Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Átkozott szomszéd

nyuszizsu
Létrehozva: 2010. augusztus 30. 21:00
Olyanokat keresek, akinek a felső szomszédja egyszerűen "bunkó". A dologhoz tartozik, hogy iszonyat rossz a lakás hangszigetelése, de amit ezek csinálnak felettünk, az elviselhetetlen.
Már többször szóltunk nekik, de még ők vannak felháborodva.
Arra kelünk 7végén, hogy a gyerekük vonyít és ordít, mint valami hülye. Napközben ugyanez, rohangálással, székhúzogatással fűszerezve.
Persze a legdurvább az éjszaka: tök mindegy, hogy itthon vannak-e normál időben vagy sem, a parasztja éjfél előtt nem kezd el zuhanyozni, ami legalább egy fél óra. Iszonyat hangja van a víz eresztésének, emellé jön a zuhanyrózsa folyamatos kádhoz, falhoz stb. ütögetése.
Az önkormányzat sem csinál semmit, mondván, ez a lakók ügye.

Adjatok tanácsot, mert ez nem állapot, hogy 4-5 órákat alszunk; az 5 éves lányunk is rendszeresen felkel erre a zajra.

  1. 2010. szeptember 1. 00:16101.

    Sziasztok!

     

    Most jutott eszembe, hogy egy tv műsorban hallottam, a sosrforduló adásában, hogy a Jó szomszédság alapja a jó kerítés!

     

    Eszterlili 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  2. 2010. augusztus 31. 16:37100.

    Én is erre esküszöm. Ha már társasházban kell lakni, csak a legfelső szint jöhet számításba. Én a 4. emeleten lakom, legfelül, szerencsére a szomszéd (1 van, meg egy befektetésnek vásárolt üres lakás), nagyon aranyos, a többi emeleten lakók rendes emberek, sose volt senkivel bajom (most 3szor, jobb kézzel, alulról felfelé kopogok az államon, de én nem vagyok babonás), szerencsére sose volt rossz szomszédom. A legfelső emeletet meg azért szeretem, mert csendes, tiszta, nem megy át rajta senki, hogy bemenjen a lakásába, úgy rendezem be a lépcsőházat, ahogy akarom, azt hagyok kint amit akarok (jó nálunk zárva van a kapu és kamera is van), virágok, meg szépítés, ami ilyenkor kell, és ez évek óta így is van. 

     

    Ha valaki ezt a nyugalmamat megzavarná, hát én lennék a rossz szomszéd, akiről itt írnának.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_148337 (60)
    2010-08-31  08:54
  3. Torolt_felhasznalo_801312
    Torolt_felhasznalo_801312
    2010. augusztus 31. 16:1999.

    És mindig gondja van rá, hogy az összes topikba minden kommentjébe beleszője, neki onnan a világ túlsó végéről milyen fantasztikusan rendezett és irigylésreméltó az élete.

     

    A legnagyobb magyar a magyarok közt, külföldről. Már ami a viselkedését illeti. Hogy miért ide írogat és nem a külföldi fórumokon osztja az észt, milyen fantasztikus neki, csak sejteni tudom, mert ott valószínűleg kakiba se nézik, így itt kiélheti magát..

    előzmény:
    ardian (95)
    2010-08-31  10:45
  4. Torolt_felhasznalo_801312
    Torolt_felhasznalo_801312
    2010. augusztus 31. 16:1498.

    Ne is foglalkozz vele, mindig ilyen beszólásai vannak, az idegenbe szakadt magyar barátunknak, ahogy lesajnálja az "otthoniakat", a lábam is beleremeg a jóindulatától. A világ túlsó feléről ő az, aki mindig megmondja a tutit.

     

    előzmény:
    ardian (95)
    2010-08-31  10:45
  5. Torolt_felhasznalo_626385
    Torolt_felhasznalo_626385
    2010. augusztus 31. 11:2997.
    Szia! Nálunk a szomszéd szokott üvöltés szerűen ásítozni este 5 percenként,meg krákogni,dohányzik. Már indíttottam erről egy topikot,mert nem tudtam elképzelni,hogy ez az ásítozás nála természetes e vagy betegség miatt? Embert így még nem hallottam ásítozni : ) én is hallom mikor kimegy wc-re,vagy amikor fürdik hallani ahogy pancsol. Nagyon vékonyak a falak nálunk sajnos,így minden kis zajt is hallunk. De 6 év alatt megszoktuk,ennyi bajunk legyen : ) ő is csak életvitel szerűen él,nincs miért szólnunk neki.
    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  6. 2010. augusztus 31. 10:5396.

    Én sajnos az alattam lakótól "szenvedek", és irigylem azokat, akik tudnak aludni zajban. Én bármilyen fáradt vagyok, egyszerűen nem tudok, sajnos, nem olyan jó az alvókám, ebben sajnos különbözünk. Valakinek ágyút sütögethetnek a füle mellett, akkor is alszik, valaki a legkisebb neszre felébred. Én sajnos az utóbbi véglethez közelítek. Mindig akkor kezdtek el járkálni, pakolni, mikor én már aludni akartam (este 11 után), és a vízcsapjuk is borzasztóan hangos, amit percenként kb. 5-ször nyitottak, zártak.

    Mivel nem volt megoldás, én már sírtam amiatt, hogy nem tudok aludni, az ő napirendjüket pedig nem alakíthattam át, így füldugóval alszom. Beletelt némi időbe, mire megszoktam, de most így legalább tudok aludni.

    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  7. 2010. augusztus 31. 10:4595.

    Szerintem ilyesmire inkább neked lehet szükséges, ha ilyen ellenséges vagy és nem érted, amit írok.

     

    Nem, nem zavar a rigófütty. Szeretem. De amikor az ember vizsgákra készül, és hajnalban alszik el, a kismadá felveri, hát az is tud idegesítő lenni. Erre próbálok rávilágítani: az a zaj idegesít, amit kiszúrsz magadnak.

     

    Ha utálod a gyerekeket, akkor a gyereksírás fog zavarni.

     

    Ha utálod a kutyákat, akkor a kutyaugatás.

     

    Ha utálod a szomszédokat, az embereket, akkor azok a zajok, amik az ő éelettükkel együttjárnak.

     

    Persze, ezek általában azért kezdenek zavarni, mert egyszer valóban olyan szintűek voltak, hogy komolyan megzavarták, az álmot, a pihenést. De utána könnyen válnak rögeszmévé, és mi akkor is hangosnak halljuk, ha a körülöttünkélők szerint nem is zavaró... Ilyenkor az segít, ha "elengedjük" a problémát, nevetünk inkább az egészen, kicsit önmagunkon és ellazulunk.

     

    És belátjuk: emberek élnek körülöttünk, nekik és élni kell, lehet, hogy más ritmusban, másképp, egy kis tolerancia mindkét oldalról elviselhetőbbé teszi az életet. Ha nem idegesítjük magunkat azon, hogy már megint fúr, már megint papcsban mászkál stb. azzal magunknak teszünk jót elsősorban.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_552514 (94)
    2010-08-31  10:32
  8. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2010. augusztus 31. 10:3294.

    Nem gondolnam hogy amikor valaki megvesz egy lakast feltehetoen arra fog keszulni hogy nem lesz egy perc nyugta sem , merthat nem 800 millioert vett egy tokeletesen hangszigetelt kastelyt.

     

    Azert mert valaki nem kogazdag meg nem kell elviselnie mindenki bunkosagat szo nelkul.

     

    Ez a kakasdolog szinten nevetseges. Legtobb orszagban varosokban vagy meghatorozott telepuleseken nem lehet kakast tartani, tehat nyilvan hogy szankciokkal jarhat a dolog.

     

    Sajnalom az otthoniakat hogy ilyen ellensegesen allnak egymashoz, bar erdekes modon nekem otthon sem volt gondom a szomszedokkal amikor kertes hazban laktam, es itt sem.

     

    Ha teged annyira zavart a kisrigo csak el kellett volna hessegetni. Esetleg beperelhetted volna a rigot. Mellesleg akit zavar a madarfutty vagy a termeszet zajai az kizarolag egy jol szigetelt koporsoban fogja magat jol erezni. De lehet hogy te inkabb par teli torokbol uvolto gyereket valasztasz a madarcsicserges helyett. Meg jo hogy a madarak ellen nem lehet reklamalni az onkormanyzatnal.

