Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Te is munkanélküli vagy?
2005-01-31 12:301.
Létrehozva: 2005. január 31. 12:30
Biztos sokan vagyunk, akik keresgélünk, munka után kutatunk. Talán egymásnak is segíthetnénk a saját tapasztalatainkkal, hogy mit, hol, hogyan érdemes keresni. Aki esetleg már talált munkahelyet, biztos tud néhány hasznos információt adni, nekünk...
Azért ez szörnyű, hogy ilyen paraméterekkel nem tudsz mit kezdeni most! Nekem is óvónői diplomám van, jövőre meg informatikus-könyvtáros szakon szerzek. S eddig nem kerestem a minimálbérnél többet. De majd most! :)))))
Felnőttképzési menedzser, kommunikáció egyetemi szakon végeztem Pécsett, 9 éves munkatapasztalatom van + 1 számítógépes + titkárnői tanfolyamom. Angolul felsőfokon, németül középfokon beszélek.
Ha hallasz valamit kérlek írd meg, és köszi előre is.
Kívánok sok sikert és örömet a munkádban, hátha azért találsz benne azt is :-)
Van ez így. . .
elnézést, ha félreérthető volt. .
Postaforgalmit végeztél?
majdnem végigolvastam a topikot. Én is hasonló cipőben járok és már nagyon kellene egy munka mert itthon bezizizek.
Alto Te Szombathelyen dolgozol? Én is ott keresek valamit, de kapcsolatok, ismeretségek nélkül szinte semmi esély.
Nem tudsz esetleg a postán valami állást? Már oda is elmennék, csak dolgozhassak végre!!
Csak nem te is, mint én??
Én ceglédi vagyok. Keresek olyan környékbeli(Abony, Szolnok, Kecskemét, Lajosmizse, Nagykáta, Pilis Mikebuda, Jászberény. . . )hölgyeket, akiket érdekelne, munka , tanulás, nyugdíj, gyes mellett végezhető munka. Tupperware csoportomba keresek tanácsadókat. Nem házalás ez, hisz semmi sem kötelező, és a partikra hívásra megyek, nem bezörgetek!Várnak, készülnek!Anyagi befektetés nincs, az indulásban segítünk mindenkinek(segítséget addig kapsz amíg igényled!)
Akit érdekel írjon priviben és átbeszéljük részletesen.
Képzeljéttek azóta kaptam újabb levelet, túlképzett vagyok. Egyre jobb!
Ti hogy kerestek állást? Internet, újság vagy még más is?
Én nagyon szeretnék már úgymond hasznos tagja lenni a társadalomnak. Irigylem azokat akik reggel azért kelnek fel h dolgozni menjenek ergo pénzt keresenek.
Szeretnék dolgozó lenni, de nem csak rajtam múlik!!? Ti hogy viselittek ezt a helyzetet?
Nekem meg éppen aza tapasztalatom, hogy nagyon képzetteket vesznek fel olyan munkahelyre, ahová olyan nem kellene. . . Az érettséginek elveszett az értéke. . . . Régen egy közgazdasági érettségi elég volt nagyon sok állami, vagy pénzügyi álláshoz, ma már ez turó. . . . . Kérdem én, ha nincs diplomád, és nem vagy szakmunkás, akkor halj éhen?A közszférában nem azért kell tanulni mert alulképzettek, hanem mert annyi új dolog van, amihez iskola kell, hogy végezni tudjanak. . Hihetetlen szigorúság van, és zsarnokság keményen . . . . Tudjátok most voltam az államkincstárban. . egy ismerősöm is ott dolgozik, , gépeltem egy levelet, és közen hallgattam, hogy az igazgató Úr hogy várja el, hogy legyen a levél külalakja. . . Majd egy fél órát azzal töltöttem, hogy az általam megirt levelet az Ő formájára igazitotttam. . . . . . . . Én mindig sajnáltam a bolti dolgozókat, és képzeljétek iszonyat ami ott megy. . Csend, rettegés, fegyelem. . . Ha bizonyos, az ő nyelvükön megnevezet napok vannak, akkor nincs szabadság, de betegnek sem ajánlott lenni. . . Félni nagyon rossz. . .
Olvasgatom a hirdetéseket és nem tudom követni az elképzelésüket.
Csinos, fiatal diplomás, két nyelvet beszélő, gyakorlott, talpraesett. . . . . . . fiatalokat keresnek potom pénzért.
Megértem aki feltette az életét és képezte magát diplomát, nyelveket tanult az méltó vizetést is kapjon.
