Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Én négy évig tanultam ezt a középiskolában, és az 5. évfolyam volt a felsőfokú változata. Mi elsőtől tanultunk gépelni, és másodiktól gyorsírni. Ötödikben már üzleti angol volt, angol levelezés, jegyzőkönyvvezetés, ilyenek.
Nem akarok senkit lecirkantani, de találkoztam a munkahelyemen engem váltó titkárnővel (mármint mikor kiléptem), aki szintén egy évig tanult ilyen tanfolyamon, és nem tudta visszatenni, amit írt. És a gépelése is messze elmaradt az enyémtől. Hozzáteszem, nem magamat fényezem, de ennyi mindent megtanulni és fejleszteni - egy év erre kevés. Szóval nem árt, ha valaki már tud vakon gépelni, és nem ezen a tanfolyamon kezdi a gyorsírás alapjait, mert egy év alatt szerintem nem tud olyan szinten megtanulni, hogy egy folyamatos beszédet lejegyzeteljen...
A gyorsírást már majdnem beszédírói szinten tudtuk 5. év végére, jártunk versenyekre is. A gépírást dettó, angolul is kellett vizsgázni.
Sok sikert mindenkinek, mert én imádtam, bár már ha visszamegyek a második fiam után dolgozni, ezt a típusú irodai munkát nem szeretném végezni. Gépírni-gyorsírni szeretek, de irodában jópofizni, kávét főzögetni...abból már "kinőttem".
Sajna régebben érettségiztem már, akkor még nem volt ilyen oktatás, mármint gimiben.
Most nemrég megtanultam magamtól a gépírást viszont a táblázatkészítéshez nem nagyon értek.
A cég fizeti a szakképzési hozzájárulásból.
Egyébként az ára 170 eze körül van vizsgadíjjal együtt ha jól emlékszem.
1 éves, tavaly márciusban kezdődött és júniusban lesz a vizsga.
Szia!
Nem tudom, volt-e már szó róla, de te- bármilyen formában - támogatottan, vagy önköltséges alapon végzed? Ha önköltséges, akkor mennyi a vég ára a tanfolyamnak? Mennyi ideig tart 1 éves?
Én nemrég fejeztem be egy pénzügyi és számviteli ügyintézői tanfolyamot ez 1 éves volt, és teljesen támogatott voltam.
Viszont ehez az ügyintéző titkárhoz is lenne kedvem.
Az érettségi már feltételez egy bizonyos szintű informatikai ismeretet.
Persze akik régebben éretségiztek azoknak nem nagyon volt még számítástechnika...
A kiegészítő képzés azért kell, mert ez a tanfolyam már igényel egy bizonyos szintű felhasználói tapasztalatot, tudást.
És ha van mondjuk 3-45 ember akinek ez nincs meg abszolút, akkor kell a kiegészítő képzés nekik, mert ezen a tanfolyamon, már nem foglalkoznak olyannal a tanárok, hogy hogy másolsz egyik cellából másikba, vagy hogy lehet döltbetűt meg sorközt állítani.
Köszi, én is erre gondoltam először, azán az is átfutott az agyamon, hogy kb. 200 jelentkező lesz és csak 20-at vesznek föl, ennyi emberkét egy napon nem tudnak letesztelni egy teremben.
És mi az a kiegészítő képzés, nem az a lényeg, hogy ezt megtanuld???
Kaptok egy egyszerű excel és word feladatot, meg nekünk volt egy szöveg is amit 5 percig gépelhettünk, utna kinyomtattuk és akinek látávnyosan lassan ment a gépelés annak kiegészítő képzést ajánlottak.
Nálunk így volt4
Sok sikert!
Bubu: tudom hogy nem csak levélgépelésből és kv főzésből áll a titkárnő napja, hidd el, ha ennyi pénzért csak ezt kéne csinálnom én lennék a legboldogabb.
Timcsi: köszi a választ.
