. . .
    előzmény:
    lbori (27)
     
  20. Torolt_felhasznalo_652077
    Torolt_felhasznalo_652077
    2003. május 5. 13:4632.
    Ebben tévedsz! A ne paráználkodj nem csak azt jelenti, hogy ne törj házaságot. Ebben benne van mindenféle házasságon kívüli szexuális magatartás, még a házasság előtti szex, az önkielégítés, a homoszexualitás, bármiféle szexualitás, amelyik nem házasságban történik. Nézz után a Mózes II-III könyvében! Sőt még a házasságban is vannak tiltott időszakok. Pl: a menstruáció, vagy a gyerekszülés utáni hetek ideje. Egy kicsit rétegesebb a probléma. ;-) A judaizmusban pl: a mai napig tiltják az egyesülést a menzesz ideje alatt. Persze ezek vallásos szokások és rituálék. Mindezek mellett egy dolog biztos a mérce olyan magas, hogy nem tudom ki tud ennek a saját erejéből maradéktalanul megfelelni. ;-)

    No de most már leléptem! Inkább olvasgatnálak a továbbiakban benneteket. :-)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_333608 (20)
     
  21. Torolt_felhasznalo_333608
    Torolt_felhasznalo_333608
    2003. május 5. 13:4431.
    :-))))
    Ez jó. Belemondtad az anyakönyvvezető előtt az esküszövegedbe, hogy neked szabad lesz a pálya? He-he. Agyonvertek volna a menyasszonyi csokorral.
    :-))))
    előzmény:
    Puma45 (23)
     
  22. 2003. május 5. 13:4430.
    farkasnora: Biztos, hogy a kiegyensúlyozottságot és boldogságot ott fogod megtalálni? Az igaz, hogy elég sok rosszat hallani ezekről a gyülekezetekről, egyik rosszabb, mint a másik, de alapvetően nem ezért mondom ezt. Hanem, mert a kiegyensúlyozottság és boldogság elsősorban rajtad múlik, nem másokon. Ha egyedül érzed magad, más lehetőség is van barátkozni, együtt lenni másokkal, nem csak, illetve nem feltétlenül a HIT. Én is belenéztem egy-két "előadásukba", számomra inkább mesterségesnek tűnt, semmint természetesnek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_585352
    Torolt_felhasznalo_585352
    2003. május 5. 13:4329.
    erre nem tudok mit mondani. . .

    sok boldogságot!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_316408 (24)
     
  24. 2003. május 5. 13:4328.
    Kedves Julcsi, tévedsz! Bizony, a ne paráználkodj nemcsak azt jelenti, hogy a házasság alatt ne csald meg a párodat. hanem azt is hogy házasságon kívül ne élj nemi életet!!! Bármelyik lelkésztől megkérdezheted, de legjobb ha elolvasod a Bibliát. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy nemcsak az ellenkező nemmel csalhatod meg a párodat, átvitt értelemben, hanem a hivatásoddal, barátaiddal, hobbiddal, amennyiben valamelyik megszerzi az első helyet az életedben.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_333608 (20)
     
  25. 2003. május 5. 13:4327.
    Sziasztok, én voltam Hit gyülekezetes, úgy 10-12 évvel ezelôtt. Tehát az akkori álapotokról tudok írni. Én akkor 15 éves voltam, és Kaposvárra jártam középiskolába - Tatabányáról. Persze kollégiumban laktam, de sokszor mégis egyedül voltam. Akkoriban nagyon sok velem egyidôs kamasz volt a gyülekezetben, és nagyon jó kis csapat jött össze. Volt, ami összetartott minket. Táncházat szerveztünk a kolliban, meg kirándulni mentünk hétvégén, fiúk-lányok vegyesen. Ami meg nem elhanyagolható, hogy objektíven is alapos bibliaismeretet sikerült összeszednem. És pont akkor ?vigyáztak" rám, amikor a kamaszok kipróbálják a szexet, és mire 20 évesek lesznek, már ki is égnek. Én így 19 éves koromig ?tartogattam" az ártatlanságomat, és nem bántam egy percig sem, hogy nem mentem bele semmiféle kamaszkori fellángolós szexuális kapcsolatba.
    A dolognak úgy lett vége, hogy egyfelôl felkerültem az üvegbura alól Bp. -re fôiskolára, és rájöttem, hogy az emberek általában nem olyan jók, mint ahogy azt nekem mondták, és meg kell válogatnom, kivel állok szóba. A másik meg az volt, ami miatt otthagytam ôket, hogy az egyik barátnômet az apja - aki a Kaposvári gyüliben elöljáró volt - egy koaxkábellel (tévéhez csatlakoztataó kábel, jó vastag) úgy megverte, hogy rendôrök vitték el. Gondoltam, ha ez Isten szeretete, akkor én nem kérek belôle. Persze aztán jötek még utánam Tatabányán is, volt hogy az apám kergette el ôket kutyával, mert elég erôszakosak voltak.
    De aztán ahogy teltek az évek, megbékéltem a dologgal, igazán nem bánom egy percig sem, hogy akkor hozzájuk tartoztam, nagyon klassz élményeim és tapasztalataim vannak, amik jó, hogy vannak.
    Azt gondolom, hogy nem gonosz emberek, hanem hisznek valamiben, amirôl azt gondolják, hogy az az egyedül üdvözítô, így aztán mindenkit próbálnak megtéríteni. De becsülendô az, ahogyan élnek - persze negatív példák mindenüt vannak, ahogyan fentebb írtam is, de ezek tényleg próbálnak családcentrikusak lenni, és olyan közösségeket létrehozni, ami már nem nagyon van, amióta nincs átkos. Nagyon szociálisak, ami ma komoly erény, mert most már mindenki magának könyököl, tisztelet a kivételnek.
    Hát ennyi, és elnézést, ha hosszú voltam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top