     

    Te jo eg.... 

    előzmény:
    ardian (91)
    2010-08-31  10:20
  9. 2010. augusztus 31. 10:3093.
    Ezen nem kezdek el vitázni. Nekem igenis jól beváltak a szabályok. Persze, elvileg mindenhol működniük kellene, csak hát ehhez a lakóknak is egységesen fel kellene fogniuk, hogy maguknak is kedveznek a házirend betartásával, nem csak a szomszédnak. Ez sajnos ritkán működik.
    előzmény:
    ardian (89)
    2010-08-31  10:13
  10. 2010. augusztus 31. 10:2192.
    Az a baj, hogy mivel az emberek más közegből, más viszonyok közül, nevelési háttérel rendelkezve jönnek, azért mindenki más az elfogadott. De a teljesen szélsőséges eseteket nem értem. Azt sem, hogy miért kell őrjöngeni, ha szimplán csak valaki közlekedik a lakásban - nem klumpában és nem rohangál - és azt sem mi az a halaszthatatlan fúrás, amit csak és kizárólag éjjel lehet megcsinálni. A kettő közötti sáv meg igen széles.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  11. 2010. augusztus 31. 10:2091.

    Vizsgaidőszakban semmi sem idegesített annyira mint egy hajnalban rázendítő kisrigó, ami különben nagyon szépen fújta... De hajnalban aludni szerettem volna.

    Svájcban most zárult egy per kakaskukorékolás miatt.

    Mindenkit az idegesít, amit kiszúr magának.

    És: amikor lakóhelyet választ, tisztában kell(ene) lennie, az mivel jár.

    Ha forgalmas út mellé költözik, autókat fog hallani, ha vonat mellé, akkor vonatsípot, repülőtár közelében a le- és fölszálló gépek zaját, társasházban a többi lakó neszeit, ovi közelében gyerekzsivalyt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_552514 (90)
    2010-08-31  10:14
  12. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2010. augusztus 31. 10:1490.

    Nem hiszem hogy a zavaro zajoknak barmilyen korulmenyek kozott orulhet az ember.

    En az utobbi 30 evben kertes hazban laktam es a legutobbi 7 evben egyaltalan nincs szomszedom mert a farmhoz jelentos terulet is tartozik.

     

    Mennyeibb allapotot el sem lehet kepzelni.  Nem mindegy hogy valaki papucskopogasra , gyerekorditasra, szomszed nemi eletere ebred, vagy madarcsipogasra es szello susogasra.

     

    En tokeletesen megertem a panaszaikat, csak az a baj hogy a koltozesen kivul valoszinuleg tenyleg nincs mas lehetoseguk a nyugalomra. 

    előzmény:
    ardian (69)
    2010-08-31  09:33
  13. 2010. augusztus 31. 10:1389.

    Gondolom akkor előfordult, hogy a pihenőidőd hétköznapra esett. Olyankor lehetett modni, porszívózni.

     

    Nem tudtál aludni?

     

    Ha fáradt voltál, tudtál. Én alvó gyerek mellett (egy légtérben, nem szomszéd lakásban/házban altatom) is szoktam mosni, porszívózni, ti. ezek egyike sem jár komoly zajterheléssel.

     

    Nem mellesleg, akkor ne lehessen hétköznap sem, hiszen agyeden lévő anyukák napközben altatnák a kicsiket és őket is zavarhatná...

    előzmény:
    Annie Wilkes (87)
    2010-08-31  10:08
  14. 2010. augusztus 31. 10:1088.
    Lsd. 80 hsz.
    előzmény:
    -1- (84)
    2010-08-31  10:04
  15. 2010. augusztus 31. 10:0887.

    Számomra igen. 

     

    Tudod, amikor ott éltünk, 12 órás váltott műszakban dolgoztam, illetve hetente egyszer 24 órában voltam egy hotelben. Szóval nem bántam, ha csend van napközben.  

    előzmény:
    ardian (82)
    2010-08-31  10:01
  16. 2010. augusztus 31. 10:0686.

    Jó helyen járok, mert én akkor "bunkónak" számítok.Egyetértek Damillal!!

    Akkor leírom, hogy a kedves  alattunk lakó napi szinten rázza a radiátort, óriási bűne van a gyermekemnek, mégpedig az: nem tud a levegőben járni!Ha már a kicsi  kimerészel jönni a szobából, megy a zörgés. Képzelheted, mekkora a zajjal jár!Végülis ez a megoldás: verni a radiátort.Mintha világ vége lenne...

     A gyerek  8 után este nem jöhet ki, csak az ágyban lehet. Vettem neki műanyag klumpát, azt viseli....megkaptuk, neveljük meg a gyereket, hát még ilyet,  másfél évesen robogni mer....amikor sírt, ugyanez ment...

    Eljutottunk odáig, verje csak, az ő radiátora megy tönkre!!!

    Képzeld , mekkora paraszt voltam,  mert 12 órás munka után este fél 11-kor mertem zuhanyozni!

    Végezetül: ha ezeket nem tudod elviselni, költözz tanyára. A családi ház nem jó, ott ugat a szomszéd kutyája, kukorékol a kakasa, lehet, hogy vasárnap nyírja a füvet.

     

    Amig nem tudsz lépni, -valaki itt írta-nem hülyeség a füldugó!

    Ezen én is gondolkodtam!

    Sajnos  emeletes házben nagyon tudni kell alkalmazkodni, ez biztos!

     

    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  17. 2010. augusztus 31. 10:0685.

    Amúgy most kertes házban lakunk, ennek is meg vannak a maga szépségei.

     

    Az egyik szomszéd kb. 20 macskát tart, emellett teheneket és házőrzőként libákat. Aki tudja, milyen a liba, amikor védi a területét, az remélem, átérzi a helyzetet, amikor minden kapunyitásra iszonyatos sziszegés és rekedt gágogás hallatszik, legyen éjjel vagy nappal.

     

    A másiknak az a jó szokása, hogy reggelente kiáll a kapuba beszélgetni, mindenkivel, aki arra jár. Hozzáteszem,  van hangereje a néninek, így akaratlanul is kívülről fújom már a napirendjét, mikor mit sütött, hol voltak az unokával.

     

    A harmadik önállósította magát és mivel hátul rossz a kerítésünk, átjár hozzánk füvet kaszálni a tyúkjainak. Ezzel nem is lenne gondunk, csak éppen megkérdezés nélkül teszi mindezt.

     

    Hát, nem leányálom ez sem.

    Persze, igyekszünk viszonozni a szívességüket és a kerti partykon nem sajnáljuk a hangerőt. :) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  18. -1-
    -1-
    2010. augusztus 31. 10:0484.
    Ezt én elképzelni sem tudom, azt gondolom ez túlzás, amit ő állít, vagy csak félreértésből adódhat ez az információ.
    előzmény:
    ardian (83)
    2010-08-31  10:02
  19. 2010. augusztus 31. 10:0283.
    Nem a fúrás tilalmával baja, hanem hogy háztartási gépeket sem használhat. Pl. hétvégén.
    előzmény:
    -1- (81)
    2010-08-31  09:59
  20. 2010. augusztus 31. 10:0182.

    Majd ha lesz 2-3 gyereked, rájössz, hogy nem lehet megoldani. Nálunk 4-5 óra, míg körbeérünk a lakásban, pedig a párommal ketten csináljuk.

     

    Egyébként miért zavaró mondjuk szombat napközben a mosógép vagy a porszívó? Zavarja főzést, tv nézést, olvasást?!

    előzmény:
    Annie Wilkes (80)
    2010-08-31  09:57
  21. -1-
    -1-
    2010. augusztus 31. 09:5981.

    Ezt nem a társasház szavazza meg, hanem az önkormányzat rendeli el.

     

    A társasház azt hiszem csak az időpontokat határozza meg, hogy mondjuk az este tíz helyett este nyolckor kezdődjön a csend, vagy hasonlóak.

     

    Azért gondolom a kolléganő sem haragszik, ha este tíz után nem fúrhatnak a feje mellett, alatt, felett.

    előzmény:
    ardian (78)
    2010-08-31  09:50
  22. 2010. augusztus 31. 09:5780.

    Nem biztos, hogy unatkozó vénasszonyok találták ki.

    Mi fiatalok vagyunk és laktunk ilyen házban, bizony, sokszor én is áldottam a szabályokat, mert így legalább éjjel tudtunk aludni, hétvégén meg csend volt. A mosást, porszívózást pedig beiktattam hétköznap délutánokra-estékre. Meg lehet oldani.

    előzmény:
    ardian (78)
    2010-08-31  09:50
  23. 2010. augusztus 31. 09:5079.
    Ha nem tudnám, hogy a mi szomszédunk kertes házba költözött, aszinném ugyanarról van szó. Rémálom. Faldöngetés, anyázás, magnóüvöltetés éjjel, mert ő "hangokat hall".
    előzmény:
    Damil1 (51)
    2010-08-31  07:46
  24. 2010. augusztus 31. 09:5078.

    Budán is vannak olyan társasházak, ahol a házirend tiltja, hogy este 10 után vagy hétvégén fúrj, faragj, porszívózz vagy mosógépet használj (!).

     

    Nem vicc, kolléganőm lakik ilyenben.

