Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

01.08.-tól 90 napos,jössz?

Ajna
Létrehozva: 2007. január 4. 21:33

Sziasztok!

Tudom, tudom, rengeteg fogyókúrás topic nyílt, akár ilyen 90 napos diétás....de megnéztem, mostanában nem keresett senki sorstársakat, így nincs kihez csatlakozni!

Hétfőtől kezdeném, mert a héten még volt befizetett kajám, na meg erőt, recepteket, és sorstársakat keresek. Be kell valljam, lusta disznó vagyok, hamar feladok sok mindent, így ha többen vagyunk talán könnyebb kitartani.

Kolleganőmmel már elhatároztuk elkezdjük, egyik nap én, másik nap Ő hozza az aznapi kaját....de félek valamelyikünk így is ki fog dölni.  

Szóval tapasztalatokat, élményeket, gondokat szeretnék itt megosztani....és remélem 90 nap után együtt örülhetünk a sikernek.

NOS???? Te jössz fogyózni?   

  1. 2007. május 15. 20:405726.
    Köszi Ajna! Hát nem is tudom mit mondjak: részvétem, és kitartás az élethez! Én is gratulálok neked, hogy így megtudtad tartani a kilóidat, remélhetőleg ha lenyugodtak a kedélyek akkor menni fog lejjebb is. Na puszi!
    előzmény:
    Ajna (5725)
    2007-05-15  19:40
  2. 2007. május 15. 19:405725.

    Ajna irul-pirul! :-( (jéééé eltűntek a smiley jelek?!)

    Szóval sziasztok lányok.....tudom-tudom, nagyon eltűntem.
    Elnézést kérnék mindenkitől, hogy pont a finisben tűntem el és a táblát sem csatoltam a NAGY napon!

    De....sajnos apukám felesége nagy szombaton meghalt....így a húsvétom sem volt már nyugodt és azóta is ingázom apukám (Vác), gyerek, kedvesem és a munkahelyem között.
    Heti 1-2 napot vagyok itthon, akkor tanulok a gyerekkel, főzök neki a következő napokra, és megpróbálom kicsit körbe csókolgatni, hogy ne hiányozzak annyira.
    Apukám egészen múlt hét hétfőig nem volt egyedül éjszaka, még jó hogy van egy nővérem, aki azért ott volt vele, amikor én nem tudtam menni. Bár ez már 2 hete nem igaz, nővérkém felhúzta az orrát, mert apú merte megmosni a fejét, így azóta nem kommunikál vele, és nem is megy, így én próbálom tartani a frontot, de képtelen vagyok rá.

    Időközben a saját lakásom keresgélését fel kellett függesztenem, mind az eladók pénz éhsége miatt, mert elindult a szezon és a barmok felnyomták az árakat, mondván több az érdeklődő, akkor próbáljunk kaszálni, mindegy, hogy az ingatlan értéke attól még nem ment feljebb.
    Na megaztán nem is tudok elmenni megnézni egy lakást sem, munkaidőm után szaladok vidékre, vagy haza a gyerekhez, vagy a kedvessel egy kicsit együtt lenni, mert nála meg a lakást festeni kell, alakítani, hogy júniusban át tudjunk hozzá költözni.

    Így egy kicsit strapás, fáradt, hulla vagyok. 

    A fogyásom húsvétra 79.9 kg-ra sikeredet, közel voltam az álom 78 kg-hoz.....most nem tudok oda figyelni mikor mit eszem, csak arra, hogy délig ne egyek, csak gyümölcsöt.....átlagban lehet mondani, hogy a 81 kg-ot így tartom. (egy kicsi fel, majd le...ingadozik)
    Citrom kúrával pucolom magam, valószínű ezzel tudom ilyen jól tartani a súlyt.
    Remélem kicsit csendesedik ez a rohangálás, és akkor május végén, vagy júni elején ismét tudok menni egy kis mélymelegre, mely megint rásegít a zsírbontásban.

    Nos csajok kitartás....én élvezem, hogy 10 kg leugrott rólam....  ....a szívtájéki nyilalások is megszűntek....valószínű ma már, hogy a levegő szorult be, csak nem tudom miért és hogyan...de azóta 2 x volt ugyan ilyen érzet, csak nem a mellkasomnál, hanem a rekeszizmomnál, de akkor tudom hirtelen álltam fel, vagy mozdultam meg.
    Szóval jól vagyok és energiám szinten tart, annak ellenére, hogy ilyen kis mozgalmas az életem, még a hullaságom ellenére is pörgök.   
    Azt hiszem azzal a plusz 10 kg-al nem tudnám ezt így végig csinálni. 

    De ígérem, sűrűbben bekukkantok......