Abszolult nincs nagy elvárásod, csak vannak bizonyos határok és elvek, amihez az ember ragaszkodik és tartja magát annyira, hogy gondol a jövőjére is. . . hiszen sokan vagyunk fiatalok lakás nékül és kevés lehetőség nélkül. . . sajnos manapság a hitel dönt el mindent és nem mindegy, hogy azzal a bérrel vagy bejelentve, amit keresel vagy minimál bérrel. . . . sajnos nagy az emberi erőforrás kihasználása. . . . szóval ne keseredj el, nem veled van a hiba, mindenki elvek alapján működik. . . .
Én is mint néhányan kilátástalanak láttom a helyzetem. Diplomákkal, nyelvvizsgával és jónéhány felsőfokú okj oklevélel rendelkezem és van már munkahelyi gyakorlatom is. Ezer helyre elküldtem az önéletrajzom, de semmi. Még interjúra sem hívnak be. Illetve. . .
Kétszer hívtak csak, tetszett volna a munka, de azt mondták minimálbér.
Kezdem azt gondolni, h nekem vannak elvárásaim. Nem akarok milliókat keresni és nem akarok vezérig. sem lenni. Csupán szeretném azt érezni, h érdemes volt tanulnom.
Szerintettek nekem van nagy elvárásom?! Egyébként már rémálmaimban takarítónőként láttom magam. . . . :o((
Remélem ki- kecmergek a samasztikából!
Fogalmam sincs miért és hogyan tovább?!
A napom az álláshirdetések böngészésével kezdődik. Olvasok, küldök, telefonálok, írok, várok. . . várok, remélek és felébredek, hogy bilibe lóg a kezem!Röviden így telnek a napok, hetek, hónapok. Állásinterjúra sem hívnak mostanában, legalább marad az utiköltség!
Most kaptam:Dátum: Wed, 20 Apr 2005 12:06:41 +0200 (CEST)
Feladó: "Marácz Ádám" <maracz. adam@idn. co. hu>
Címzett: entlany@freemail. hu
Tárgy: Állás - Telemarketing
Kedves Álláskereső!
Köszönjük, hogy reagált jelentkezésünkre, pontosan ilyen, temperamentumos
személyre gondoltunk. Látszik, hogy Ön tud olvasni a sorok között.
Kérjük lépjen kapcsolatba Sinkovics Gábor ügyvezető igazgató úrral a 06 70
370 7808-as számon, vagy hívja az irodát a 06 1 249 9508-as számon.
Üdvözlettel,
Marácz Ádám
IDN Telecom
igazad van, negyven felett 1-2 évvel már nem megy a dolog. 11. hónapja nem dolgozom, diplomám van, német, angol, orosz nyelvvizsgám, meg egy csomó apró szakképesítés, pl. valutaváltó, idegenvezető, számítógép-kezelő.
Vannak kilátástalan, nagyon rossz napok, aztán jönnek jobbak, csak munka nem jön. . . Mit csináltok egész nap?Hogyan élitek meg s át a rossz órákat?
vagy, nemrég költöztünk Pestre, ott is keresek munkát, erre a minap LEVIDÉKIZTEK!!!!!!!!!!!!!!!!merthogy a szülővárosom egy kisváros!!!
vagy minndehol a családtagjaim foglalkozását firtatjék, szerintetek miért???A szüleim nem végeztek még középiskolát sem, most ez rossz pont nekem??VAgy hazudjam őket orvosnak-vállalkozónak-tanárnak????Úgyse derülne ki soah!
Unom hogy mindig mindent kitalálnak , vagy sumákolnak, nem képessek a szemedbe mondani miért nem felelsz meg -mik az elvárásaik. . . .
Hajlandó lennék továbtanúlni, képezni magam, de olyan horibilis összegbe kerül hogy képtelenség kigazdálkodni. Jól félrevezettek, mert azt igérték, hogy tudnak kedvezményes tanfolyamot felajállani/mivel koromnál fogva, nehezebb elhelyezkednem/. A negyven felet már öreg az ember, mehet a fenébe. Tény hogy mostmár nyelvi ismeret kell sokmunkahelyen, de mi még oroszt tanultunk/igy-vagy úgy, de nem érünk vele semmit/most a német, és az angol a nyerő. Fél év viszont kevés arra, hogy megtanuld. Ha nem vagy képzett az is baj, ha tulképzett vagy az is. Megette a fene! Bocsi a hangnemért! további jó munkát! Üdv.
A betanulás már csak 2 hét. Amiből egy hét lottó tanfolyam lesz Pécsen. Bentlakással, úgyhogy megyek kirándulni (is). Még sose jártam ott. . . pláne egyedül. . .
Csapj az asztalra, hogy sürgősen ajánljanak már valamit! ;)
Nagyon nehéz, föleg az első időben amig bele nem jön ez ember.
Kiváncsi leszek mit mondanak a munkanélkülibe, 2. -án megyek!Lesz-e valami ajánlatuk a számomra?Sehol semmi és ez bosszantó!