     

    Unatkozó vén dámák megszavazták, persze fogalmam sincs, hogy egy dolgozó családanya pl. hogyan tud így háztartást vezetni. Minden héten kivesz egy szabadnapot, amikor kitakarít, kimos?

    előzmény:
    jailhouse (62)
    2010-08-31  09:12
  25. 2010. augusztus 31. 09:4977.

    "a szerelmes asszonyka imádja a párja horkolását"

     

    Áá, azt hiszem, még sosem voltam igazán szerelmes!

     

     

    előzmény:
    ardian (69)
    2010-08-31  09:33
  26. 2010. augusztus 31. 09:4776.

    Na akkor mondom én is a másik véglelet, mikor én voltam az "átkozott".

    Alattunk lakott egy bolond fiatalember. Biztos, hogy az volt, efelől kétségem sincsen.

    Beköltöztünk, egy ideig nem volt konyhám, a fürdőkádban mosogattam. Szólt, hogy ne, mert nagyon hangos. Mondom okés, persze megértem, próbálom majd emberi időben. Kiderült, neki mindig más az emberi időm, mert ő váltott műszakban dolgozik, nappal alszik, tehát leszek szíves ehhez igazodni. Próbáltam.

    Akkor még kicsi volt a gyerek, egyszem, nemrohangált, és nyolckor feküdt. Mi ketten a volt férjemmel együtt nem voltunk száz kiló, gumitalpú papucs, s skülönbenis a gyerek alszik, tehát lábujjhegyen járkáltunk. Na és akkor kezdődött. Alszunk, 11-kor valaki elkezdi éktelenül ütlegelni a falat: "fejed má be a k.anyádat". Nem vettünk magunkra, bár a gyerek felkelt és sírt. Majd többször is megtörtént, erkélyen szitközódött, éjfélkor magnót bömböltetett viszonzásul, majd levelet írt. Itt próbált eleinte higgadtabb lenni, hogy így meg úgy, és ő fáradt és stb. Én is higgadtan válaszoltam, hogy elhiszem, hogy hangokat hall (hehe) énis hallani szoktam az összes szomszédot, nagyon rossz s szigetelés, de sokszor nem is tudom ki az, úgyhogy legyen kedves pontosan jelezni mikor mit hall, mert ezzel nem tudunk mit kezdeni. Na egy darabig kuss, majd megint kezdi előlröl, durvábban. Volt hogy pénteken du. hatkor telefonált, hogy ki rohangál a lakásban. Mondom: ember, nem vagyunk otthon, de még ha így is lenne....

    Na, falcsapkodás, őrjöngés, felkeltés... Az idegeim lehaltak, komolyan fontolgattam, hogy elköltözöm. Néha lekapcsolta a villanyórámat stb. Egyszer felküldte a legújabb barátnőjét, aki ekszkuzálta magát, majd mondta, hogy szegény pára, tényleg idegroncs, mert hallják a hangokat és izé és izé. Leültettem, megkínáltam kávéval, és mondtam mi a napirendünk, éshogy senki sem klupmában, rohangál, társaság nem jön, nyolckor már tévézünk s addig le is fürödtünk, tehát nem tudom mi egyebet tehetnék. Ezt ő is belátta. Majd volt még egy-két próbálkozás, hogy feljelentenek az önkormányzaton majd nem bírta, és elköltözött.

    Na, hát ilyen is van. De azt az érzést senkinek nem kívánom, amikor teljesen váratlanul álmodból üvöltés, szitkozódás, és magnóbömböltetés kelt. Bocsi kicsit hosszú lett, de kikivánkozott belőlem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  27. 2010. augusztus 31. 09:4675.

    "Fejlettebb nyugati demokráciákban (pl Svájc, Ausztria), nem zuhanyozhatsz társasházban este 10 után, mert igen komoly szankciókkal jár."

     

    Nem ismerem az osztrák és svájci tisztálkodási szokásokat, de pl. én sokszor 11-re érek haza a munkából és általában le is zuhanyzom lefekvés előtt az egész napos munka és a napi 3 órás utazás porát. :) Ebből nem engednék szankciós ellenében sem /és szerintem teljesen logikus indokom van rá/, bár az is igaz, hogy társasházba sem költöznék, ha egy mód van rá.

     

    /Mielőtt nekem ugranának az utolsó mondatomért a társasházban lakók, csak annyit, hogy világéletemben kertes házban éltem, és azt hiszen, ezért nem tudnék váltani, vagy csak nagyon nehezen./

    előzmény:
    jailhouse (62)
    2010-08-31  09:12
  28. 2010. augusztus 31. 09:4374.

    Áááá, kertesben más problémák jönnek:

     

    a szomszéd tüzet rak, amikor kiteregetted a frissen mosott ruhát, parlagfüvet vagy más allergént termeszt dísznövényként, macskaállománya eléri a 25-öt és mind átjön hozzád kakálni, pisilni, hangos kutyákat tart, minden héten kerti partit tart márciustól az első őszi fagyokig...

     

    (Velünk ez mind megtörtént! :D :D.... )

     

    A megoldás: lakatlan sziget.

    előzmény:
    Anemone12 (39)
    2010-08-30  22:51
  29. Torolt_felhasznalo_308257
    Torolt_felhasznalo_308257
    2010. augusztus 31. 09:4373.
    miután kétszer egymás után kifogtak a baromarcú, antiszociális felső szomszédokat azt mondtam, hogy az én fejem felett senki sem fog dörömbülni. Olyan lakásba költöztünk (új építésű) hogy nem volt felettünk senki, ellenben olyan szar volt a szigetelése a háznak, hogy az ALATTUNK lakó mászkálása visszhangszerűen vett körbe minket a lakásban! Szóval sajnos nem mindig megoldás a legfelső szint....
    előzmény:
    regan (12)
    2010-08-30  21:16
  30. 2010. augusztus 31. 09:3972.

    Nekünk is vannak ilyen vicces emlékeink...

     

    A 8 emeletes panelban a fürdőszoba le-föl vitt minden zajt, beszélgetést. Mi szrettünk beülni a párommal kettesben és énekeltünk. Operarészleteket. Biztosan szerették a szomszédok. (Nem éjjel, mielőtt kegyetlennek titulálnátok...)

     

    A szomszéd kiskutyája meg mindig megérezte, ha éppen "összebújtunk" és nagy csaholásba kezdett a fal túloldalán. A mai napig nem tudjuk, honnan sejtette, mert nem voltunk hangosak vagy ilyesmi... :-)

    előzmény:
    szangika (32)
    2010-08-30  21:53
  31. -1-
    -1-
    2010. augusztus 31. 09:3971.

    Ez egy tapasztalat, mégpedig a sajátod.

     

    Amúgy pedig éppen a példákban olvastam, hogy vannak, akik aktív dolgozóként éjjel érkeznek haza, és akkor tesznek-vesznek a lakásban. 

    Nem kell mindenbe belevinni a saját elképzelésünket a világról, és azt általánosnak kikiáltani.

    előzmény:
    jailhouse (67)
    2010-08-31  09:32
  32. 2010. augusztus 31. 09:3570.
    A volt lakásunkban a fölöttünk lakó is minden hétvégén fúrt. Elképzeltem a lakást, hogy csupa lyuk lehet már és folyton azt találgattam, mi az ördögért kell annyi luk...
    előzmény:
    AlmaLatina (19)
    2010-08-30  21:24
  33. 2010. augusztus 31. 09:3369.

    Nem vagy elég fáradt...

     

    Bocs, én is vicceltem.

     

    Az az igazság, ha az ember fáradt, álmos nagy zajban is nagyon jót tud aludni. De ha ideges vagy, feszült, pláne kifejezetten egy bizonyos zaj idegesít, akkor az nem fog hagyni elaludni...

     

    Erre kiváló példa, hogy a szerelmes asszonyka imádja a párja horkolását, mert olyan megnyugtató, de ugyanő 20 év múlva áthurcolkodik a másik szbába, mert nem lehetc aludni a rettenetes zajtól...

     

    Tudom, nehéz, de próbáld meg úgy felfogni, hogy ezek természetes zajok, amik abból fakadnak, hogy körülötted emberek élnek. Nem vagy egyedül.

     

    Hidd el, ha egyedül kellene elaludnod egy üres házban a pusztaságban, örülnél ilyen zajoknak...

    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  34. 2010. augusztus 31. 09:3368.
    Gondolom ez vicc. A szemét a járdán nem biztos, hogy a szomszéd dobta oda. Kocsi ajtót bezárják, nem csodálom, hogy nem hagyják nyitva. Te nyitva hagynád. A kocsi ajtó bezárása zajjal jár.
    előzmény:
    norbert178 (61)
    2010-08-31  09:01
  35. 2010. augusztus 31. 09:3267.