    Kriszta..... ...hát ilyet.....  ...sok boldogságot!
    Lányok vigyázzatok magatokra és sikeres szintentartást ill. további fogyást mindenkinek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2007. május 8. 14:145724.

    szia,

     

    én nem adnám fel a helyedben! főzz nyugodtan a családnak, de te csak azt edd belőle, amit éppen lehet aznap. ennél jobb fogyási módot, hogy torna nélkül is lecsúsznak a kilók, én még nem hallottam. ne a családot igazítsd magadhoz, hanem magadat a családhoz  

    üdv,
    prücsi

    előzmény:
    eva1234 (5723)
    2007-05-05  20:23
  4. 2007. május 5. 20:235723.
    Hát, csúnya dolog az irígység, de most ezt érzem!

    Sajnos én megint feladom, visszajött 1 kg, ahelyett hogy fogytam volna!

    Itt állok 2 állandó gyerekkel + 1 éhes férjjel (+2 hazajáró+2-3 fi&uacute és állandóan főznöm kell, ráadásul még kissé válogatósak is.
    Lehet, hogy én nem vagyok elég kreatív, de könnyebb azt megoldanom, hogy mindig legyen diétás része a kajának amit én is ehetek és a többiek is jóllaknak, mint ezt a szétválasztásost összekötni a családi igényekkel.

    Mindenkinek sok sikert!

    Akit eddig láttam látványosan sokat fogyni, az mind a 90 naposat csinálta!!!
    előzmény:
    potika (5722)
    2007-05-04  13:21
  5. 2007. május 4. 13:215722.
    Sziasztok!

    Nos...75 kg-ról indultam, most 63 vagyok. Szeretnék 60-ig lemenni.( de inkább Gyöngyösig ) Magyarul 58 lenne az álom. Szóval még 5 kg!!!
    Csak ez már nagyon nehezen megy le, úgyhogy muszáj lesz tornáznom a görkorizás mellett...

    Puszi mindenkinek, és kitartás!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2007. május 3. 14:125721.

    Nem adom fel, de be kell valljam: meginogtam... brühühü!

    Na, siránkozás helyett megyek, párolok egy kis répát + brokkolit vacsorára a rízs mellé... A zöldségnap az egyik kedvencem!  

    előzmény:
    eva1234 (5720)
    2007-05-02  15:47
  7. 2007. május 2. 15:475720.
    Ne add fel!
    Nekem most ujabb motiváció, hogy pünkösdre hívtak a Balatonra!
    előzmény:
    cineva (5719)
    2007-05-02  14:16
  8. 2007. május 2. 14:165719.
    Sajna hétvégén (hételején?) velem is elszaladt a ló (zabá-ló, hahaha).   Az ok: vidéki rokonok győztek. Szénhidrát napon nagyon csúnyán viselkedtem. Na, aztán a tegnapi gyüminap... háááát, kábé tízszer annyi aszalt gyümit fogyasztottam, mint amit egy tisztességes 90 napos megengedhetne magának... Nem is merek mérlegre állni...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2007. május 2. 13:065718.

    Süti? Csoki? Vacsi? Hmmm?   

    Igen a 71 nem rossz! Sőt!  

    Isten éltessen sokáig!    

     

     

    előzmény:
    eva1234 (5717)
    2007-05-01  19:28
  10. 2007. május 1. 19:285717.
    Hááát... izé, szóval....
    Holnaptól az ujrakezdők táborát gyarapítom!
    Mentségek: szülinapom volt (sütike, csokika, családi vacsora stb.)
    betonoztunk, kertet rendeztünk, dolgoztam mint a kisangyal, fáj mindenem, a vérnyomásom pedig a béka popója alatt volt, szédelegtem mint egy liba.
    Most 75 helyett 71-72 kg vagyok, ami azért nem is rossz!
    Holnap husinap!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_544721
    Torolt_felhasznalo_544721
    2007. május 1. 10:515716.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2007. május 1. 09:155715.

    Helló!

    Köszönjük a lelki támogatást!

    Gratulálok! Juj, de jó!    Vigyázz magatokra!  

    előzmény:
    zengokrisz (5701)
    2007-04-25  17:24
  13. 2007. Április 30. 10:165714.
    nekem nagyon sokáig fázóóóós volt. utáltam. mindenki pólóban és 2 pulóverben ültem a napon! nekem főleg a lábam fázott, 2 zokniban is.. és a kezem, az ujjaim, mint a jégcsapok.....
    előzmény:
    eva1234 (5709)
    2007-04-27  09:16
  14. 2007. Április 30. 10:145713.

    Sziasztok! Nagyon szép reggelt mindenkinek!

    Sokáig nem nagyon tudtam jelentkezni, elég sok minden összejött egyszerre ( így szokott ez lenni) de talán most már egyenesbe jövünk.

    Persze a fogyót nem tudtam tartani, de azért odafigyeltem, hogy mit eszek és hát a sok stressz is besegített. Ezer éve nem álltam mérlegen. Tegnap az egyik ismerősöm megjegyezte, hogy milyen csini vagyok .   Ma reggel rá is álltam a mérlegre, kontroll

    57 kiló vagyok! Nem is tudom utoljára mikor voltam ennyi!!