Szurkolok neked, minnél hamarabb tudd átvészelni a betanulást. Utánna sokkal könyebb minden.
(Most egy személyzeti tanácsadónál dolgozom, ezzel a szakmával kapcsolatos szakmai kíváncsiság hozott ide.
Ja, és a teljes kép kedvéért volt némi Pizza Hutos és Kentuckys műszakvezetősdi is a 2 munkahely között, hát arról is tudnék mesélni. . . !)
140 ezer forintról szólt évente, plusz infláció. . Kötöttem, mert édesanyám belevágott. Több hetes képzésen vett részt. . Igen ám, de megtörtént a nem várt esemény, és nem tudtam a megadott határidőn belül fizetni. . . sőt akkor úgy látszott, hogy nem tudom mikor tudok fizetni. . . Kértünk mi mindent, azt a hangnemet!!!!Azt a senkit sem lehetett elérni, műsort. . Ha nem édesanyámról lett volna szó. . Kiderült ez tulajdonképpen egy biztosítás, igaz úgy terjesztik, hogy nem az, hanem csak ajándékba adnak mellé egy biztosítást. . . . És az első három évben tulajdonképpen a költségeket fizeti az ember, ami a 15-20 évre van, utána kezd kamatozni a pénz. . erről hallgatnak. . . Nekem azt javasolták, kérjek kölcsön, és fizessem be a következő, harmadik összeget, és ezután visszaigényelhetem a pénzem egy részét. . . Majdnem beugortam, de mivel nem tudtam volna visszafizetni a kölcsönadónak, rákérdeztem mennyit, és mikor tudnák visszadni. . Erre a válasz 90 napon belül, és a befizetett összeg 5 % -át. . . !!! Számoljátok ki. . . 450 ezer forint 5 %-a. . . Eredetileg arról volt szó, bármikor hozzájuthatok a pénzemhez, és jó kamatot hoz, sőt 3 év után még kölcsönt is kaphatok rá. . . . No csak azért írok erről, mert édesanyám főnöke is tehetetlen volt, és nem értette. . odaveszett egy csomó pénzem. . .
Anyukám otthagyta a céget, és izgult mással ez ne történjen meg. Ez az UNIÓ biztosító volt. Bár ő nem igazán tehettt róla a tanácsadó cég volt az ügynökeivel szemben nem korrekt. . Nem tanította meg őket mindenre. Kívánom ne kerülj ilyen helyzetbe, de tudod ez nagyon veszélyes terület. . . Hamar rádfogják, hogy szélhámos vagy. . .
Kata - tőled is bocs, esküszöm, elmegyek a szemészetre. :O)
A munkanélküli járadék adóköteles jövedelem.
Mivel a maximum az öregségi ny. 90%-ának a kétszerese, ezért nem csoda, hogy ilyen átlagfizetéssel is ennyit kapsz
A munkanélküli kp-nál történő jelentkezést követő naptári naptól folyósítják (de ha Te mondasz fel, vagy rendkívüli felmondás volt, akkor a munkaviszony megszűnése után 90 nappal). Mnélküli járadék max. 270 napra jár, de itt is van vmi számítás, utánanézek ha gondolod.
Ha jól számolok, akkor neked 46, 800- Ft járna, viszont az öregségi nyugdíj 24. 700, aminek a 90%-ának a kétszerese 44. 460- (aztán lehet, hogy vhol elszámoltam, legjobb, ha megkérdezel egy munkaügyi központot)
És egy jó HR-es tudná azt is, hogy aki marha jól el tudja adni magát, az gyanús, mert valószínűleg nagy tapasztalata van ebben.
nem lehet, hogy ez a hozzáállás érződik rajtad? Vagy az meg sem fordul a fejedben, hogy vki azért HR-s, mert ezt szereti csinálni?
Sajnos a legtöbb hirdető, ma már ilyen. Azt hiszem a normális állásokat meg sem hirdetik, elkelnek az ismerősök között. Bár már ismerős segítségével is nehéz, mert ő csak ajánl, aztán a hülye HR-es (aki azért HR-es, mert másra nem jó) azért is eldönti, hogy nem te vagy az legalkalmasabb, hanem egy idegen, akit a kutya nem ismer, nem tud róla semmit, egyet tanult meg, de azt nagyon jól: önéletrajzot írni.
