Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Füllyukasztás mikor?

maiko
Létrehozva: 2010. október 4. 15:49

Sziasztok.

Szeptember 16-án megszületett a kislányom, és hazajövetelkor kaptunk egy pár fülbevalót anyukáméktól. Arra lennék kíváncsi, hogy szerintetek mikor lehet/szokás kilyukasztatni a babák fülét?

Esetleg ha valaki tud Debrecenben olyan helyet, ahol foglalkoznak ilyennel, azt is szívesen fogadnám.

Minden segítséget előre is köszönök.

  1. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2010. október 4. 17:1126.

    Sziasztok!

     

    Visszajöttem .Nem tüntem el , csak átalakultam.Mert muszáj volt.

    Most a nicknevem csupán : Csendike .

     

    2010.szeptember 30-a csütörtök óta próbáltam belépni , de az Ügyfélkapu tájékoztatása szerint valami szerver vagy programhiba miatt nem tudok.Ez nem csak engem érintett hanem rajtam kívül másokat is.A tájékoztatás szerint dolgoznak a hiba kijavításán. De nem vártam meg ,mert csütörtök óta eltelt pár nap és nincs eredmény , ezért egy eléggé hasonló nicknévvel újra regisztráltam. Tehát itt vagyok.

     

    Véleményem szerint minél hamarább , annál jobb.Csak a saját példánkat mondom. Lányom születésénél megkérdezték a szülőszobán , hogy kifúrják - e a fülét.Nem akartam semmi olyat ami számára fájdalmas lett volna , ezért nemet mondtam.Később 7 évesen tetszettek neki a fülbevalók és akkor megengedte , hogy kiszúrják a fülét.Ami akkor nagyon , nagyon fajdalmas volt neki.Aszívem majd megszakadt miatta.Legalább 2-3 hétig kezekgettük és akkor végra kezdett gyógyulni.

    Most nagylány, szereti a fülbevalókat , de még egyszer nem vállalkozna rá , hogy ilyenbe belemenjen .

     

    Ezért mondom , minél hamarább , talán az a legjobb.

    De ez csak az én véleményem , lehet hogy más tud jobbat is.

    előzmény:
    maiko (1)
    2010-10-04  15:49
  2. 2010. október 4. 16:5725.

    Érdekes az akupunktúrás pont, mi úgy tanultuk, hogy a cimpákban vannak a nyugalmi pontok és hogy a lány babák azért nyugodtabbak, mert a fülbevaló miatt stimulálva vannak. Én észre vettem az egyik gyerkőcömnél, hogy úgy aludt el, hogy morzsolgatta a fülcimpáját.

     

    A másik érdekességet a korához kapcsolódva mondták, hogy 6 hónapos kora előtt azért nem szabad vállalni, mert a pisztoly csattanása halláskárosodást okozhat.

     

    Egyik infót sem állítom biztosra, ha valaki jobban ért hozzá úgyis elmagyarázza, hogy miért igaz, vagy sem. 

    előzmény:
    Nokedlili (17)
    2010-10-04  16:43
  3. 2010. október 4. 16:4924.

    15 éves a lányom. Amikor kicsi volt úgy gondoltam, hogy majd eljön az idő, amikor ő szeretné, a fülön nagyon sok az akupunktúrás pont.  Nincs fülbevalója, mert eddig nagyon még nem akarta, hogy legyen.

    Öt éves voltam, amikor kilyukasztotta a gyerekorvos tűvel a fülem, emlékszem rá, nem fájt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_167397
    Torolt_felhasznalo_167397
    2010. október 4. 16:4723.

    isminek is igy volt a lánya.

    egy hét elteltével lőtték a másik fülét

    nem lehetett egyszerre megcsinálni  :)

     

     

    Mi maradi szülők vagyunk, és lyuggattunk  :)

    döntöttünk a lány helyett  :)

    előzmény:
    Timuska (6)
    2010-10-04  16:10
  5. 2010. október 4. 16:4722.

    Szerintem várj még vele. Általában pisztollyal csinálják (én is), de ilyen pici babákat el sem vállalok.Annyira pici a cimpájuk, a pisztoly nagy ahhoz képest, minek kínozni. A fül érzékeny utána pár napig, ha bárhová mentek sapka kell, az beleakadhat, húzza, stb.