    Pedig ez az esetek nagy részében aktív-inaktív probléma. Főként ha a vidéki falvakat nézzük, ahol jellemzően a mediterrán kisebbség az, amelyik nem ismeri a békés egymás melett élés fogalmát.

    előzmény:
    -1- (65)
    2010-08-31  09:28
  36. Torolt_felhasznalo_659204
    Torolt_felhasznalo_659204
    2010. augusztus 31. 09:3266.
    Örülj hogy nem a mi szomszédunk vagy,akkor még éjjeled sem lenne!
    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  37. -1-
    -1-
    2010. augusztus 31. 09:2865.

    Azért nem kellett volna a kétréteget kihagnsúlyozni, mert ez így egyáltalán nem átlagolható.

     

    Főleg nem ott, ahol pl az apróságok rendezik a ramazurit.

    Vagy éppen az aktív házaspárok nem ismerik a békés egymás mellett élést.

    előzmény:
    jailhouse (62)
    2010-08-31  09:12
  38. 2010. augusztus 31. 09:2664.

    "Eldobják a cigarettacsikket a ház előtti járdaszegélyen"

     

    Járdaszegély? A miénk átdobja hozzánk a kertbe. 

    előzmény:
    norbert178 (61)
    2010-08-31  09:01
  39. 2010. augusztus 31. 09:2363.

    Hú, nagyon ügyes vagy , ez tényleg ütős volt !!!!!

    Nem is jutott volna az eszembe, és nincs benne semmi bántó....

    előzmény:
    jailhouse (62)
    2010-08-31  09:12
  40. 2010. augusztus 31. 09:1262.

    A Topicból szépen visszaköszön a jellemző magyar mentalitás, megvettem 35 év hitelre a lakásomat, azt csinálok benne, amit akarok. Úgy zavarom, teszem tönkre mások életét, nyugalmát, ahogy nekem tetszik.

     

    Fejlettebb nyugati demokráciákban (pl Svájc, Ausztria), nem zuhanyozhatsz társasházban este 10 után, mert igen komoly szankciókkal jár.

     

    Magyarországon jellemzően ez az aktív-inaktív  rétegek súrlódása. Menne a magyar dolgozó dolgozni, fizetni az adókat, amiből eltartják a nyugdíjasokat, tanulókat de nem tudja magát kipihenni, nem tud 100%-os teljesítményt nyújtani a munkahelyén mert a szomszéd nyugdíjas/tanuló reggelig bömbölteti a tévét/házibulit tart.

     

    Én is mindig kifogom a hangos szomszédokat, jellemzően bulizó főiskolásokat. De találtam egy biztos módszert, ami működik.

     

    Szóval a fenti szomszédaim főiskolások voltak, 2 állapottban leledzettek, vagy  hajnal 4-ig buliztak, vagy egész este beszélgettek, tanultak, tv-ztek és hajnal 1 kor megindult az egész brigád zuhanyozni, ami eltartott legalább 1 órát, amitől persze mindig felkeltem. vagy már úgy voltam vele, hajnal 2-ig el sem alszom, mert úgyis felkelek.

     

    Szóval elérkezett a vizsgaidőszak és az én időm.

     

    Minden hajnalban 4 -kor kapucsengőn felcsörögtem, hogy jó reggelt, az alsó szomszéd vagyok, Önök nem hagytak fél évig aludni, most én nem hagyom Önöket aludni, aztán felcsörögtem 5-kor és 6-kor is. Így ment 3 napig,aztán megszületett az alku, én nem zavarom őket, de ők sem engem. Azóta csak 2 szer volt hangoskodás, amikor beköltöztek következő évben és ilyen évindító bulit, tartottak, illetve év végén.

     

    A módszert mindenkinek ajánlom, garantáltan működik.

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  41. 2010. augusztus 31. 09:0161.
    Én családi házban lakom, de alapszinten bunkón viselkednek velünk a szomszédok.Eldobják a cigarettacsikket a ház előtti járdaszegélyen, minden hulladék a ház előtt landol, persze az Önkormányzat semmit nem tesz, a sok ingyenélő irodai dolgozó (nevezzük ügyintézőknek) semmit sem tesz érte.Meglocsolja az idős házaspár a ház tövét, átvezeti a slagot a ház alá és ezzel a tevékenységével nagyon jól érzi magát a bőrében, mert látja hogy szórakoztathat ja  arendes embereket akik ne érnek rá ezzel foglalkozni. Az idős nő egész nap mást sem csinál, csak felkel 10 órakor, leül a telefon mellé, és telefonál a rokonainak, legalább fél órát tere-ferél, miközben nyitott konyhaajtóval lesi a szomszédját, ami felháborító.A fia, mikor látogatóba jön hozzá, a családjával, becsapja a gépkocsi ajtaját, mert ettől lett "nagyfiú". Télen erősen mérgező füsstel telítik a környezetet, őket nem érdekli hogy a mellette lakó emberek megfulladnak a füsttől.Nappal udvariasan , nyájasan köszön a szomszédjának, miközben folyton betart. Mivel mindenre ráér, trágár szavakat használja ócsárolja a pártokat, majd a neki szimpaitikusokat dícséri.Ezek után mi a véleményük egy elviselhetetlen, kétszínű idős nőről?Sokadik X-et tapossa, énekel napközben, alszik délután, mert megteheti.
    előzmény:
    Aliz52 (52)
    2010-08-31  07:54
  42. Torolt_felhasznalo_148337
    Torolt_felhasznalo_148337
    2010. augusztus 31. 08:5460.

    Szia!

    Engem is zavar szinte mindenféle zaj ezért is költöztem tetőtéri legfelső lakásba...csak ez a megoldás hidd el...

     

    De azt azért nem várhatod el,hogy valaki pl.ne zuhanyozzon este 11kor...én is akkor szoktam általában.

    A víz "ENGEDÉS" nálam is hallatszik lentről...de nem zavar,mert ezt már tényleg nem lehet megszabni mikor zuhanyozzon valaki.

    Pl. én valamikor hajnali 1kor érek haza ha éppen addig dolgozok ...akkor fürdés nélkül feküdjek le?

     

    Vannak zajok ami ugymond belefér és van ami nem...

    Ami nem:ajtónyikorgás(csak olaj kell hozzá),túl hangos Tv,túl hangos zene,székhúzogatás(szék aljára lehet kapni tapaszt,hogy ne lehessen hallani a húzogatást)

    És a gyerekre is rálehet szólni,hogy ne szabaduljon el a pokol...

    Egyébként a mezítlábas szaladgálás is borzasztó ...döng a plafon ...csak egy normál papucs kell,hogy ne bolonduljon meg az ember...

    Szóval sok zaj ellen lehetne tenni csak sajnos sok "gáz"ember van...

     

    Én sem bírnám ha nem tetőtérben laknék

     

    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  43. -1-
    -1-
    2010. augusztus 31. 08:4759.

    Aki el tud vonatkoztatni a zavaró zajoktól, az süket, vagy legalábbis bibás a fülhallása.

     

    Nem hiszem, hogy erre külön odafigyelne valaki.  Ott van az a zaj anélkül is.

    Emlékszem, hogy volt idő, amikor órákat elmentem hazulról, mert majd megőrültem az idegtől.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105469 (58)
    2010-08-31  08:44
  44. Torolt_felhasznalo_105469
    Torolt_felhasznalo_105469
    2010. augusztus 31. 08:4458.

    "És próbáld meg nem hergelni magad. Ha állandóan figyelgeted, egy idő után, már csak ezekre a zajokra fogod hegyezni a füled. És akkor tényleg szar lesz."

     

     

    Igazad van, ez itt a lényeg.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_801312 (54)
    2010-08-31  08:08
  45. Torolt_felhasznalo_237607
    Torolt_felhasznalo_237607
    2010. augusztus 31. 08:3557.

    Elgurult a gyógyszered?

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
    2010-08-31  08:24
  46. -1-
    -1-
    2010. augusztus 31. 08:3256.

    Te melyik vagy? Aki elvisel, vagy akit elviselnek?

    Mert ha az vagy, akit elviselnek, akkor egyértelműen neked van igazad.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
    2010-08-31  08:24
  47. 2010. augusztus 31. 08:1855.

    Őszintén sajnálom, hogy ilyen helyeztben éltek. Sajnos nálam is többször fordult elő, hogy ilyen szomszédokat fogtam ki. ( ordítozik, éjszaka varr, kopog, stb...). Itt az nlc -n meg is kaptam, hogy ha ennyire nem bírom, költözzek el. Még ezt is megtettem !! De hát egy másik házban ugyanezek a problémák ugyanúgy fennállhatnak.

    Egyvalamit azonban nem értek , és nem tudok felfogni : ha másoknak jogában áll zajongani, nekem mihez van jogom ?? Semmihez ? ??

    Szóval maximálisan megértelek. 

    én mindig is abból indultam ki, hogy alkalmazkodni kell....sajnos mások nem !!!

    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  48. Torolt_felhasznalo_801312
    Torolt_felhasznalo_801312
    2010. augusztus 31. 08:0854.