Az elmúlt majdnem egy évben voltam néhány állásinterún, nem találkoztam sok olyannal (talán eggyel), aki nem azzal kezdte, hogy minimálbérre bejelentünk stb. Mivel nem lenne rossz dolgozni, mondtam, hogy OK (nem tudok mást tenni), de mivel ez egy csomó hátránnyal jár számomra, akkor a zsebbe fizetett legy x összeg. Na ez senkinek nem tetszett.
az Abbázia szalon nevű idegenforgalmi iroda nem bejelentett állást kinál-és szeritem az egész cég egy nagy vödör szemét becsapás.
egyike az üdülési bemutató-cégeknek!legyetek óvatosak. mindössze 3 %-ot adnak a kinkeserves szervezésdért amit esti órákban és egy hétvégi nap produkálsz.
a Déli pont-nál is van belőlük egy. szeritem ki se fizetik a dolgozót.
remélem tönkre mennek egyszer.
na. csak ennyit akartam.
Pontos összeget nem tudok írni, mert igen komplikált (minmálnyugdíj akárhány %-ának, akárhány %-a), azt tudom, hogy én a maximumot kapom és ez nem éri el a 40 e FT-ot (nettó), a minimálbérre biztos nem adják a maximumot. Előbb próbálj meg elmenni táppénzre, ha még nem szűnt meg a munkaviszonyod, akkor orvostól függően, akár egy évig is lehetsz, ha megszűnt, már csak három hónapig. Na a táppénztől sem fogsz a falnek menni, de még mindig több.
Ne haragudj, dehogy nézem én le a tanácsadói munkát, csak én egyszerűen képtelen vagyok ilyesmire. Én saját magamat sem tudom eladni, nemhogy mást. A szórólapozás meg jobban illik a személyiségemhez, mert nem embereket kell zaklatnom (meg ne sértődj, és abban is igazad van, hogy valamilyen szinten ez is az), csak csinálni kell és ez nekem jobban fekszik. Röhej, de egyébként éppen marketing szakos vagyok.
A tanácsadói munkát, ami kultúrált környezetben zajlik, állandó INGYENES képzéssel, , jutalék mellett prémium ajándékokkal, azt házalásnak hívod, és lenézed. Meg sem próbálod:((
Inkább vállalnál hidegben- hőségben szórólapozást. Tudod csináltam a szóróélapozást. Hát kő mindig legyen a zsebedben a kóborkutyák ellen!
Én maradok a jelenléegi tanácsadói munkámnál.
Sok sikert!
Tudnátok abban segíteni, hogy hol találhatnék arra vonatkozó infót, hogy mennyi munkanélküli segélyt kapnék, ha elveszíteném az állásom? Már kutakodtam a neten, de nem sikerült ilyen oldalt találnom. Minimálbérre vagyok bejelentve, és kb. két éve dolgozom. Köszi szépen!
Pont most döglött be ez a fórum, amikor idetaláltam. Az a helyzet, hogy közel egy éve nem sikerül munkát találnom. Kizárólag házalás és a keress nekem jó sok pénzt, hogy egy kicsit adjak belőle című munkák elérhetők. Egy volt kolleganőmmel azon gondolkozunk, hogy talán megpróbálkozunk a szórólapozással (bár egy kicsit talán túlképzettek vagyunk ehhez). Van valalkinek valami tapasztalata?
Nekem megér egy privit!
Most egy nagyon jó ajánlatot olvasol. . . hmmm. ilyen csak a mesében van. . . és mégis igaz, én már próbálom!!!!:)
Szeretnél Pesten a Deák térrnél pénzügyi tanácsadással foglakozó cégnél dolgozni?
Nagyon kellemes iroda, jó légkör, csupa fiatal. HA tetszik az ajánlatom írj vissza és küldj nekem egy önéletrajzot, amit én továbbítok.
Először kéthetes betanulás (ingyenes)
Nincs veszteni valód, mondhatod, megpróbáltam, ha nem jön be.
Elemzés, tanácsadás, szerződéskötés az ügyfelekkel. , kapcsolattartás,
NEM GÁZ ÜGYNÖKÖLŐS! - Szerintem. :)
Az hogy mennyit keresel rajtad múlik, vagyis a kommunikációs készségeden, és az ügyességeden. A munka nem végzettség kötött, bárki belevághat, mondjuk érettségi legyen.
A többit, emailben. Ha érdekelne írj vissza, és írok privit.
Ne adjátok föl, nem lehetetlen!:) Piroska
Téged olvasva, nem lehet túl egyszerű a helyzeted. . . :O
De tényleg túl kell tenni magunkat a sérelmeken, mert ha nem, előbb-utóbb becsavarodnánk :)
Szóval ne add fel, és ha mész meghallgatásra kérdezésnélkül mond el, miért járnának veled jobban. . . Én mikor megkérdezik tőlem hogy látom ezt a munkakört, és van -eelképzlésem, beleadok apait, anyait, és eddig mindig pozitivan értékelték, általában olyan dolgon bukott a dolog, hogy aismerték a férjem, és nem értették mit keresek ott, a másik, meg hogy öreg vagyok, többet kellene fizetni nekem, mint egy kezdőnek. . . .