    Úgy örülök!

    Kellemes hosszú pihenést kívánok Nektek és jó munkát azoknak, akiknek azzal telik. (mint nekem is)

    üdv

    ui: ti hogy álltok???!!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2007. Április 29. 14:445712.

    Tényleg? Na ne mondd! (Tök jó magammal beszélgetni)  

    Vidéki rokonoknál vagyok. Vidéki rokonok teszik, amit a vidéki rokonok tenni szoktak: tukmálják rám a sütit, a kóbászt, a nasimasikat. Én meg: köszönöm, nem ehetek, neeee, ne sértődj meeeeeg! Neeem, én ma csak ilyet holnap meg csak olyat eheteeeeek! Szóval próbálok kitartani. Még szerencse, hogy gyümölcsnapra már hazaérek, így nem fognak teljesen sültbolondnak nézni, hogy mi az, hogy egy napig csak gyümölcsöt eszem...

    előzmény:
    cineva (5711)
    2007-04-27  20:28
  16. 2007. Április 27. 20:285711.
    Sziasztok! Ma nagyon sok mindent csináltam, így nem volt időm folyton a kajaelvonásra gondolni! Most valahogy nagyobb kitartást érzek magamban, mint előző két alkalommal, amikor belevágtam... Szóval némi aszalt barackkal feltuningolva, de ezt a napot is túléltem...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_144191
    Torolt_felhasznalo_144191
    2007. Április 27. 16:185710.

    Haligali!

    Jöttem bekukkantani, hogy mizujs, s mit látok újabb kismamánk van.
    Gratulálok! 
    Nem is tudom, mit is kívánjak Neked.
    Először is problémamentes babavárást, aztán sok-sok boldogságot, egészséget és nem utolsó sorban kitartást a három gyermekhez.

    előzmény:
    zengokrisz (5707)
    2007-04-26  17:38
  18. 2007. Április 27. 09:165709.
    Csak hogy pörögjön egy kicsit!

    Hajrá mindenkinek gyümölcsnapon!

    Régiek! Valaki írja meg mennyi ideig tart ez a fázásos időszak, mert kikészít, hogy nem tudok elaludni 2 takaró alatt sem, érzem hogy melegben vagyok, de fázom!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2007. Április 26. 20:015708.

    De jó!

    Akkor még az elején vagy Majd azért kérünk képeket a gömbölyödő pocakról is!  

    Jó egészséget!!!

    Sajnos már nem olyan pörgős a topicunk, de ha a kilók olvadnak, akkor nincs gond. Végülis az a CÉL!

    Kellemes estét!

    üdv

    előzmény:
    zengokrisz (5707)
    2007-04-26  17:38
  20. 2007. Április 26. 17:385707.

    Köszönöm a jókívánságokat! A baba november elejére várható. Természetesen küldök majd képeket is szülés után. Az ikrek nagyon örülnek neki, és teljesen mindegy hogy fiú lesz- e vagy lány. Örülni fogok, ha lány, mert 2 fiam van. Örülni fogok, ha fiú, mert a fiukkal már van tapasztalatom.  

    Szóval kitartás mindenkinek a fogyóhoz, én majd nagyon később csatlakozom, ha lesz még kihez! Puszi Nektek, továbbra is olvaslak benneteket.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2007. Április 26. 00:005706.

    Szia Kriszti! 

    Ez csuda jó hír! Bálint és Dávid hogy fogadták, hogy kistestvérük fog születni? Öcsikét szeretnének vagy inkább húgicát? Vigyázz nagyon magadra azaz magatokra, te "boldogságos kismama"! 

    előzmény:
    zengokrisz (5701)
    2007-04-25  17:24
  22. 2007. Április 25. 23:175705.
    Ma nagyon fincsiségeset főztem: barnarízs + zöldségek (brokkoli, répa, karfiol) szója szósszal, fokhagymával... egészen pompás íze lett!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2007. Április 25. 23:155704.

    Gratuláció!!!

    Bárcsak nekem is lenne egy ilyen jó kis "alibim", hogy ne fogyózzam!  

    előzmény:
    zengokrisz (5701)
    2007-04-25  17:24
  24. 2007. Április 25. 20:035703.
    Szia Drága!!!

    GRATULÁLOK NEKTEK!!!
    Mikorra várod a picit?
    Nagyon irigyellek ám!!! (mondom én, 3 gyönyörű leányzó után!)

    Vigyázz magadra és a pocaklakóra!
    előzmény:
    zengokrisz (5701)
    2007-04-25  17:24
  25. 2007. Április 25. 19:455702.
    Gratulálok! Mikorra várjátok a picit? Majd képeket kérünk
    előzmény:
    zengokrisz (5701)
    2007-04-25  17:24

Címlap

top