    Ha már valaki leírta ezeket, akkor bocsi.

     

     

    A lányaimnak 6-7 éves korukban lőttem ki a fülüket.

    előzmény:
    maiko (1)
    2010-10-04  15:49
  6. 2010. október 4. 16:4521.

    ahány ház annyi szokás.

     

    Én mikor baba volt, nem engedtem a család unszolásának hogy de fülbevalóóóóó.

     

    Első körben azért mert én fémérzékeny vagyok, még az arany is bedurran 12 óra múlva a fülemben, másrészt féltem hogy öltözésnél, törölközésnél belekad.  

     

    Most 4 és fél éves, 3 hete lett fülbevalója, előtte már igan régen kérlelt. Megbeszéltük hogy lehet ha szeretné, elmegyek vele persze, ül az ölemben de fájni fog mikor belemegy a fülbevaló. Egy erősebbet csíptem is a fülcimpájába hogy szerintem ennyire fog fájni, sírni persze lehet kicsit.

    még 1 napig gondolkodott, majd döntött.

     

    Sírt picit, de simán odatartotta a másik fülét is és rettenetesen büszke magára.

    előzmény:
    maiko (1)
    2010-10-04  15:49
  7. 2010. október 4. 16:4420.
    Egyébként nálunk (Pécs) az egyik védőnőnek volt ilyen szerkezete.
    előzmény:
    Nokedlili (17)
    2010-10-04  16:43
  8. Torolt_felhasznalo_167397
    Torolt_felhasznalo_167397
    2010. október 4. 16:4419.

    szia

    grat a babához

    minél előbb

    kb. 2-3 hós kor körül

    mi két hósan csináltattuk

    akkor még nem mozog nagyon a baba könnyebb annak  aki csinálja

    és hamar megszokja, így később  nem piszkálja

     

    nem tudom írták-e a nem fáj szöveget, de rablómese

    igenis fáj, és sírnak. nem a csattanástól ijednek meg kicsit

    én is benyaltam balga módon ezt a szöveget

    majdnem elbőgtem magam, pedig nem az első gyerekem

    csak azért mondom hogy az anyai szíved tudjon felkészülni

     

    ha kipihenten és jóllakottan viszed, akkor hamar megnyugszik

     

    üdv

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  9. 2010. október 4. 16:4318.
    Úgy hallottam, hogy a védőnők foglalkoznak ilyesmivel, ráadásul "rendesen" lyukasztják ki a fület. Nekem is a kórházban fúrták ki anno, nem is akart soha benőni
    előzmény:
    maiko (1)
    2010-10-04  15:49
  10. 2010. október 4. 16:4317.

    Szia!

     

    Kicsit más megközelítés: a fülben lévő idegvégződések egy hónapos korig kialakulnak. Tudod, amikor az akupunktúrás pontokat tudják már szúrkálni a fülön és más testrészed gyógyul tőle. Azt hiszem ennek létezését nem kell bizonygatni.

    Én azért lövettem a kislányom fülét 3 hetesen,mert nem akartam kockáztatni, hogy laikus lévén, esetleg utána valami jó kis akupunktúrás pontot találjunk el és ebből valami probléma legyen. Nem mondom,hogy mindenképpen lesz, de lehet.

    Egyébként a pisztoly durranásától ijedt meg, de egy csepp vér sem volt és még piros sem lett utána. 2 hétig anponta megforgattuk szopizás közben, amire fel sem nézett és ennyi.

    előzmény:
    maiko (1)
    2010-10-04  15:49
  11. 2010. október 4. 16:4016.

    Az én lányom 2,5,  és már beszéltünk a dologról, úgy tűnik, nagyon szeretne. Én is mondtam neki, kicsit fáj, mint az oltás, de ha "nagy ovis" lesz, akkor eldöntheti, akar-e..

     

    Pont, mint anya...

     

    Anya is akkor dönthette el, akar-e, mikor ovis lett. És mivel nem sírt, bátran viselkedett a húgával együtt, kapott Dörmögő Dömötört (is)...

     

    Így lett ez nálam életreszóló emlék..