    Ne haragudj, de Te min vagy kiakadva?

     

    Azért bunkó a szomszédod mert ordít a gyereke? Vagy mert éjszaka zuhanyozik?

     

    Ne haragudj de szuverén joga a saját lakásában éjszaka zuhanyozni, vagy székeket húzogatni napközben.

     

    Az meg hogy ordít a gyereke..Istenem, a gyerekek szoktak ordítani. Sőt még néha a szüleik is.

     

    Mégha szállodában lennél megérteném, mert ott joggal háborodnál fel, hogy pár napig zavartalanul pihenhess. 

     

     

    Nem tudom, de nálam a bunkóság nem itt kezdődik.

     

    Ha ennyire nem tudod elviselni a szomszédaid, javaslom költözz önálló tanyára, vidékre. Ott csak a kakaskukorékolást hallgathatod.

     

    És próbáld meg nem hergelni magad. Ha állandóan figyelgeted, egy idő után, már csak ezekre a zajokra fogod hegyezni a füled. És akkor tényleg szar lesz.

     

    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  49. 2010. augusztus 31. 08:0653.

    Mär irtam, hogy nem panellakäs, hanem 8 lakäsos teglaepület!

     

    Es kepzeld, az alattunk levöt is zavarja, többször szoltak ök is nekik, de semmi.

    Akkor csak nem velem van a baj. ugye?

     

    Söt egy harmadik lako ejjel 11-kor verte näluk a bajärati ajtot, pont a zuhanyzäs miatt...

    előzmény:
    Damil1 (51)
    2010-08-31  07:46
  50. 2010. augusztus 31. 07:5452.
    Egy panellakásban az emberek általában zavarják egymás nyugalmát. Sőt még kertesházban is. Az egyik ember zajosabb, a másik csendes, de Ő is zavarhat néha. A mi házunkban van olyan szomszéd akivel egy folyosón lakunk, fél évig nem látom, nem hallom. Van kettő szomszéd akik egész nap kiabálnak. A vendégek jönnek, mennek. Persze azok is kiabálva. A felső szomszéd hétvégén vendégeket hívott, gyerekek ugráltak. Zörgött az ablakunkban az üveg. Amikor szóltam nekik, a válasz az volt, hogy ez társasház alkalmazkodni kell.  A lányuk amíg itthon lakott parkettán vonult nem mamuszban. Egyfolytában ment. Mindig hallottam melyik részében van a lakásban. Ezt akár éjjel kettőkor is, hangos zenével fűszerezve. Aztán irány a buli.  Nem véletlen, hogy a panelba szőnyegpadlót raktak régen.
    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  51. 2010. augusztus 31. 07:4651.

    Nem leszek népszerű....

    De nem mindenkinek való a panellakás.

     

    Ezen felakadsz, hogy zuhanyzik? Na ne már! 

    Tényleg képes lennél meghatározni, hogy ha este 8 után ér haza, akkor a saját tulajdonát képező ingatlanban ő már ne zuhanyozzon, mert téged zavar?

    Képzeld, másokat hogy zavarna, ha rendszeresen túlórázik, és büdösen jár az emberek közé.

     

    Nekem erről csak a volt alsó szomszédunk jut eszembe: az egész lépcsőházzal haragban volt. Szerinte felháborító, hogy a gyerekek az ablaka alatti játszótéren hangosak, sőt, hogy egyáltalán ott vannak, már az is.

    Amint hazaértünk, két percen belül jött fel, dübörgött az ajtón és őrjöngött, hogy megint olyan zaj van, hogy nem lehet elviselni.

    A porszívót soha nem tudtam úgy bekapcsolni, hogy ne csapkodja folyamatosan a radiátorcsöveket. A WC lehúzása is ezzel járt: öblítés, alulról fél óra kalapálás.

     

    Az alatta lakót se hagyta békén, vele az volt a gond, hogy a szellőzőn felmegy hozzá a szag, ha főznek. A mellette lakóval az volt a baja, hogy hangosan néz tévét, és folyton a gyerekszobában játszanak a lányai. (A babahaj fésülgetés biztos nagyon zajos elfoglaltság.)

     

    Gondolom, te sem szeretnél egy ilyen szomszédot. Márpedig most épp TE vagy az a szomszéd, akit zavar, hogy a felette lakók egyszerűen csak élnek.

     

     

    Gondolj ilyenkor arra, hogy miután mi kiköltöztünk az albérletből, eladták a lakást, és egy olyan nő vette meg, aki egyedül nevelte a hat gyerekét, nem túl sok sikerrel. Nem egyszer sírták ők azóta vissza azt a zajszintet, amit mi okoztunk.

     

    Neked meg egyet tudok javasolni: egy szép, csendes tanyát, jó távoli szomszédokkal.

    Gondolom, sima kertesházban is gutaütést kapnál, mert kutyaugatás van, libabágogás, flexezik a "bunkó" szomszéd hétvégén, vagy ha azt nem, akkor füvet nyír. 

     

    Ha ez nem megy, akkor kénytelen leszel növeszteni egy kis toleranciát.

     

    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  52. Torolt_felhasznalo_918489
    Torolt_felhasznalo_918489
    2010. augusztus 31. 07:2050.

    Persze, magassarkú.... Az alattam lakó meg teljesen dilis. Állítása szerint én magassarkúban rohangálok.... Ki az a hülye nő, aki 10-12 óra magassarkú viselés után még otthon is hordja?! De őt még az is zavarja, ha lépcsőház takarítása közben a felmosófa a korláthoz verődik... Mert a gyereke nem tud aludni.... Az viszont nem zavarja, hogy ha lepasszolja valakinek a gyerekeit, akkor bömbölteti a zenét, bulikat rendez...

    Ez már a 3. lakás, soha sehol nem volt problémánk, nagyon visszafogott életet élünk, szinte csak este járunk haza, aludni. De ha valaki bele akar kötni az emberbe, az bele is fog.

    előzmény:
    Wmelone (47)
    2010-08-31  05:28
  53. 2010. augusztus 31. 07:0849.

    Mezítláb meg gumiklumpában?!  Ne haragudj, de igazat adok az alattad lakónak. Mezítláb lehet igazán jól döngeni, pláne ha a sarkadra érkezel. Tudom, tapasztalat. Anyum így megy, ha itt van nálunk, szinte beleremeg a ház, pedig kertesben lakom.

    A babakocsi miatt sajnállak, bár én biztos nem tenném olyan helyre a kocsit, ami nem zárható. Vagy oda mindenkinek van kulcsa? De a pasi tényleg nem volt normális. Vizet babakocsiba!

    előzmény:
    Gazocska (40)
    2010-08-30  22:57
  54. 2010. augusztus 31. 05:4148.

    Sajnos, szomszéd ellen sosincs jó megoldás, anyósomékkal épp tegnap beszélgettünk erről. Mi egy hármas sorházban élünk és lekopogom, irtó szerencsénk van a szomszédunkkal (nekünk ők az egyetlen szomszédaink), mert azon túl, hogy jóban vagyunk egymással, még halkan is élnek, ugyanúgy, ahogy mi is megpróbálunk (bár két kisgyerekkel ez néha nem egyszerű :))

    Anyósomék egy különálló családi házban élnek, mégis többet szenvednek a szomszédtól, mint mi, akiket csak egy fal választ el. Az ő szomszédjukban egy idős házaspár lakik. Állandóan veszekednek egymással, éjjel általában nem tudnak aludni, jönnek-mennek, nyikorog az ajtó, üvöltenek (mindkettő kissé süket már), pakolnak, télen a hóláncot anyósomék falához ütik, erre kelnek hajnalban.

    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  55. 2010. augusztus 31. 05:2847.
    Most nincs idöm visszaolvasni. Voltam a nyáron az Igazságügyi Minisztériumban ingyenes jogitanácsadáson. Ott említette meg a jogásznö, hogy mennyi ilyen eset van, amikor a fenti szomszéd magassarkú cipöben, fapapucsban járkál dierekt odafenn, pedig tudja hogy zavarja a lent lakót..Az hogy mást is zavarnak az nem vigasztal Téged. Nekem a szomszédom mellettem van, de mégis nagyon sok probléma van vele, pedig csak 2 lakás van a házban..Ott is áthallatszik a cipökopogás is éjjel..Le lehet a mennyezetet is szigetelni és akkor hátha nem hallatszik annyira. Költözés helyett ez is megoldás lenne..
    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  56. 2010. augusztus 31. 02:2046.

    Ezek normalis, az élettel egyutt járo tevekenysegek, egyszeruen a rossz hagnszigetelés az ok, illetve hogy nincsen szönyeguk...

     

    Baratian is megprobaltad?

    "Nézze, borzaszto rossz a hangszigeteles koztunk, zavarja a nyugalmunkat, alig van nap, hogy aludni tudnank. Benne volna, hogy feles koltsegen egy megfelelohangszigetelest csinaltassunk?"

