Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
http://www.amatormuveszek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=24420
Találtam egy falevelet,
gesztenyefa levelét.
Mintha megtaláltam volna
egy óriás tenyerét.
Ha az arcom elé tartom,
látom, nagyobb, mint az arcom.
Ha a fejem fölé teszem,
látom, nagyobb, mint a fejem.
Hogyha eső cseperegne,
nem bánnám, hogy csepereg,
az óriás nappal-éjjel
óriási tenyerével
befödné a fejemet.
ez szeretjük, ha a levélzet is megfelel
http://mek.oszk.hu/00600/00636/html/vs179404.htm
http://www.gesztenyemarci.hu/index.php?l=vers
GESZTENYEFA-PAGODA
Mint halk csapatban szürke nyest,
A hegyre kúszik már az est,
S a bokrok alján meglapul:
Itt-ott egy-egy halk fény kigyúl,
S a vak bozóton átremeg:
Lámpák vagy bús állatszemek?
Kék fák közé most jer velem,
Hol minden árny és rejtelem,
És minden mély törzs mély csoda,
Nézd! gesztenyefa-pagoda!
Lombja mélyén egész sereg
Zeg-zug, mint száz szentély-üreg,
S bent apró virágoszlopok
Halvány ivor-szine lobog.
Üljünk le itt e szent helyen,
Öledbe tegyem fejem;
alszik gond, szitok,
Most áhitatot áhitok,
Szárnyat, röpítőt és Levetni a bús test-csuhát,
Nehéz szivem elejteni,
A fájó Én-t Így-így! tedd főmre most szelíd,
Halk Veronika-kezeid,
Ne bánd, hogy szól már a kuvik,
S hogy már a hold is elbuvik,
Csak ringass, lágyan, csöndesen,
Míg jő majd halkan, könnyesen
Az ébredés, mint bús, csodás,
Furcsa, ámult feltámadás...
növeszti már az ág.
Majd aratás után az ősz
váltja föl a nyarat,
úgy érik a gyümölcs, ha rá
eső s napfény szakad.
A szelek megrázzák a fát,
és dől a fűbe le
a gyerekek elé a friss,
kopogós gesztenye."
Virágzik a gesztenye
Virágzik a gesztenye,
Méhek dongják körbe.
Zöldesarany levele
Virágjának tükre.
Ága közt a napsugár
Halkan bújócskázik,
Tavaszszagú szellővel
Önfeledten játszik.
Virágzik a gesztenye,
Nincs is szebb tán nála,
Széles tenyérlevele
Vigyáz virágjára.
Lombja közt fészket bújtat,
Élet alszik benne.
Otthont ad a rigóknak,
Mintha tündér lenne.
Virágzik a gesztenye,
S mint egy szép menyasszony
Felöltözött fehérbe,
HOgy örömöt hozzon.
Szégyenlősen mosolyog,
Tekint félve körbe,
Reményt hozó tavaszok
Leggyönyörűbb őre.
Virágozz csak, gesztenye,
Minden évben újra,
Nevess vígan szemembe,
S elszáll szívem búja.
Parti Nagy LAjos: Tapírmasé
Az édességnek lassan vége volt, hol hulló fügét füge temet,
s ragacsos, fogközi csillag porozza be a füzetemet,
efű, s fanyar pemet.
Lajhárt az őszi este, hasbeszélt, egy krákogó papírhalott.
A szorgos munka mint előre-hátra hintázó tapír haladt
a tintamély tereh alatt.
Akképp csattogtam én, akár ha sínné koptatott, botorka szárnyvonat,
Hév csalogány, ki száján át kiférc dalol, ha éppen eltolat,
színlelve víg honát.
Mint életünkön hosszan átfutó vadászharisnya kurta mása,
tegnap megvolt az évezred utolsó holdfogyatkozása,
mondhatni más se.
Zúz, bánya ősz volt, szénelő, csikorgó, sárgás szemfehérrel,
folt hátán folt idő, hol súly és hol homály épphogy a pimfig ér fel,
egy fölsüppedt, kövér jel.
A sárga füstben mézezüst lovacskák bandukoltak Budán át,
s akár egy rájadőlt, szegény kalauz a szív dudáját,
nyomta, nyomta a bánat.
