Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szeretném elmondani!
Létrehozva: 2006. november 18. 10:57
Szeretettel köszöntök mindenkit!
Biztosan mindenkinek van egy kedvenc verse, amit szeretne elmondani, de nincs rá lehetősége, nincs hallgatósága. Mondjuk el egymásnak!
Hallgassuk meg egymás kedvenc versét.
Arra gondoltam, hogy van magyarnóta topik, sok szép magyar nótával, de csak akkor tudjuk elénekelni, ha a dallamát is ismerjük. A vershez nem kell más, mint az, hogy szeressük.
Most a Karácsony közeledtével még inkább előtérbe kell, hogy kerüljön a szeretet, hiszen ez a szeretet ünnepe, hagyjunk fel egy kicsit a gyűlölködéssel.
Szeressük egymást! Szóljon ez a topik a szeretetről!
Az én kedvenc versem egyike:
Várnai Zseni:
Csendes éj…
A csendes éjben anyámra gondolok,
Szívemben most az ő szíve dobog.
Szegény özvegy volt, sokat szenvedett,
Nem volt egyebe, csak a szeretet.
Szájától vont meg minden falatot,
És ha mi ettünk, ő is jóllakott.
Játékot venni nem tudott nekünk,
Varrással kereste kenyerünk.
Ő mesterkélt ünnepre szép babát,
Levágta hozzá dús hajfonatát,
Gyöngyöt fűzött, topánkát varrt neki,
Hullottak rá könnyének gyöngyei.
Láttam a föld sok szép kirakatát,
De nem találtam hasonló babát,
Oly tündérszépet, olyan kedveset,
Nem ért más hozzá. Csak a szeretet…
A szeme kék, a haja barna volt,
S a kóc mögött picinyke szív dobolt.
Anyám elment, nem érte meg szegény,
Hogy a világ forduljon tengelyén,
Pedig, hogy várta, várta mivelünk..,
Hogy nekünk is virradjon ünnepünk.
Ó, most ha élne,
Vehetnék már neki
Ruhát, cipőt,
S nem kéne küzdeni.
Ó emberek, míg él anyánk,
Nagyon szeressük őt, mert elmegy egy napon,
És visszahozni többé nem lehet
Az elmulasztott jó szót, tetteket,
A késő bánat mit sem ér neki,
Az élőt kell szeretni, érteni.
Mert újra érzem,
Látom, hallom őt,
S csak ámulok, hogy mily magasra nőtt,
És újra szép és újra fiatal,
S mintha szívéből zengene a dal,
Amit írok csöndes éjszakán:
Még most is adsz nekem, Anyám… Anyám…
Szeretettel: Jutka
Biztosan mindenkinek van egy kedvenc verse, amit szeretne elmondani, de nincs rá lehetősége, nincs hallgatósága. Mondjuk el egymásnak!
Hallgassuk meg egymás kedvenc versét.
Arra gondoltam, hogy van magyarnóta topik, sok szép magyar nótával, de csak akkor tudjuk elénekelni, ha a dallamát is ismerjük. A vershez nem kell más, mint az, hogy szeressük.
Most a Karácsony közeledtével még inkább előtérbe kell, hogy kerüljön a szeretet, hiszen ez a szeretet ünnepe, hagyjunk fel egy kicsit a gyűlölködéssel.
Szeressük egymást! Szóljon ez a topik a szeretetről!
Az én kedvenc versem egyike:
Várnai Zseni:
Csendes éj…
A csendes éjben anyámra gondolok,
Szívemben most az ő szíve dobog.
Szegény özvegy volt, sokat szenvedett,
Nem volt egyebe, csak a szeretet.
Szájától vont meg minden falatot,
És ha mi ettünk, ő is jóllakott.
Játékot venni nem tudott nekünk,
Varrással kereste kenyerünk.
Ő mesterkélt ünnepre szép babát,
Levágta hozzá dús hajfonatát,
Gyöngyöt fűzött, topánkát varrt neki,
Hullottak rá könnyének gyöngyei.
Láttam a föld sok szép kirakatát,
De nem találtam hasonló babát,
Oly tündérszépet, olyan kedveset,
Nem ért más hozzá. Csak a szeretet…
A szeme kék, a haja barna volt,
S a kóc mögött picinyke szív dobolt.
Anyám elment, nem érte meg szegény,
Hogy a világ forduljon tengelyén,
Pedig, hogy várta, várta mivelünk..,
Hogy nekünk is virradjon ünnepünk.
Ó, most ha élne,
Vehetnék már neki
Ruhát, cipőt,
S nem kéne küzdeni.
Ó emberek, míg él anyánk,
Nagyon szeressük őt, mert elmegy egy napon,
És visszahozni többé nem lehet
Az elmulasztott jó szót, tetteket,
A késő bánat mit sem ér neki,
Az élőt kell szeretni, érteni.
Mert újra érzem,
Látom, hallom őt,
S csak ámulok, hogy mily magasra nőtt,
És újra szép és újra fiatal,
S mintha szívéből zengene a dal,
Amit írok csöndes éjszakán:
Még most is adsz nekem, Anyám… Anyám…
Szeretettel: Jutka
Már csöndesen szeretlek,
szelíd szavam se szól.
