Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nem vigyáznak az unokákra

Nona77
Létrehozva: 2012. július 11. 10:11

Csak kiváncsi vagyok, hogy ez gyakori probléma-e, vagy rtikaság.

 

Az a helyzet, hogy itt a vakáció, és se az én szüleim, se az anyósomék nem vigyáznak a gyerekekre. Egyikük 7 másik 5 éves, elég hosszú a szünet, mi minden szabinkat velük töltjük, táborban is voltak, de így is van 2-3 hét amikor egyszerűen már nincs hova tenni őket. Kézefekvő lenne a megoldás, hogy a nyugdíjjas nagyszülők vigyazzanak rájuk, de nem szívesen vállalják, Már kellemetlen megkérni őket. Eddig összesen 1,5 napot "kaptunk" tőlük nyögvenyelősen. Azért nem értem az egészet, mert egyébként tök türelmesek, amikor együtt vannak, úgy tűnik jól érzik magukat velük.

Gyerekkoromban heteket töltöttem a mamáékkal, mi sem volt ennél természetesebb. Igaz, akkor még korábban nyugdíjba mehettek, anyukám sajnos még a munkahelye miatt nem tud segíteni.

  1. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. július 12. 15:34576.

    Ha a családok ezt egymással meg tudnák beszélni

     

     

    Márpedig az itt nyitott topikok sokasága ezt bizonyítja, hogy nem.Nem tudnak egymással beszélni.

     

    Sajnos.

     

     

    előzmény:
    bababetű (570)
    2012-07-12  15:27
  2. 2012. július 12. 15:34575.

    Pont ezt írtam én is, hogy fontos az EGYÜTT-LÉT.

     

    Belegondolva, a mi időnkben , amikor mi voltunk gyerekek minden teljesen más volt, mint most. Akkor amit írsz, az a világ legtermészetesebb dolga volt, mint a levegővétel.

     

    A mai gyerekek már nem mennek ki a kertbe a nagyival borsót szedni, mert az unalmas. Persze, kérdés, hogy miért.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_495813 (571)
    2012-07-12  15:28
  3. 2012. július 12. 15:30574.
    Így van, és ezt van aki bírja, meg se kottyan neki, van aki se 20 évesen, se 60 évesen nem bírja, kikészül tőle.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (569)
    2012-07-12  15:27
  4. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 12. 15:30573.

    De ki vagy mi határozza meg, hogy mi a normális? Hogy milyen a normális családi kép? Az, ami régen volt? Miért? És 30 év múlva a mostani helyzet lesz normális, az akkori meg nemnormális?

     

    Mindenkinek az a normális, amiben él vagy amit kialakít magának. Az én életem normális. A tiéd is az. De a te életed számomra nem normális, lehetséges, hogy az enyém sem az a te számodra.

     

    Teccik érteni, szép néni?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349500 (550)
    2012-07-12  15:08
  5. Torolt_felhasznalo_940001
    Torolt_felhasznalo_940001
    2012. július 12. 15:29572.
    Fordítsuk meg a kérdést: miért a gyerek/unoka a kézenfekvő megoldás, amikor az öreg szülőt ápolni kell? Van más megoldás is: házi ápolás, öregek otthona...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (552)
    2012-07-12  15:10
  6. Torolt_felhasznalo_495813
    Torolt_felhasznalo_495813
    2012. július 12. 15:28571.

    Nyilván, ha a nagyszülő nem ér rá, elfoglalt, esetleg olyan hivatást gyakorol, hogy még 70-80 évesen is munkálkodik, akkor más megoldás kell.

     

    Nálunk annyira megától értetődő volt, hogy rám a nagymamám vigyázott (lelket melengető emlékeim vannak abból az időből), persze használati utasítás nélkül :DD, de ugyanilyen evidens, hogy édesanyám és a nővére is kiveszik részüket az unokázásból.

     

    Nem pusztán csak azért, mert ezzel segítik a szülőket, a gyerekeiket, hanem mert ez az idő is segít szorosabb kapcsolatot kialakítani az unokákkal.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (552)
    2012-07-12  15:10
  7. 2012. július 12. 15:27570.

    Így van.

     

    Szemtől szemben kellene ezt megbeszélni, és nem támadóan, meg számon kérően, hanem őszintén, érdeklődve.

     

    Az első problémát már ott látom, hogy ezt nem tudják őszintén, nyíltan megbeszélni. 

     

    Ha a családok ezt egymással meg tudnák beszélni, és megérteni a másik álláspontját, és elfogadni azt, akkor nem lenne ennyi keserűség az emberekben.

     

     

    előzmény:
    Amarynda (562)
    2012-07-12  15:16
  8. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 12. 15:27569.

    Ez nem igaz általánosságban minden gyerekre. Nem varázsütésre tanulják meg a határaikat. Épp ez az, hogy előbb feszegetik, aztán idővel megtanulják, meddig ér.