Elhúznak el fasorba legjobb éveink, bokáig érő cickány és menyét,
Elallén rőt avar között százszám rugdosni fényes gesztenyét,
csereg mint kasztanyét.
Lajhárt az ősz, s jön este még, még estébb, dércsipetten,
az ember mint egy vérből és papírból épült puska csetten,
maséból éltünk mind a ketten.
CSokonai: Ősz (részlet)
A sárgálló almák, a piros körtvélyek
Legörbedt anyjoknak emlőjén kevélyek.
Fája alatt hever a főtt berekenye,
A kövér noszpolya, a borzas gesztenye.
Megterhelte az ősz a fáknak ágait,
Vastagon ráfűzte gazdag áldásait.
Ereszkedik az őszi köd.
Illat száll, sül a gesztenye,
így estefele...
...leveleket égetnek.
(ezt sosem értem meg)
Szagát felkapja szél…
majd friss avarral –kavarva
lábam élé teszi.
Ki küldheti
e színes ajándékot nekem?
Arcomon őszi mosoly,
s fázik a kezem.
Zsebreteszem.
„S a tüskés burkú gesztenyét
növeszti már az ág.
Majd aratás után az ősz
váltja föl a nyarat,
úgy érik a gyümölcs, ha rá
eső s napfény szakad.
A szelek megrázzák a fát,
és dől a fűbe le
a gyerekek elé a friss,
kopogós gesztenye."
A Gesztenyeszemű igaz meséje a két gesztenyéről
Mit gondolsz, mit fogok a kezemben? Két gesztenyét. Néhány hete vettem fel őket a fa alól, régóta - még mielőtt Gesztenyeszemű lettem volna az én imádott Kölyökarcúm által - szeretem, ha ősszel gesztenye van a zsebemben. Eddig mindig csak egyet vittem magammal, most először kettőt, mert az egyedüllét olyan nagyon szomorú. Betettem őket a zsebembe, este kerestem, de csak az egyiket találtam. Mérhetetlen szomorúságot éreztem, olyan volt, mintha elvesztettem volna valamit, VALAKIT, aki, ami mindennél, mindenkinél fontosabb. Rosszul aludtam, nem is értettem, mi van velem. Reggel kezembe vettem az árva gesztenyét, aztán azt gondolva, hogy nem lehet, hogy ne legyen meg a párja, keresni kezdtem. Belenyúltam a kabátom zsebébe... és ott volt, ott volt, kicsit elbújva, a bélés mögé csúszva, de ott volt, megtaláltam.
Azóta itt vannak az asztalomon, egymás mellett! Kicsit kisebbek lettek, mert telik felettük az idő, de egymás mellett vannak, nem hagyják el egymást többet, mert tudják általam, hogy a világ csak így élhető nekik, így teljes. Egymás nélkül lehet élni, de ........
Bármi is történt, megtörtént.
Négy tonna halál hever a füvön,
s a növénygyűjtemény levelein
felszáradt könnycseppek ragyognak.
Bármi is történt, már mellettünk marad,
s velünk együtt növekszik, fonnyad.
Hanem élnünk kell,
hirdeti a rozsdaszín gesztenye.
Élnünk kell,
dalolja a sáska.
Élnünk kell,
suttogja a hóhér.
két gyönyörű kép!
Őszi esőzés
Pálca-esők verik, ázik a puszta,
duzzad az úton a sár;
csörgedezik patakokban a lusta,
szürke habú mocsok-ár.
Ázik a gát, hasadozva leválik,
ömlik a vízbe a part,
ólom-esőkben a város elázik,
nyirkos a házfal, a park.
Koppan a földön a gesztenye gombja, -
inge kinyílt, csupa rongy;
vissza ki varrja a gombot a lombra,
nincs se szabó, se bolond.
Szálas eső pereg: égi spagetti, -
tála a tér, köd a szósz,
falja csatornanyílás. De a resti
sörszagú mennybe hajóz.
Nyelve a járda kövére fityeg le
mit motyorász a plakát?
mintha a fal maga jönne, lihegve
elpanaszolni baját.
Állnak a hídon a gépkocsik, ott fent
nincs ma beút, se kiút...
Buksza-üres szemű nénike töpreng:
holnap ebédre mi jut?
Búvik a méhe, ha fordul a naptár, -
méze-kifosztva ugyan,
ám ura híg szirupával a kaptár
télire még teli van.