     

    Ez a szigeteles egyebkent a tarsashazi kozos tulajdoni teruletet erinti foleg, ezert a kozos kepviselovel kene beszelni, hogy milyen koltseget tud vallalni a Tarsashaz, és elvégeztetné-e a szigetelési munkálatokat. Bizonyara mas is jelezné Veled egyutt ezt a problémát, és akkor nem Te lennél az "idegbeteg szomszéd".:) 

     

    Egyebkent onkormanyzati ugy is, mert van oylan, hogy birtokhaboritas, meg talan ejszakai nyugalom zavarasa is - ez utobbiban talan még a rendorseg is illetékes.

    De akkor az önkormanyzat megbirsagolja, es akkor mi van... a problema nem oldodik meg.

     

    A gyakorlatban valamelyik csak mukodik már...

     

    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  57. 2010. augusztus 31. 00:2545.

    Költözzetek el, nincs jobb ötletem.

    Egyrészt a szomszéd nem hibáztatható, amiért saját kialakított napirendje szerint él (éjjel zuhanyzik, stb.) , azért sem hibás egyikőtök sem, hogy a hangszigetelés csapnivaló, Te viszont nem vagy azért hibás, mert  zavarnak a zajok, amik leszűrődnek hozzátok.

     

    Ez nem "megbeszélhető" probléma szerintem, mert semmi olyan szándékos zajkeltésről nincs szó, amit esetleg csökkenteni lehetne (opera hallgatása max.hangerőn, esetleg falfúrás éjfélkor, stb.) , és tuti, hogy nem sok szomszéd lenne belátó, ha a mindennapi "sima" életvitelét próbálná valaki átváltoztatni.

    A dühöd ettől még érthető, a kialvatlanság kiakasztja az embert.

     

    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  58. 2010. augusztus 30. 23:2844.
    Esetleg az alattatok lakó toleránsabb mint ti???? Csak kérdezem...
    előzmény:
    nyuszizsu (42)
    2010-08-30  23:15
  59. 2010. augusztus 30. 23:1943.
    Mi költöztünk hamarabb, ők 3 hónappal később jöttek - na ezt nem kellett volna megtenniük.
    Egyik éjjel fél 12-kor állított be a család, és csak a szokatlan zaj tűnt fel. Mivel még 2-kor is ott voltak, felmentem, hogy mit csinálnak, ui. szerettünk volna aludni, másnap reggel 200 km-rel odébb volt vizsgám. Erre közölték, hogy "ja, csak jöttek pár dologgal, mert nemsokára költöznek". Éjjel kezdték el pakolgatni a cuccokat az üres lakásban.

    Sajnos a hangszigetelés nem segít. Én is utánakérdeztem, valamennyit tompít rajta, de csak minimálisan, és azt mondták, hogy valószínűleg utána az oldalfalaknak adja át a hangot, és ott fog terjedni:)))
    előzmény:
    V eszeva (36)
    2010-08-30  21:55
  60. 2010. augusztus 30. 23:1542.

    Anemone12, Axvi, Esterlili, nagyon sajnálom, hogy nem Ti vagytok a szomszédaink!!!

    Igazából mi is ezt kifogásoljuk: ha mi tudunk úgy élni, hogy ne zavarjunk másokat, akkor ugyanezt elvárnánk a szomszédoktól is...

    De úgy látszik, hogy nekünk is az ő példájukat kell követni, és nem kell állandóan rászólni a lányunkra, ha netán hangosan kezdene el valami zenés játékkal ügyeskedni, vagy egyszerűen csak ugrálni szeretne...

     

     

    előzmény:
    Anemone12 (39)
    2010-08-30  22:51
  61. 2010. augusztus 30. 23:0141.

    Még egy dolog eszembe jutott:

    A hangszigetelés nem old meg semmit, nekünk az új lakás tényleg jól meg volt csinálva, benne volt az anyag, ami elő volt írva, de amikor a földszinti lakó húst klopfolt, mi a harmadikon úgy éreztük, mintha bontanák alattunk a házat... lehet, hogy tényleg el kellene beszélgetni a tervező urakkal/hölgyekkel, hogy mi is az a hangszigetelés...  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  62. 2010. augusztus 30. 22:5740.

    Egy időben én is voltam átkozott szomszéd. Pedig teljesen átlagos, normális életet éltem. Nem ugróköteleztem, nem ugráltam, nem tartottam bulit soha. Az alattunk lakó mégis állandóan pattogott. Eleinte mezitláb voltam, mert úgy éreztem jól magam. Ő meg j9tt és FELSZÓLITOTT hogy hordjak papucsot (én meg tojtam a fejére, mert abban vagyok az otthonomban, még ha albi is, amiben akarok). Aztán lett otthonra gumiklumpám ami manapság annyira divatos, de neki még mindig gondja volt hogy hallja mikor merre járok. Meg hogy állitása szerint ő hallja hogy nyikorognak az ajtók és mi a francért nem olajozom meg. Kb fél évente jött fel pattogni. Én már tiszta idegbaj voltam. Aztán jött az a szint, hogy a babakocsi tárolóban leköpdöste a babakocsinkat, meg vizet öntött bele. Nem volt százas az az ember.

     

    Most alattunk nem laknak, a felettünk lakókat hallom, de nem foglalkozom vele. Van jobb dolgom is, mint azt kagylózni mit csinál a felettem lakó.

    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  63. 2010. augusztus 30. 22:5139.

    Sziasztok!

     

    Én eléggé intoleráns ember vagyok a renitens szomszédaimmal szemben, mivel én (és a családom is) betartom a szabályokat, akár írott, akár írtalan és elvárnám ezt a viselkedést másoktól is. 

     

    nyuszizsu: egy megoldás van, a költözés. Sosem lesz jobb a lakásban. A kertesben is vannak bunkók, akik vasárnap reggel vagy délben nyírják a füvet, vagy este 10-ig köszörülnek az udvaron, vagy nyitott ablaknál bömböltetik a zenét, de ott ha magadra csukod a ház ajtaját, a legtöbb zajt ki lehet szűrni.

     

    Nekem két fiúgyerekem van, és laktam már velük jópár lakásban, de még egyszer sem kellett szólni egy szomszédnak sem ránk, hogy túl hangosak vagyunk. Viszont hoznám is az ellenpéldát, hogy nem csak a gyerekesek rosszak: vadi új tégla lakásba költöztünk be 4 éve, egyetlen falunk volt közös a szomszéddal. A szomszédban egy szingli csaj lakott, örültünk is neki, majd biztosan csendben lesz. Naná!

     

    Minden reggel arra keltem, hogy hogy oda-vissza mászkál a lakásban, és a cipője sarka éktelenül kopog. Én nem tudom, hogy tűsarkú papucsban, cipőben járkált-e a laminált padlós lakásban, (vagy patkó volt a lábán) de egyszerűen borzalmas volt, az idegeimet tépte. Gondoltam, hogy átmegyek hozzá és megkérdezem, hogy kilométer hiánya van-e, vagy mi a szarért járkál reggelente kb. fél órát a lakásban oda-vissza, esetleg viszek neki ajándékba egy szőrmepapucsot, ami sokkal kényelmesebb és a padlót is kíméli.

     

    Egyszer kerültem közelebbi kapcsolatba vele (egyébként még köszönni se nagyon köszönt...), amikor egy pasival hancúrozott éjnek idején, éjfél körül keltem fel, mivel a gyerekek nem tudtak aludni, annyira hangosan bömböltették a zenét. Átmentem hozzá pizsiben, kócosan és morcosan, hogy ugyan nem lehetne-e lentebb venni a hangerőt, mivel szeretnénk aludni. A csaj tök meglepett volt, látszott rajta, hogy fogalma sem volt arról, hogy ez a viselkedés nem normális, esetleg zavarhat valakit. Nagyon nem is hatotta meg a kis magánakcióm, mert utána sem zavartatta magát, még a sikongatós magánéletét is végig kellett hallgatnunk az este befejezéseként.  Persze ez akkor annyira nem volt vicces, mert már majdnem a mentő vitt el, úgy szorított a szívem az idegtől...

     

    ...és mesélhetnék még a C-típusú szomszédainkról, akikkel egy udvarban laktunk és eljött a lomtalanítás ideje, a zongoratanárról, aki fölöttünk lakott és odahaza magánórákat adott, az alattunk lakó igen könnyűvérű nőcske magánéletéről, aki elég sűrűn váltogatta a pasijait, és kellőképpen zajos magánéletet élt, ja és az alattunk lakó fiatal párról, akiknél a feleség egy házisárkány volt, abból az igazi rikácsolós fajtából, brrr.... 

     

    Szóval egy megoldás van: költözni! Hidd el, hogy csak jobb lehet!

     

    Bocsi, hogy hosszú voltam!

    Üdv: A.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  64. 2010. augusztus 30. 22:1838.

