Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
ValóVilág - 2010/2011
A műsornak nem feltétlenül a lényege, de talán sokan ráismernek saját személyiségükre (persze a világ összes kincséért sem vallanák ezt be:)), megláthatják saját gyengéiket, rálátást kaphatnak ok-okozati összefüggésekre stb., szóval nem teljesen időfecsérlés bekukkantani néha a Villába.
Én az első adások után azt gondoltam, az idén csupa "teljesen normális" emberke került be, de aztán elég hamar kiderült, hogy szinte senki sem az, akinek hittem (vagy mutatta magát?)
Számora a legirritálóbb figura Balekosz (Alekosz), a legszerethetőbb (eddig) Zsófi és Laci, a legelítélendőbb tulajdonsággal pedig Olivér rendelkezik. (nagyon tudatosan láttatja magát olyannak, amilyen szeretne lenni - pedig tkp. egy kárörvendő "kavarógép")
Szandikát nem nehéz felismerni!
Sokkal szebb volt, mint most......de a többi........hát tényleg gáz!
Tovább megyek: KI Ő??(A képen szereplő lányra gondolok)
lerágott csont, de lehet hogy valakinek ez a nap tetőpontja lesz.
A nyertes ma a foteljéből csodálhatja meg este 19:05-kor.
Segítek
Jól van, akkor neked jár a jutalom vattacukor, meg három hátbaveregetés
Sziasztok!
Alekosztól a falnak tudok menni én is. Szörnyű egy figura.
Mit kíváncsian várok, Olivér meddig bír küzdeni saját magával!? Teljesen mást mond szavakkal és mást árul el róla a testbeszéde Éváról. Ez a pasi már teljesen rákattant Évára, csak még próbál uralkodni magán, de 6 hónap nagy idő.
bevallom: nézem. szórakoztat, kikapcsol.
pedig van néhány diplomám meg értelmiségi munkám, és mégis... előtte-utána móriczot olvasok, komolyan:-)
"...többek közt épp ezeken a dolgokon szeret szörnyülködni."
Szeret a fene:)) Azért van az a pont, ahonnan már az ember nem kiváncsi rájuk - és ha a két utsó adást tovább überelik, nálam nagyon hamar el is fog érkezik. Pedig akár lehetne hasznos és szórakoztató is ez a műsor - bakker.
Te Atyaúristen!!!! Köszi a linket - és ezek után méginkább köszi minden infót és hozzászólást)!
De azért, hogy ne romoljon el a játék, inkább a bent töltött viselkedésükről, és az ebből leszűrhető profilokról (jellemtípusokról) lenne érdemes vitatkozni.
Én például Alekosszal kapcsolatban újra és újra elborzadok, pedig sajnos szinte minden munkahelyen, illetve az élet minden területén van egy "alekosz". Jó lenne tudni, mi hozzájuk - illetve ellenük! - a kulcs? És azt sem értem, hogy ha valaki annyira csúnya, mint Ovivér, minek alapján tartják őt mégis jó pasinak?
Ahogy mondod.....senki nem nezi/nezte ezeket a musorokat,megis olyan nezettseguk volt,hogy tobb evad is keszult.
Nem meglepő... minden VV-ban az ország "színe-java" kerül be... ez van. Végülis az "átlagember" nem tudna olyan botrányokat stb. felmutatni. Bűnözők, k.rvák, retardáltak...
Aki nézi (persze a legtöbben csak "véletlenül" pillantanak bele) többek közt épp ezeken a dolgokon szeret szörnyülködni.
http://kuruc.info/r/6/70403/
Azért ezt belinkelem, én is úgy kaptam.
Én Olivért utálom a legjobban..Még egyszer meghallom, a tüdőrákos nevetését felkötöm magam.. úgy nevet mint a MaciLaciban a kutya.
Én tényleg nem nézem. Max belebotlok egy-egy előzetes-reklámba. De akkos is inkább elkapcsolok
Gombocke nagy faba vagtad a fejszedet,nem tudod,hogy a VV-t itt senki nem nezi???