     

     

    Ja, még mielőtt vki belémköt, mint a másik fórumon, én egyből középsős lettem, a tesóm (11 hónappal fiatalabb) meg kiscsoportos... Tehát nála is kivárták az ovis-kort... Bocs, de már levédem magam előre..

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215749 (10)
    2010-10-04  16:19
  12. 2010. október 4. 16:3615.

    Szia!

     

    Nekem az mondták a szülés után a kórházban, hogy ott megcsinálják a gyermek 5-6 hetes koráig.

    Valahogy ez akkor elmaradt és kb 8-9 hónapos lehetett amikor egy ismerős kozmetikusnál megtörtént a füllyukasztás...:)

     

    6 hétig hordta a "belőtt" fülbevalót, aztán kicseréltük arra amit a nagypapától kapott:) 

     

    Üdv 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  13. 2010. október 4. 16:2614.

    Neked jó, másnak meg esetleg nem.

     

    A te füled meg a te gyereked füle, azt csinálsz amit akarsz.

     

    :)

     

     

    előzmény:
    maiko (9)
    2010-10-04  16:18
  14. 2010. október 4. 16:2613.
    Az én lányom 13 hetes, 2 hete kapta meg a fülbevalót. Nálunk a háziorvos beletette, bár még nem a véglegest, hanem gyógyfülbevalót, ráadásul kimondottan csecsemőt. A kozmetikus csak felnőttet tudott volna beteni, annak meg hegyes a hátulja, ennek meg gömb. Ráadásul még krémet is írt fel, a gyulladás elkerülése miatt. Jól tűrte, nem a fájdalom miatt ordított, hanem mert le kellett fogni, és azt utálja, ha nem mozoghat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  15. 2010. október 4. 16:2312.

    Ne vedd kekeckedésnek, -és komolyan se!- csak elmeditáltam ezen a "tudta, hogy szép lesz"-en.

     

    Vannak, akiknek a tetoválás is szép, azt is engedted volna a lányodnak, ha "nyúz", mert azt szeretne?

     

     

    előzmény:
    Gabi25 (3)
    2010-10-04  16:03
  16. Torolt_felhasznalo_593150
    Torolt_felhasznalo_593150
    2010. október 4. 16:2211.

    szerintem minél korábban. nekem négyévesen lett kilyukasztva, mert én kértem, és szörnyű volt. Ma napig emlékszem. Csak az egyiket lyukasztották mert behisztiztem, a másikat csak egy év mulva mertem:)

     

    Begyulladtt az első, nagyon sokat szenvedtem vele, szörnyű volt.

    minél korábban, és akkor nem fog emlékezni rá.

    előzmény:
    maiko (1)
    2010-10-04  15:49
  17. Torolt_felhasznalo_215749
    Torolt_felhasznalo_215749
    2010. október 4. 16:1910.

    Szia! Az én kislányom 4 éves kora óta kérte, de mindig mondtam neki, hogy azért az kicsit fáj. 5 és fél évesen mondta, hogy akkor neki kell, még ha fájni is fog. Egy nyik nélkül tűrte, és utána födöntúl boldog volt:) azóta is nézegeti sokszor, pedig már egy éve volt:) Várd meg amíg ő kéri, ha kéri. nekem ez a tapasztalatom:)

    babakorában nem akartam kitenni ilyennek, és így az ő döntése volt, és szerintem ettől is nagyon boldog volt.

    előzmény:
    maiko (1)
    2010-10-04  15:49
  18. 2010. október 4. 16:189.
    Jelenleg én sem hordok folyamatosan fülbevalót, de alkalmanként igenis jó, hogy bele tudok tenni egy-egy darabot a fülembe. És nem utolsó szempont, hogy abszolút nem emlékszem a fájdalomra, amit a lyukasztás okozott.
    előzmény:
    málnamacs (7)
    2010-10-04  16:11
  19. 2010. október 4. 16:148.
    Gyakorlati tapasztalatom nincs, de ha lesz kislányom én biztosan nem fogom addig kilyukasztatni a fülét, amíg nem ő kéri. Én újszülöttként kaptam fülbevlót, aztán 10 évesen kiesett a fülemből az egyik és elhagytam - na azóta sincs másik, mert nem szeretem a fülbevlókat. Lehet, hogy a lányom sem fogja, úgyhogy szerintem tök felesleges addig és helyette dönteni, amíg ő nem akarja.
    előzmény:
    maiko (1)
    2010-10-04  15:49
  20. 2010. október 4. 16:117.