Könnyebb neked, ha vágyam
csak hangtalan dalol.
Nem várlak, nem kereslek,
nem álmodom veled,
feloldom gondod, vétked,
mit én hoztam neked.
S a csöndes könnyek éjén
én áldva áldalak,
köszönnöm kell, hogy voltál
egy boldog pillanat.
Lenyugszik lassan bennem
a lánggal égő láz,
de éltedre titkon
tekintetem vigyáz
Nagyon szép és igaz!
Július óta internetezem, tehát gyakorlati időm még nekem sincs meg.
Az eddigi tudásomat is a türelmes és segítőkész beszélgető barátnőimnek köszönhetem, együtt botladozunk, több kevesebb sikerrel, minden nap újat tanulván. Tudod nekem már unokáim vannak és szinte ők az anyatejjel együtt szívták magukba a számítógép-ismereteket, mi nagymamakorúak pedig tőlük tanuljuk,lessük el a fortélyokat, csak igazán úgy lessük el, mert sem idejük, sem türelmük nincs hozzánk. Aztán annyira kell figyelni, mert aztán azt hiszik, hogy egyszer elmondják az nekünk elég
Én sem tudtam feltenni az elején képet sem, de aztán úgy belejöttem, hogy csak na! Amikor az ember már tudja, akkor látja, hogy nem olyan "ördöngösség"
Ha kell én is szívesen segítek Neked, de gondolom van még nálamnál sokkal "profilabb tanár is"!
Jaj nagyon szép verset hoztál, még nem is hallottam, de milyen igaz!
Ez ránk is vonatkozik! Amikor már az ember /nő
Dsida Jenő:
Öregek leszünk…..
Majd nyolcat üt egy öreg óra
És öregek leszünk mi is.
Szoknyád meglibben, suhogóra,
s ősz fejemen barátpilis.
Mellénk az este ül le gyorsan,
faggat, mint régi jó barát,
S mi iszunk együtt, mosolygósan,
köhögősen, meleg teát.
Szívünkben még a régi nyíl van,
de már jólesik, nem sebez.
S ha pápaszemünk összevillan,
A közel olyan messze lesz.
S a messze olyan közel szárnyal,
megölellek, hallgatagon,
És vén mesefák illatával
száll be a szél az ablakon.
Ugye ez is szép? Üdv.: Jutka
Tudod én nagyon szeretem a szép verseket, szeretek verset mondani - hiszen tudod a kultúrcsoporttal van is lehetőségem rá. Sokszor az ember úgyvan vele, hogy hiába olvas egy verses kötetet nem biztos, hogy meg tudja ugyanúgy fogni, mint ha kiemelten hallja, vagy olvassa, mert akkor jobban ráirányul a figyelme, jobban át tudja érezni annak tartalmát, értelmét.
Gyere máskor is! Puszi: Jutka
Egy vers az édesapáknak, és egy az édesanyáknak.
Móra Ferenc: Este
Este van, este van,
édesapa fáradt -
aranyhajú lányom,
te bonts nekem ágyat.
Szelíden te simítsd
puhára a vánkost,
ágyam szélire is,
te ülj ide mármost.
Homlokomon a bú
nagyon elborongott,
kicsi száddal róla
leheld el a gondot.
Virágfejecskédet
hajtsd szívem fölébe,
nevess éjszakára
csillagot beléje.
Mesélj is majd egyet
szegény apukádnak,
úgy mintha mesélnél
a hajasbabának:
"Volt egy szegény ember
nagy Meseországban,
nem volt mása csak egy
aranyhajú lánya…"
Gárdonyi Géza: Mikor a gyermek…
Mikor a gyermek gőgicsél,
az Isten-tudja, mit beszél!
Csak mosolyog és integet…
Mit gondol? Mit mond? Mit nevet?
S mint virággal az esti szél,
az anyja vissza úgy beszél,
oly lágyan, oly édesen…
De őt nem érti senkisem.
Hogy mit beszélnek oly sokat,
apának tudni nem szabad:
Az égi nyelv ez. Mély titok.
Nem értik, csak az angyalok.
NEM TUDHATOM...
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
1944. január 17.
Az én kedvenc versem: Radnóti Miklós; Nem tudhatom
Azért nem írom le, mert ezt mindenki ismeri.........
Szép napot.........
Csak gyorsan beírom a címét, mert rohanok. Később, ha kell begépelem!!
Tóth Árpád: Isten oltó-kése
A fügefa
Mert érdesek, csúnyák,
szürkék az ágai,
jobban szeretem, mint a többi fát.
Van a kertemben sok fa, gyönyörű.
Szilvafák, terebélyesek,
citromfák, szép egyenesek,
narancsfák, illatos-virágosak.
Minden tavasszal
felöltik virág-fátylukat
a többiek a fügefa körül.
Az szégyenkezve áll,
s a virágok felé
kinyújtja kopár, érdes ágait.
Ezért én,
amikor elmegyek előtte,
így szólok
hangosan, hogy ő is hallja:
- A fügefa a legszebb
a fák között a kertben.