    Sziasztok!

     

    Mi egy rossz szomszéd miatt gyorsítotuk a költözésünket anno.Inkább nem írok róla semmit, hátha törölnék.Most 5 szomszédunk van, szerencsére mind normális, azóta se volt gondunk.Javaslom, gondolkozz el azon, milyen hangszeren tanuljon a gyereked, esetleg bárki más  családból.Tudom ajánlani a hegedűt és a dobot.De akármilyen rézfúvós is jó lenne.Lényeg, hogy szorgalmasan és sokat gyakoroljatok.Lehet, hogy megérné.Vagy belemerültök pl. a pipakészítés rejtelmeibe, azzal egésznap lehet kalapálni.Jobb ötlet most nincs, amit bir a fórum.Egyébként lenne, de lehet hogy jobb lenne elköltözni.Mi hálát adunk, hogy megtettük.Ja!És az ilyenek akkor is ott laknak, ha összedől a ház, tudnak őt sátrat bontani is.

    Költözködni sajnos nektek kell előbb-utóbb.Vannak ilyen szomszédok, mindegy mennyire nem törődsz velük, mindig van újabb húzásuk, lehetetlen ellenük bármit kitalálni,annyi rossz indulat van bennük, hogy kifogyhatatlan tárházukkal ká felvenni a versenyt.

     

    Eszterlili 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  65. 2010. augusztus 30. 21:5637.

    Sziasztok!

     

    Nálunk pont ugyanez a helyzet a felső szomszéddal. 3 gyerek akiket az anyjuk soha nem visz sehová, ovi után irány haza és onnan kezdve indul a minden napos dübörgés, futkosás szekrények felborogatása, motorozás a lakásban stb mindez ordibálással egybekötve. Minden nap arra jövök haza az erkély úszik v a szemétdaraboktól v a szörptől v az elszáradt virágoktól de találtam már rántott húst is de a legdurvább az volt amikor homokozót tettek ki az erkélyre és a gyerekek vödörszámra öntözték kifele még a hálószobában is homok volt. persze amikor szóltunk mi voltuk a szemetek pedig a ház udvarán van homokozó.

    volt már úgy, hogy én ugrottam ki az ágyból a férje akkorát ordított a gyerekre este 11-kor. szép szóval sosem mentünk semmire pedig sokszor kértük őket, egyszer aztán a páromnak betelt a pohár és felment közölte velük ha nem változtatnak ezen akkor a gyerekeik apa nélkül fognak felnőni. azóta 1 fokkal elviselhetőbb a helyzet, de amint lehet költözni szeretnénk. nem mi voltunk az egyetlenek akik szóltak nekik mert minden szomszéd szenved tőlük mert zeng a ház. minden hol vannak gondok a ház szigeteléssel de könyörgöm hozzám miért nem jött fel még a szomszéd? talán meg kellene tanulni együtt élni és figyelembe venni  a szomszédainkat csak ez sokak számára felfoghatatlan.

    Szép estét mindenkinek!

    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  66. 2010. augusztus 30. 21:5536.

    Ezt a topikot be kellene másolni a BME Épületszerkezettan Tanszékére, tanítsák meg a hallgatóknak, milyen szenvedést tud okozni a nem megfelelő tervezés vagy kivitekezés.

    Szakembert hívtatok már?

    Hátha lehet utólag hangszigetelni, amire persze a fölső szomszéd nem lesz hajlandó, de nálatok lehetne esetleg egy gipszkarton álmenyezet vagy mit tudom én, nem értek hozzá. Mindenestre elmondom az esetet a két építész gyerekemnek.

    Egyébként a zaj alulról fölfelé rosszabbul terjed, mint föntről le.

    Most költöztek oda, vagy ti vagytok új lakók?

    előzmény:
    nyuszizsu (18)
    2010-08-30  21:24
  67. 2010. augusztus 30. 21:5535.

    Van egy rossz hírem. Födémet utólag hangszigetleni nem lehet. :-(

     

    Legalábbis az ő lakásuk felől egészen biztosan nem.

    De még ha a fölöttül lakó hajlandó is lenne (bár extrém költség), azsem tuti megoldás, mert az oldalfalak továbbra is vezetik a hangot, ha vasbetonszerkezet.

     

    Szóval marad a költözés.

     

    Vagy megkérni a fölöttül lakókat, hogy 10 cm vastag padlószőnyeget fektessenek az egész lakásban. :-)))))

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_332700 (30)
    2010-08-30  21:48
  68. 2010. augusztus 30. 21:5534.

    Ez nálunk is így volt! Én sosem mertem megszólalni a fürdőszobában, mert mindig a szomszéd beszélte ki a szennyest a feleségével. Annyira gáz volt...

     

    Megváltás a kertesház... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_332700 (30)
    2010-08-30  21:48
  69. 2010. augusztus 30. 21:5333.

     

    Ez a panel-tünetegyüttes: kopogás, zörgés, ordítozás, fúrás, leáztatás...van még valami? Viszont izgalmas. Nem mondhatod, hogy unatkozol. Nálunk ugyanez a helyzet, megszoktam. A jelszavam: "ha én elvisellek, te engem bírj ki!" Régebben volt pár vita, már annyi sincs. 

     

    Ha nagyon nem bírod, költözz el! (Ha tudsz.)

     

     

    Rublika! Ez jó duma volt, tetszett!

    előzmény:
    Rublika (28)
    2010-08-30  21:42
  70. 2010. augusztus 30. 21:5332.
    Amikor  a férjemmel megismerkedtünk albérletben lakott. Régi társasház. Az ágya melletti fal közös volt a szomszéd fürdőszobájával, közvetlenül a kád volt mellette. Mi romantikáztunk, erre a szomszéd elkezdte ereszteni a vizet. Ezzel még nem is volt gond, de szeretett galambokat eregetni fürcsi közben. A romantikázást ilyenkor váltotta a hahotázás. Szerencsére nem sokáig maradt, utána összeköltöztünk, bár ott is voltak érdekes szomszédok, szintén társasház volt... Ott időnként az autista gyerek felettünk kapott dührohamot éjjel, csapkodott, rombolt, szídta az anyját nem is akárhogy és állandón a kismalac, kismalac engedj be c. nem épp kultúrált számot zengette.
    előzmény:
    regan (20)
    2010-08-30  21:25
  71. 2010. augusztus 30. 21:5031.
    Valszeg ti vagytok tú érzékenyek. A feletettek lakó nem csoda, hogy felhábordott, mert azért szóltál, mert este fürdik, meg mert játszik a gyereke. Ezek az élet velejárói.
    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  72. Torolt_felhasznalo_332700
    Torolt_felhasznalo_332700
    2010. augusztus 30. 21:4830.

    Én is laktam pár hónapig ilyen pár emeletes tégla házban,és vmi borzalom volt.

    Este 11-kor mikor fürdött vki és bement hozzá a párja beszélgetni(még jó,hogy csak beszélgettek :)))szó szerint mindent hallottam,pedig normál hangon beszélgettek.

     

    Szerintem 2 megoldás van:

    -nagyon profin leszigetelni a falakat

    -költözni

     

    Addig is kitartás,és a füldugó is sokat segíthet.

    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  73. 2010. augusztus 30. 21:4729.

    Szia!

     

    Lehet a költözés lenne a legjobb. Vagy lakáscsere, ha ennyire zavar, hogy még aludni sem tudtok. Hosszútávon nem túl szerencsés a kialvatlanság. 

     

    Sokszor gondolok erre, hogy mi lenne ha a két kisfiammal panelben élnénk, hát nehéz lenne. Szoktak ők is futkorászni, nevetgélni, kiabálni. Csak mi kertesházban élünk, nem zavarunk ezzel senkit. 

    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  74. 2010. augusztus 30. 21:4228.
    A fúrógép fallikus szimbólum. Lehet, hogy elégtelen a szexuális élete a szomszédnak?  A mi lépcsőházunkban is elég gyakran fúrnak. Leginkább vasárnap, hadd "élvezze" mindenki! 
    előzmény:
    Pamutpipi (22)
    2010-08-30  21:27
  75. 2010. augusztus 30. 21:3827.

    Anyuékat végig kísérik az olyan szomszédok, akik mint a lovak.....

    vágtatnak reggeltől estig...

     

    hol "kopogós" cipőben, hol a gyerek kismotorral....

     

    mindig ilyen költözik föléjük...

     

    mondhatom, imádjuk őket....

    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  76. 2010. augusztus 30. 21:3426.

    Lehet, hogy van valami kis baj veled is? Nekem sem szívem csücskei a szomszédaim, de azért nem írnék le róluk olyasmit, hogy átkozottak. 