Hát mi, ha int az idő, hova bújjunk?
Bárha begyűjtve a méz,
még beledugni se tudjuk,
hogyha hibádzik a pénz.
Lágy ez a vers, puha ritmusa altat
s mint az eső, beterít,
Ágy ez a vers, aki benne elalhat,
álmaival betelik.
Pálca-eső zuhog, ázik az elvert
város, elönti a sár;
gennye fakadt ki a régi sebeknek,
s máris az új sebe fáj.
Kiált a lomb a fára jaJ Míg kibújok meggyötör a gallY Nékem is fájsz így felelt az áG S felnyöszörgött minden egy viráG Fáj kibújni Fáj kibújni FáJ Visszahúz az alvadó homálY S minden sejtben borzongott a kíN Jaj be fájnaK AprÓ BimbaiM Földre dőlne már a törzse össze törne össze törne? reszket minden csepp ere ************************************* s kész a nyíló gesztenye
Szederjes ujjú
kőbe vésett ősz.
gesztenye hullik
az ágról,
a határból
feléd int
a pásztor.
Mélázó alakját
befedi a pára
illatos alkonyt
zár magába
az avarból
ébredő szél.
A természet
beszél,kiált
s te állsz
magányosan
esőtől, párától
csatakos ujjad
szorítja kezem.
Lélegzetem
lassan elhalón
felhőt épít
az alkonytól
festett
őszi égre.
”Végre asztalt bontottak, néhány hasáb fát dobtak a tűzre és körülülték a kandallót. Narancs és alma járta, majd halom gesztenyét vetettek a parázsra. Bobi maga elé tette a család boros-készletét, ami egy fületlen kancsóból és két pohárból állott. Ebbe töltötte a fűszeres, édes forraltbort, mialatt a gesztenye vidám pattogással sült a parázson.
- Boldog karácsonyi ünnepeket mindnyájatoknak, drágáim, - mondta most Bobi. - Isten segítsen valamennyiünket!
- A jó Isten áldása legyen mindnyájunkon - mondta kicsi Tibi.
A kicsi szorosan odahúzódott apja mellé. Bobi tenyerében tartotta a kis sima kezecskét, mintha nem akarná elengedni. Nagyon szerette és féltette ezt a kis nyomorék gyermekét.”
Gesztenye úrfi
Hej, gesztenye úrfi
Bundácskádból bújj ki!
Ugorj le a fáról
Érkezésed várom.
Nini, itt van, koppan
Fáról földre pottyan
Futok zsebre dugni
Jöjj, gesztenye úrfi!
Gesztenye hull az égből,
Megjött az ideje.
Nem mondta senki se néki,
De érzi ezt!
Gesztenyefa küldte utjára őt,
Mint fáradt anya gyermekét,
S tudja, hogy magányos utazó
S keresi gyökerét!
Elmegy messzi gyermekszobába,
S mulattatja e kisdedet,
De egy gyermek már nem kívánja,
Kihajítja a földre, le!
Földet ért, s sosem gondolta,
Hogy e gyermek lesz végzete,
S hűseget fogadott néki,
S eresztett mark gyökeret!
Nőttön nőtt a fácska,
Cseperedett a kisgyerek,
S őszi napon az ifjú leányka
Szerelmét leshette meg.
Gesztenye sírt; s az ég is!
Éjjeli tomboló rettenet,
Reggelre nem maradt más:
Csak az emlékezet.
Szia!
Marék Veronika: Kipp-kopp könyvek
Nemes Nagy Ágnes: Gesztenyefalevél
Ha beütöd a keresőbe, akkor kiadja.Azt hiszem gyerekhangon mondva is fent van!!!
Szőlő és gesztenye
Mindkettő egy verseskötet címe.
Nemes Nagy Ágnes: Gesztenyefa levél
Találtam egy falevelet,
gesztenyefa levelet.
Mintha megtaláltam volna
egy óriás tenyeret.
Ha az arcom elé tartom,
látom, nagyobb, mint az arcom.
Ha a fejem fölé teszem,
látom, nagyobb, mint a fejem.
Hogyha eső cseperegne
nem bánnám, hogy csepereg,
az óriás nappal – éjjel
óriási tenyerével,
befödné a fejemet.