    Maga a feszegetéses fázis tele van daccal, hisztivel. Na erről beszél Amarynda.

    előzmény:
    HataMari (547)
    2012-07-12  15:05
  9. 2012. július 12. 15:26568.

    Nem erről van szó. 1-2-3 három hétig NAPKÖZBEN kéne felügyelni a gyerekekre, mert a szülők dolgoznak, és már minden lehetséges dolgot  (saját szabi, tábor) kihasználtak. Szerinted otthon lehet hagyni egyedül egy 5 és egy 7 éves gyereket? Ugye, nem? Nyilván a saját rokonaiban bízik meg leginkább az ember, és szeretné őket a gyerekei közelében tudni, nem valami idegent.

    Az egész erről szől 2-3 hét, napköben, munkaidőben.

    NEM elvárás, de jólesne. Esetleg úgy is fel lehetne fogni nagyszülői részről, hogy a GYEREKÉNEK segít, akit - remélhetőleg - szeret. Mert ez erről szól(na).

    előzmény:
    Amarynda (562)
    2012-07-12  15:16
  10. 2012. július 12. 15:26567.
    a ferjed mit gondol errol a dologrol? O hogyan latja hogy miert nem vallaljak el a gyerekeket?
    előzmény:
    Nona77 (566)
    2012-07-12  15:24
  11. 2012. július 12. 15:24566.

    Na igen, az ilyesmi valóban szörnyűség.

     

    és a töréntek után semmin nem csodálkoznék

     

    én is hallok néha rémes dolgokat, a baleset sajnos pont attól baleset, hogy kivédhetetlen

    előzmény:
    Amarynda (565)
    2012-07-12  15:20
  12. 2012. július 12. 15:20565.

    Ok.

     

    En csak arra probaltam rajonni hogy a nagyszulok miert nem akarjak vallalni a gyerekeket.

     

    Ezert boncolgattam tobb lehetoseget.

     

    Hiszen nem arrol van szo hogy egyalalan nem torodnek az unokakkal, csak lehet hogy tobb nap az mar tul sok lenne nekik. felelossegbol es munkabol is.

     

    Volt itt nalunk egy szornyu eset. En egy farmon lakom a masik farmon amikor eloszor volt naluk a 9 eves kisfiu nyaralni a nagyszuloknek a gyerek utanaszaladt a nagypapanak , senki se latta es fel akart utana ugrani a traktorra.

    Bezuhant a kaszalogepbe es a nagyapja csak akkor vette eszre amikor a fold vegen megfordult.

     

    11 unokajuk van, azota soha egyetlen gyereket nem engedtek a szulok nelkul idejonni.

    előzmény:
    Nona77 (561)
    2012-07-12  15:15
  13. 2012. július 12. 15:18564.
    na igen, pont az az amit nem én írtam
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (560)
    2012-07-12  15:15
  14. 2012. július 12. 15:16563.
    Ez igy van. Én nem is terheltem anyámat . mentünk hozzá , örült de tudtam milyen ,,fárasztó,, a gyerekem . Fizettem valakinek aki segitett . nem volt harag nem volt rossz száj íz senkinek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (552)
    2012-07-12  15:10
  15. 2012. július 12. 15:16562.

    En is azt hiszem

     

    En ugy gondolom ha a nagyszulo akar foglalkozni az unokaval akkor ez jo dolog. De ra kell bizni hogy mennyit es mikor akarja ezt tenni.

     

    itt a topicban a nyito azt serelmezi hogy tobb heten at nem akarnak vigyazni ket eleven 10 ev aluli fiura.

     

    A nagyszulok ezt tul soknak itelik meg ezert nem vallaljak . Ilyen egyszeru szerintem a dolog.

     

    Az inditonak pedig a nagyszulokkel kellene nyiltan tisztazni ha nem elegedett ezzel a helyzettel.

    előzmény:
    HataMari (555)
    2012-07-12  15:10
  16. 2012. július 12. 15:15561.

    ne haragudj!

     

    Nyilván nem tudtam, hogy ilyesmi van a háttérben.

     

    Ahogy Te sem tudsz rólam/rólunk túl sokat, de mégis feltételezel mindenfélét és azokat mint a meggyőződésedet írod le ide. És lehet, hogy nem tűnik fel, de meglehetősen bántó volt elég sok hozzászólásod.

     

     Még egyszer bocsánatot kérek, természetesen nem kívánok Neked semmi rosszat!

     

     

    előzmény:
    Amarynda (554)
    2012-07-12  15:10
  17. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 12. 15:15560.

    Csak emlékszel miket írtál. Azt hiszem manna_voltam-nak írtad, hogy őt minősíti, ha másképp gondolja az elvárásokat, mint te.

     

    előzmény:
    Nona77 (512)
    2012-07-12  14:21
  18. 2012. július 12. 15:13559.

    Azért, mert az ember általában segítséget elsősorban a családjától kér, és csak végszükségben fordul másokhoz.