     

    Bár valamennyire azért megértelek. Nálunk egy időben a karácsonyok voltak rettenetesek. Nagymama összegyűjtötte a 8 unokáját, és sikoltoztak, ugrándoztak, szaladgáltak fölöttünk órákon keresztül, vagy 3 nap egymás után. Kb. 5 karácsonyunk telt el így. Már december elején elkezdtünk rettegni az ünnepektől.  

    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  77. 2010. augusztus 30. 21:3325.

    Nagyon sajnálom, hogy így vagytok és, hogy a saját lakásotokban nem tudtok pihenni!

    Esetleg gondolkozni kéne egy költözésen, ha ők ennyire nem változtatnak. De szigorúan csak fölső emeletre!

     

     

    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  78. 2010. augusztus 30. 21:3324.

    Nem vasbeton a szerkezete? Az kiválóan vezet mindenféle hangot.

     

    Én dolgoztam olyan irodában, ami ilyen jellegű társasház földszintjén volt, mindent hallani lehetett, amit a lakók csináltak (tényleg mindent).

     

    Ha nem bírjátok, sajna, nektek kell költöznötök. Kitartást addig is!

    előzmény:
    nyuszizsu (18)
    2010-08-30  21:24
  79. 2010. augusztus 30. 21:3323.

    Még egy apró hozzáfűzés:

    Szerintem gondold meg, hogy kit átkozol, kit nevezel átkozottnak!

    Nem akarlak bántani. A kellemetlenkedő is egy szinoníma.

     

    Van valakinek ötlete további rokon értelmű szavakra?

    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  80. 2010. augusztus 30. 21:2722.
    Lehet, hogy valami művész aki így valósítja meg önmagát :) De azért ez is kemény :)
    előzmény:
    AlmaLatina (19)
    2010-08-30  21:24
  81. 2010. augusztus 30. 21:2621.
    Én elhiszem neked ezért is írtam, hogy a szigeteléssel van alapvető probléma. Lehet, hogy ti ugyan ilyen hangosnak tűntök az alsó szomszédnak csak őt nem zavarja (vagy süket). Amiket írtál azokat nem tartom akkora szarvas hibának a felső szomszéd részéről.
    előzmény:
    nyuszizsu (18)
    2010-08-30  21:24
  82. 2010. augusztus 30. 21:2520.
    a régi albiban kínai család volt a falszomszéd a hálóban - de az már a szomszéd lépcsőház volt. Minden nap hallgattuk a mandarin csájníz üvöltözést 8-11 között
    előzmény:
    AlmaLatina (14)
    2010-08-30  21:17
  83. 2010. augusztus 30. 21:2419.

    Nálunk van a házban egy lakó, aki minden vasárnap 11-kot 5 percig fúr.

     

    Ezt eddig még nem fejtettük meg, de órát lehet hozzá állítani. Nagyon rendes emberek laknak a lépcsőházban, de belegondolva ebbe, lehet hogy ez valami mániás?

    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  84. 2010. augusztus 30. 21:2418.

    Hidd el, amíg nem tapasztaltuk meg, mi sem gondoltuk, hogy ilyen durva tud lenni.

    Itt valami felerősíti a zajokat. Aki egyszer hallja nálunk, utána csak szörnyülködik, hogy valóban van ilyen!?

    előzmény:
    Pamutpipi (16)
    2010-08-30  21:22
  85. 2010. augusztus 30. 21:2217.

    Nyilván ez a szigetelés hibája, de mi is odafigyelünk arra, ahogy élünk, hogy ne zavarjuk az alattunk lakót.

    Napközben még el is viselném, főleg, hogy csak 7végén hallom, de az éjszakai műsor elég gáz.

    És sajnos ez egy 3 szintes tégla ház, szóval fölöttük nincsenek, mi meg kapjuk alulról (kevésbé, mert ők is odafigyelnek) és felülről is.

     

    Már azon gondolkodtunk, hogy amíg nem tudjuk eladni, addig inkább megpróbáljuk kiadni albérletbe, csk sikerüljön innen elmenni...

    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  86. 2010. augusztus 30. 21:2216.

    Mondjuk szerintem az lenne a kemény, ha 2 naponta házibulit tartana, de hogy a "szemét disznaja" éjfél körül zuhanyzik azért nem érzem olyan rettenetes bűnnek. Meg azt sem, hogy a zuhanyrózsát esetleg nem nagy műgonddal teszi le, hanem csak elengedi (nem hinném, hogy a kádhoz vágja)

     

    Jobban belegondolva nekem sem tetszene, ha jönne az alsó szomszéd és közölné, hogy leszek szíves este 8-9 felé zuhanyozni csendben.

    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  87. 2010. augusztus 30. 21:2015.
    Ez is egy út.
    előzmény:
    regan (3)
    2010-08-30  21:06
  88. 2010. augusztus 30. 21:1714.

    Most jutott eszembe a múlt, amikor a régi szomszédunk egy nagyon öreg és kedves bácsi volt, aki nem hallott túl jól.

    Több éven keresztül a "KOSSUTH RÁDIÓ, BUDAPEST, "-re ébredtünk hajnali négykor, kb. 110 decibel hangosan, úgy hogy a lakásnak 70 cm falvastagsága volt. Még évek múlva is fújtuk a rádió hajnali felkomfját, de sose szóltunk az öregnek, mert szerettük.

    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  89. 2010. augusztus 30. 21:1713.
    Verekedtek na ez kemény :)
    előzmény:
    tancoskata (10)
    2010-08-30  21:15
  90. 2010. augusztus 30. 21:1612.
    vagy cseréld el a lakásod 10. emeletire
    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  91. Torolt_felhasznalo_800048
    Torolt_felhasznalo_800048
    2010. augusztus 30. 21:1511.

    Szóltatok. De hogy? Nem mindegy

     

    Ezzel lehet nem mindenki fog egyet érteni, de szerintem próbáld úgy mintha "mi se történt volna". Esetleg hívd át őket kávéra, sütire, próbáld megismerni őket aztán szépen, kultúráltan, nem támadólag előhozni a problémát.  Persze biztos van akinél még ez se használna, és lehet el lesztek küldve a fenébe újra, de szerintem nem kizárt hogy a kedves szó, barátságos modor csodákat tesz majd :)

    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  92. 2010. augusztus 30. 21:1510.

    Felettünk az iker lányok zongorázni tanultak, a fiú csellózni, a szülők pedig veszekedtek és verekedtek.

    Azóta utálom az István a királyt, mióta két éven keresztül éjjel-nappal azt hallgatták.

    előzmény:
    Pamutpipi (8)
    2010-08-30  21:10
  93. 2010. augusztus 30. 21:139.

    Hol laksz? Lehet hogy ez én vagyok? Bár még senki sem panaszkodott és gyerekeim nincsenek.

     

    Mosni szokott éjfél után, mert én azt is. 

     

    Ez csak vicc!!!!! Hátha jobb kedved lesz.

     

    Szóval röviden, az a vicc, hogy ez mégsem vicc.

     

    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  94. 2010. augusztus 30. 21:108.

    Én is pont erre gondoltam, hogy a szigetelés miatt ennyire gáz. Én is van, hogy késő este fürdök-zuhanyzok, az én gyerekem is szokott szaladgálni meg táncolni a lakásban és van, hogy sír vagy örömében sikongat, de az alsó szomszéd még nem panaszkodott. Mondjuk Ő meg zenész és gitározni szokott (erősítővel), de nem zavar. A felső szomszéd gyereke is van, hogy rohangál meg golyókat gurít (vagy nem tudom), de ez se zavar.

     

    Megedződtünk, mert szemben velünk van egy főiskolai kollégium ahol a részeg egyetemisták üvöltöznek, alattunk egy non-stop ami előtt meg az összes többi részeg hömbölög.

    előzmény:
    tancoskata (4)
    2010-08-30  21:06
  95. 2010. augusztus 30. 21:107.

    Nem akarlak elszomorítani, de a költözésen kívül nem sok mindent tudsz tenni. Max. ha a hangszigetelést meg tudod oldani valahogyan.

     

     

    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  96. 2010. augusztus 30. 21:106.
    ... és akkor áruld a lakást, mikor nincs otthon a szomszéd
    előzmény:
    V eszeva (2)
    2010-08-30  21:05
  97. 2010. augusztus 30. 21:085.

    Lehet, hogy őfölötte is ezt csinálják.   É azok fölött........ és azok fölött.......

    Miért legyen nektek jobb, mint nekik??

     

    Bocs, csak humor volt,  

    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  98. 2010. augusztus 30. 21:064.
    Szerintem a feletted lakó normálisan éli az életét. Nem ő bunkó, hanem az, aki a szigetelést megtervezte.
    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  99. 2010. augusztus 30. 21:063.

    püföld a fűtéscsövet kalapáccsal

    vagy sz_rj az ajtajuk elé 

    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00
  100. 2010. augusztus 30. 21:052.
    Szerintem költözzetek el.
    előzmény:
    nyuszizsu (1)
    2010-08-30  21:00

Címlap

top