Mostmár nagyon sajnálom hogy nem mehettem, pedig a cég fizette volna a szakképzési alapból és a gazd.igazgató is támogatta volna (igaz Db-ből jártam volna, mert itt nem találtam esti képzést) de mivel mást is (ker.asszisztens) csinálok a kisfőnököm azt mondta hogy inkább az ő hozzá közelebb álló tanfolyamot végezzek el (ami ugye már van, kül.ker ügyintéző).
Pont a rendezvényszervezés (kisfőnököm: nálunk ez nincs, úgyhogy felesleges, a word-excel tudod kezelni, a többit is tudod, de ha nagyon akarsz menni menj, de a főnök úgyis engem kérdez meg hogy ajánlom-e, de nem mondom azt hogy nem ajánlom de azt sem hogy igen) protokoll, etikett érdekelt volna, és már letöltöttem a vizsgafeladatokat...
Most szomorú lettem, mert annyira akartam tanulni valamit, kedvem is lett volna (az utazás ellenére).
Sok sikert a vizsgához, tanulj sokat
Sziasztok!
Bár a szitu nekem kicsit más, de remélem tudtok segíteni. Szóval most jelentkeztem ilyen tanfolyamra a munkaügyin keresztül(májusi kezdéssel). Tegnap jött egy levél, hogy jövő héten mennem kell egy szakmai-alkalmassági felvételi vizsgára. Ez mégis mit takar, mit mérhetnek vajon? Van valami ötletetek?
Ha elvégzem ezt a tanfolyamot, akkor utána vehetek pár kiegészítő modult, abból is vizsgázni kell és megvan az irodavezetői is.
Nekem egyébként nem fontos, hogy most felsőfokú vagy nem. Nem az számít... A lényeg, hogy hasznos legyen.
Nézd én is 2 éve végzek titkári munkát ennélkül a végzettség nélkül, de nekem meg pont küldött a főnököm, hogy menjek csak és sok hasznos dolgot tanultam amit hasznosíthatok a munkám során és amit eddig nem úgy csináltam.
Szerintem mindenképp hasznos.
EFEB, nem mondom hogy tökéletesek, de hatalmas égbekiáltó probléma nincs velük!
Van gyorsírás meg excel műveletek oktatás , rendezvényszervezés, etikett, protokoll, munkajog, iratkészítés stb.
Szóval hasznos.
Én most fejezem be, júniusban lesz a vizsga.
Nem csak gépírást, gyorsírást, szövegszerkesztést tanítanak.
Kőkemény pénzügy, gazdaságtan, illemtan, rendezvényszervezés van - és még sok minden.
A titkársági nem csak levelek gépelgetéséből és kávéfőzésből áll
Szia.
Bocsi, hogy ide pofátlankodok, de lenne kérdésem a tanfolyammal kapcsolatban. Én is akartam menni (ez most kezdődött ugye?) erre a tanfolyamra, de a kisfőnököm megvétózta. Azt mondta, hogy az alap (word, excel, egyéb) titkári feladatokat úgy is tudom, mást meg nem mondanak. Tényleg így van?
Megtanítanak hogy kell gyorsírni, excel táblát csinálni? Mit tanítanak még?
Milyen a benyomásod a suliról?
Nemrég én is érdeklődtem az efeb-es tanfolyamról, de elég sok negatív hsz és tapasztalat volt (bár nem emiatt nem mentem).
Köszi ha válaszolsz.
Szia!
Köszi, de ez központilag kiadott tételsor, amit az Oktatási Minisztérium ad ki az OKJ vizsgára, szóval nem változhat.
EFEB
Lehet ugyan oda járunk?
Szia!
Melyik suliba jársz? Én is most csinálom és engem is érdekelnének a tételek
Nekem mind megvan:-))
De hogy hol, arról sajna lövésem sincs :-O
Padlás-garázs....
Mondjuk hozzátartozik, hogy 98-ban vizsgáztam, azért azóta lehet, hogy sokat változott a tételsor.
Beletúrok az agyamba meg a padlásba is, és ha megvan, szólok.
:-)
Heló,
A sulid is írd meg szerintem, mert iskolánként változik és kb. 1000 helyen lehet ilyet tanulni Mo-n.
Üdv, Tomi