Ha hallja, amit mondok,
ha érti, amit mondok -
csordultig telik boldogsággal
a fügefa.
És éjjel, ha a szél
ágai közt motoz,
elmondja neki: - Ma
valaki azt mondta, hogy szép vagyok.
Rab Zsuzsa fordítása
Szia Jutka!
Gratulálok a topikhoz! Nagyon jó ötlet volt, hogy nyitottad!!
Azt hiszem rendszeres látogató leszek!
Aztán mindenki mondja ám el...
Már úgy érzem nem volt hiábavaló a topik nyitása. Nagyon megható volt az elbeszélés. Ezért gondoltam, hogy mindenkinek van a "tarsolyában " ilyen szép és megható irodalmi mű, amivel örömet okoz nekünk.
A háttérben egy - gyerekek által készített fa, ámbár nem tudom, hogy mit ábrázol, de műfa - ez a Művelődési Ház kiselőadóját dekorálja. Dekoratív is és nem kell öntözgetni. Sokszor olyan lehangoló látvány ha élő virág a diszítés és nem kellő megvilágítás miatt, vagy a helytelen kezelés miatt "kóró" . Ennek a kezelése kényelmesebb, nem kell öntözni és fényigénye sincs.
Szép napot kívánok és kellemes hétvégét Neked: Jutka
Meghatottak e szép sorok
Szia Jutkám!
Majd jövök én is,
.......később.
Ilyen szép verset.....
Sok sikert és puszi.
Márti.
A legkedvesebb olvasmányom - igaz nem vers - Molnár Ferenc: A kékszemű
Hegyeken és völgyeken túl, egy nagyon nagy városban, egy régi házban, szegényes lakásban lakott két kis árva gyerek. Nem volt nekik se apjuk, se anyjuk. A kisebbiek fiú volt, Jánoskának hivták, és négyéves volt. A nagyobbik leány volt, Annus volt a neve. Öt és fél éves volt. Egy jószívű, szegény öregasszony nevelte őket: Bori Tamásné, született Jávor Bobála, vagy ahogy a gyerekek nevezték: Bori Borcsa néne. Bori Borcsa minden reggel szép tisztára megmosdatta őket, tejet adott nekik reggelire, és kézen fogva elkísérte őket a kisgyerekek iskolájába, a városi óvodába. Bori Borcsának pont az orra hegyén egy szemölcs volt. A feje bőúbján egészen pici kis kalap volt, és a kalapon pici, kicsi, hegyes zöld toll.
Öreg Bori Borcsa sokszor beszélt a csöpp Jánosnak és Annusnak az Ő kisanyjukról. Elmondta nekik, hogy az Ő édesanyjuk most az égben van. Mikor még élt az Ő kisanyjuk nagyon szép, kék szemű fiatal nő volt. Csupa jóság és szelidség. Öreg Bori Borcsa jól ismerte a kisanyát és nagyon szerette. Ezért vette gondjába a két árvát és ezért nevelte őket olyan gondosan.
Jánoska és Annus mindig kiváncsian és áhitattal hallgatta, mikor Borcsa anyjukról mesélt. Főként akkor figyeltek, mikor Borcsa arról beszélt nekik, hogy kisanya milyen nagyon szerette őket. Hogy hogyan tanitotta őket járni és beszélni. Hogy hogyan ápolta őket mikor betegek voltak, hogy milyen szép kis rózsaszinű ruhákat varrt nekik. Olyan jólesett ezt hallgatniok! Sokszor kérték Bori Borcsa nénét, hogy beszéljen nekik megint az anyjukről. A két árva nagyon szerette a szép kisanyát, pedig nem emlékeztek rá hogy milyen volt. Ők ketten még egészen picik voltak, amikor anyjuk egyszer sápadt és beteg lett, elment a doktorhoz és onnan egyenesen fel az égbe, ahol - mint Bori Borcsa mesélte - most már megint szép, és jól érzi magát.
Ez a különös történet egy télen történt Jánossal és Anussal december havában. Éppen karácsony előtt, mikor a városban a szép, gazdag kirakatok már korán reggel ezer fénnyel ragyogtak.
Egyik reggel mikor szokás szerint az iskola felé mentek a gyerekek Bori Borcsával, az egyik kirakat előtt, melyben több báli ruhába öltözött viaszfigura volt látható, öreg Bori Borcsa egyszerre összecsapta a kezét a meglepetéstől. Annyira meg volt lepve, hogy majdnem leesett a fejéről a pici, zöld tollas kalap. Aztán rámutatott az egyik viaszfigurára és igy kiáltott fel:
- Szent Isten! Nézzetek csak oda! Micsoda meglepő hasonlatosság! Nézzétek gyerekek, nézzétek! Pontosan ilyen volt a mamátok! Pont ilyen volt! At arca, a haja.... és pont ilyen szép nagy kék szeme volt!
Bocsi, ez most nem ide vágó dolog, de azt szeretném megkérdezni tőled hogy a kápen a háttérben mi a neve annak a gyönyörűséges növénynek? Remélem igazi, habár műnek is szép!
KöszI!