    Igazad van.

     

    Meg nem is csak a fájdalom, hanem nem is akar mindenki fülbevalót.

     

    Akkor meg felesleges.

     

     

    előzmény:
    Gabi25 (3)
    2010-10-04  16:03
  21. 2010. október 4. 16:106.

    Szia!

     

    Az én kislányom 5 hetes volt amikor fülbevalót kapott a fülébe.

    A kozmetikusom csinálta neki, belötte. Csak a lövéseknél sírt fel utána meg el is aludt.

    Semmi baja nem volt utána, még be sem pirosodott.

    A csaj azt mondta, hogy minnél kisebb annál könnyebb és ezért elég hamar javasolja.

    Volt már olyan kislány akinek 3 évesen csinálták és az első lövés után úgy kellett lefogni, mert nem akarta, hogy a másikat is betegyék neki, de mivel nem lehetett csak az egyik fülébe így kénytelenek voltak lefogni a gyereket.

     

    Én azt javaslom minnél hamarabb, ráadásul a kislányom annyira megszokta, hogy sohasem piszkálta, most 13 hónapos, de soha nem nyúl hozzá.

     

    Én is debreceni vagyok. Ha érdekel akkor priviben leírom a kozmetikusom elérhetőségét.

    előzmény:
    maiko (1)
    2010-10-04  15:49
  22. Torolt_felhasznalo_625930
    Torolt_felhasznalo_625930
    2010. október 4. 16:085.

    Szia!

     

    Nálunk három hónapos kora előtt nem vállalják el a fülbelövést. Az én lányom  most egy éves múlt, amint lehetett (tehát elmúlt 3 hónapos) elvittem, mert szerintem ilyen pici korban jobb ezen túl esni. Szinte észre sem vette, amikor belőtték neki. Egy picit sírt, de ennyi. 

    Nekem anno 5 éves koromban szúrták a fülem, a mai napig emlékszem rá. 

    előzmény:
    maiko (1)
    2010-10-04  15:49
  23. Torolt_felhasznalo_642827
    Torolt_felhasznalo_642827
    2010. október 4. 16:064.

    Nem tudom mikor szokas, de en a lyukasztasra szavazok!

     

    Nekem is ki volt es majd, ha kislanyom lesz, neki is ki lesz.

     

    Barcsak ennyi fajdalom erne egesz eleteben....a fajdalom nem itt kezdodik...

    előzmény:
    maiko (1)
    2010-10-04  15:49
  24. 2010. október 4. 16:033.

    Szia!

     

    Nekem a leánykám 3, 5 éves. Én nem lyukasztottam ki addig a fülét, amíg ő nem kért rá. Nem szerettem volna úgy kilyukasztani a fülét, hogy nem tudom megmondani neki, hogy fájni fog, de szép lesz! Szerintem még elég fájdalom fogja érni amíg pici, láz, pocakfájás, fogfájás... nem tetézném még egy füllyukasztással is, hiába modern technika napokig érzékeny és a   lyukasztás fáj. Most 3 hete lett kilyukasztva, mert hetekig nyúzott, hogy nagyon szeretne, amikor megtörtént sírt nagyon, de odatartotta a fejét, nem kapta el, mert tudta, hogy szép lesz, nagyon cuki volt, utána ő volt a legboldogabb :)  

    előzmény:
    maiko (1)
    2010-10-04  15:49
  25. 2010. október 4. 16:022.

    Mikor én születtem, még a kórházban elintézték, ha kérték a szülők. nekem apám nem engedte, azt mondta, az ő gyerekét ne lyuggassa ki senki. :))

    Így kb. hat éves voltam, mikor pisztollyal kilőtték, nem fájt, nem sírtam nem nagy ügy. Nem hiszem, hogy korhatáros a dolog, bár manapság lehet, hogy elvisz a gyivi gyermekbántalmazásért... (viccvolt)

    előzmény:
    maiko (1)
    2010-10-04  15:49

Címlap

top