    Nem utolsó sorban pdeig pl. a bébisintért viszonylag kevesen engedhetik meg meguknak manapság.

    Amíg van olyan családtagom, akiben megbízok, addig nem szívesen adom idegenek kezére a gyerekemet. Én sem vállalnék szívesen idegen gyereket a szabim idejére, akármilyen jó gyerek, és akármennyire is barátja az enyémnek. Mert enyém a felelősség, ha bármi történik. Családtagért vállalom, idegenért nem szeretném...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (552)
    2012-07-12  15:10
  19. 2012. július 12. 15:12558.
    Neked mit jelent a CSALAD?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (552)
    2012-07-12  15:10
  20. 2012. július 12. 15:11557.
    Igen, csak amikor pl. otthon sokkal tagabbak a hatarok akkor a nagyinal egyaltalan nem biztos hogy mukodnek a szigorubb szabalyok.
    előzmény:
    HataMari (547)
    2012-07-12  15:05
  21. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. július 12. 15:11556.

    Mint minden téma.

    De ez jó, mert nem vagyunk egyformák, hála az égnek.

     

     

    Amúgy az össze többi hozzászólnak:

     

     

     

    Sok nagyszülőnek komoly gondot okoz a "szülők" által megkívánt programok anyagi oldala.

    Rengetegen segítenek a gyerekeiknek, ezt nem leht letagadni.

    Sokan úgy, hogy befőznek, sietnek  a gyerekre vigyázni és hasonló.....

     

    Viszont ha már szinte megkövetelt progranmokról van szó, ott bizony belépődíjak vannak.

    Sétahajózás, több száz Ft fejenként.

    Állatkert, horribilis belépőjegyár egy 40-50 ezer forintos nyugdíjasnak.

    Elmenni kirándulni,strandra, megfizethetetlen.

    Mert ha már egyszer ott vannak, annak a gyereknek vagy gyerekeknek kell is valamit venni a büfében.Különben nem is érdemes odamenni ha semmit nem engedhet meg magának az ember, márcsak az élmények miatt is.

     

    Nem vagyok érintett,még meg tudom fizetni a belépődíjakat ( persze bizonyos helyekre eleve nem megyek, mert egy faluba való belépésért ezer forinton felüli a  szumma - hülyének néznek mindenkit).

     

    De!!!!!!!!!!!!!!

     

    Számtalanszor láttam plázákban ücsörögni unokával,inokákkal a nagyikat ( volt hogy mamát, papát), hogy az unokáknak megvették amit kértek, maguknak meg egy árva kapucsínot meg nem engedtek maguknak.

    Ez magáért beszél.És ez az általkovács élete ma Magyarországon.

     

     

    (Tudatosan nem az érzelmi részről beszéltem)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349500 (542)
    2012-07-12  15:01
  22. 2012. július 12. 15:10555.
    Amarynda mi alapvetoen uganazt taglaljuk.Mem meg joparan itt!
    előzmény:
    Amarynda (548)
    2012-07-12  15:06
  23. 2012. július 12. 15:10554.

    Mielott tovabb lovagolnal rajtam eleg tusko modon, azert nem lesz unokam mert a fiam 19 evesen 1995 ben meghalt.

     

    ezert probaltak nehanyan a jelenlevok kozul leallitani de te csak nyomultal tovabb mint egy bulldozer.

     

    esetleg megatkozni nem akarsz? mert a modorodbol igazan kitelik.

     

    Ugy latom eleg sok hianyossag van nalad aneveltetes soran.

     

    Lehet h0gy a nagyiknak nem a gyerekekkel hanem veled van gondjuk?

     

    mert ez is egy lehetoseg.

    előzmény:
    Nona77 (538)
    2012-07-12  14:57
  24. -1-
    -1-
    2012. július 12. 15:10553.

    Talán nem kellene magadra venni mindent, de úgy tűnik, elég érzékeny vagy, és azzal a lendülettel már támadsz is.

     

    Nem csak az a téma, amit te írtál, hanem a többi hsz-ban szereplők is benne vannak a véleménykülönbözetekben.

     

    Elmondom neked, hogy az anyukám az egyik unokáját évekig nevelte, aztán az unoka a végén azt mondta, hogy ilyen meg olyan szigoru volt a nagyi.

    Ami persze nem így volt, hanem a törődés volt inkább az, amit kapott.

    Az anyukáját egyáltalán nem érdekelte a gyerek, és amikor felnőtt, hosszu évekig nem beszéltek, a végén mégiscsak az anyu volt az anyu, és a nagyi sehol nem volt, akitől az értékeket kapta.

     

    Szóval nincs recept és kijárt út semmire.

    előzmény:
    Nona77 (541)
    2012-07-12  14:59
  25. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 12. 15:10552.
    De miért egyértelműen elvárható, hogy a nagyszülő a megoldás? Van még számtalan más lehetőség is: napközi, barátok, bébisintér..
    előzmény:
    Zsifikati (502)
    2012-07-12  13:58

Címlap

top